Zalai Hírlap, 2018. április (74. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-09 / 81. szám

4 ZALAI HÍRLAP KRÓNIKA Lehetőség és felelősség is Sokadjára és először voksoló zalaiak, sorban állás, vélemények pro és kontra (Folytatás az 1. oldalról.) Itt találkoztunk Czegő Teréz Gobbi Hilda-díjas színmű­vésszel, a Hevesi Sándor Szín­ház tagjával, aki mindenkor élt szavazati jogával: „Éltem én olyan világban Romániában, ahol csupán formális volt a vá­lasztás, ezért mindig elmegyek szavazni”, tette hozzá. Balogh Katalin óvónő is itt szavazott, nem tagadta, a sorba állás miatt bosszús volt, szerinte több szavazókört kellene bizto­sítani azoknak, akik ideiglene­sen tartózkodnak a városban, de szeretnének szavazni. Ennek el­lenére fontosnak tartja, hogy vé­leményt nyilvánítson, mivel sze­rinte ez hozzá tartozik a felelős állampolgári magatartáshoz. Az először választó Hart Kittivel az Ady-iskolában, a 20-as szavazókörben találkoz­tunk. Budapesten tanul egyete­mistaként, de hazajött, hogy le­adja a szavazatát. - Mindig eljöttünk, s ezután is élünk a választás jogával - jelezte Szabó Gyula és Bencze László, akikkel szintén az Ady­­iskolai szavazókörben találkoz­tunk. Elmondták, azért szavaz­nak, hogy a lelkiismeretük tisz­ta maradjon és hozzájáruljanak az ország jövőjéhez. Nagykanizsán 13 óra körül a Hevesi-iskola ajtajának kilincsét egymásnak adták a választók. - Szerintem ez azért van, mert az emberek megelégelték, hogy egymás ellen hergelik őket - vélekedett Antal Gergő­, aki a 24-es szavazókörben vok­solt. - Úgy érzem, esélyes a váltás, de hogy kire vagy mire, azt nem tudnám megmondani. - Azt gondolom, az emberek a hazára szavaznak most, ezért a magas részvétel - vélekedett Novák Piroska. - Szerintem a többség nem akarja, hogy ez a kis ország is elvesszen, ami maradt nekünk Trianon után. A 22-es szavazókörben sza­vazott Sznopek László. - Elégedett vagyok a kor­mány munkájával, s nem aka­rom, hogy más vallású, más kultúrájú idegenek jöjjenek az országomba, ezért nem kérdés, kire szavaztam - jelentette ki. Szentes Szabolcs szintén úgy vélte: a szavazók többsége fél a migránsoktól, s nem sze­retné, ha veszélybe kerülne az ország nyugalma, ezért ki akar­ják fejezni az akaratukat. Nemesnépen reggel hat után pár percet érkezett meg az első szavazó a polgármester, Szép Dezső személyében, így rá várt a feladat, hogy ellenő­rizze, hitelesítse az urnákat. - Minden választáson részt vettem, de első szavazó még sosem voltam - válaszolta la­punk kérdésére. - Ezúttal azért jöttem ilyen korán, mert az unokám születésnapja miatt el­ „ Minden választás fontos, de ez a mai tényleg nem egy a sorban” Kovács Tamás (szavazó) utazom, a szavazatomat azon­ban fontosnak tartottam leadni. Kicsit örülök, hogy a kampány véget ért, mert a választást megelőző időszakban számos nekem nem tetsző dolog tör­tént, a hírekben hallható s az országot uraló mocskolódások­­kal nem értettem egyet. A szlovén határ menti kis­községbe a nap folyamán 117 szavazót vártak - tudtuk meg Kovács Jenőnétől, a helyi vá­lasztási s egyben a szavazóköri szavazatszámláló bizottság el­nökétől. Ebből 99 helyi lakos, 18 pedig átjelentkező. Utóbbi­ak többségét vélhetően azon személyek alkotják, akik a kö­zeli hotelben töltik a hétvégét. Zalalövőn, az 