Zalai Hírlap, 2018. december (74. évfolyam, 279-302. szám)

2018-12-18 / 293. szám

2018. DECEMBER 18., KEDD Befogadták a Szent Családot Ünnepváró összejövetelek a megyeszékhely két városrészében is FINCZA ZSUZSA______________ zalaihirlap@zalaihirlap.hu ZALAEGERSZEG A megye­­székhely két városrészében is karácsonyváró progra­mot rendeztek az elmúlt hétvégén. A besenyői közösségi házban hagyományosan advent har­madik vasárnapján rendezte meg ünnepváró összejövetelét a Szivárvány Nyugdíjas Klub. - Dupla örömmel ünnep­lünk, hiszen idén is eredmé­nyes évet zárunk, tele sokszínű eseményekkel, s ráadásul a jövő évi terveink is hasonló­képpen körvonalazódnak - újságolta Horváth Miklós, a Besenyő a 2000-es években Alapítvány elnöke. - Ezúttal pedig erőt is gyűjtünk, hiszen építeni, felújítani akarunk. A zalabesenyői közösségek értékőrző munkáját - mellyel nemcsak a városrészt, de egész Zalaegerszeget gazdagítják - a programon megköszönte Ba­­laicz Zoltán polgármester is, hangsúlyozva: a közös ünnep­lés legfontosabb üzenete, hogy az emberek tudnak és szeret­nek együtt örülni, képesek egymást tisztelni. Az adventi műsort ezúttal is a nyugdíjasok Szivárvány Népdalköre adta, Kulcsárné Csejtei Marianna vezetésével. Az unokák segítségével ver­sekkel, dalokkal elevenítették fel a betlehemi történetet. A Az emberek tudnak és szeretnek együtt örülni, tisztelik egymást vendéglátásról pedig Bércz és Tivadarné vezetésével a nyug­díjasklub gondoskodott. A botfai közösségi ház­ba vasárnap kopogtatott be a szállást kereső Szent Család. A településrészben az Őszirózsa Nyugdíjas Klubnak köszönhe­tően már 18. éve elevenítik fel újra és újra a Szent Család vá­ros régi szép népszokását. - A mi gyerekkorunkban is elterjedt hagyomány volt a szálláskeresés, vagy ahogy mondani szokták, „szent csa­­ládjárás” - mesélte a közönség soraiban Szaller Istvánné.­­ A faluban összefogtak a csalá­dok és esténként mindig más háznál fogadták be a kis betle­hemet, vagy a Szent Családot ábrázoló képet. Imádkoztak, énekeltek, felelevenítették Má­ria és a Kisjézus történetét. Ezúttal a régihez hasonló élményben volt részük a bot­faiaknak. A nyugdíjasklub énekkara (vezetőjük és a mű­sor összeállítója Némethné Némethy Csilla) felelevenítet­te a Szent Család történetét, amely ugyanaz, ám a versek, énekek változtatásával mindig friss és érdekes, így osztották meg újra a karácsonyváró pub­likummal az örömhírt. Fotók: a szerző A botfaiaknak az Őszirózsa Népdalkor műsora tolmácsolta az örömhírt A besenyői színpadon a népdalkor és az unokák Fontos megmutatni: a matematika szép (Folytatás az 1. oldalról.) Az alapítvány égisze alatt működő Erdős Pál Matema­tikai Tehetséggondozó szak­mai vezetője és motorja, dr. Pintér Ferenc az ünnepségen elmondta: a matematika a ter­mészettudományok alapja. Fe­gyelmezett gondolkodásra ne­vel, sokkal inkább, mint más tudományok. Fontos megmu­tatni, hogy a matematika szép, és esztétikai élményt is nyújt. - A tehetséggondozás az élet minden területén fontos - fogalmazott beszédében Dé­nes Sándor polgármester. - Az ebben a rendszerben dolgozó tanárok a térségben rengeteg fiatallal szerettették meg a ma­tematikát. Meglátták bennük a szikrát, ami képessé tette őket, hogy versenyeken is szerepel­jenek. A gyerekek a tanórán kívül is szorgalmasan gyako­roltak, s olyan tudást szívtak magukba, melyet az élet más területein is hasznosítottak, s most büszkék lehetünk rájuk. A városvezető emléklappal köszöntötte az alapítvány kitű­nő munkáját. BB Dénes Sándor emléklapot adott át Pintér Ferencnek Fotó: Benedek Idén is gondol a nehéz sorsú emberekre a Kanizsa Turizmusáért Egyesület, melytől tíz család kap tartós élelmiszerből, gyümölcsből, édességből álló ajándékcsomagot Ezek a Család- és Gyermekjóléti Központ közreműködésével jutnak el a rászorulókhoz. A képen dr. Kaszás Gizella, az intézmény igazgatója veszi át jelképesen az aján­dékot dr. Koncz Zsolt egyesületi elnöktől. SZZS Fotó: Szakony KRÓNIKA ZALAI HÍRLAP . RÖVIDEN Ülésezik a testület LENTI Szerdán délután há­rom órai kezdettel a váro­si művelődési központban tartja idei utolsó soros ülé­sét az önkormányzati kép­viselő-testület. Szó lesz egyebek mellett a kerék­párutak téli üzemelteté­si feladatairól, tárgyalják a polgármesteri hivatal 2018- as tevékenységéről szó­ló beszámolót, a képvise­lő-testület jövő évi féléves munkatervét, valamint több, pályázatokkal kap­csolatos döntéshozatalra is sor kerül. KT Akusztikus karácsony ZALAEGERSZEG Speciá­lis, akusztikus karácsonyi műsorral lép fel szerdán a megyeszékhelyi Mimo­sa Lounge-ban Pál Krisz­ta és zenekara. Az este hat órakor kezdődő koncerten kizárólag magyar nyelvű dalok hangoznak majd el, többek közt Zorán, Charlie, Deák Bill Gyula és Demjén Ferenc ünnephez illő sláge­reit hallgathatja meg a kö­zönség. CVF ­átogasson el weboldalunkra! ^9 A I a Zala megyei hírportál Az MSZP városi képviselője a díjemelésről ZALAEGERSZEG Közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján álsá­gosnak nevezte azt az eljárást Kiss Ferenc, az MSZP önkor­mányzati képviselője, amikor „a város karácsony előtt aján­dékcsomagot osztogat rászo­rulóknak, közben azonban a lakások bérét megemeli”. Ezt a véleményét tegnap hangoztat­ta tájékoztatóján a városi köz­gyűlési képviselő. Példaként említette, hogy a legrászorultabbak élnek ilyen lakásokban, és közülük a nyugdíjasok mindössze 2,7 százalékos emelést kaptak, miközben az alapvető élelmi­szerek árai közel 5 százalékkal emelkedtek, és az önkormány­zati lakások bérét is 5 száza­lékkal növelték meg. A politikus szerint mind­ehhez társul, hogy a köz­­étkeztetés díjaiban is 8 száza­lékos emelést szavazott meg a közgyűlés. Kiss Ferenc a tes­tületi ülés egy másik napirendi pontjáról szólva úgy fogalma­zott, hogy sok a bizonytalan­ság az önkormányzati tulajdo­nú társaságok előzetes üzleti terveivel kapcsolatban. Sok a megválaszolatlan kérdés sze­rinte a költségekben és a bevé­telekben is. Az Hirdetés TOYOTA YARIST NYERTEK: Balázsi Róbert Marcali Mészáros László Vértesszőlős Martusz János Erdőkövesd 500 000 FT-OT NYERT ••TAKARÉKBANK BANKKÁRTYÁN: Kovács Csaba, Nagyberki Kovács János, Komárom Kratancsik György, Hatvan Borbás Albert, Tapolca Rozsicsné Dobai Blanka, Székesfehérvár Süle Sándor, Zalaegerszeg Módly Árpád, Csepreg Kuti Gáborné, Dunaújváros Tóth András, Solt Molnár Mike Ferenc, Bogád Szombati János, Csorvás Juhász Béla, Törökszentmiklós Horgas Julianna, Döbrököz Kollár Józsefné, Salgótarján LAPTOPOT NYERT: Gáspár Gyula, Tab Raáb Józsefné, Tatabánya Kövesdi Zoltán, Átány Kauker Ferencné, Halimba Sulák Sándorné, Bakonycsernye Szerdahelyi Józsefné, Nagykanizsa Semenek Vendel, Szombathely Szőcs Lászlóné, Dunaújváros Szkenderovics Zoltánné, Kecskemét Turbókné Kneif Márta, Pécs Bánfi Istvánná, Újkígyós Tóthné Gyetvai Klára, Jászberény Gergely László, Mőcsény Máté Nándor, Etes IPHONE MOBILTELEFONT NYERT: Konza Józsefné, Somogyudvarhely Merics István, Tatabánya Csibri Jánosné, Kál Lacza Ferencné, Ajkarendek Lakatos Ildikó, Székesfehérvár Polák Józsefné, Zalaegerszeg Kovácsné Vörös Mária, Gasztony Gál Istvánné, Dunaújváros Dostyk­a Imre, Hajós Sándor István- Szentlőrinc Pájer Sándor, Gyomaendrőd Berki Margó, Jászapáti Mácsik Pálné, Szekszárd Hegedűs Mihályné, Bátonyterenye ROBOTPORSZÍVÓT NYERT: Csordás János, Kaposvár Csaplár Gáborné, Tatabánya Kormos Imre, Nagyvisnyó Györke Lajos, Csögle Kollár István, Bodajk Válics Ferenc, Zalaegerszeg Cseri Istvánné, Szombathely Báli Istvánné, Mezőfalva Szőlőhegy Nyerges Nóra, Kiskunmajsa Hamvas Jánosné, Pécs-Hird Szalai Gábor, Békésszentandrás Szabó Józsefné, Szajol Erős Teréz, Zomba Vas Istvánné, Tar WELLNESS HÉTVÉGÉT NYERT: Horváth Ferenc, Nagybajom Dombi Józsefné, Mocsa Lakatos Éva Zsuzsanna, Maklár Csapó József, Bakonyszentkirály Hekeli József, Székesfehérvár Rodekné Kovács Andrea, Tótszentmárton Károlyi István, Körmend Dér Jánosné, Dunaújváros Tompas Zoltánné, Kerekegyháza Weindorfer Károlyné, Olasz Nagy Jánosné, Gyula Demeter Ferenc, Kisújszállás Takács Istvánné, Madocsa Varga László, Szécsény

Next