Zalamegye, 1910. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1910-01-02 / 1. szám

10 » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* hiánk mind háborús gondolatokkal vesződnek. A Balkánon hiába fut el a szerb bonyodalom, a kialakulásban levő, folytonosan forrongó kis népeket nem lehetett pacifikálni. Csak alkalom kell a délszláv népeknek és rátermett hogy egyesülési törekvéseik akadályainak vezér, neki rohanjanak. Spanyolországban csak a legmerevebb katonai uralom tartja fenn a békét , az északi népeket is mozgatja a titkos elégedetlenség. Afrika északi partjain folyik a vérontás, ősrégi népek pusztulása jelzi a fegyverrel terjesztett kultúra véres nyomait. Keleten évezredes Molgaság jármait tördelik a népek. Törökország és Perzsia új korszakot kezdtek, sőt Kína is a modern fejlődés útjaira akar térni. Amíg keleten a népszabadság bontogatja szárnyait, Európa nyugatán mintha visszaesés mutatkoznék. A parlamentáris rendszer hibái, hiányai előtörnek itt is, ott is. Nemcsak Ausztriában és Magyarországon, hanem Német- és Franciaországban, sőt Angliában is, amely pedig legtökéletesebben meg tudta őrizni alkotmányos életének tisztaságát. És a belső bajok, a kormányzati s törvényhozási zavarok mindig a reakciónak, a népszabadság elleni merényleteknek adnak tápot. Úgy látszik, hogy újabb fejlődési irány van alakulóban, amely a 19-ik század szabad szellemének helyére egy ideig a a visszavonást ülteti, hogy később még nagyobb energiával törjön utat a felszabadulás gondolata. Gazdasági téren nem alkotott jelentősebb újítást az elmúlt esztendő. Az a rendszer, amely az óriási vagyonok keletkezésének s a tömegnyomor terjedésének kedvez, itt-ott megingott ugyan, de azért még mindig él és uralkodik. A korszellem ráparancsolta a nemzetekre a szociális alkotásokat, amelyek azonban ma még csak annyi értékkel bírnak, mint a lángtengerben a vilipuska egyetlen vízsugara. A zajongó elégedetlenséget, az alsóbb néprétegek erőszakos előretörését nem lehetett megakadályozni. Az egész korszakot a tudomány óriási diadalai , emellett az erkölcsök lazulása, az idealizmus csökkenése, a lelki javak züllése, kenyérharc és a reakció térfoglalása jellemzik. Eközben az egyének ellenálló ereje, a jellemek szilárdsága, a lelkek emelkedettsége folytonosan veszít s úgy tűnik fel, mintha a huszadik század embere veszedelmes dekadenciával rohanna a lejtőn lefelé. Azokból az önző érdekharcokból, amelyek az egyének és nemzetek között folynak, kiragyog egy magasabb rendű eszmény, amely új erőre kapott: a nemzeti érzés. A nacionalismus az egész világon erősödik. Fájdalom, a nemzeti érzéseknek ez a fellángolása nem talált még egységes magyar nemzeti államot s így nálunk erőink egy részét leköti a nemzetiségekkel való küzködés. Ez a mi legnagyobb problémánk, mert nemzetünk anyagi és szellemi túlsúlyának, hegemóniájának biztosítása forog kérdésben. A rokon nélkül, teljesen idegen népek közé ékelt magyarságnak ttáni munkát kell végeznie, hogy fentarthassa szabadságát s uralmát a magyar állam határain belül. Ennek a munkának sok felemelő jelenetét, de nagy meddőségét is láttuk az elmúlt esztendőben, amelynek keserű tapasztalatai sokáig uralni fogják az ország közéletét. Küzdöttünk, fáradtunk, lelkes kitartással harcoltunk , egyszerre felütötte fejét az ősi átok, a pártos visszavonás. Kossuth Ferenc elhagyta a zászlót, feláldozta múltját és népszerűségét s ezzel megtörte az egységes erőt. Az eredmény mindezekért : semmi. Még eddig semmi. Az év szomorú politikai eseményeit mindenki ismeri. Levonta mindenki a következtetést s — úgy hisszük — megedzette magát a jövő küzdelmeire. Szívesen búcsúzunk a múlttól, amely nekünk magyaroknak nem adott semmit. Silány termés, társadalmi züllés, politikai válság, sok