Zalai Hírlap, 2018. október (74. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-19 / 244. szám

2 ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN Átképzik a közszolgákat BUDAPEST Egy-két hó­napon belül minden elbo­csátott közszolga helyzete rendeződhet - ezt mond­ta a kormányszóvivő a Hír TV-ben - írja a Ma­gyar Idők. Kovács Zoltán szerint most olyan nagy a munkaerőhiány, hogy át­képzéssel lehet munkát ta­lálni. A kormányszóvivő azt is mondta, hogy a le­hető legkisebb bürokráciá­val akarják működtetni az államot. „A jelenlegi, mai munkaerőpiaci körülmé­nyek között biztosak va­gyunk benne, hogy ennek a 2,5 ezer embernek­­ 18 százalékos lesz a közpon­ti közigazgatásban, tehát a kormányzati szerveknél a leépítés, és ennél kisebb a háttérintézményi körben - az elhelyezkedés nem lesz nehéz, hiszen munkaerő­­hiány van” - jelentette ki a kormányszóvivő. MW Lázár: Tilos a dohányzás SIÓFOK A 2020. január 1-jén és az utána születet­tek már nem vásárolhat­nának dohányterméket, s az autókban is tilos lenne a dohányzás - erről nyújt be törvényjavaslatot Láz­ár János. A nem dohányzók védelméért felelős minisz­terelnöki biztos a Tobacco Hungary konferenciáján azt mondta, évente mintegy 22 ezer magyarnál diagnoszti­zálnak tüdőrákot, s a keze­lés milliárdokkal terheli a tb-kasszát, ezért is fontos a törvényjavaslat. MW KRÓNIKA Migrációs EU-csúcs Sebastian Kurz a kötelező menekültkvóták ellen szólalt fel MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.nu BRÜSSZEL Az európai uniós csúcstalálkozó teg­napi, második napján a migráció és biztonságpo­litikai kérdések kerültek először napirendre. Orbán Viktor Manfred Weber jelö­lését támogatja az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelölti tisztségére. A találkozón Orbán Viktor miniszterelnök kiemelte: az európai csúcson sikeresen megvédtük Magyarország ha­tárvédelemhez fűződő jogát, ugyanakkor a vita megmaradt, továbbra is vannak országok, amelyek szerint a bevándorlás jó dolog. „Mi azt mondjuk, hogy a migráció veszélyes, minden ország maga dönt­hessen arról, kíván-e bárkit beengedni saját területére” - mondta. Sebastian Kurz osztrák kan­cellár kijelentette, az EU-nak kiutat kell találnia a menedék­politikai zsákutcából, rugal­masságot kell mutatnia, és fel kell hagynia a kötelező kvóta körüli vitákkal. Valamennyi tagállamnak hozzá kellene já­rulnia a migrációs helyzet ke­zeléséhez, de nem feltétlenül menekültek befogadásával. Angela Merkel német kan­cellár ezzel szemben a mig­­ránsok kötelező kvóta szerinti elosztása mellett állt ki. „Egy olyan új migrációs megköze­lítés, amely elveti a menekül­tek uniós tagországok közötti kötelező kvóták szerinti el­osztásának rendszerét, nem oldja meg a migráció kérdé­sét” - jelentette ki. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szerint is alternatívát kell kínálni azoknak az orszá­goknak, amelyek nem akarnak menedékkérőket befogadni. Az Európai Néppárt elnök­sége szerdán meghallgatta a Puszipajtások: Emmanuel Macron francia elnök és Jean-Claude Juncker bizottsági elnök Fotó: AFP ISMÉT TÁMADÁSBA LENDÜLT VERHOFSTADT Fröcsögve támadja a magyar miniszterelnököt és Magyaror­szágot Guy Verhofstadt, mert a magyarok úgy döntöttek, nem akarnak bevándorlóországot hazájukból - hangsúlyozta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kom­munikációs igazgatója. Hidvéghi szerint a belga politikus keresz­ténységről és demokráciáról pré­dikál a 168 Órának adott interjú­jában, miközben ő maga jelenti a legnagyobb veszélyt ezekre az értékekre. Családszerető nemzet vagyunk Novák Katalin: A kormány továbbra is segíti a gyermekvállalást BUDAPEST Novák Katalin államtitkár leszögezte: a kormány minden eszközzel támogatja a magyar csalá­dokat. Magyarországon alapvetően családcentrikus emberek él­nek, a magyarok hagyományo­san családszeretők, és fontosak számukra ezek a kötelékek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtit­kára. Novák Katalin a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomnak az Akadémián megrendezett konferenciáján egy kutatást idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar fiatalok számára a saját szüleik jelentik a legmegbízhatóbb in­formációforrást, nem az inter­net, a médiumok, a könyvek, vagy éppen a barátaik. Kutatá­sok szerint a fiatalok családban képzelik el a jövőjüket, elsöprő többségük házasságban szeret­ne élni és gyermekeket nevelni. Az államtitkár szerint a kormánynak egyszerre köte­lessége és