Zalamegye, 1892. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1892-07-03 / 27. szám

XI. évfolyam. Zala-Egers­eg, 1892. julius 3. 97 «1. szám. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 trt. Egy szám­ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetés­nél 7 kr. Bélygdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. i. közművelődési és A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szer­kesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől foga­dunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala­egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A termés és a gabona ára. A nyár rendszerint elvonja az érdeklődést a közdolgoktól , m­ég a politika nem­ érdekli az embereket annyira. Egyetlen egy dolog köti le mostanában a közérdeklődést, hogy milyen lesz a termés ? Mert nem csupán politikával, hanem főkép kenyérrel él az ember és hazánkban, hol egy világrész kenyere terem meg, mikor a termés még nagyon az Isten kezében van, magukhoz vonják, lekötik mindenkinek az érdeklődését, akár termeszti a kenyeret, akár csak szerezni akar belőle. Általában nagy reményeket kötünk az idei terméshez és — méltán. Az esős május s a sarun váltakozó meleg napok rendkívüli tenyé­szetet eredményeztek ; gazdagon és üdén nő minden vetemény ; nincs satnya, hitvány növény­zet sehol, sőt talán <­pen a buja gazdagság aggaszt itt-ott. Az örökösen aggódó gazdák arról panasz­kodnak, hogy a bús vetések némely helyen megdőltek; majd aszott lesz a szem ; máshol a köd és rozsda árt, melyet a nedves időjárás okozott; a gazdag takarmány és szénatermésnek nem volt jó takarodása ; mert a mély fekvésű­ réteket elöntötte a sok zápor. Sőt a jég is több kárt­ tett az idén, mint máskor. Ámde ezek a bajok csak szórványosak. A gabona általános állása sokat igér s­em beváltja, jó termés lesz az idén gabonából és takarmányból. A szőlőhegyek terméséről azonban már a legkülönfélébb híreket halljuk. Egyik gazdának egyik vidéken kitűnően mutat a szőlője, sok és szépen fejlődő fürtök virágoztak a tőkéken, míg a másik gazda tőkéinek nagy része üres gyökér­hajtásokat hozott, amelyeken csak évek múlva lehet termés. Ennek az oka persze már az, hogy a szőlő­művelés ma egy valóságos küzdelem a százféle ellenséggel, mely a szőlőket ellepi. A phylloxera­­ kezd kimenni a divatból , mert ahol ennek a­­ pusztítását, idején megfékezni nem tudták, vagy­­ az elveszett tőkéket másokkal nem pótolták, ott kétségbeejtő ellene a küzdés is. Most már a blackot, meg a peronospora az igazi ellenség. Ahol a peronospora ellen nem védekeznek : ott a szőlőtőke már az idén nem igen hoz ter­mést. A phylloxera a tőkét pusztítja ki, a pero­noipora pedig a termést semmisíti meg évekre. Alii azonban védekeztek, ott jó termés mutatkozik. Még gyümölcsben sem lesz hiány az idén. Ámde még pár hét választ el bennünket attól, míg a gabonát betakarítjuk és néhány hónap, míg szüretelhetünk , eddig pedig sok baj történhetik. De higyjük és reméljük a legjobbat: lesz búzánk elég. Emellett most már a második, nem kevésbbé fontos kérdés : minő ára lesz a termésnek ? Magyarországon a gabona ára igen változó. Nem is kell évekre visszamennünk, hogy rend­kívü­l nagy árkülönbséget constatálhassunk. Nem régen volt az, mikor a búza métermázsájának ára 6 frt volt , de a legutóbbi időben is, egyet­len év alatt, rendkívü­li különbség volt az árak­ban. Míg a múlt ős­szel 1­1 frtért vették a búzát, tavaszra már 9, sőt 8 frtra szállott le az ára. Nagy­on természetes tehát, hogy az új búza árát előre tudni nem lehet. De mivel az árak­nak ily feltűnő hullámzása nemcsak a magyar kereskedés szolidaritásának árt, hanem a gazda­közönség