Zalai Hírlap, 2018. május (74. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-10 / 107. szám

2018. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA - MAGAZIN ZALAI HÍRLAP . ZALAEGERSZEG A Huncut fesztivál sztárjai Többéves múltra tekint vissza a tegnap az Apáczai VMK-ban megrendezett Huncut fesztivál, amely a kisdiákoknak kínál te­hetségkutató bemutatkozást, melynek keretében műfaji meg­kötöttség nélkül (mese, vers, ének, hangszeres produkció, tánc, jelenet, stb.) bizonyíthat­ják tehetségüket. Tegnap 92 gyermek előadásában 33 pro­dukcióról döntött a zsűri, így ta­láltak gazdára az arany, ezüst és bronz elismerések. Képünkön az Eötvös József általános isko­la 1. osztályosainak táncfellépé­se adzs Fotó: Katona Tibor Magyar zenéről szóban és dalban A zenetörténet jeles képviselőiről és szerzeményeikről szólt az előadás LENTI Barangolás a magyar zenetörténetben címmel tar­tott előadást tegnap a városi könyvtárban Balás Endre nyugalmazott pedagógus. Az áttekintést István király korá­nál kezdte és a 20. századig kalauzolta a hallgatóságot.­­ Az iskolai zenetörténet érdekes dolog, és érdemes foglalkozni a diákénekekkel, amik a mai fülnek is élvezhe­tő anyagot adnak. Meg kell említeni Eszterházy Pál her­ceget, aki zenét is szerzett, majd a verbunkos zene nyo­mán elindulva beszélünk a magyar nótáról, illetve Erkel Ferenc munkásságáról. A ze­netörténeti barangolást a Szó­zattal zárjuk - mondta elöljá­róban az előadó. Balás Endre hozzátette: a magyar zenetörténet 20. szá­zadi alkotói és művei, első­sorban Kodály Zoltán és Bar­tók Béla a legismertebbek, de jelentős a 19. század zenemű­vészete is. Emellett a verbun­kos zene fontos részét képezi a magyar zenetörténetnek. A rendezvényen a Szivár­vány Kamarakórus működött közre, előadásukban Eszter­házy Pál, Erkel Ferenc és Ko­­csár Miklós egyes művei is felcsendültek. Az A Szivárvány Kamarakórus a rendezvényen Fotó: Korosa Csabai Márk Lóvá tett igazság 4.: A hazugságspirál Ott, abban a percben azt éreztem, mindennek vége. Tudtam, ha maradok és asszisztálok a nyomozónak Szofi abajgatásában, addig a társa kénye-kedve szerint barangol körbe a háztájon úgy szimatolva, mint egy kanos vadászkopó. A másik eshetőség, ha kimegyek ah­hoz, akkor meg ez a colos okozhat kellemetlen perce­ket, ha megunja a ló pofájá­nak a vakargatását. Tudtam, ha véletlen eltévelyedik a tekintete, olyat láthat, ami árulkodó, sőt mi több, gya­núkeltő lehet rám nézve. Már nagyon bántam a teg­nap estét. Márta arca villant be. Abban a pillanatban megéreztem, hogy az alko­holból kijózanodtam, és már leginkább a félelem ká­bított. Egyre csak az járt az eszemben, hogy mit mon­dok, ha észreveszi a mun­kapadon megalvadt vérfol­tot. Nem volt már erőm visszajönni eltakarítani. Egy percet sem tudtam itt lenni. A történtekre nem számítottam, ahogyan a vendégekre sem. Biztosan sok kérdést vetne fel, hogy kié az alvadt vér ott a pul­ton. Aztán meg mi lenne? Hazudhatnék, ahogy tettem Mártának is, hogy elvág­tam a kezem, amikor a bowdennel szarakodtam. Ez nem jó megoldás, egyre csak ez zakatolt a fejem­ben, és újra és újra leját­szódott minden előttem. Ekkor kapva kaptam az al­kalmon és hangos szentsé­gelés közben indultam ki­felé a pajtából, remélve, hogy felkeltem a jóbarát kopó kíváncsiságát. - Hogy a rossebbe, már megint itt jártak ezek a fér­gek! - dühöngtem, mintha csak számítana, és nem én hagytam volna itt a kerti szerszámokat. Elkezdtem sorra szépen visszarendezni a pajta sarkában szanaszét hagyott lapátot, gereblyét és csákányt. Meglehetősen körülményesen pakoltam be