felelőssége is, hogy segítse őket a családalapítással, gyermekvállalással kapcsola­tos terveik megvalósításában. Novák Katalin felidézte a kor­mányzat családalapítást segítő fontosabb intézkedéseit, ezek között a gyermeknevelést te­kintetbe vevő adórendszert, a gyerekeket vállaló hallgatók diákhitele visszafizetésének felfüggesztését, illetve részbeni vagy teljes elengedését, továb­bá a fiatal házasok adókedvez­ményét, melyet már 80 ezer pár igényelt. Az államtitkár közöl­te, tavaly egy család átlagosan 262 ezer forintot tudott meg­spórolni a családi adókedvez­ménynek köszönhetően. MW Folytatják a Másfél méter címmel nyáron útjára indított, a kerékpárosok védelmét szolgáló országos kampányt. A program célja felhívni az autósok figyelmét arra, hogy a kerékpárosok előzésekor a biz­tonságos oldaltávolság lakott területen kívül másfél, lakott területen belül egy méter. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte, az Országgyűlés elé kerülő KRESZ-módosí­­tási csomagban már szerepel az előzési oldaltávolság előírása is, a jelenlegi megfelelő oldaltávolság meghatározása helyett Fotó: MTI 2018. OKTÓBER 19., PÉNTEK Orbán Viktor Manfred Webert támogatja párt csúcsjelölti tisztségére pályázó két politikusát. Rogán Antal, a miniszterelnök kabi­netfőnöke tegnap elmondta, hogy a Fidesz és Orbán Vik­tor nem a liberális Alexander Stubb, hanem a keresztényde­mokrata Manfred Weber jelö­lését támogatja. Demeter biztonsági kockázatot jelenthet BUDAPEST Németh Szilárd szerint Demeter Márta nemzetbiztonsági kockáza­tot jelent. Az LMP-s Demeter Márta tettével bebizonyította, hogy katonai és nemzetbiztonsági kockázatot jelent - jelentette ki Németh Szilárd. A honvé­delmi tárca parlamenti állam­titkára szerint Demeter Márta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként bizalmas és ér­zékeny adatokat „hamisított és szivárogtatott ki”, ezért az LMP-nek vissza kell hívnia a szakbizottság második poszt­járól. „Ilyen emberre nem le­het rábízni” a testület vezetői tisztségét. Demeter Márta a pozíciójával visszaélve követ­te el tettét, ezért felszólítják, hogy adja vissza képviselői mandátumát. Mint ismeretes, az LMP politikusa, miután betekintett a honvédség katonai repülői­nek repülési irataiba, azt állí­totta, hogy Orbán Viktor lánya az egyik ilyen géppel érkezett haza Ciprusról. Később azon­ban kiderült, hogy a repülőn nem Orbán Viktor lányát, ha­nem egy tisztet, szintén hon­védségi alkalmazott feleségét és kétéves kislányukat hozták haza, engedéllyel. - Miért mondjak le? - rea­gált Demeter Márta. Nem tud­ni, a történtek miként befolyá­solják Demeter Márta esélyeit, aki az egyetlen jelölt az LMP társelnöki posztjára. Az LMP szombaton tartja tisztújító kongresszusát. MW Kevesebb a szegény Beértek az elmúlt évek kormányzati intézkedései MAGYARORSZÁG Négy év alatt - 2012 és 2016 között - 1,3 millióval csökkent a súlyosan nélkülözők száma Magyarországon. Az Európai Unió által vizsgált adatok szerint mi értük el a legna­gyobb javulást a 28 tagál­lam közül. Több mint 13 százalékkal, pontosabban 1,3 millióval csökkent a súlyosan nélkülö­zők száma 2012 és 2016 kö­zött Magyarországon. Az Eurostat legújabb - a sze­génység világnapjára időzí­tett - adatai szerint az EU-ban nálunk a legjelentősebb a ja­vulás. A javuláshoz a reálbé­rek emelkedése mellett a kor­mány szociális intézkedései is hozzájárultak - adta hírül a Magyar Idők. Az adatok sze­rint 2012 és 2016 között nagy­jából a felére esett vissza azok aránya, akik nem tudtak meg­birkózni váratlan kiadásaik­kal. Míg a legnehezebb, 2012- es évben a lakosság több mint negyede késve fizette számláit, törlesztőrészleteit, addig 2016- ra arányuk 10 százalékkal csökkent. A javulás oka, hogy a bérek emelkedésével jelentősen nőttek a lakossági megtakarí­tások és hogy a devizahitelek kivezetésével kiszámíthatóvá váltak a havi törlesztők, a re­álkeresetek emelkedésével és a rezsicsökkentéssel pedig vis­szaesett a késedelmes fizetések aránya. A vizsgált 2016-os esz­tendőben sokkal többen enged­hettek meg maguknak évente legalább egyhetes üdülést, lé­nyegesen kevesebbeknek oko­zott gondot a lakás fűtése és százezrekkel többen engedhet­ték meg maguknak, hogy két­naponta húst fogyasszanak. A szakértők szerint a 2017-ben és 2018-ban végrehajtott je­lentős minimálbér- és garan­tált bérminimum-emelésnek köszönhetően lényeges javu­lás ment végbe, ráadásul 2016- hoz képest az átlag és a reálke­resetek is dinamikusan nőttek. MW

Next