Zalai Hírlap, 2018. június (74. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-01 / 125. szám
2018. JÚNIUS 1., PÉNTEK KRÓNIKA Átadták a Zala Megye Gazdaságáért díjakat ZALAEGERSZEG A Gartner Intertrans Hungária Kft., a ZNET Telekom Zrt. és a Komáromi Pékség Kft. képviselői vehették át tegnap a Zala Megye Gazdaságáért Kamarai Díjat a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Zalai Hírlap közös rendezvényén. A gazdasági fórumot a járműipari tesztpálya területén tartották meg, ahol Németh Pál Levente, a kamara alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy modernizálódó világunkban sem szabad soha figyelmen kívül hagyni a humán tényezőt. Az idei szakmai tanulmányi versenyeken jól szereplő fiatalokra utalt, akik oktatóiktól, tanáraiktól vették át a szakmai tudást. Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes rövid világgazdasági helyzetismertetés után arról szólt, hogy a globális versenyben a termelékenységnek van elsődleges szerepe, amit elsősorban az innováció, a kutatás-fejlesztés és a technológiaváltás határoz meg. Kifejtette, olyan jellegű fejlesztések kerülnek előtérbe, amelyek kiváltják az emberi munkavégzést. Kutatások eredményére hivatkozva elmondta, a foglalkozások közel 60 százalékát és a tevékenységek 30 százalékát hamarosan fel lehet váltani gépekkel. Ugyanakkor ez nem fog munkanélküliséget generálni, a fejlődés újabb munkahelyek létrehozását segíti. Ismertette a versenyképesség biztosítása érdekében létrehozott Innovációs és Technológiai Minisztérium felépítését, amiben külön államtitkárság dolgozik a kis- és közepes vállalkozások versenyképességének növelésén, a szak- és felnőttképzés, valamint az informatika fejlesztésén, majd ismertette az ezzel kapcsolatos terveket. Héder Miklós, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója az idei Szakma Sztár Nagyobb teret kapnak a gépek, de nem lesz kevesebb munkahely Fesztiválon helyezést elért zalai fiatalokat köszöntötte, akiket oktatóikkal együtt megjutalmaztak. Az ünnepségen a Gartner Intertrans Hungária Kft., a ZNET Telekom Zrt. és a Komáromi Pékség Kft. képviselői vehették át a Zala Megye Gazdaságáért Díjat. A Zala Megye Szakképzéséért Díjjal Marancsicsné Czigány Gyöngyike zalaegerszegi mesterkozmetikus tevékenységét díjazták. A Zala Megyei Fogyasztókért Díjat olvasóink szavazatai alapján adta át Horváth A. Attila főszerkesztő, Németh Pál Levente és Pácsonyi Imre. Az elismeréseket a nagykanizsai Puncs Fagyizó, illetve a zalaegerszegi Dizájn Függöny és Lakásdekoráció nevű vállalkozás érdemelte ki. A kamara Életműdíjjal ismerte el Tornyos Ernő vállalkozó, Csatár Rezső fazekas népi iparművész és Szakály János villanyszerelő sokéves munkáját. HP Képünk két szélén Cseresnyés Péter és Németh Pál Levente, közöttük a Zala Megye Gazdaságáért Kamarai Díjjal kitüntetett cégek vezetői: Sorok Attila és Komáromy Beáta (Komáromy Pékség Kft.), Grófné Molnár Ágota (Gartner Intertrans Hungária Kft.) és Zuber Gyula (ZNET Telekom Zrt.) Fotó: PU Hajómodellek versenye Pacsán Első alkalommal rendezték meg a horgásztavon a hétvégén PACSA A versenyt a Canissa Modellező Sport Egyesület rendezte meg I. Pacsa Kupa néven május 26-án és 27-én. Félszáz hajómodell és 22 versenyző részvételével zajlott a program, amely a Magyar Modellező Szövetség országos bajnoki sorozatának második állomása volt. A résztvevők 5 kategóriában mérték össze tudásukat és a modellek sebességét. A remek időjárás nagyban segítette a versenyzőket, így kiváló eredmények születtek. Pacsa Város vándorkupáját — melyet Kelemen Tamás polgármester adott át, a budapesti Barta Róbert vihette haza, aki Mini Eco kategóriában az 1. helyet szerezte meg. A nagykanizsai egyesület tagja, Boti Ferenc az Eco Expert kategóriában 1. helyezést ért el. Mini Hydro kategóriában Czimre Attila 2., míg Vörös Tibor 3. helyezett lett. Mindketten a Canissa Modellező SE versenyzői. Mini Eco kategóriában dr. Lekszikov Gábor 3. helyezett lett. A rendezők és a versenyzők tökéletes helyszínt találtak a kisvárosban, így jövőre is felbukkanhatnak a száguldó hajómodellek a horgásztavon. Az Elégedettek voltak a helyszínnel Fotó: Canissa egyesület Tegnap kiállítás nyílt a Keresztury VMK-ban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékét őrző országos gyermekrajz-pályázat zalai résztvevőinek munkáiból. A Magyar Honvédség 170 éves fennállása alkalmából a Magyar Szablyavívó Iskola által meghirdetett pályázat