nyomorúság, kevés jószerencse volt osztályrészünk. Szűkebb hazánk, szép Zala vármegye részére szintén nem hagyott a mult esztendő emléket. Csak az volt a vigasztaló, hogy kedves gazdáink helyzete, az ország többi részéhez viszonyított jobb termés folytán, javult , hogy az egész vármegye közönsége osztatlan lelkesedéssel a függetlenségi párt zászlója alá sorakozott, népgyülésein impozánsan megnyilatkozott a nemzeti eszmék mellett. Szállj sírodba te meghalt esztendő. Bár eltemethetnénk veled együtt a rosz emlékeket is. 1910 január 30. Gazdasági harc. Amíg Magyarország politikai élete csak császári akaratnak alkotmányos formákkal való a takargatására, az ellenzéki oldalon pedig a közjogi gravánisnekre szorítkozott, Ausztria minden ellenállás nélkül letarolta a magyar föld termését és bezsebelte a magyar munka gyümölcseit. Gazdasági harcról alig esett HZD, mert a kizsákmányolt Magyarország közvéleményét úgy megtévesztették a Béca szolgálatában álló államférfiak ; közgazdasági életünket oly irányba terelték a zsebeinkben turkáló kezek, hogy a helyzetet szinte megváltoztathatatlannak láttuk. Mihelyt az öntudat kezdett ébredezni s a gravomen politika helyett az alkotás vágya vonult be a közélet fórumaiba, a gazdasági harcnak ki kellett törnie. Magyarország megelégelte a kiszipolyozást, Ausztria pedig nem akarja elereszteni a zsákmányt. A gazdasági ellentét folytonosan erősbödik, annál is inkább, mert ma már levetette álarcát a szomszéd s minden leplezgetés nélkül hadat szent a magyar gazdasági érdekeknek. A jövő esztendő elkeseredett küzdelmekre nyújt kilátást Ausztria vasúti tarifapolitikája fogja bevezetni a harcot s azután folytatódik az a Balkán kereskedelmi szerződésekkel. A tarifaharc tönkreteszi már meglevő nagyiparunkat, megbénítja kivitelünkat a a Balkán szerződésük óriási károsodással fenyegetik állattenyésztésünket. Az államok gazdasági érdekharcainak leghatalmasabb eszközei a vámok , a vasúti tarifák. Vámokkal mi alig védhetjük magunkat, hiszen minden egyes vámtételt az úgynevezett közös érdekek alapján állapítanak meg s minden esetleges kedvezményt buszain meg kell fizetnünk. Az egyetlen eszköz a vasúti tarifa, amellyel szembeszállhatunk az osztrák államvasutak harcias tarifarendszerével, amely 1910-től kezdve fojtogatni akar bennünket. Ausztria vasutjai által indította meg ellenünk a háborút, a magyar vasutaknak kell ezt a támadást visszaverniük. A magyar állam vasutjai azok az eszközök, melyekkel meg lehet törni a félelmetes vasgyűrű erejét, amely Ausztria érdekeit szolgálja. Elkeseredett küzdelemnek kell megindulni, ha meg akarjuk védelmezni létérdekeinket. A harc elkerülhetetlen s azt meg kell vívnunk, bár részben magunk is okai vagyunk annak, hogy az ránk zúdult. A refakcia politika volt a kiindulási pontja. A nyílt és titkos refakciók végtelen sorozata olyan félszeg tarifirendszerre vezetett, amellyel sok egyoldalú, igazságtalan s ellenőrizetetlen kedvezményt nyújtottak, de a rendszer sehogysem volt alkalmas arra, hogy egy ország egész gazdasági termelését egységesen támogassa. A mezőgazdasági érdekkörök már régen hangoztatták a refakcta rendszer hátrányait, de nem tehettek ellene semmit, miután el kellett ismerniök azt is, hogy az osztrák ipar nyomásával szemben a magyar ipar versenyképességének biztosítására a ref tkcia tényleg alkalmas fegyver. Amíg Ausztriának nem volt erős államvasuti hálózata, addig Magyarországgal szemben hátrányban volt. Amikor azonban hatalmas vasutállamosításai révén abba a helyzetbe jutott, hogy a refakciók előnyeit a maga javára kiaknázhassa, azonnal megszente a háborút a magyar gazdasági érdekeknek. Ausztria veszedelmes támadófél lett. Megtámadta a magyar ipart és mezőgazdaságot egyaránt. Így például a liszttarifából 25 százalék