Zalai Hírlap, 2018. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-09 / 81. szám
2018. ÁPRILIS 9., HÉTFŐ Hagyományaink és a kultúránk ZALALÖVŐ Megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Kerecsen Hagyományőrző és Kulturális Egyesület. A civil szervezet jubileumi rendezvényén Csonka Ferenc elnök értékelte tevékenységüket. Kiemelte: az egyesületet a zalalövői sportkör egykori vezetői hozták létre, akik szerették volna a hagyományőrzés és a kultúra irányába is kibővíteni tevékenységüket. A 2008. április 6-án alakult szervezetnek 12 tagja van, ám szimpatizánsaik, pártolóik köre ennél jóval szélesebb, vannak rendezvényeik, melyeken több száz fő vesz részt. - Mivel az egyesület tagjai között zenészek, kézművesek, képzőművészek is fellelhetőek, így gyorsan el tudtunk indulni ebbe az irányba - sorolta Csonka Ferenc. - 2008 áprilisában volt az első rendezvényünk, amit azóta már több mint száz követett, előadások, koncertek, kiállítások, sportversenyek, túrák és kirándulások, de olyan hagyományőrző programok is, például a Magyar Pünkösd, amelyek azóta már szerves részét képezik a város életének. Nemcsak kulturális programok megtartását vállaltuk fel, hanem különböző szakkörök és táborok szervezését is, többnyire gyermekek számára. Az elnök azt is elmondta: a tíz év során a Kerecsen jóvoltából rengeteg közismert művész és a maga szakterületén elismert tudós, professzor fordult meg a városban, mégis az erdélyi kapcsolatokra s Böjte Csaba szerzetessel való barátságukra a legbüszkébbek. - Az a karitatív tevékenység, amit az erdélyi Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonai érdekében végzünk, számunkra is nagyon fontos összetartó erő - emelte ki az egyesületi elnök. - Aki valaha megfordult Déván, járt a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban, megtapasztalta azt a mérhetetlen hálát és szerete-Akár több száz főt is vonzanak az egyesület fontosabb rendezvényeinől, amit az ott élők közvetítenek felé, az sosem felejti el az ott látottakat, és egy életre feltöltődik ezzel az érzéssel. A legnagyobb büszkeség számunkra, hogy segíthetünk az erdélyi gyermekotthonok lakóin, s hogy Böjte Csaba testvér már két alkalommal is elfogadta a meghívásunkat. Csonka Ferenc a közeljövő feladatairól is szólt. A következő kiemelt rendezvényüket - egy nyílt dunántúli íjászversenyt - május 12-én szervezik meg, amit egy hétre rá az idei Magyar Pünkösd követ. gyf Csonka Ferenc, az egyesület elnöke Fotó: Gyuricza Ferenc NAPI REJTVÉNY Kedves Olvasó! A héten közölt rejtvények közül csak a szombati számban lévő megfejtését kérjük beküldeni. A helyes megfejtők között egy értékes ajándékot sorsolunk ki. Előző rejtvényünk megfejtése: 713, 429 zaol.hu 8 14 | 9 | 51 7_____ ___________2 8^_______ _s_2lL_____________JL 8 4 5 7 2" — U_T _____®^^-2^_________~______ _JL__ 2_4_ 8_ 7__ _1____________\2 3 6 8 5 8 3 1 4 1 11 |5~ 1 2 5 I _______8^1______6_________ _ 6_2_9_________8 4_ 8 7 5 2' -----------------------------------________________________ _5__2_____9_J__ 2^9^_______15 6 _______ 5 2 7_____ 1 11 5 1 KRÓNIKA - MAGAZIN ZALAI HÍRLAP 1 1 Vallás és turizmus Teljesen megújul és látványosságokkal bővül a templom KESZEY ÁGNES agnes.keszey@zalaihirlap.hu TÜRJE Felújított épület, toronykilátó, interaktív kiállítótér, gyógynövénykert, csokoládé- és sörmanufaktúra is várja majd a látogatókat a türjei templomban. Az Árpád-kori épület és környezete a kormány támogatásával újul meg: nem csak vallási központ, turisztikai attrakció is lesz. A türjei premontrei prépostság Árpád-kori templomának megújításáról szóló szombati sajtótájékoztatón dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár ismertette, hogy a kormány a hamarosan 900 éves, az oktatásban és szociális ellátásban is szerepet vállaló rend fejlesztéseit (12 projektet) több mint 14 milliárd forinttal támogatja, ebből a türjei projektet több mint 3,1 milliárd forinttal. A templom még a tatárjárás előtt épült, épített örökségünknek egy olyan páratlan remekművéről van szó, amiről általában a magyar emberek méltatlanul keveset tudnak. Most lehetőség nyílik egy olyan programra, ami nem csupán az örökségvédelmi elveknek megfelelő műemléki fejlesztést tesz lehetővé, hanem hozzájárul az egész észak-zalai térség fejlesztéséhez, hiszen idegenforgalma és turizmusa fellendül, és ezáltal munkalehetőséget tudunk biztosítani az itt élőknek - mondta dr. Latorcai Csaba. A román stílusú Gyümölcsoltó Boldogasszony prépostsági templom kívül-belül teljesen megújul, így a padozat, az orgona, a történeti berendezési tárgyak, a falfestések és a freskók is, melyek közül kiemelkedő a Szent László-legendát ábrázoló ciklus. A beruházást - melynek célja, hogy a templom országos hírű vonzerő legyen - dr. Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. vezetője, a türjei projekt menedzsere mutatta be. A freskóciklus háromdimenziós animációs filmen elevenedik meg, az Árpád-kor művészetét, a templom történetét modern vezetőeszközök segítségével ismerhetik meg a látogatók, akik a környező tájat is megcsodálhatják majd a toronykilátóból. A templom melletti egykori majorság turisztikai attrakcióvá válik: fogadóépületet, ajándékboltot, kávézót és gyógynövénykertet alakítanak ki. A volt magtárépületben a premontrei rend és a majorság történetét bemutató, kétszintes interaktív kiállító- és rendezvénytér létesül. Különlegességként helyi ízeken alapuló csokoládémanufaktúra és kézműves sörfőzde működik majd. A fejlesztés 2020-ban fejeződik be, eredményeként évente 35-40 ezer látogatóra számítanak. A sajtótájékoztatón a beruházás jelentőségéről szólt Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Fazekas Zoltán Márton premontrei apát és Nagy Ferenc László, Türje polgármestere is. Két év alatt újul meg a templom és egykori majorsága Fotó: A szerző Dr. Latorcai Csaba és Fazekas Zoltán Márton a tájékoztatón Bántalmazta munkatársát PACSA A zalai rendőrök egy 23 éves misefai férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki a rendelkezésre álló információk szerint április 5-én bántalmazta egyik munkatársát Pacsán. A két férfi, a főkapitányság híre szerint, előzetes szóváltást követően kezdett dulakodni az öltözőben, majd a gyanúsított egy alkalommal ököllel megütötte a sértettet, aki 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Az egerszegi nyomozók a férfit a helyszínen elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. 7h Törökök rontottak rájuk Thúry György korát idézték meg a hagyományos portyán NAGYKANIZSA Megtámadták a szombati Thúryportya résztvevőit, miközben Thúry György egykorvolt kanizsai várkapitány halálának helyszínére tartottak. A 30 kilométeres távot gyalogszerrel teljesítőkre vad törökök rontottak rá a Cserfőhegy közelében - persze csak a játék, pontosabban Thúry György küzdelmeinek és korának megidézése kedvéért. A „törökök” a Kanizsa Futóklub tagjai voltak. A klub alelnöke, Léhárt Zoltán elmondta: a Thúry-emlékév hozta össze a Kanizsa Futóklubot és a Thúry Vitézlő Oskolát, s a mostanihoz hasonló módon a jövőben is együttműködnek egymás rendezvényei kapcsán. Az oskola vezetője, Vörös András pedig kifejezte reményét, hogy a pénteki szablyacsata-rekordállítás és a szombati „törökdúlás” örök emlék marad az ezekben részt vevő Felnőttként tudni fogják, ki volt a vitéz gyerekek számára, s kanizsaihoz méltó módon felnőttként is tudni fogják majd, ki volt a nagy Thúry György. A portya az orosztonyi harctéren, Thúry meggyilkolásának helyszínén megemlékezéssel zárult. hba Gyerekkorunk óta hallhatjuk azt, hogy mindennél fontosabb az egészség. Sajnos ezt csak akkor fogadjuk el tényként, amikor már elveszítettük azt. Életformánkkal megelőzhetjük sok betegség kialakulását. Bizonyított tény, hogy az érrendszeri betegségek, melyek közé tartozik az érszűkület is, ma Magyarországon a halálozási statisztikákban az első helyen állnak, így korai felismerésük és kezelésük mellett a megelőzésükért is minél többet kell tenni! Több tényezőtől függ az érszűkület kialakulása, mint például a helytelen táplálkozási szokások, a magas vérnyomás, a vérben keringő, a normális értéket maghaladó anyagok magasabb szintje, mint például a cukor (cukorbetegség), vagy koleszterin. A verőerek falán lerakódó káros, zsírtartalmú anyagok először az erek falának megvastagodását, rugalmatlanná válását, majd elmeszesedését okozzák. A dohányzásnak is kiemelt a szerepe az érszűkület kialakulásában. Napjaink rohanó világában a tényleges és rendszeres mozgásra csak igen kevés vagy egyáltalán nem jut idő, ezzel is elősegítve vérkeringésünk lassulását. Ezekből a rizikófaktorokból több gyakran egyszerre jelentkezik még jobban növelve romboló hatásukat. De ezek ellen lehet tenni. Vannak olyan tényezők amelyeket sajnos nem lehet elkerülni, de hatásukat csökkenteni lehet, ilyen a halmozódás (örökletesség) és a kor. Az érszűkület azért is alattomos betegség, mert panaszt csak akkor okoz, amikor már nagymértékű a szűkület. Ezért fontos a rizikófaktorok csökkentése, megszüntetése valamint az esetlegesen bizonyos időszakonként elvégzett állapotfelmérő ellenőrzés. A kezelőgép infra-, ultra- és hallható hang kibocsátásával a mellékereket funkcióátvételre készteti a beszűkült érszakasz környékén. Ezáltal a betegségre jellemző tüneteket, mint például a bizonyos távolság megtétele után jelentkező vádli, comb és fartájékon fájdalmat, görcsöt, zsibbadást enyhíti vagy megszünteti a betegek döntő többségében. A keringés fokozódásával melegebb, élénkebb színűvé válik a végtag. A kúra mindössze 20 napot vesz igénybe. Hirdetés LÉPJEN, HOGY KÖNNYEN MENJEN A MOZGÁS Fontos a rendszeres és korai vizsgálat, hisz a kezelés a betegség kezdetekor a leghatékonyabb! Jelentkezzen be és vizsgáltassa meg magát mindössze 5000 forintért április 14-én Zalaegerszeg, Göcseji u. 23-25. fsz. szám alatti rendelőben! A kúra alapárából 50% kedvezmény jár! www.medhungary.com, 06-72/551-714,06-20/541-1466,06-70/620-4121 06-30/336-9525