érdekeit is mélyen helyes közlekedési, gazdasági sérts , a kormány politikája, a ma­gyar államvasutak szaporítása, ezeknek olcsó szállítási tarif­ája, a fogyasztó államokkal való szerződések azt eredményezték, hogy a gabona­áraknak bizonyos állandóságára számíthatunk, mely ár a kereskedés és a kereslet, szerint módo­sulhat ugyan, azonban a gazda mégis támasz­kodhatik egy fix árra, amelyet gabonájáért mindenkor megkaphat. És ez a középár: 8—9 frt. Nem sok, de nem is kevés. Ilyen ár mellett Magyarországon a termelés még tisztességes nyereséggel jár, amel­lyel a gazda­ember meg­elégedhetik , mivel birtokának értéke és mun­kássága megfelelő, szolid kamatot és jutalmat hoz. Bár a magyar gazdáknak a legjobb sorsot kivánjuk és óhajtjuk, hogy minden szorgalmas gazda gyarapodjék vagyonban és tőkéjének, valamint fáradságának minél nagyobb hasznát lássa, mégis azt his­szük, hogy a gabona árá­nak szerfeletti emelkedése nem áll közérdekben. Tekintetbe kell venni azt, hogy midőn a búza ára a múlt ős­szel 11 fiton felül emelke­dett, ehhez képest nagy mértékben emelkedett a liszt ára is. A fogyasztó közönség fizette meg a gazdák nyereségét anélkül, drágán hogy a kereseti viszonyok jobbakká változtak volna. Mert dacára az élelmi­szerek ár­emelkedé­sének, azok a szükségletek, melyek az ipart és kereskedelmet tartják el, nem emelkedtek. A gabona árának emelkedéséből előállott jövedelem­többlet a gazdák szerencséje volt csupán, kik­nek nemcsak pénztőkéik gyarapodtak, adóssá­gaik fogytak, hanem birtoka­k értéke is na­gyobb lett. Hivatkozhatunk ez állítás igazolásául azokra a birtokeladásokra, melyek az idén történtek s amelyekből kitűnik, hogy pár évvel ezelőtt — mikor a búza 6 frt volt — vett birtokot az idén, mikor a buzi 11 frt volt, jelentékeny nyereséggel adták el. A vidéken azonban sem a kereskedés, sem az ipar ez által lendületet nem nyert. A gazdák által szerzett tőke ugyanis főkép a földbirtok jövedelmének fokozására és további tőkegyűj­tésre szolgál­­nak Kétségtelen ebből, hogy a termények ára­növekedése, illetve egy középáron való felülemelkedése közgazdaságilag csak egy osz­tálynak hoz jelentékeny hasznot, míg a többit sújtja. A véd vámos országokban is el kellett A „Zalamegye" tárcája. Az öreg Balog fia. — Rajz.­­ Olajbarna arca, szelid kékes szemei voltak. Nem volt benne semmi hányi-vetiség sem, pedig a régi öre­gek is azt tartották, hogy nem volt S. vármegyének olyan kitűnő muzsikus cigánya, mint a Balog Gyuri. Csak ha azt a száraz fát oda szorította mohadzó ajkai alá, akkor villantak meg szemei s mintegy démoni erővel tört ki belőle az érzés, mely máskor aludni lát­szott. Lelkét öntötte hegedűjébe, mely az élettelen huro­kon majd szilajon csapongva, majd szelíden ábrándozva sírt, vagy nevetett Ilyenkor az öreg Balog, ki a brácsát szorongatta s fia mellett, öntudatlanul térdére tette vonóját, szinte röstelve azt a véletlenül kiszorult köny-cseppet, mely ott alkalmatlankodott barázdált orcáján. Vájjon az öröm, büszkeség avagy a bánat könye volt­ az? r­nak. Szóval nem volt párja messze vidéken Balog Gyu-Nélküle névnap, kézfogó, vagy lakodalom meg nem történhetett. „Ott lesz a Gyuri is", volt a toldalék a meg­hívókhoz. Nem rég történt, én is ily záradékú meghívóról olvasom, hogy Décsy Kálmán tartja eljegyzését a p.