Zalai Hírlap, 2018. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-19 / 16. szám

2018. JANUÁR 19., PÉNTEK GAZDASÁG Nádaratás a Kis-Balatonon A vállalkozó szerint ebben a szezonban jó minőségű export nád nőtt (Folytatás az 1. oldalról.) Belépve a forgalomtól már zárt területekre, az üzemi utak menti, vízzel telt csator­nák mentén itt is, ott is egy­­egy szürkegém, nagy kócsag rugaszkodik el a partról, majd néhány méterrel távolabb, az elhaladó autó után ismét le­száll. - Találnak még a csator­nákban kisebb halakat, elég sokan itt maradtak közülük telelni - mondja a nádaratást felügyelő Kovács Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre. - Nem volt fagy, sok eső esett és nagyon sok víz van a be­rekben. Be kellett indítani a belvíz elleni védekezést. Már decemberben is két hétig mentek a szivattyúk, most is, az egész vízvédelmi rendszer összes szivattyúja működik - jellemzi a berekben uralkodó körülményeket a szakember. A jó minőségű mellett régi, avas nádat is vágniuk kell, tisztításként Ezek nem a legkedvezőb­bek a nádaratóknak, utóbbiak inkább a vastag jégpáncélt szeretik.­­ Ahol negyven centimé­ternél magasabb a víz, ott nem arathatnak, mert a nád­arató gépek nagy kerekei megpördülve kirúgnák a fe­nékről a nádrizómákat, és a nyomukban sérülne a nádas. Most rendkívül korlátozott te­rületen arathatnak. Ha nincs fagy, jég, akkor eleve csak az úgynevezett kisvizes részeken lehet aratni, most viszont a kisvizes területeken is maga­sabb a vízállás, mint normális esetben. A Kis-Balatont mintegy 2000 hektáron borítja nádas, abból vágnak saját hasznukra a vállalkozók. De a jó minő­ségű learatott náddal azonos nagyságú területen régi, avas nádat is vágniuk kell. Ez utóbbi tisztító vágásokkal is a nádas megújulását segítik. Mint Kovács Zoltán érdeklő­désünkre elmondta, optimális körülmények között mintegy 250 hektáron arathatnának, de a jelenlegi időjárási viszonyo­kat figyelembe véve nem va­lószínű, hogy idén ez sikerül­ni fog nekik. Február végéig tarthat az aratási szezon, de ha extrém meleg időjárás jön vagy további esők, akkor le kell állniuk a munkával. Ah­hoz viszont, hogy a nádara­táshoz megfelelő vastagságú jég képződjön, két hétig mí­nusz tíz fok alatti éjszakai hőmérséklet kellene. Közben a nádas vörsi határába érke­zünk, ahol Hüse Gergő vál­lalkozó és brigádja dolgozik.­­ Idén nagyon jó minősé­gű a nád, erős és vékony szálú, exportra alkalmas. Ta­valy 110 hektáron tudtuk le­aratni, hektáronként körül­belül ezer kévét lehet szá­molni. Idén is szeretnénk azt a mennyiséget elérni. Eddig sajnos esős volt az idő, ami nem kedvezett a munkához - mondta Hüse Gergő a ná­das szélén, ahol már több száz méter hosszan jelezte eddigi munkájuk eredmé­nyét a felkapott nád. hu Munkában a nádarató brigád. Bakics Rezső vezeti a kombájnt mellette kétoldalt Orsós Péter, Hüse Gergő és Móricz Zsolt szedi kévékbe a levágott szálakat Fotó: Hajdú Péter Kovács Zoltán: Nagy a víz, az egész vízvédelmi rendszer összes szivattyúja működik Hátrányos helyzetűek és családok támogatására (Folytatás az 1. oldalról.)