Magyar Zenészek Lapja, 1905 (2. évfolyam, 1-23. szám)

1905-01-01 / 1. szám

I. évfolyam MAGYAR ZENÉSZEK LAPJA. A katonai zenekarok fenntartási költségét az állam fedezi. — Rendeltetése kizárólag katonai. Nyilvánosan szabályai szerint csak kivételesen szerepelhet. Neki a színházban való játék mellékfoglal­kozás. Ezek szerint kétségtelen, hogy munkáját olcsóbban adhatja oda, mint a polgári zenész, akiről önmagán kívül senki sem gon­doskodik, s aki családjával együtt csak szűkös keresetére van utalva.­­ Kézenfekvő dolog azonban, hogy a polgárság adófilléreiből fenntartott katonai zenekaroknak mellékkeresete miatt az őket részben fenntartó polgári zenészek szájából nem szabad kivenni a kenyeret. A­­milyen igazságtalan ez a verseny társadalmilag, és oly károsak a következményei a zeneművészet szempontjából. Eltekintve attól a mindenki előtt tiszta ténytől, hogy a ka­tonazenekarok művészi dolgok interpraetálására egyáltalán használ­hatatlanok, a katonazenekarok ezen jogosulatlan térfoglalása , kiszorítva a czivil zenekarokat, meggátolja azt, hogy kisebb vidéki városaink a fejlődő és haladó zeneművészetnek egy-egy góczpont­­ját képezhessék, amelyeknek hivatása lenne, hogy egyrészt a fővá­ros zenei centrumának természetes levezető erei, másrészt pedig a fejlődő magyar nemzeti zenének örökös tápot adó forrásai legyenek. Ezt az egészséges fejlődést a mai viszonyok között nem remélhetjük, ehelyett a katonazenekarok hódítják el napról-napra a tért a tanult zeneművészet elől. Most arról értesül egyesületünk, hogy dr. Janovits Jenő a kolozsvári színház jövő évi igazgatója katonazenekart akar szerződ­tetni a kolozsvári nemzeti színházba. Az a terv fokozottan igazságtalan Kolozsvár a második magyar főváros. — Az erdélyrészi cultura középpontja. — Szín­háza a budapesti nemzeti színház után következik — Állami szín­ház, subventiója van. Ez a színház nem egy igazgatónak üzleti vállalkozása, ennek a színháznak hivatása van. Zenei téren is. — Ezt, a színházat tisztán üzleti alapon kezelni nem lehet és nem szabad. — Ezt az állam nem azért segélyezi, hogy igazgatója olcsó erőkkel rossz mulatságot csapna sok nyereséget tehessen zsebre. Itt az igaz­gatónak az ott már több mint 7 év óta állandóan megelégedésre működött zenekart — mely különben egy most alakítandó kolozs­vári philharmonikus társaságnak a magja, az olcsóbb de művészi szem­pontból értéktelen katonazenekar kedvéért elcsapni nem szabad. — A kolozsvári zenekar tagjai, tagjai egyúttal egyesületünknek is. Hozzánk fordultak kétségbeesett helyzetükben s kérték közbenjárásunkat. — Mi Nagyméltóságod elé visszük 28 család megélhetésének a kér­dését. Mert ez forog csak koczkán. A katonazenekar megél a szín­ház nélkül is, de ezeknek ez a kenyerük. — Kérjük Nagyméltó­ságodat, döntsön javukra és tiltsa meg Janovitsnak, hogy megfossza kenyerüktől ezeket az embereket. De — mert a katonazenekarok állandó térfoglalásában a magyar zeneművészet veszedelmét látjuk — arra kérjük egy alka­lommal Nagyméltóságodat, kegyeskedjék kimondani, hogy a katona­zenekarok színházi játszását a zeneművészi szempontokkal össze­­egyeztethetőnek nem tartja és kívánatosnak látja, hogy vidéki szín­házaink zenekarai hivatásos polgári zenészekből szereztessenek. Nagyméltóságodnak alázatos szolgái: Magy. Zenészek Orszá­gos Egyesülete. Sztojanovits Jenő s. k. elnök. Dr. Olgyay István s. k. titkár. Nagyméltóságu Nyiry Sándor honvédelmi m kir. Miniszter úrhoz. Budapesten. Nagyméltóságú Miniszter úr ! Kegyelmes urunk ! A magyar zenészek egyetemét érintő fontos ügyben fordu­lunk Nagyméltóságodhoz és kérünk sürgős és gyökeres orvoslást. Nehéz viszonyok között keresik meg a képzett magyar zenészek mindennapi kenyerüket. A nálunk elterjedt czigányzenészek szerep­lése működésüket tisztán a színházban való játékra utalja. — És ettől a jóformán egyetlen keresetforrástól fosztja meg őket a ka­tonai zenekaroknak napról-napra nagyobb tért foglaló concurrenti­­ája. — Nem akarunk e helyütt azokra az általános szempontokra, rámutatni melyek ezt a concurrentiát igazságtalanná teszik, mert mindannyiunk előtt világos, hogy a polgárság adójából fentartott