Zempléni Múzsa, 2014 (14. évfolyam, 53-56. szám)

2014-09-01 / 3. szám

Zempléni Múzsa Bába Szilvia Magyarnak lenni „idegen csillagok a­latt“ Jó volt magyarnak lenni idegen csillagok, Ausztráliában a Dél­ keresztje és Ameriká­ban észak fényei alatt is. Könnyű nekem, mert hazajöhettem, ide, a Göncöl-szekér­­hez. A most bemutatandó kötetből meg­tudhatjuk, hogy a megkérdezett tizenhá­rom jeles személyiségnek vajon mi erről a véleménye. És megtudhatjuk azt is, mit je­lent magyarnak lenni, magyarnak maradni idegenben, új hazában. Ónody Éva jól kérdezett. Ismeretterjesztő szociográfiája irodalmi igényű. A válaszo­lók emigránsok, akiknek menekülni vagy menni kellett, illetve - a megidézett kor szóhasználata szerint - disszidensek. A kötetben szereplők közül öten a második világháború, heten az 1956-os forradalom és szabadságharc után, egy fő pedig az 1970-es évek elején hagyta el az országot. A szerző nemcsak jól kérdezett, de jól is választott. Az emigránsok reprezentálják a nyugati és a tengeren túli magyar diaszpó­rát. A szereplők az USA-ban, Kanadában, Latin-Amerikában, Ausztráliában, Német­országban, Ausztriában, Finnországban és Svédországban élnek vagy éltek. A második világháború után körülbelül 1-1,5 millió ember politikai vagy más okok­ból nem akart visszatérni szülőföldjére Né­metország és Ausztria nyugati zónájából, valamint Olaszországból. A későbbi befo­gadó országok megnyitották kapuikat, ám jellemző volt, hogy szigorúan válogattak, gazdasági és politikai igényeik szerint. Ez­zel a nemzetközi migrációban új korszak kezdődött. Az ENSZ égisze alatt, 1947- ben megalakult a Nemzetközi Menekült­­ügyi Szervezet, amely több mint egymillió személy letelepítését koordinálta 1947. jú­lius 1. és 1951. december 31. között. Ebben az időszakban az Amerikai Egye­sült Államokba kb. 21-26 ezer, Kanadába közel 15 ezer, Ausztráliába ugyancsak 15 ezer körüli volt a politikai menekült és ki­vándorló magyarok száma. További 16 or­szágba 17 ezren, Ausztriába kb. 60 ezren mentek, így összesen megközelítőleg 150 ezren hagyták el Magyarországot. Döntő­en két nagyobb hullámban történt a mene­külés: 1945-ben és 1947-ben. 1956 ősze és 1957 tavasza között közel 200 ezren lépték át a határt. A kivándor­lás fő iránya Ausztrián vagy Jugoszlávi­án keresztül Nyugat-Európa országai és a tengeren túl: USA, Kanada, Ausztrália, Latin-Amerika volt. Az 1956-os forrada­lom után különböző csoportok hagyták el az országot. Voltak, akik részt vettek a harcokban, és emigráltak a büntetés, a megtorlás elől. A kötetben vallók közül Pongrátz Ödön, Lassan György, Jakabffy Ernő sorolható ide. Menekültek olyanok is, akik nem vettek részt a harcokban, ám korábban jogtalanul börtönben ültek, és most elérkezettnek látták az időt az ország elhagyására. Ilyen például a kötetben sze­replő Tollas Tibor. S voltak a menekülők között olyanok is, akiknek nem volt kötele­ző menni, ám mégis úgy gondolták, hogy a „megnyílt” határon most lehetőségük van 100

Next