Zászlónk, 1932. szeptember - 1933. június (31. évfolyam, 1-10. szám)
1933-01-15 / 5. szám
1933 január 15. ZÁSZLÓNK SZÁZ ÉVES A TÁVOLBALÁTÁS. Amikor a technika legmodernebb alkotásairól beszélünk, méltán gondol mindenki legelsősorban a vezetéknélküli távolbalátásra, amely a képeket a rádió hullámain sugározza szét a világűrbe. Senki sem gondol azonban arra, hogy civilizációnk e valóban csodálatos vívmánya egyáltalán nem új gondolat s az elektromos képátvitel már éppen száz esztendős múlttal dicsekedhetik. Az elektromos képátvitel alapkövéül Morse 1832. évi találmánya, az első gyakorlatilag is bevált elektromos távírógép tekinthető. Mihelyst sikerült pontokat és vonalakat tetszés szerinti elrendezésben elektromos úton átvinni nagyobb távolságokra, már felismerték az ebben rejlő magasabbrendű lehetőségeket. Rövidesen többen kezdtek foglalkozni azzal a gondolattal, hogy ha a pontok és vonalak átvitele lehetséges, miért ne sikerülne szintén vonalakból és pontokból álló képek átvitele is? A ma is használt képtávírókészütlékekhez hasonló szerkezetet nem valami mérnök vagy fizikus, hanem egy skót órásmester, Alexander Bain szerkesztette. Bain 1837-ben ment Londonba, ahol néhány népszerű előadás keltette fel benne az elektromosság iránti érdeklődést . 1840-ben már el is készítette az elektromos óra és egy új távírógép modelljét. Ez utóbbi nem terjedt el a gyakorlatban, de szerkezetileg annál érdekesebb. Távíróvevője ugyanis bizonyos vegyszerekkel itatott papírszalaggal dolgozott, amely fémhengeren mozgott. A papírszalagot felül fémtű érintette. Morse-jelek érkezésekor a papírszalagon áthaladó áram a vegyszer színét megváltoztatta s így rajzolódtak kémiai úton fel az üzenet jelei. Ez az írási módszer a képtávíróvevőknél még ma is használatos s így Bain módszere tekinthető ősüknek. Ki gondolná, hogy az első igazi képátvitel már az előző évszázad közepe előtt megtörtént? Pedig így van. Az első sikeres elektromos képtáviratozás a London és Brighton közötti 80 km-es távíróvonalon folyt le 1847-ben, mégpedig — ami legfontosabb — ugyanolyan készülékkel, aminőt ma is szerte a világon használnak. E képtávíró feltalálója Frederick C. Bakewell angol elektrotechnikai előadó volt. Készülékének vázlatát első képünkön láthatjuk s rajzok, levelek és más kéziratok továbbítására, „távmásolására” szolgál. Mind az adó-, mind a vevőkészülék lényege egy-egy 15 cm átmérőjű fémhenger, amelyen egy csavarmenettel ellátott tengely fémtűz vezetett végig oly módon, hogy az sűrű spirálisokat írt le rajta. A továbbítandó képet vagy írást szigetelőlakkal vékony ónlapra írták, majd az ónlapot a leadókészülék hengerére erősítették. Az ónlapot érintő tű állandóan bekapcsolva tartotta a távvezetékbe futó áramot, kivéve, amikor hegye a szigetelőlakkal bevont felülethez ért. Ilyenkor az áram megszakadt. A vevőkészülék teljesen hasonló volt ehhez, csak itt a hengeren megfelelő vegyszerekkel itatott papírlap volt, épúgy, mint Bain távírógépénél. Erre a papírra szintén egy acéltű nyomódott, mely a távvezetékbe volt kapcsolva (1. az ábrát). Mikor a hálózatban áram keringett, a preparált papír a tű alatt kék színűvé változott. Az áram megszűnésekor azonban fehér maradt. Ily módon a leadókészülék ónlapja csupasz felületének a vevő papírlapján kék alap felelt meg, a szigetelőlakkal írt szöveg pedig fehér vonalként tűnt elő. Fontos volt természetesen a két henger tökéletesen egyidejű forgása. Ennek biztosítására Bakewell eleinte ingákat használt, később pedig az ábránkon berajzolt elektromágneses szerkezetet, amelyet minden modern képtávírórendszernél ma is használnak. A távolbalátás felé a következő lépést a szelén fényérzékeny tulajdonságának felfedezése indította meg. A szelén azon tulajdonsága, hogy elektromos ellenállását a ráeső fény erősségével változtatja, lehetővé tette nemcsak a vonalas rajzok, hanem a félárnyékokkal bíró fényképek továbbítását is. E módszerrel dolgozó készülékét a szintén angol Shelford Bidwell ismertette 1881-ben Párisban a távíró- és elektromérnökök szövetsége előtt. Bidwell vevőkészüléke — mint második ábránkon láthatjuk — teljesen hasonló a Bakewell-féle vevőhöz. A használt kisebb henger mintegy 5X5 cm-es kép továbbítását tette lehetővé. Teljesen új szerkezetű azonban a leadókészüléke. Nem forgóhengeren van a továbbítandó kép, hanem egy sík lapon. Azaz, hogy itt is csak optikailag. A továbbítani kívánt képet ugyanis csiszolt üveglapra , így történik a távolbalátás leadása. Jobbra a megvilágító és képfelbontó, a középső állványon négy fényérzékeny cella (fotocella), fent a gömbalakú mikrofon. 1. ábra. 2. ábra. 137