ZeneSzó, 2008. (18. évfolyam, 1-10. szám)
2008 / 7. szám
A KÉT MAGYAR ÉNEKKAR NAGYSZERŰ AUSZTRIAI SIKERE Két magyar énekkar, a Budapesti Ifjúsági Kórus (Gerenday Ágnes) és a Vasas Művészegyüttes Alapítvány Vass Lajos Kórusa (Somos Csaba) október 20-án és 21-én közreműködött a Junge Philharmonie Salzburg (JPL) fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendezett hangversenyen, amelyen Franz Schmidt: Das Buch mit 7 Siegeln (A hét pecsétes könyv) c. oratóriumát mutatták be egy zseniális fiatal karmesternő, Elisabeth Fuchs vezényletével. Erről a vendégszereplésről a két karnagy beszámolóját ismertetjük. A JPL alapító karmestere és a BIK kapcsolata 2005-ben kezdődött: az Aspachi Nyári Játékok záró koncertjére hívták meg a kórust Beethoven IX. Szimfóniájának előadására. Ezen a koncerten még egy cseh zenekar játszott, de a fiatal karmesternőnek megtetszett a magyar énekkar - igaz, német kiejtésünket ő hozta rendbe! - így meghívott bennünket a következő évben a salzkammerguti Európa kereszt avatására, ahol a IX. zárótételét kellett énekelnünk. Meglepetések sorozata ért bennünket, amikor először 1700 m magasra kellett „felkapaszkodnunk” egy függővasút segítségével, majd másnap onnan még egy órás gyalogtúrával értük el az avatandó keresztet, ahol nemcsak Beethovent, hanem Kodály műveket is meg kellett szólaltatnunk. Valószínűleg az énekkar fegyelmezett és panaszkodás-mentes hozzáállása hozta meg a meghívást decemberre, ahol Bach Karácsonyi Oratóriumát kellett énekelnünk a salzburgi Dómban és a Mozarteumban - húzás nélkül, három és fél hetes betanulási idővel -, majd 2007-ben ugyanide szólt a meghívás Händel Messiásának előadására. Az egész énekkart elbűvölte Elisabeth Fuchs muzikalitása, lenyűgöző személyisége és magával ragadó dirigálása, így, amikor felkért bennünket a Schmidt mű eléneklésére, igent mondtunk, holott tudtuk, a mű páratlan nehézségeket állít a vokális szólamok elé. Az előadáshoz óriási méretű együttesre van szükség, különösen, ami a férfikart illeti, így megkerestük Somos Csaba karnagy urat a közös együttmuzsikálás céljából. Franz Schmidt életműve valószínűleg a magyar közönség nagy része előtt is meglehetősen ismeretlen, így szeretnénk bemutatni az olvasóknak. 1874. december 22-én született Pozsonyban. Apja német és magyar felmenők leszármazottja, anyja magyar, ő maga végül osztrák művészként lett ismertté. Zenei tanulmányait 14 évesen kezdte meg Bécsben, ahol cselló szakra járt és zeneszerzést tanult. Csellistaként és más funkciókat betöltve közel húsz évet töltött el a bécsi Filharmonikusoknál és a Hofopernorchesternél - éppen abban az időben, amikor az opera zenekarát Gustav Mahler vezette. Mahler és Schmidt viszonyát sajátos kettősség jellemezte: Mahler nagyra értékelte Schmidtet mint zenészt, aki csodálattal adózott Mahler karmesteri képességeinek, egymás zeneszerzői munkásságáról viszont közel sem vélekedtek ilyen elismerően. Franz Schmidt 1914-ben tanári állást kapott a bécsi Zeneakadémián, ahol egyre magasabbra emelkedett a ranglétrán; rengeteg, később sikeres pályát befutó zenész, zeneszerző és karmester került ki a keze alól. A tanítással csak 1937-ben, egészségügyi okok miatt hagyott fel. Operái, négy szimfóniája, zongorára és orgonára írt alkotásai mellett életműve magába foglal olyan egykezes zongoradarabokat is, amelyeket Paul Wittgenstein számára komponált, aki az első világháborúban elvesztette a jobb karját. „A hét pecsét könyve” kifejezés a Jelenések könyvéből származik, ahol a következő szövegrészben szerepel: „A trónon ülő jobbjában láttam egy belül és kívül teleírt könyvet, amely hét pecséttel volt lepecsételve.” (Jel 5,1) A levegőben már benne lehetett az utolsó idők hangulata (személyes vonatkozásban is), amikor Schmidt, akit nagyon megviselt a betegsége, 1935- ben saját szövegkönyve alapján nekilátott e hatalmas anyag megzenésítésének. A művet 1937. február 23-án fejezte be. Franz Schmidt a zeneszerzés és a hangszerelés művészetének legmagasabb fokán tárja a hallgató elé a hét pecsét borzalmait és csodáit. Eközben tudatosan szem előtt tartotta a zenei tradíciókat, egyaránt merít Bach passióiból, Flaydn oratóriumaiból és a 19. századi nagy Requiem-feldolgozásokból. Schmidt oratóriuma a zengő diatónia és a szinte a fájdalomküszöböt súroló kromatika ellentétével él, hogy szemléletesen ábrázolja a mű központi gondolatát, a jó harcát a gonosz ellen. „A hét pecsétes könyv” 1938. június 15-én, Bécsben tartott ősbemutatója nagy tetszést aratott. A mű rendkívül nehéz volta is közrejátszhatott abban, hogy hosszú ideig nem adták újra elő. A darab csak az utóbbi években éli reneszánszát, amelyet az előadások és felvételek nagy száma is tükröz, (a JPL honlapjáról). Mi, az együttes vezetői azért is véltük páratlan és kihagyhatatlan alkalomnak a felkérést, mert egy zseniálisan megkomponált, európai zenekorszakokat egyedülálló színekkel magába foglaló, gigászi mű előtt álltunk. A darabnak sajnos kárára volt az a pár évvel ezelőtti budapesti hangverseny, amit egy erre az alkalomra verbuválódott együttes adott elő a Zeneakadémia Nagytermében. Meghallgatván a kevés, de bámulatos felvételt (Mitropoulos, Harnoncourt) világossá vált, hogy minden eddiginél speciálisabb, hosszú próbaidőszakra lesz szükség. Már áprilisban elkezdtük a mű betanulását - számos egyéb feladat mellett -, rengeteg megerőltető de nélkülözhetetlen szólampróbát tartottunk, gyakorlatilag az egész nyár a darab tanulásának jegyében telt el. A Elisabeth Fuchs 16 ZeneSzó