Zászlónk, 1929. szeptember - 1930. június (28. évfolyam, 1-10. szám)

1930-03-15 / 7. szám

196 ZÁSZLÓNK 1930 március 15. ban. Finom pórusaikon keresztül vékonyka sugarak­ban, apró kortyokban szürcsölik fel az élet vizét, mint mi a szalmaszárak szipokáin a pléhfedeles üvegekbe zárt uzsonna­tejet. Az életük fenntartásához szüksé­ges tápértékeket méhükbe rejtik, feldolgozzák; a töb­bit, mint felesleges terhet, a széndioxid egy részével s a belső elválasztások termékeivel együtt visszalökik. Ez a változatos összetételű, a vér és testszövetek anyagcseréjét közvetítő s ezen anyagcsereviszony kü­lönböző nedveiből folyton megújuló folyadék a nyirok. A sejtek nyakig úsznak benne, hogy annál könnyeb­ben és simábban forogjanak az élet malmának kerekei. A nyirok csak az élet tűzhelye mellett érzi jól ma­gát. A testből kilépve vacogni kezd s éppen úgy meg­alvad, mint a vér, de sokkal lassabban. Kémiai össze­tétele lényegileg megegyezik a vérnedv tartalmával. Mind a kettő közepes becsléssel 1% konyhasót, 7% fehérjét tartalmazó oldat. A nyirok azonban hígabb a vérplazmánál, mert több benne a víz és kevesebb a fehérje. Csak a bélnyirok, amelyet az emésztés élettanában chy­­lus-nak nevezünk, esik külön elbírálás alá. Ebben a vérnedv és a testszövet­­nedvek vézna elemein kí­vül még egy harmadik összetevő tényező is sze­repel: a felszívódott zsí­rok finom eloszlású emul­ziója. Színe is más, mint a többi nyiroké. Fehér, mint a tej, amelynek ar­culatát tudvalevőleg a gyöngyöző vajszemecskék festik fehérre. Mivel a nyirok folyto­nosan táplálkozik a vér­plazmából s csak egy kis része szüremkedik vissza a vérmederbe, vízállása olyan magasra emelkedik, hogy elönti az egész tes­tet, mint a Nílus az egyip­tomi medencét. Szerveze­tünk két lábon mozgó aquárium, amelyben zsú­folva hemzsegnek a sej­tek, mint a sósvizű, ten­geri aquáriumban a plankton-szervezetek. Így lesz a víz az élet miliője, a közös anyasúg, amely a szervezet millió és millió sejtelemét egy nagy egységbe, a két kezet mos egyetemes kölcsönösségébe olvasztja. Víz­ben ringott az élet bölcsője, amikor az írás szavai szerint „Isten lelke lebeg vala a vizek fölött”; a víz játssza ma is az első szólamot az élet szimfonikus zenekarában. Víz nélkül a protoplazma gyámoltalan és tehetetlen. A nyirok vizében zajlanak le mindazon kémiai reakciók, amelyeknek bűvös vesszejével emberi lényt, égi formát varázsolunk elő a satnya gyomor­töltelékből, a lyukas makkarom­ból s a lyukatlan gom­bócból. A testet öntöző nyirok biztosítja szöveteink fe­szültségét, eleven duzzadását. Ennek a víz okozta fe­szültségnek köszönhetjük homlokunk simaságát, ar­cunk teltségét, ajkunk mindent árnyékba borító üde­­ségát, várunk és medencénk stilizált görbületeit, termetünk előkelő hajlásait. Ha a nyirok kútja elapad, testünk hervadni kezd s „díszei hullanak”. Arcunk olyan lesz, mint őszkor a kökény, ha már a dér meg­csípte. Ráripakodik a halál első fullajtárja: a ránc. Méltán énekelhette tehát Pindaros. A víz a legna­gyobb jó. A nyirok azonban csak akkor használhat a szerve­zetnek, ha mozog és kavarog; ha van a pálya és da­gálya, min a tengerárnak. Minden termékenyítő ki­öntés posvánnyá torzul, elgazosodik, miazmákat ter­jeszt, ha nem áramlik, ha nem szabályozzuk