Zalai Hírlap, 2018. november (74. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-02 / 254. szám
2018. NOVEMBER 2., PÉNTEK KRÓNIKA Rettenetes árat kell fizetni az oktalan gyűlöletért ZALAEGERSZEG Fontos feladatunk gondoskodni arról, hogy az utánunk jövő generációk se felejtsék, milyen rettenetes árat kell fizetni azért, ha egy társadalomban teret engednek az indulatoknak és az oktalan gyűlöletnek. Ezt Gecse Péter alpolgármester fogalmazta meg azon az ünnepségen, amelyet szerda délután az egerszegi vasútállomásnál tartottak, emlékezve arra, hogy 1944. november 3-án innen nyolcszáz zalai romát hurcoltak el. Köztük az akkor hétéves zalaegerszegi Kuti Károlyt. A pózvai, nekeresdi telepekről hajtották ki az állomásra az embereket, minden családot. Mi négyen voltunk testvérek - idézte fel. - Napokig ment velünk a vonat, nem volt víz, nem volt vécé a marhavagonokban, azt se tudtuk, merre járunk. A komáromi Csillagerdőbe kerültünk, ott a 14 évnél idősebbeket, férfiakat és a lányokat is különválasztották és rögvest Németországba deportálták. Dachauba, Buchenwaldba kerültek. Szerencsére édesapám túlélte és hazajutott 1945 augusztusában - mondta. Az elszomorítóan csekély érdeklődés kísérte megemlékezésen Gecse Péter a 2003 őszén Mádl Ferenc köztársasági elnök által felavatott emléktáblánál arról beszélt, hogy 1944 márciusától hazánkban harmincnál több gettót és munkatábort hoztak létre, majd nem sokkal később felállították a cigány munkaszolgálatos századokat. November 2-án pedig megindult országszerte a romák internálása. Az Nyolcszáz zalai romát hurcoltak el az egerszegi vasútállomásról 1944-ben első állomás a komáromi Csillagerőd volt, ahol embertelen körülmények közé kerültek a családok. Sokan a náci haláltáborokban vesztették életüket. Az, ami történt, máig érthetetlen, feldolgozhatatlan, fogalmazott az alpolgármester. Amíg létezik kirekesztés, gyűlölet, addig a holokauszt során meggyilkolt embereknek üzenete van a mának, ahogy ezt beszédében a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke, Dömötör Csaba kihangsúlyozta. A roma holokausztról nem esik szó a történelemkönyvekben, csak a tanáron múlik, beszél-e erről. Ezért fontos, hogy minél szélesebb körhöz jussanak el a roma népirtásról szóló információk, szögezte le. A megemlékezés végén a városi és a roma nemzetiségi önkormányzat, illetve a zsidó hitközség és a túlélők képviseletében koszorúkat helyeztek el a jelenlévők. AG A zsidó hitközség képviseletében Preisz József helyezte el a koszorút a roma holokauszt vasútállomás falán lévő emléktáblájánál Fotó: Katona Tibor A híres pásztorfaragó készítetteSzidta a rendőrt Újraszentelték a felújított, 1973-ból való temetői kőkeresztet CSÖRNYEFÖLD Az egyedüli még fellelhető kőből készült alkotása Soós Lajos néhai pásztorfaragónak az a kereszt, amelynek felújítás utáni megszentelését tegnap délután végezték a község temetőjében. A keresztet 1973-ban készítette a település híres szülötte, az 1937-es párizsi világkiállításon ezüstdiplomával kitüntetett Soós Lajos. A felújítás költségeit közadakozásból teremtették elő a hívek, a község temploma mellett található, ugyancsak idén renovált, s az augusztusi Nagyboldogaszszony-napi búcsún megszentelt kőkeresztével együtt. A két kereszt felújítását Lendvai István végezte. Minderről Simon Zoltán polgármester beszélt, kitérve arra is, hogy a kereszt felújításával párhuzamosan megkezdték a temetői térburkolat kiépítését, első körben közel kétszáz négyzetméter készült el mintegy 3,5 millió forint értékben. E munkálatok finanszírozását önerőből biztosította az önkormányzat. Tervezik, hogy jövőre folytatják a térburkolat kiépítését. Az