­­ Elsősorban a munka vilá­gába való visszatérést kíván­juk elősegíteni, emellett általá­nos életvezetési ismereteket kapnak a résztvevők a trénin­geken, foglalkozásokon. Ezek zömét Nagykapolnakon és Nagypáliban tartjuk meg, aho­vá buszokkal szállítjuk a részt­vevőket - tette hozzá. A cél, hogy a hátrányos helyzetűnek számító csoport­ból, a közmunkások, pálya­kezdők vagy szakképzetlenek, az 50 év feletti munkavállalók, illetve a megváltozott munka­képességűek és a gyesről, gyedről visszatérők köréből legalább 100 személyt vonja­nak be az összesen hat modul­ra bontott, 120 alkalmat jelen­tő képzésbe. Rózsás Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy az egész projektet men­tős szolgáltatás kíséri, ami azt jelenti, hogy a résztvevők fo­lyamatos támogatást kapnak a személyükre elkészített egyéni fejlesztési tervük alapján. A 100 százalékos anyagi tá­mogatást nyújtó pályázat lehe­tőséget ad arra, hogy a közös­séget építő rendezvényeket is bevonjanak. A települések összesen 56 programot jelöl­tek meg, ezekben szerepel szüreti felvonulás, családi nap, kulturális bemutató, túra és sportfoglalkozás, és olyan be­vált program is, mint a geszte­nyeünnep, újdonságként pedig a magyar rózsa ünnepe, amit a 2015-ben megnyílt nagypáli rózsagénbankra alapoznak. Az önkormányzatokat arra ösztö­nözték, hogy olyan rendezvé­nyekkel jelentkezzenek, me­lyeket a két év elteltével is folytatni tudnak, emelte ki. Különleges, hazánkban pél­da nélküli eleme a projektnek az, ami a gyerekeket, családo­kat, szülőket célozza meg. Ezen belül a bölcsődei és óvo­dai korosztály mozgását fej­lesztő foglalkozásokat tartanak a szülők bevonásával. Emellett lesz tananyagfejlesztés, ami­ben négy korcsoportra bontva a 0-14 éves gyerekeket nevelő szülőket segítik. A Kisbucsán megrendezendő szülői jogosít­vány nevű, 4x10 alkalomra bontott szemináriumon valósul meg a kísérleti oktatás, amihez hasonló csak Németországban létezik. Végezetül elhangzott, a kétéves programban a közös­ségi rendezvények és a mento­­rálás lebonyolításával tizenegy munkahelyet is teremtenek, ag Rózsás Miklós, Köcse Tibor, Fatér Szabolcs, Farkas Ferencné és Hessel Ferencné Fotó: Pezzetta Umberto ZALAI HÍRLAP . RÖVIDEN 234 milliárd ajándékokra BUDAPEST A felnőtt ma­gyar internetezők saját be­vallásuk szerint a karácso­nyi ajándékokra tavaly hozzávetőlegesen 234 mil­liárd forintot költhettek, amelynek 42 százalékát, körülbelül 98 milliárd fo­rintot online, 58 százalé­kát, mintegy 136 milliárd forintot pedig offline üzle­tekben költötték el, derül ki az eNET Internetkutató felméréséből. A kutatás szerint míg 2016-ban 2,1 millióan használták a feke­te péntek (black friday) nyújtotta kedvezményeket, addig tavaly csupán 1,7 millió magyar internetező vásárolt az akcióban részt vevő üzletekben és web­­áruházakban. Az előzetes becslés szerint a forgalom akár 120 milliárd forintot is hozhatott volna, ezzel szemben ennek csupán fele valósult meg, ak­i pénznem egység érték (Ft) Bolgár leva 1 157,65 ▼ Svájci frank 1 262,51 ▲ Cseh korona 1 12,14 Euro 1 308,54 ▼ Horvát kuna 1 41,49 a Japán yen 100 226,78 t Új román lej 1 66,30 t Szerb dinár 1 2,60 t Orosz rubel 1 4,45 t Angol font 1 349,44 ▲ USA dollár ____1_ 252,43^ ▲ T Változás az előző naphoz képest Hirdetés ■ A NEMZET HANGJA -ECHO w­ww.echotv.hu

Next