Zempléni Múzsa, 2005 (5. évfolyam, 17-20. szám)

2005-09-01 / 3. szám

azért alakult így, mert nem akartam mindenáron bekerülni. Szerettem a hangszerem, de volt választási lehetőségem. A gimnázium elvégzése után mérnökpalántának álltam, aztán szabad akaratból mégis a zenész pályát választottam. Ez volt az egyik csoda: 1981-ben felvettek a Zeneakadémiára. A másik az, hogy egy év múlva már a Rádiózenekarban játszottam először második oboán, 1983-tól azonban már első oboistaként. Ez igen nagy megtiszteltetés, ugyanakkor óriási felelősség, hiszen az első oboista sokszor játszik szólót. Nagy felelősség, és nagy megpróbáltatás. Minden első fúvós komoly stressz alatt van, de az oboa különösen kényes. A Guiness rekordok könyve szerint az oboa és a kürt a legnehe­zebb fúvós hangszer, mert „senki sem tud rajta rendeltetésszerűen játszani”. Ez persze nem igaz, de az egész zenekar az oboához hangol, mert ő tudja magát a legkevésbé hangolni. A légzéstechnikája is talán ennek a hangszernek a legnehezebb, rettenetesen sok levegőt kell benntartanunk. Nagyon pici a nád. Ha a fagottal összehasonlítom, a fagottos egy nádat egy­két hónapig használ, az oboistának a nádja próbákkal együtt egy-két koncertet bír. Drámai, de igaz. Nekünk is 24 órából áll a napunk, mint egy fuvolistának vagy egy trombitásnak, de ha van három óránk a hangszerre, el kell döntenünk, gyakorlunk vagy nádat faragunk. Kiszámol­tam, minimum ötven százalékkal kevesebb ideje van egy oboistának gyakorolni, mint a többi hangszeresnek. Ez komoly hátrány. Hogyan kell nádat faragni? Többféle módon lehet. Kellenek hozzá gépek, felszerelések. A Balaton partján is terem nád, de nálunk nem érik be. Ugyanabból a nádból készítik a fagottnádat, a klarinétnádat, az oboanádat és az összes többi hasonló hangszerhez valót. Az alsó része vastagabb: a két és fél centiméter átmérőjű nádszál a fagotté és a klarinété, aztán következik az angolkürté. Az oboáé még följebb van, 10-11 milliméternél. Ha valaki azzal kezdi a faragást, hogy kilóra megveszi a csövet, a feldolgozásához is kellenek eszközök. Én az elejétől magam szeretem készíteni. Persze szak­üzletekben is meg lehet venni a formára vágott anyagot, és akkor azt már csak föl kell kötözni a stiftre, amit beledugunk a hangszerbe. Így is lehet, de a faragás mindenképpen az oboistára vár. Az előkészítés hosszadalmas, de nem vészes. A faragás már pepecs munka: befújás, fara­gás. Lehet, hogy nádfaragással töltök két-három órát, s aztán ki kell dobnom, mert nem jó. Mikor jó a nád? Ha megfelelő az anyaga, rostsűrűsége, puhasága, keménysége. Ez egy szent tudomány. Min­denki próbálkozik, de aki azt mondja, tud nádat faragni, túloz. Valamit sejt, talán több tapaszta­lata van, dehogy mindig sikerül neki, nem hiszem. Ez akkor derül ki, amikor megfújjuk. Lehet, hogy meg sem szólal, lehet, hogy csak fönt szól vagy csak lent, nem indít, vagy összeesik fél óra után. Sokféle betegsége lehet egy nádnak. Van, amit befújási technikával kompenzálni le­het, de nem mehetünk egy bizonyos szint alá, mert akkor nem tudnánk profi munkára használ­ni. Sajnos az oboa olyan hangszer, ha hibázik rajta az ember, úgy szól, mintha teljesen kezdő fújná. Macerás, de őszintén mondom, ha jó a nádam, nem cserélnék senkivel! Hadd legyek elfogult: szerintem egyik hangszerrel sem lehet olyan expresszíven játszani, mint az oboával. Egyébként biztosan nem véletlen, ki milyen hangszeren játszik. Attól függ, kinek milyen az egyénisége, a lelke. Zempléni Múzsa 53 2005. ősz

Next