átadóünnepségen Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke mondott beszédet. Nem csak Soós Lajost méltatta, arra is kitért, hogy a rendezett temető - mint amilyen a csörnyeföldi is - az ott nyugvók családtagjainak, illetve az önkormányzatnak a gondosságáról tanúskodik. GYF Gálhidi Sándor muraszemenyei plébános szentelte meg Fotó: GYF Vádat emeltek becsületsértés miatt (Folytatás az 1. oldalról) A férfi erre még indulatosabbá vált és trágár kifejezésekkel folytatta a szidalmazást. A rendőrök végül elmentek a továbbra is kiabáló férfi mellett, és a Georgikon utcára nyíló parkolóban a nőt a szolgálati gépjárműbe ültették. A közelükben álló férfi továbbra is kiabálva szidta az őrnagyot, aki felszólította, hogy válogassa meg a szavait, a férfi erre válaszul közölte, azt kiabálok, amit akarok, miért, nem kiabálhatok? A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, mivel a férfi által használt trágár kifejezések alkalmasak voltak a feladatát ellátó rendőr őrnagy becsületének csorbítására, a keszthelyi járási ügyészség becsületsértés vétsége miatt emelt vádat ellene. AG Megemlékezés, gyertyagyújtás ZALAEGERSZEG Az 1956-os forradalom leverésének 62. évfordulója alkalmából városi megemlékezést tartanak november 5-én (hétfő) 17 órakor az Ady utcai emlékműnél. Beszédet mond Stárics Roland, a Zala Megyei ’56-os Hagyományőrző Egyesület elnöke és Kiss Gábor, a megyei és városi könyvtár igazgatója. SZI Összetartanak a felekezetek Evangélikus és református hívek imádkoztak együtt a dél-zalai városban NAGYKANIZSA Az evangélikus templomban ökumenikus ünnepi istentiszteletet tartottak szerdán, melynek során református lelkipásztor hirdette az igét. Kanizsán évek óta hagyomány, hogy évente összejönnek a különböző felekezetek. Makoviczky Gyula evangélikus lelkész elmondta: a reformáció 501. évfordulóját ünnepük mindannyian idén, egyúttal azt, hogy Istennek gondja van mindannyiukra, hovatartozástól függetlenül. Az istentiszteleten Hella Ferenc református lelkipásztor volt az igehirdető. Hangsúlyozta: a reformáció alappillérei mindannyiunk számára közösek. A mai világban a keresztény felekezetekhez tartozó emberek megélik a hitüket, és kölcsönösen tisztelik a másik felekezet hagyományait, tanításait, sőt tanulnak belőlük. Az istentisztelet után dr. Ittzés Gábor egyetemi docens előadást tartott Philipp Melanchthonról, az egyház egységének és megújulásának egyik kiemelkedő alakjáról. SZZS A Csillagfény református kórus működött közreFotó:Szakony átogasson el weboldalunkra! 7 Áll a Zala megyei ',*, hírportál ZALAI HÍRLAP . RÖVIDEN Mihovics József a klubban ZALAEGERSZEG A Nyugdíjas Pedagógus Egyesület vendége Mihovics József újságíró lesz november 6-án, kedden 15 órakor a Keresztury VMK- ban. Horvátországról írott könyveiről, a szomszédos országhoz fűződő több évtizedes élményeiről beszélget vele Iványi Ildikó, a klub vezetője. A HZS Horgászati tilalom KERKAFALVA Telepítés miatt november 3-án, szombaton reggel hat óráig általános horgászati tilalmat rendelt el a Kerkafalva melletti Kéthatár-tóra a helyi egyesület. Pontyra ennek lejártát követően sem lehet horgászni a tavon, az állomány védelme érdekében elrendelt pontyfogási tilalom december 31-én 24 órakor ér véget. GYF kerítésnek ütközött TÓTSZERDAHELY Egy személyautó kerítésnek ütközött Tótszerdahelyen szerdán, közölte a megyei rendőr-főkapitányság. Egy férfi Suzukival közlekedett a Kossuth utcában, amikor az egyik kanyarban letért az útról és kerítésnek ütközött. A balesetben a sofőr könnyű sérülést szenvedett. AG A Suzuki sofőrje könnyen megsérült Fotó: rendőrség ------------------------------------------Hirdetés