megfelelő csatornázással. A nyirok is csak addig áldás, amíg nem engedi pocsolyába fúlni a sejteket. Ezért a szer­vezet mérnökei és kultikusai összefogtak, s árkokat ástak levezetésére. A nyirkot lecsapoló s a vérmederbe visszaterelő vízvezetékek a nyirokerek. A nyirokerek a szövetek hézagaiban hajszálerekkel kezdődnek, majd szélesebb erekké tágulnak, végre két fővezetéken át a vénás érrendszerbe torkollanak. A bal fővezeték, amelyet a bonctanban mellvezetéknek, ductus thoracicusnek nevezünk, a rekeszizom alatti ösz­­szes testrészekből s a rekeszfelettiek bal oldalából szedi össze a nyirkot, beleértve természetesen a bélből pa­takzó chylust is s a bal kulcscsont alatti vénába szállítja. A jobb fővezeték a rekeszfeletti test jobb felét vízteleníti s a jobb kulcscsont alatti vénába szakad. Eszerint a nyirok­erek nem önmagukba visszatérő zárt csövek, mint a véredények, hanem a vénák felé nyitott, a szövetek felé vakon vég­ződő oldalágai a vénás érrendszernek. Mivel nincs külön szívó-nyomó beren­dezésük, a nyirok áram­lását, amely sokkal las­súbb, mint a vér kerin­gése, nagyjából ugyan­azok az erek mozdítják elő, amelyek a vénás vért taszigálják a szívbe. A nyirokerek abban kü­lönböznek a vérerektől, hogy nagyobb számúak, kisebb térfogatúak, el nem ágazók. Lefutásukat lép­­ten-nyomon zsebalakú bil­lentyűk szakítják meg, amelyeknek telődése meg­akadályozza a nyirok visz­­szaesését a szövetekbe. A lépcsőzetesen beépített, kettős billentyűrendszer­nek köszönik tipikus, ol­vasószerű alakjukat. Te­temboncolásnál nehéz eligazodni közöttük, mert faluk igen vékony, könnyen szakadozó s tartalmuk össze­folyt a környezet színével. Ez a magyarázata annak, hogy a hétköznapi ember ma sem vesz róluk tudo­mást, a szakember pedig csak azóta tudja áttekinteni mérhetetlen labirintusukat, amióta finom olajfestékek befecskendezésével sikerült legvékonyabb csöveiket is kézrekeríteni. Felfedezésük történetében a kétarcú chyluserek adták az első lökést a nyomozáshoz. Ezek az emésztés utáni órákban a bél és a mellvezeték kö­zött fehér csíkok alakjában jelzik a nyirok különben színtelen útvonalát. Miután most már tisztában vagyunk azzal, hogy tes­tünk minden porcikáját két csatornarendszer szeli át, az átduzzasztó véredényrendszer és az árapasztó nyi­rokérrendszer, lássuk, hogy a rejtett utakon bujkáló nyirokerek még milyen titkokat rejtegetnek számunkra. Ha a vér- és nyirokerek pályafutását figyelemmel kísérjük, azonnal szembetűnik, hogy míg a véredények egyhuzamban, fennakadás nélkül kígyóznak a test út­vesztőiben, addig a nyirokerek hálózatába úton-útfélen gombostűfej vagy babszem nagyságú csomók vannak beiktatva, az ú. n. nyirokmirigyek. Ezek költőgépek, amelyekben a nyirok szervezetlen nedvéből szervezett­ ­. ábra. A nyirokérrendszer lefutásának vázlatos képe. A test­szövetekből összeszedődő nyirokerek a mellvezetéknek nevezett nyiroktörzsön át a vénás érrendszerbe szakadnak. A bél nyirok­erei, az ú. n­chyluserek a nyirok szállításán kívül a zsirok fel­szívódását is közvetítik. A nyirok a nyirokmirigyekben felveszi a védőrséget, a nyiroksejteket, amelyek a vérben, mint fehér vérsejtek keringenek. 1. Gy. nyálmirigyek, 2. Gy. m. gyomor­­mirigyek, 3 fi. m. hasnyálmirigy, 4. M. májmirigy.

Next