őket a kalodába. - Valami gond van? - jött utánam a colos érdek­lődve, így kijjebb tudtam a pajtából az ürgét. Valamivel nyugodtabban, de újfent ha­zudtam. - Tegnap éjjel hangokat hallottam - kezdtem, és nagy átéléssel ecseteltem neki, hogy a zajra felriadva kijöttem körbenézni. A sza­kadó esőben megpillantot­tam vagy három mitugrászt itt a pajtánál. Rájuk kiáltot­tam, mire betojtak és futás­nak eredtek. - Mit akartak? - végre előkerülve közbeszólt a hordó. - Nem fogja kitalálni, Sherlock! Lopni! - vágtam rá. - Errefelé így megy ez, az ember megdolgozik a sa­játjáért, aztán meg mások learatják azt. Aztán kezem­be vettem az egyik husán­got, azt ott, amott­­ mutat­tam valamivel odébb a földön heverő vaskos fada­rabra. - Azzal a kezemben eredtem a nyomukba, hogy elkergessem őket a birtok­­ról. - Értem. Értesítette ezzel kapcsolatban a rendőrsé­get? - kérdezte a köpcös. - Ugyan minek? - von­tam meg a vállam. - Elég gyakori eset ez erre. - Le­zártnak tekintettem a témát. Láttam, ahogy a kisgöm­böc a kút körüli sáros talajt fürkészte. Rém izgalmas le­hetett számára, hiszen újra és újra visszakalandozott rá a tekintete. Egy hosszan el­kent sárfolt kötötte le a fi­gyelmét. - Arra menekültek , mu­tattam a kút irányába a sár­pacára. - Az egyik ott zakó­zott el sietségében, azt hit­tem, ott is marad. Igaz, nem lett volna kár érte... Kíván­csiak még valamire? - kér­deztem a tőlem telhető leg­udvariasabb módon, érzé­keltetve velük, hogy már nincs mit mondanom. A co­los értett a szóból, látszott, hogy nem most dobták ki valahonnét először. Sietős léptekkel rontot­tam be a házba. Mikor be­értem, már alig álltam a lá­bamon, megszédültem, és úgy kapaszkodtam a kony­hapultba, mintha csak ré­szeg lennék. Pedig nem voltam az, sajnos. Egyre csak tisztult a kép, ahogy szépen lassan összeállt a fe­jemben minden apró mozaikkocka. Ki akartam törölni az emlékezetemből a tegnap estét. Azon gon­dolkodtam, mitévő legyek. Hiszen nem tudtam volna magyarázatot adni számos kérdésre. És ennél a ténynél már csak az aggasztott jobban, ahogyan elváltunk a nyo­mozókkal. Sürgősen leve­gőre volt szükségem, és az ablakhoz léptem, kinyitot­tam azt. Reméltem, hogy csak álmodom ezt az egé­szet. Elmerengtem és a ker­tet vizslattam egy darabig, végül előhalásztam egy névjegykártyát a köntösöm zsebéből. Sajnos egyre biz­tosabbá vált, hogy nem ál­modtam. Miközben a kár­tyát néztem, a fejemben visszhangzottak a nyomo­zókkal folytatott párbeszéd utolsó percei. - Nem, köszönjük, min­dent láttunk - mondta a co­los, és átadott egy olyan gyűrött névjegykártyát, amit elnézve simán el tud­tam volna képzelni, hogy már vagy száz ember kezé­be nyomta és azok mind vissza is adták rendre-sorra, bízva abban, hogy nem ná­luk köt ki ez a szamárfüles kartonlapocska. - Ha bármi eszébe jutna, ami fontos le­het a felesége... - Volt... - szúrtam közbe. - ... a volt felesége eltű­nésével kapcsolatban, ké­rem, haladéktalanul keres­sen minket - javította ma­gát a colos. - Fogom! - közöltem, és a köntösöm zsebébe csúsz­tattam a névjegykártyát. A két kopót a ház verandájáig kísértem, onnét sorsukra hagytam őket, bízva abban, hogy egyedül is eltalálnak a kocsijukhoz. A kisgömböc beszállt az anyósülésre, a colos még visszaintett! - Nagyon köszönjük még egyszer az idejét! - harsog­­ta. - Én köszönöm, nagyon remélem, hogy gyorsan kéz­re kerítik az elkövetőt! - szóltam vissza sarkon for­dulva. Ekkor mintha villám csapott volna belém. Izga­lomtól pörgött a gyomrom. Éreztem, ahogy izzadság­­cseppek futnak végig rajtam a tarkómtól le a köntösöm alá, mélyen végig