teljes kollekciója Kecskeméten már bemutatkozott, most a zalai munkák kerültek paravánra. A megnyitón a legjobbaknak díjakat adott át Kajári Attila tankerületi igazgató, Gausz Tamás, a szablyavívó iskola helyi vezetője, valamint a honvédség képviseletében Sághegyi Attila alezredes. Többen könyvjutalomban részesültek, elismerést kapott Papp Laura, Kaszás Kira, Gyalog Flóra és Tahin Júlia Katalin (Ady-iskola). Két országos szintű díj is Zalába került, kategóriájában 2. helyezett lett Talpalló Eszter (Ady-iskola), Takács Réka pedig a zalabéri általános iskola színeiben 1. helyezést érdemelt ki. Képünkön a díjazottak csoportja. MH átogasson el weboldalunkra! A / H ! a Zala megyei hírportál ZALAI HÍRLAP 3 RÖVIDEN Klubrendezvény a skanzenben ZALAEGERSZEG A Zala Megyei Kormányhivatal szervezésében zajló Megyeháza klub tegnapi öszszejöveteléhez a Göcseji Falumúzeum szolgált helyszínül. A klubtalálkozó résztvevői megismerkedtek a göcseji népi építészet emlékeivel, a hagyományok üzenetével, s betekintést nyertek a falumúzeum bővítésének, fejlesztésének terveibe is. A programot göcseji ételkóstoló és folklórműsor zárta. MH Szentmise a szőlőhegyen BÖRZÖNCE Június 3-án 15 órakor lesz a börzöncei szőlőhegyi kápolnában a hagyományos első vasárnapi szentmise. A misét Fuszár Károly zalaszentbalázsi plébános, főesperes mutatja be, és mint elmondta, a perselyadományokat a kápolna felújítására fordítják. HBA Az összetartozás emléknapján hévíz a nemzeti összetartozás emléknapján, június 4-én 18 órakor ünnepséget rendeznek a Festetics téri emlékműnél, ahol Papp Gábor polgármester mond beszédet, fellép a Nagyváthy Táncegyüttes. SzJ Új csarnokot avattak tegnap a Flex egerszegi gyáregységében (Folytatás az 1. oldalról) A Flex bővítését ünneplő ceremónián Péter Ágota magyarországi alelnök, a zalaegerszegi egység vezetője elmondta, Európában Magyarországon létesült a legtöbb Flex gyáregység, mely 3000 magyar család megélhetését biztosítja. Az autóipari szegmensnek végzett munka a Flex éllovasává teszi az itteni fejlesztőket, mérnököket, munkatársakat. Ezért először nekik köszönte meg az elkötelezettséget az alelnök, majd a fejlesztést támogató Nemzeti Befektetési Támogatás Alapnak, a kormányzatnak és Zalaegerszegnek. Balaicz Zoltán polgármester a város és a gyár szoros kapcsolatát méltatta, Vigh László országgyűlési képviselő a hazai tőkevonzó nyugalomra utalt, Palkovics László, az újonnan alakult innovációs és technológiai minisztérium vezetője pedig kiemelte, a kormány épp ezzel a minisztériummal kötelezi el magát a technológiai fejlődés támogatása mellett. Végül Magyar Levente, a külügyminisztérium miniszterhelyettese a sikert hozó együttműködésre tette a hangsúlyt. A HZs Megélhető identitás Vas és Zala német nemzetiségének találkozója NAGYKANIZSA Szombaton a Honvéd Kaszinóban rendezték meg a vasi-zalai nemzetiségi önkormányzatok Heimattreffen, vagyis szülőföld-találkozó című ünnepségét. Az eseményt évről évre a Német Nemzetiségi Önkormányzatok Vas-Zala Megyei Szövetsége rendezi meg, változó helyszínnel. Ezúttal Nagykanizsára került a sor. - A szövetségnek minden évben két komolyabb ünnepe van: az egyik a karácsonyi, adventi időszakban az Adventkranz, a másik pedig a tavasz végi Heimattreffen - bocsátotta előre Lancsák József, a nagykanizsai német nemzetiségi önkormányzat elnöke. - Itt, a dél-zalai városban eddig mi csak Adventkranzot rendeztünk, s most került sor nálunk az első Heimattreffenre, amely a szövetség szervezésében immár a 33. volt. A Heimattreffen a szövetséget alkotó 9 Vas megyei és 5 zalai német nemzetiségi önkormányzat művészeti csoportjainak, képviselőinek, rézépzene, néptánc és irodalom zetőinek kínál alkalmat arra, hogy mélyebben megélhessék az identitásukat. Az eseményen nemzetiségi kórusok, népdalcsoportok, néptáncosok léptek színpadra, de jutott hely és idő az irodalomnak is. A résztvevőket (akik a két megye több településéről, köztük Szepetnekről, Pornóapátiból, Felsőszölnökről) érkeztek, Fried Tamás, a Német Nemzetiségi Önkormányzatok Vas-Zala Megyei Szövetsége elnöke köszöntötte. Lancsák József a nagykanizsai német nemzetiségi önkormányzat elmúlt időszakáról elmondta: pozitív fejlemény, hogy sikerült létrehozniuk egy német könyvtárat, s a további célok közt szerepel, hogy fellépőruhákat szerezzenek be a művészeti csoportoknak (kórus és néptáncosok). HBA A pornóapáti és a rábafüzesi kórus örömzenéje Fotó: Lancsák József