1. számú sza­vazókörben 16 óra 20 percig a névjegyzékben szereplő 499 ál­lampolgár közül 342 fő élt vá­lasztójogával, ami kiemelkedő­en magas, 68,5 százalékos rész­vételi arányt jelentett - tudtuk meg Radics Rozáliától. A sza­vazóköri elnök azt is hozzátet­te: az első választó reggel 6 óra 4 perckor érkezett, s ottjártun­­kig rendkívüli esemény nem történt. Közben sorra érkeztek az újabb választók, ám a meg­kérdezettek közül egyedül Ben­­kő Ervin osztotta meg velünk véleményét. A férfi azt mondta, azért csak délután jött, mert ad­dig a méhészetében dolgozott. A felesége és a lánya azonban már délelőtt leadta a voksát. - Sokat nem gondolkodtam a dolgon, már régen elhatároz­tam, melyik pártra s melyik képviselőjelöltre szavazok. Kormányváltást szeretnék, így ennek megfelelően adtam le a voksomat - mondta, hozzátéve: amióta választójoggal rendel­kezik, minden alkalommal élt ezzel a jogával. A helyi esemé­nyekről úgy nyilatkozott: Zala­lövőn nyugodt hangnemben zajlott a kampány, az országos politikát uraló visszatetsző je­lenségekre itt nem volt példa. Lentiben a 2. számú szava­zókörhöz tartozók a művelődé­si központban szavazhattak, ide érkezett ebéd után Kovács Ta­más családjával. - Úgy gondolom, a válasz­tójog nem csak lehetőség, fele­lősség is. Apaként felelős va­gyok a családomért, patrióta­ként a nemzetemért - mondta. - Ezért minden választáson és népszavazáson részt veszek, amióta szavazati joggal rendel­kezem. Minden választás fon­tos, de ez a mai tényleg nem egy a sorban. A nyugat beleszé­dült az önmegvalósításba, rela­­tivizáltak minden értéket. Mi még megválaszthatjuk, így aka­runk-e élni. Meggyőződésem, hogy felelősen úgy választha­tunk, ha múltunkat nem eltöröl­ni, hanem megismerni igyek­szünk. Döntéseinkkel mi is tör­ténelmet írunk, itt és most. Mindig a gyerekekkel közösen jövünk választani, ezzel is pél­dát mutatva nekik. Kovács Tamás elmondta: él­vezi, amikor más véleményen lévőkkel érdemi vitát folytat­hat, de a személyeskedésbe ful­ladó acsarkodást kerüli. Ez utóbbiból pedig kijutott a kampány alatt - vélekedett egy másik szavazó, aki arról be­szélt: az utóbbi hetekben sok hazugság és téveszme került elő mindkét oldalon, sokszor alaptalan vádakat közöltek, emiatt - szerinte - szinte ketté­szakadt az ország. A hírek, ál­hírek terjedésében az eddigiek­nél talán nagyobb szerep jutott a közösségi médiának, mondta. Keszthelyen, a 7. számú szavazókörbe, a belvárosban lé­vő Ranolder-iskolába az első szavazó hat óra után pár perc­cel érkezett. Itt voksolhattak az átjelentkezett szavazók. - Összesen 911 szavazónk van, fele átjelentkezett, ők sok­kal nagyobb létszámban érkez­tek. Eddig 555 fő jött - ismer­tette dr. Brazsil József, a szava­zatszámláló bizottság elnöke. Ottjártunkkor, fél három után is folyamatosan jöttek az emberek. - Minden választáson részt veszek. Szerintem mindig a jö­vőre kell szavazni - vélekedett Jordanics Zoltán. Rajnai Virág Éva is ebben a szavazókörben voksolt. - Állampolgári jogunk a szavazás, ezzel élni kell, hogy a jövőnkről döntsünk - mondta lapunknak a hölgy, aki a helyi és az országos politikát követve alakította ki véleményét. Egy fiatal, az először vokso­ló 20 éves Lili (vezetéknevét nem árulta el) szüleivel való beszélgetések és saját tapaszta­latai