a háta­mon. Vártam, hogy halljam a kocsiajtó csapódását, és hogy a colos ráadja végre a gyújtást, majd elhajtsanak. De nem hallottam, helyette egy kérdés döfött hátba. - Kire gondol, milyen el­követőt? - hallottam hátul­ról, és a lehető legmagabiz­­tosabban fordultam a nyo­mozóhoz. - Természetesen a Bolyk­­­a! Biztos köze van hozzá! - válaszoltam. - Mihez? - Hát a gyilkossághoz... vagy mit tudom én, mihez­­ javítottam gyorsan magam. - Egy szóval sem mond­tuk, hogy gyilkossági ügy­ben járunk itt - kisvártatva válaszolt a colos, aztán csönd ült közénk. Csak a közeli madárcsiripelést lehe­tett hallani. - Még beszé­lünk! - szakította félbe a madáréneket, és feloldozás­­ként ért, amikor végre ráadta a gyújtást a kocsira és elhaj­tottak. Folytatás holnapi lapszámunkban. Idén már informatikát és angolt is tanulhattak (Folytatás az 1. oldalról.) Balaicz Zoltán, Zalaeger­szeg polgármestere megkö­­szönte az egyetem kezdetek­től pozitív hozzáállását a he­lyi idősügyi tanács kezdemé­nyezéséhez. A hallgatók igé­nyeit messzemenően figye­lembe véve tovább bővítik a lehetőségeket - az utolsó sze­meszteren már informatikát és angol nyelvet is tanulhat­tak a szenior akadémisták. Pácsonyi Imre, a megye­gyűlés alelnöke kiemelte: a Senior Akadéma ország-világ előtt jó példa. Lambertné Ka­tona Mónika, az egyetem Ki­emelt Projektek igazgatója pedig - aki kezdetben dékán­ként egyengette az idősek út­ját az intézményben - megkö­szönte a város erkölcsi és anyagi támogatását, hiszen a jelenlegi tanév a testület nyer-Remélik, szeptemberben még népesebb évfolyammal kezdhetnek­­es pályázatának köszönhető­en valósult meg. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy 2018 szeptemberében még népesebb évfolyam rugasz­kodhat neki a tanévnek. A hallgatók nevében Dan­ai Lászlóné köszönte meg a város, a megye és az egyetem (úgy a vezetők, mint a hallga­tók) támogatását. Végül a Se­nior Akadémia követelménye­inek megfelelt hallgatók dr. Gubán Miklós dékántól átve­hették a kurzus elvégzését bi­zonyító tanúsítványt, amihez Balaicz Zoltán és Pácsonyi Imre is gratulált nekik. Izs Balról: Szatmári Bálintné, Szabóné Tollár Judit és Szabóné Szép Mária büszkén mutatja a megérdemelt, a dékán és a polgármester által is aláírt tanúsítványt Fotó: Fincza Zsuzsa Megvan a pisai ferde torony titka LONDON Ugyanannak a laza talajnak tulajdonítható a pisai ferde torony „föld­rengésállósága", mint ame­lyik a torony süllyedését és dőlését idézte elő több száz évvel ezelőtt, derítették ki olasz és brit mérnökök. A világhírű műemlék nem sokkal építésének kezdete, 1173 után elkezdett dőlni a laza talajréteg és a rosszul le­fektetett alapok miatt, dő­lésszöge elérte az 5,5 fokot, ennek ellenére az 58 méter magas torony legalább négy pusztító földrengést túlélt ép­ségben 1280 óta, emlékezte­tett a Phys.org tudományos­ismeretterjesztő hírportál. A mérnököket régóta fog­lalkoztatja a kérdés, miért él­hette túl az erős földrengése­ket a pisai ferde torony. Az építmény sebezhetősége miatt a szakemberek úgy vélték, már egy mérsékelt földren­gésnek súlyos károkat kellene okoznia az épületben. A Ró­mai Tre Egyetem és a Bristoli Egyetem tudóscsoportja meg­találta a választ: a dinamikus talaj szerkezet-kölcsönhatás jelenség áll a rejtély hátteré­ben. A torony nagy magassá­ga és szilárdsága együtt a ta­laj lazaságával jelentős mér­tékben módosítja az épület vibrációs sajátosságait oly módon, hogy a torony nem rezonál a földrengés talaj­­mozgásával. Ez a pisai torony fennmaradásának kulcsa, ol­vasható a Bristoli Egyetem közleményében. mti

Next