visszatérítést ad a saját rulim iuk. Ez a 2b százalék már felemészti a magyar malmok termelési jutalmát, tehát versenyképességüket csökkenti. Kísértet. Tizenharmadik napja szakadt már az eső, a látóhatár összeolvadt teljesen a szennyeszöld hullámokkal. A régi körvonalak összezsugorodtak, eltűntek, nem volt sehol senki, semmi. Egy egy oszladozó, felduzzadt hulla csapódott a bárka oldalához, de az is eltűnt újra a szennyes árban. A Nap meghalt, eltűnt, az égből sem látszott semmi. Mindent betöltött a félelmes, nyirkos, vastag szürkeség. Az öreg Noé ott kint ült a bárka peremén és csüggedten, kétségbeesve nézte az egybeolvadó vízvonalak bágyadt villogását. Lenézett az ólomszinü vízbe és görcsösen belekapaszkodott gyalulatlan deszkába, hogy le ne szállhasson oda a az ismeretlen mélységbe, ami után olyan erős sóvárgás töltötte be a szívét, mert az megszabadította volna nehéz szenvedéseitől, amik ott vártak rá a bárka dohos bensejében. Nem volt egyetlen pillanatnyi nyugta. Amint a szürkeség elömlött az éjszaka helyén, már talpon volt, hogy sorra megetesse az óriási menazsériát. Sürgött - forgott, lelkiismeretesen utána nézett mindennek és hiába. Bárhol volt, bármit csinált, egyre hallotta a felesége bíránkozását . Noés Nojjé! Hol vagy? Mit csinálsz? A tigris már megint panaszkodik, hogy vadasan kérte az őzpecsenyét és te nyersen adtad neki. Óh Noé, nem birom én ezz el! Miért is lettem egy ilyen lomha etető ember felesége ? Miért nem mentem inkább a Rosenborg Ézaauhoz ? Óh Noé, miért hurcoltál e be a förtelmetes félszerbe? Mennyivel jobb volna ott lent a víz fenekén ! Ott fekszik már a Rosenberg is ! Fojts bele engem is, Noé! És ez még nem volt minden. Az öreg pákász már azt is észrevette, hogy amíg ő egy beteg páviánra rakja a hidegvizes borogatást, a fiai: Szem, Khály és Jáfet ott fent a fedélzetén egyre őt utánozzák. És makacsul azon a jeleneten nyargaltak, amikor ő az első szüret után kissé degazsirtan pihente ki a botanikai tanulmányt. A feketehajú Khám, a három között a leggonoszabb, tudta őt legsikerültebben utánozni. Olyan dísztelenül feküdt, hogy még a szennyeszöld hullámok is rózsaszínűvé pirultak. És amikor förtelmes produkcióját befejezte, konok kitartással felkereste az apját, bármelyik ketrecben húzódott is meg az én egyre gyötörte a jelentéseivel : — Papa! Hallgass csak ide, papa! A Szem folyton szemtelenkedik. Egyre azt hajtogatja, hogy te milyen mélyen kivágott ruhában szundikáltál a múltkor. És az állatokkal is kellene tenned valamit. A harcsa egyre zsörtölődik és idegesen rágja a bajuszát, hogy minek zártuk be őt ide, ebbe a félsiterbe, amikor ez éppen neki való idő volna? A majom egyre téged utánoz és nyitogatja a mama kajütjének ajtaját. A szamár folyton szamárságokat ítészel, hogy miért nem csinálták meg a világot jobban, hogy most ne kellene elpusztítani. A gyíknak hiába beszélek, hogy ne makaózzék egész nap, már a farkát is elveszítette, de azt mondja, nem bij, kinél az újra ! A kaméleont is le kellene tiltanod, egy mozit rendezzen be, ahol belépődíj mellett változtatja színét. A zsiráf kidugja hosszú nyakát az ablakon s jelenti, hogy még mindig kutyának való idő van. A kutya persze nem hagyja annyiban és kési a veszekedés. A baba egyre vigyorog, hogy hogyan fogják majd az emberek szidni magát, papa, hogy őt is behozta ide a bárkába! A róka zaember, hogy meddig tart még ez az istentelen idő, de a remoterák feddi, hogy nem istentelen idő ez, hiszen minden csepp vízben ott van az Úr lelke. A rák különben egyéb nehézségeket is támaszt. Azt mondja, hogy bizonyos tiszteletdíj fejében hajlandó eddig hátrálni, amíg visszajutunk abba az időbe, amelyikben még nem volt vízözön. Még nem kapott kedvező ajánlatot, hát addig majd Vizesön és Vidéke címen lapot alu-