Zászlónk, 1916. május-június (14. évfolyam, 9-10. szám)

1916-05-15 / 9-10. szám

1916. május—június. ZÁSZLÓNK 215 okos ember, semmi más és nem is akar soha más lenni. Ö nem tehet róla, hogy hercegnek tette meg a sors. Von Beneckendorf viszont éppenséggel nem bölcs, hanem egy különleges katonaiélek. Ilyen lehetett Attila vagy Hannibal. Ö az a borzasztó acélcövek, aki egyszer megindul és akkor a súlyával szét nyom minden akadályt. Érdekes, hogy sokan bolondnak tartják és van is benne valami a lángelmék logikátlan konokságából. Jónak gondol valamit. Magyarázni nem tudja, hogy miért, úgy gondolja, hogy jó, tehát az életét is ráteszi! Nem szeretnék ellensége lenni, hanem ha valami nagyon nagy vállalatban se­gítő társra lenne szükségem, csakis őt válasz­tanám. Nos és én magam ? Magamról mit írnék ? Múltkor egy napilapban egy újságíró úgy címzett: „a gépkirály“. Szép rang és ha a szót el is engedném, de a jelentőségét oda nem cserélném a császár címéért sem. Főként, mert egyáltalában nem volnék császárnak való. Sokszor gondolkodom rajta, hogy micsoda csodálatos művészettel kell bírnia a császárnak, amikor folyton fátyolosán imbolygó emberi lelkekkel kell dolgoznia. Mi ebben a megfogható ? És ahogy velünk bánik, szintén megfoghatat­lan eszköz. E sok bizonytalanságra hogy lehet reális terveket alapítani ? Hogy lehet ehhez valakinek kedve, türelme, tehetsége. Az én mesterségem, az más. Egymás mellé teszek két vasdarabot, az két vasdarab. Van hossza, szélessége, súlya, tömörsége,‘színe, anyaga. Erre mindenki képes lehet. Ez a természet legegyszerűbb elemi mennyisége. Egyszerű össze­adás. Ötvenszer két vasdarab, száz vasdarab, ezt megszorozzuk egy számmal és kész a gyár. Két gyár egymás mellett kettő, négyszer kettő nyolc. Egyik fejlődik a másikból, csak összeadni kell tudni. Szerencse kell, hogy papiros és ceruza jusson az ember kezébe. Nekem nyolc gyáram van, ha nem is egymás mellett. Kreefeld, Mann­heim, Kassel, Liognita, Stargand, Reutlingen, Lindau és Rostock. Szétszórva a birodalom minden részében, hogy egyik kéz ne tudja, mit művel a másik. Hát persze mindez nagy értéket jelent, de valójában sokkal jobban szolgálom én ezeket a nagy értékeket, mint azok engem. Johann bácsi jobban járt, mint én, mert ő senkinek se szolgál, ellenben nagy nyugalomban rezideál Lindauban, mert kedveli a hegyi levegőt. Még ma sem tudja bizonyosan, hogy mi is tör­tént velem, de nem is érdeklődik iránta. Minden jól megy, tehát megelégedett. Ö a legboldogabb ember a világon. Egyébként, ahogy az értékek hullámzását fi­gyelembe véve, meg lehet állapítani, magán- vagyonom kétszáz millió körül mozoghat. Ez pontosan be van osztva elhelyezkedését illetőleg s néhány gyönyörű dolgot próbálok Xll/ megvalósítani és pontosan ki van dolgozva minden terv, aminek halálom után ezzel létesülnie kell. Ezt nem ismétlem itt, mert végre is naplót írok, nem végrendeletet vagy mi a kánya! Ez az enyém. A birodalomé pedig, a császár rendelkezése alatt négyszázezer darab kész motor, mely összevéve az édesapám találmánya révén (melynek én csak kidolgozója vagyok), három­száz millió lóerőt képvisel. Ezzel, ha neki in­dulnék, el tudnám lapátolni az Alpokat a helyéről. És e motorok mind állnak, számozva a rak­tárban. Minden motor tíz felé szétszórva a bi­rodalomban. Ha eljön az ideje, egy hónap alatt összeállítjuk valamennyit és akkor azután igazán nem tudom, hogy mit ne tudnánk mi megcsi­nálni velük. Van ezenkívül hatezer nehéz ágyúnk és tizen­kétezer könnyű ágyúnk raktáron. Szétszedve, apró darabokban. Semmi esetre sem engedem meg, hogy több anyagot holt tőkeképpen beleöljünk ezekbe a szörnyeteg gépekbe. Ennyi is untig elég. Ha ne­talán valaha mégis szükség lesz rájuk, a motorok minden hónapban újabb hatezerét fúrhatnak, csiszolhatnak, faraghatnak. Persze ezek az ágyúk nagyon különösek. A legmérgesebbekkel ötven kilométernyire lehet cé­lozni. Körber marsall úgy számította ki, hogy ez a legnagyobb távolság, amit az ellenség háború esetén pánik nélkül elfogadhat. Ö mindig az ellenségre gondol és mindig a pániktól félti azt. így azután ötven kilométerre hordanak az ágyúk, de viszont olyan lövedékeket, hogy két­százból se vállalnék egyet belőlük. Érdekes volt, amikor három éve Kreefelden kipróbáltuk őket. Két ágyú volt egymás mögött felállítva. Egy régi típusú, tíz kilométernyire a céltól és egy új, a mienk, harminc kilométerre. (Nagyobb távolságot nem engedett a terep.) És egyszerre sütöttük el a kettőt. A kivezényelt tüzértisztek a réginél álltak, az újnál én. A két lövedék egyszerre talált a célba és elterjedt a tüzérek közt a hír, hogy új, roppant erejű rob­banó anyagunk van. Magam is olvastam a hatás leírását a szaklapokban. Hátha még a hátsó, második ágyút sejthették volna 1 És nemcsak ezeket gyártjuk. Gyártunk még zsebkéstől a gőzmozdonyig mindent. Gyötrelmes szórakozás ez az én számomra. Mintha csak ócska delizsáncokon faragcsálnék 1 De így kívánják a lelkiek. A császár mester­sége, aki bizonytalan emberek bizonytalan jövő­jét idomítja és aki ím e bizonytalan célra még az én bizonyos és valóságos acéltömbjeimet is beállítja. Ha megérhetném, hogy megindulhatnának az én igazi gyáraim 1 Most egyelőre pedig a luzitán partok mentén suhanunk tova, Kánea felé, a császárok talál­kozójára. (Folyt, köv./

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék