Zászlónk, 1919. szeptember - 1920. június (18. évfolyam, 1-10. szám)

1920-02-01 / 6. szám

124 ZÁSZLÓNK 1920. február 15. Az ember fölállítja a szobában a fölfogó készü­léket, aztán jól oldalba bokszolja a társát, kinek persze legott felforr a vére és úgy vágja vissza a kezdeményezőt, hogy a szeme is szikrázik. Mindkettőnek lángba borul az arca, mindkettő bosszút forral, de az ismételt ökölcsapások csak még tüzesebbé teszik a harcot. A verekedés köz­ben támadt dühenergia elsőrendű meleget ad. Kedvem lett volna mindjárt ő Upmansá­­gán kipróbálni ezt a bokszfűtést, mert igazán mondom, már végképp elfogyott a türelmem. — Igen, igen, — mondtam, — de majd talán máskor, a közel­jövő­ben ... — Igen, a közel­jövőben még nagy­szerűbb rendszabályaim lépnek élet­be. Minthogy a demokrácia korsza­kát éljük, kivágattatom a terebélyes nemesi családfákat. A nagytőkét is felvágatom. Lesz fa elég. — Bocsásson meg, — idegen­kedtem, — de a körmömre ég a sok munka. — Mutass* ! — lelkendezett Upman, — akkor itt a helyem. — Hőperselyének szívócsöveit mohón nyomta ujjaimra. Rémülten kaptam el a kezemet. — Értse meg, ég a föld a talpam alatt! — Bravó ! ez még jobb. Upman most a földre kuporodott és ott dol­goztatta hőperselyét. — Hát nem látja ? — fortyantam fel, — hát nem látja, hogy egész lényem ég a vágytól, hogy magától szabaduljak? — Sikerült tehát. Végre önnek is befűtöttem. Most már mehetek. Diadalmasam lóbálta perselyét és távozott. — Nohát, nekem csakugyan ala­posan befűtött, — konstatáltam miközben arcomról letörölve a verej­téket, munkához láttam. A messzeségből még hallatszott a távolodó csatakiáltás: — Csak egy kalória meleget a didergő ember­iségnek ! TANKOK — KÉJUTAZÁSRA. Ezt a csúnya angol szót — melynek szörnyű ismeret­ségét a flandriai nagy offenzívák vérpárás harctéri jelen­téseinek köszönhetjük — még nem szabad elfelednünk. A tank, mely a halál ágyúkkal és géppuskákkal meg­rakott gyilkos szekerét jelentette, úgy átszik jóvá akarja tenni pokoli hírét és mindenképpen beáll az emberiség jólétének szolgálatába. Annyi technikailag is bizonyos, hogy a tank lényege nem a reája szerelt öldöklő k­öz­­let, hanem az alapot képező katerpillar-járószerkezet. Ez nem más, mint két hajtókerék között kifeszített zárt láncpár („végtelen lánc“), amely bármely keréknél jóval hosszabb felülettel kapaszkodik meg a talajon. A tank lényege: egy acélból épült hernyó, amely sokkal szíve­sebben húzza az életet adó szántóföldek rögein az eke­vasakat, mint hord lövészárkok és hullahegyek közt bukdácsolva egy mozgó várat. Újabban pedig minden harciasságát levetkőzte, amióta omnibuszt építettek rá. A franciaországi turisták igye­keznek felhasználni a hernyó-rendszerű kocsikat a hegyek megmászására, hogy rajtuk élelmiszert és felszerelést szállíthassanak a magasan fekvő menedékházakba és vendégfogadókba. Kísérlet céljából, — mint a francia lapok írják — kétnapos versenyt is rendeztek a tank­közlekedés kipróbálására a francia Alpokban. Savoié­nak egy kis községében ejtették meg a próbákat. Érde­kes, hogy erre a békés találkára éppen azok a cégek küldtek gépeket, melyeknek harci tankjai, a Renault­ és Peugeot tankok a világháború alatt oly szomorú hírnévre jutottak. És a versenyző gépek­­ kitűnően beváltak­ A kis Megéve községből indultak az Arbaih-hegy csú­csára, amely a kiindulási ponttól 700 méter magasság­ban (tenger színe felett 1829 m­) fekszik és 5 km-ny hegyi út vezet hozzá. Az út bizony 45°­os réten is át­vezet, öszvérúton, majd szakadékok mellett, sőt patak­medreken és mocsaras területeken is át kellett gázol­­niok. Olyan utakon jártak, melyeken addig csak nagy­­nehezen kapaszkodott fel ember és öszvér. És mindez nagyszerűen sikerült a kis masináknak. A meredek lejtőn 15—20 kapaszkodó lemezük vágódik a kavicsos talajba, a mocsarak felett pedig kitűnik, hogy mily kitűnően oszlik meg a nagy teher az idétlen talpakon, úgy, hogy 1 cm- re csak 1/s kg súly esik. Hátukon pedig kényelmes üléseket visznek, melyeken 6—8 utas könnyű­szerrel élvezi a hegymászást. Az utazás pedig nem is megy olyan lassan. Az említett utat fölfelé 1 óra 23 perc alatt, lefelé 66 perc alatt tette meg az egyik tankkocsi. Szóval a franciák már akár a betegjeiket is felvihe­tik az Alpesek léleküdítő, gyönyörű csúcsaira — elfelej­tetni a háborút. Várjon mi mikor utazhatunk már feledni — az elrabolt Tátránk tengerszemeihez ? «1.1—1 «.’■gnus—11*u— ■*>— »a— Új pályázatunk.Rajzolóink számára tűzünk ki szabad pályázatot. Lehet pályázni komoly és komikus képekkel egyaránt. Néhány témát — irányításul — mi is fölsorolunk. Lehet rajzolni szimbolikus képet a magyar nemzet tragikumáról; lehet illusztrációkat készíteni a Zászlónkban megjelent bármely vershez vagy novellához; vagy tessék tollhegyre venni Horoghék, Karcsiék kalandjait, vagy a változatos diákélet bármely humoros mozzanatát. Mindenki azt rajzolja meg, amihez legjobban ért és olyan stílben, amely művészi egyéniségének legjobban megfelel. Festményt ne tessék beküldeni, mert a Zászlónk mostani papírján csak a rajzok jönnek ki jól. A rajzok ne másolatok legyenek, hanem a lélek eredeti megnyilatkozásai. Beküldési határidő: 1920 március 20. Jutalom : I. díj száz korona. II. díj : hetven korona. III. díj: ötven korona.

Next