Zalai Hírlap, 2018. szeptember (74. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-26 / 224. szám
Jó reggelt, Zala megye! A turizmus fejlesztése évek óta kimondott szándék Lentiben. Számos ez irányú beruházás valósult már meg: bővült, kívül-belül megújult a gyógyfürdő, illetve a közeljövőben további újítások is várhatók a létesítményben. Régóta tervezett elképzelés eredménye a termálfürdő szomszédságában álló négycsillagos szálloda, melynek megépítésével addig hiányzó, magasabb színvonalú szálláshely is megjelent a palettán. A következő évek jelentős fejlesztése lesz a zöldváros projekt. Nem kell messzire mennünk a gyógyfürdőtől, a pályázat megvalósításának területe annak környezete. Az impozáns tervek valóságba való átültetésével a város délnyugati területe teljes átalakításon esik majd át, lehet, hogy rá sem ismerünk. Sebaj! A pozitív változásnak utat kell engedni, majd alkalomadtán nosztalgiázunk. KOROSA TITANILLA titanilla.korosa@zalaihirlap.hu ZALAI HÍRLAP A MEGYE NAPILAPJA 2018. SZEPTEMBER 26., SZERDA - 74. évfolyam 224. szám - 185 Ft - WWW.ZAOL.HU Nagyszülejük használati tárgyaiból nyílt kiállítás Zala múltbéli kincsei címmel október 19-ig látható kiállítás nyílt tegnap az Apáczai művelődési központban. Régi Orion rádió, írógép, petróleumfőző, mezőgazdasági eszközök, háborús emlékek (például a Wehrmacht benzines kannája) sorakoznak a tárlaton, s olyan használati tárgyak, amik ismerősek lehetnek nagyszüleink otthonából. A Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület gyűjtötte az anyagot, amelyet több rendezvényen bemutatott már egyfajta utazó kiállításként. Az Apáczaiban Gecse Péter alpolgármester, Varjú András, a Göcseji Falumúzeum osztályvezetője és Papp Tamás, az egyesület vezetője ajánlotta a tárlatot az érdeklődőknek, közreműködött a Kertvárosi Nyugdíjasklub dalköre. A képen jobbról Papp Tamás, Orosz Ferencné, Dala Hajnalka és Dippold-Kiss Kornélia a tárlatban. SZI Fotó: Pezzetta Umberto Graffitiző kamaszt marasztalt el a bíróság ZALAEGERSZEG A napokban jogerős ítéletet hozott a bíróság egy fiatallal szemben, aki társaival falakat firkált össze. A kamasz tavaly március 31. napján este nyolc óra körül hét hasonló korú társával együtt kék és piros festékszóró sprével különböző feliratokat és ábrákat festett többek között a börtön, a könyvtár és egy üzlet falára, valamint lámpaoszlopokra, esőcsatornákra, elektromos szekrényre. A rendőrök elfogták a rongálókat, s közülük egy került a bíróság elé, heten pedig ügyészi megrovást kaptak. Az okozott kár megközelítette a 155 ezer forintot, amiből a károsultak előterjesztett igényeinek megfelelően az eljárásban 93 ezer forint térült meg. Folytatás azonos címmel a 3. oldalon. Digitális fejlesztés a piaristáknál NAGYKANIZSA „Attól még, hogy egy iskola egyházi fenntartású, lehet haladó és modern” - fogalmazott Nyeste Pál atya, a dél-zalai városban működő piarista iskola igazgatója, és nem is alaptalanul. Az intézményben ugyanis pályázati forrásból digitális tananyagfejlesztés kezdődött, ami új informatikai eszközök beszerzését, valamint a tananyag digitalizálását is magába foglalja. A törekvés nem véletlen. Ugyancsak az igazgató szavaival élve: „Ma már a gyerekeket nem könnyű a régi, klasszikus oktatási módszerekkel megragadni, ezért van szükség a trendi eszközökre.” A programot első szakaszban az általános iskolások körében vezették be, de ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, kiterjesztik a gimnazistákra is. Vegyük elő a tabletet című írásunk a 4. oldalon. KRÓNIKA Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte a Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete. 3. KRÓNIKA Győrfy Anikó kuratóriumi tag az autista gyerekek helyzetének javításáról beszél. 4. SPORT A labdarúgó NB II hétközi fordulója keretében a ZTE FC ma délután Vácra látogat. 14. projekt - folytatás LENTI Az elmúlt években több turisztikai fejlesztés is megvalósult a fürdővárosban. Ebbe a sorba illeszkedik a mintegy 1 milliárd forint költségvetéssel megvalósuló zöldváros projekt, melynek befejezését 2020-ra tervezik. A települési környezet fejlesztésének keretében néhány éve megújult a városközpont, most tovább haladva a délnyugati városrészben a Bánffy és Táncsics utcák, illetve a gyógyfürdő által határolt terület, valamint a Kossuth úti régi temető is új külsőt, jelleget kap. Sétányokat, zöld területeket alakítanak ki, kortárs közpark épül, mely a város és a termálfürdő között létesít majd kapcsolatot. Megújul egyebek mellett a közvilágítás, új parkolóhelyek segítik a közlekedést, illetve komplex játszótér és sportpálya is szolgálja a kellemes időtöltést. KT A programról részletesen a 7. oldalon olvashatnak. Közelebb az ügyfélhez Hatmilliárd forint értékű fejlesztés segíti a közigazgatást BAGÓD Balról: dr. Tuzson Bence államtitkár, Vigh László országgyűlési képviselő, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott és Sipos Ferenc, Bagód polgármestere az első zalai kormányablak busz átadásán, írásunkat Hatmilliárd... cím alatt a 3. oldalon olvashatják el. MH Fotó: Pezzetta Umberto