Zászlónk, 1927. szeptember - 1928. június (26. évfolyam, 1-10. szám)
1928-01-15 / 5. szám
140 ZÁSZLÓNK 1928 január 15. A KÉPRÁDIO LEGÚJABB MÓDSZEREI. Novemberi számunkban a Nesper-féle képrádióberendezést ismertettük. Most az angol Baker készülékét mutatjuk be, mely lényeges eltérést az adásnál mutat. Az eddig ismertetett telautografikus módszerrel működő képtáviratozó-készülékek ugyanis csak vonalas rajzok továbbítására alkalmasak. Itt, mint tudjuk, csak kétféle tónus van: fekete és fehér. Féltónusok, tehát a kettő közötti árnyalatok nem vihetők át velők. Baker igen szellemesen oldja meg a féltónusú képek továbbítását anélkül, hogy készüléke bármivel is komplikáltabb volna az eddigieknél. A fogás a továbbítandó kép megfelelő átalakításában rejlik. Ő ugyanis a képet, mely különben tetszés szerint lehet fénykép, vagy vonalas rajz, keresztirányú vonalakra bontja, melyek vatagsága egyes helyeken a tónusok sötétsége szerint változik. A vonalak egymástól való távolsága 1 mm. Az így átalakított képet fényképészeti úton egy fényezett felületű vékony rézlemezre viszi át, melyről a fényérzékeny réteg — mely egyben szigetelő réteg gyanánt is szolgál — előhívás közben a kiexponált helyeken leoldódik s így szabaddá válik a jóvezető rézlemez. Az így preparált vékony rézfóliát most a szokott módon ráerősítik a leadókészülék fémhengerére éspedig úgy, hogy a raszterezés iránya a henger tengelyével párhuzamos. A másoló tű tehát ezekre merőleges irányban halad végig a képen s hosszabb, vagy rövidebb áramlökéseket ad le aszerint, hogy a keresztirányú vonalakra bontott kép vonala az illető helyen épen vékonyabb, vagy vastagabb. Ez viszont, mint tudjuk, a kép megfelelő helyének árnyalatától függ. Ily módon adja át a félárnyékokat tulajdonképen kisebbnagyobb pontok alakjában az adókészülék. A vevőkészülék teljesen azonos az adóval. Mindkettő képét az 1. ábrán mutatjuk be. Mint láthatjuk, a készülék szerkezete lényegileg nem tér el a már ismertetett teleautografikus készülékek tipikus alakjától, a Nesper-féle képtáviratozó készüléktől, csupán kivitele változik kissé a konstruktív egyszerűsítések folytán, így a fogaskerékáttételek elkerülése végett az írótű vezető csavarorsója és a papírhenger egy tengelyen vannak. Az írótűt egy, a csavarorsó menetén mozgó éles korong vezeti minden fordulatnál egynegyed mmrel tovább. A korong egészen könnyedén fekszik a csavarorsón, úgy, hogy az írótű egyetlen mozdulattal bármikor visszatehető a kezdeti állásba, vagy levehető a papiroslap gyors kicserélése végett. A vevőkészülék bármely — hangszóróval is működő — rádióvevőkészülékhez hozzákapcsolható. Tehát detektor és egy kisrezgésszámú erősítő a legkisebb szükséglet az adóállomás közelében. Távolabb két fokozatú erősítő, nagyobb távolságoknál pedig egy, vagy több nagyrezgésszámú erősítővel kapcsolatban. A Baker-féle képfelvevő szintén kémiai módszerrel dolgozik. Vagyis a vevőkészülék hengerére jódkálium és keményítőoldat keverékével itatott papírlapot helyezünk nedves állapotban (nagyjából leitatva), melyen az áram hatása alatt a kép, illetve rajz sötétlila színben tűnik elő. Ha azonban a papír megszáradt, a rajz világosbarnává válik, ami a kontrasztokat erősen csökkenti. A színkronizmus szabályozása, vagyis annak a biztosítása, hogy az adó és vevőkészülék hengere pontosan egyidejűleg forogjon a Bakerféle rendszernél nem az általánosan használt s már ismertetett d’Arlincourt-féle elv alapján, hanem egy ingás szerkezettel történik. A színkronizmus szabályozásának a módját a 2. és 3. ábra tünteti föl. A 2. ábrán az adó, illetve a vevőkészülék papírhengerét látjuk, melynek végén az „a” pecek minden egyes fordulatnál beleakad az „e” elektromágneses szerkezet acélrugójának kiálló „b” orrába. A hengerek gyorsabban tesznek meg egy fordulatot, mint a 3. ábrán látható „c” inga teljes lengési ideje. Tehát az ,,a” pecek előbb akad meg a „b” orrban, mielőtt még az inga érintkező rugója a „d” kontaktust érintené. Abban a pillanatban azonban, amikor a „d” kontaktust az ingára szerelt rugó érinti, zárja az adó- és vevőkészülék szabályozó elektromágnesének áramkörét s mire az elektromágnes az acélrugót magához rántva szabaddá teszi az „a” pecek útját s a hengerek tovább fordulnak egyet. Ekkor a játék újra kezdődik. Az elektrokémiai írószerkezettel dolgozó vevőkről meg kell még jegyeznünk, hogy üzemükhöz 2—3 milliamperes áram már elegendő. Az utolsó erősítő cső negatív rácsfeszültségét azonban jóval nagyobbra kell vennünk, mint a hangszóróüzemnél. És pedig akkorára, hogy nyugalmi állapotban, tehát amikor áramlökés nem érkezik, az anódáram olyan kicsi legyen, hogy a preparált papíron színeződést még ne okozzon. Az elektrokémiai írással működő vevők ismertetése után legközelebbi cikkünkben a fotografikus írással dolgozó vevőkkel fogunk megismerkedni. Ha Baker készülékét összehasonlítjuk az ugyancsak angol Backwell és Bain kísérleteivel, akkor látjuk, milyen nagyot fejlődött a képtáviratozás problémájának a megoldása. Backwell és Bain hatvanöt évvel ezelőtt megpróbálkoztak azzal, hogy rajzokat továbbítsanak távíródróton át. Velük egyidőben Caselli olasz pap is végzett kísérleteket. Azóta Korn Arthur német prof. mű- 1. ábra. A Baker-fényét is túlhaladta a tudomány. 7" végső ing"': Nemoda Sándor berendezése. 2. ábra. A Baker-féle készülék szinkronizáló része. 1. ábra. A Baker-féle képrádióadó, illetve vevő készülék.