— i ispán szép leányával. Derék, szorgalmas fiatal ember, ki gonddal és szakértelemmel kezelte szép birtokát s benne mindenki a józan s örökké derült kedélyű ifjút szerette. Erre az eljegyzésre készül az öreg Balog is Gyuri fiával. Kis házikójuk előtt már ott nyughatatlankodnak a szán elé fogott tüzes vérű lovak. — Gyuri le, — szólt az üreg — mi talált ma téged, hiszen mintha kis gyerek volnál, úgy kell rád aggatnom ruhádat,­­fan beteg vagy ? — Nem édes­apám, hisz a mai nekem is öröm­ nap, mert a jó Kálmán uraság, ki annyi jót tett már velünk, meg az az áldott szívű szép kisasszony . . . . no de hagyjuk, siessünk ; ma még kimuzsikálom maga­mat úgy, mint soha eddig és soha többé, ha a lelkem szakad is belé .... Arca, mely rendesen is halvány volt, most, mint a viasz, sápadt lett, úgy annyira, hogy az öreg karjait tárta fi i felé ; de ez hegedűjét felkapván, kifelé indult. — No Gyuri — fogadja őket a vén kocsis — ugyancsak megbecsült ám téged,­­ meg édes apádat a Kálmán úrfi. Azt mondta, hogy a bandát hozzák ki a majoros lovakon, de a Gyurit, meg az apját már csak a parádés szánon, mert azok megérdemlik. A kisasszony meg csak a szeme közé mosolygott s azt mondta rá, hogy ő is épen ezt akarta kérni. Az a halvány, sápadt arc mintha kezdene életet ölteni : tán a csipős hideg, vagy az öreg kocsis szavai csalták ki azt a két rózsát annak a barna fiúnak az arcán ? Lázas szemei tétovázva nézik a hó­szemcséket, melyeket az ügető lovak patkói szórnak el mellette. Gondtalan siklik a könnyű szán, mint kilőtt nyíl, — hejh pedig de tele szívet hordoz ! Nem tehet róla. Ka­szinó bálon történt, hogy Kálmán urtt kar­ján odalépett hozzá az a szép leány s kérte, hogy „Gyuri még csak azt a ,Vásárhelyit' ráadásul. — Akkor tekintett először mélyebben azokba a szép szemekbe, akkor érezte elő­ször a reménytelen szerelem fájdalmait. Oka e a pária, hogy belé is érző szivet oltottak­­? Tehet-e róla, ha az a szív is megtermi azt az édesen fájó gyöngyöt, melyet épen az nem vesz észre, ki miatt felszinre került ? . . . „Megjött a Gyuri is" hangzik az ispánház küszö­béről, s a már táncra kész fiatalság majd lehúzza ülé­séből azt a szegény fiút. Könnyű vérű fiatalok, kiknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, mintsem arra figyelni, hogy az a sápadt cigány, mikor a menyasszony oda nyújtott kezecskéit megcsókol­ja, — egy könyet is mor­zsol el zakó arcán. Odanyomják kezeibe hegedűjét s szól a lelkesítő induló. Egymást követik : lakoma, pohárcsengés, majd egy régi hallgató, majd egy víg ; mindenki oly boldog, csak az a szegény cigány szomorú. Oda megy hozzá a deli vőlegény, jegyesével kar­ján — épúgy mint a kaszinó­bálon történt — s azok a szép ajkak oly kedvesen tudnak kérni : „Gyuri, csak még azt a Vásárhelyit." — Megvil­lan annak a barna gyereknek a két szeme, kezd kipi­rulni az a sápadt arc és húzza. Húzza fájón, húzza édesen, beszél szerelemről, menyországról. A többi cigány elhallgat, — bámul mindenki , így még sohsem játszott; lelkét, lelkével szerelmét temette hegedűjébe s most az sír, zokog ki belőle. Ott kontráz az öreg Balog is mellette, csakhogy nem vonójával, hanem patakzó könyeivel : „Nem lesz ennek jó vége — mormog — így még nem láttam." „Elég Gyuri, elég már — szól a vőlegény — ezt most a te egészségedre." Kiürül a pohár s újra telik, melyet a szép meny­asszony nyújt oda Gyurinak : „Ezt meg az én és Kálmánom boldogságáért." Szótlan veszi át a teli poharat; s a már ismét lakó arcon, mint pillanatnyi bolygó-tűz, villanak fel szemei; kiürül a pohár s darabokra hever a szép leány lábainál. A cigány ingadozik s szivéhez kapva hegedűjét, szótlan összeesik. kísérik Balog Gyurit temetik K. városában ; fájó zenével társai s a nagy közönség körében sok szem könybe borul. Csak az öreg Balog szemei szárazak. A csendes őrültek szelid mosolyával kiséri egyetlenét az utolsó útra; csak néha-néha hangzik fel ajkán rémületes kacaj közt : „Hiszen csak a szive hasadt meg." sínpornaki. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.

Next