alapján döntötte el, ho­gyan szavaz. Szerinte kortársait nem nagyon érdekli a politika. - Nem szoktunk erről be­szélgetni, és az ismerőseim kö­zül rengetegen el sem jönnek - mondta a fiatal szavazó. adzs, hba, evf. kt. ku Magas részvételi arány Zalában is (Folytatás az 1. oldalról.) A nap során folyamatosan magasabb volt az összesített zalai részvételi arány a 2014- es parlamenti választáson mért adatoknál. Amíg például 13 óráig négy évvel ezelőtt a megyében a választópolgárok 32,43 százaléka (75274 fő) szavazott, tegnap 13 óráig 90837 fő jelent meg a szava­zókörökben, ami megyei szinten 40,74 százalékos rész­vételt jelentett (az országos arány tegnap ebben az idő­pontban 42,32 százalék volt). 15 órakor a tegnapi zalai rész­vétel (54 százalék) szintén közel 10 százalékkal maga­sabb volt a 4 évvel ezelőtti 15 órai adatnál. A részvételi arányt tekint­ve ismét a legkisebb lélekszá­mú településé, Iborfiáé az egyik rekord: a 10 szavazásra jogosult választópolgár közül mindenki voksolt, így a meg­jelentek aránya 100 százalék. Ráadásul az iborfiaiak már kora délutánig valamennyien leadták szavazatukat, így a 13 órai adatsorban már a 100 százalékos részvétel szere­pelt. Ugyancsak 100 százalé­kos volt a részvételi arány Felsőszenterzsébeten, ahol mind a 16 választópolgár voksolt. A három zalai nagyváros, választókerületi központ rész­vételi adatai vasárnap 18.30- kor a következők voltak. Za­laegerszeg 51 szavazókörében összesen 46463-an szerepel­tek a névjegyzékben, közülük 33267 fő szavazott. Nagyka­nizsa 40 szavazókörében a 42771 választásra jogosult közül 26700 fő élt szavazati jogával. Keszthelyen a 17 szavazókörben a 15725 vá­lasztópolgárból 11065 adta le voksát. Kiugróan magas, 90 száza­lék fölötti volt megyénkben a részvételi arány (szintén a 18.30-as adatok szerint) Bö­­deházán, Kozmadombján, Márokföldön, Pusztaapátiban, Zalaköveskúton. 18.30-kor 50 százalék alatti részvételi arányt mértek Kerecsenyben, Szentpéterúron, Türje 1. szá­mú szavazókörében (a másik türjei szavazókörben 63 szá­zalék felett volt az arány ek­kor), Nagykanizsa 16-os sza­vazókörében, valamint Oltár­­con. A választási eredményeket lapzártánkig nem kezdte el publikálni a választási iroda, így az országos és zalai ada­tokat következő lapszámunk­ban tudjuk közölni. Zaol.hu hírportálunkon pedig folya­matosan elérhetők a friss ada­tok, információk, ha a Zalaegerszegen az átjelentkező szavazók a Petőfi Sándor Általános Iskolában voksolhattak. Délelőtti ottjártunkkor hosszú sorban várták türelmesen, hogy sorra kerülhessenek Fotó: Katona Tibor Jordanics Zoltán Keszthelyen, a 7. számú szavazókörben, melynek elnöke dr. Brazsil József volt Fotó: Keszey Ágnes Benkő Ervin veszi át a szavazólapokat a bizottság tagjaitól Zalale­­tőn. Balról jobbra Gödörházi Norbert, Bicsák Istvánná, Feketéné Zsidó Mirjam és Radics Rozália elnök Fotó: Gyuricza Ferenc Kovács Jenőné, a szavazóköri bizottság elnöke és az elsőként érkezett választó, Szép Dezső hitelesíti az urnákat Nemesnépen Fotó: GYF Nagykanizsán, a Hevesi-iskolában Antal Gergő veszi át a szavazóla­pokat Kütsön Andrásnétól Fotó: Gergely Szilárd Kovács Tamás adja le szavazatát Lentiben Fotó: Korosa Titanilla Látogasson el weboldalunkra! ZAHI a Zala megyei 2018. ÁPRILIS 9., HÉTFŐ

Next