s az állam által fizetett katona­zenekarok természetesen olcsóbb működése nem lenne szabad, hogy a polgári elem kenyérkeresetét lehetetlenné tegye, az is kétségtelen, hogy a katonazenekarok csak katonai szempontokat vannak hivatva szolgálni s a polgári kenyér­­keresetet akadályozniok voltaképen nem szabadna, ezektől azonban eltekintve csak azokra a szabálypontokra hívjuk fel Nagyméltóságod ügyeimet, melyek ab ova lehetetlenné teszik hogy katonazenekar szín­házban szabályszerűen működhessen. Ő cs. és kir. Felségének 1851. ápr. 8-án kelt és ma érvény­ben levő parancsának 6 pontja értelmében : katonazenekarok tisztán katonai czélokra használandók és nyilvános helyeken csak kivétele­sek szerepelhetnek. Rendszeresei­ szerződtetve tehát nem alkalmazhatók. haltung des Dienstrelgements, sowie der bezüglichen Verord­nungen würde ihre Tätigkeit im Teat er unmöglich machen. Dies wollen wir an dieser Stelle nicht berühren, wir wandten uns diesbezüglich um Sanirung an den Herrn Honvédminister. Die Verteidigung der durch diese ungerechte Concurrenz tief verletzten kulturellen, musikalischen und nationalen Inte­ressen erhoffen und erwarten wir aber von Ew.Excellenz. Die Erhal­tungskosten der Militärkapellen deckt das Ärar. Ihre Bestimmung ist ausschliesslich militärisch. Laut ihren ßeglements dürften sie nur ausnahmsweise öffentlich wirken. — Ihr Spiel in den Teatern ist eine Nebenbeschäftigung. Demnach ist es unzwei­felhaft, dass sie ihre Tätigkeit billiger geben kann, als der Civilmusiker, für den ausser sich selbst Niotnand sorgt und der mit seiner Familie nur auf seinen bescheidenen Erwerb angewiesen ist. Es liegt klar auf der Hand, dass die von den Steuer­groschen der Bürger erhaltenen Militärkapellen wegen eines Nebenverdienstes der erhal-enden Bürgerschaft das Brod nicht aus dem Mund nehmen dürfen. Wie diese Concurrenz von socialem St ndpunkt ungerecht ist, ebenso sehädlich sind ihre Folgen vom Standpunkte der Kunst. Abgesehen von der für Jedermann klaren Tatsache, dass die Militärkapellen für die Interpretation künstlerischer Stücke unbrauchbar sind, macht die unmotivirte Ausbreitung der Militärkapellen — bei Unterdrückung der Civilorchester unmög­lich, dass unsere kleineren Provinzstädte Centien für die sich entwickelnde und fortschreitende Musikkunst bilden, deren Beruf es wäre, teils eine natürliche Ableitung für das Musik­centrum der Hauptstadt, teils aber eine unversiegbare Quelle der in Entwicklung begriffensn ungarischen Musik zu sein. Diese gesunde Entwicklung können wir unter den heuti­gen Verhältnissen nicht erhoffen, statt dessen erobern die Militärkapellen das Gebiet der geschulten Musiker. Jetzt wird unser Verein verständigt, dass Dr. Eugen Janovits der nächstjährige Direktor des Kolozsvárer Teaters für dasselbe eine Militärkapelle engagiren will. Dieser Plan ist ein überaus ungerechter. Kolozsvár ist die zweite ungarische Metropole. Der Mittelpunkt der Sieben­bürger Kultur. Das dortige Teater kommt gleich nach dem Budapester Nationalteater; es ist ein staatliches Teater und erhält Subvention. Dieses Teater 1st nicht das geschäftliche Unternehmen eines Direktors, dieses Teater hat eine specielle Mission, auch auf musikalischem Gebiet, dieses Teater bann und darf nicht einfach geschäftlich verwaltet werden. Der Staat unterstützt es nicht, damit der Direktor mit billigen Kräften, billige Unterhaltung arrangirend, möglich grossen Gewinn einheimsen kann. Der Direktor darf ein seit mehr als sieben Jahren zur allgemeinen Zufriedenheit wirkendes Orchester — das übrigens der Kern einer zu bildenden Kolozsvárer Philharmonischen Gesellschaft ist — einer billigeren, aber vom künstlerischem Standpunkt wertlosan Militärkapelle wegen nicht hinaus­werfen. Die Mitglieder des Kolozsvárer Orchesters sind gleich­zeitig auch Mitglieder unseres Vereins. Sie haban sich in ihrer verzweifelten Lage um Intervention an uns gewendet. Wir bringen die Lebensfrage von 28 Familien vor Ew. Excellenz denn um eine Lebensfrage handelt es sich. Die Militärkapelle kann auch ohne Teater leben, für diese Civilmusiker bedeutet aber dies das tägliche Brod. Wir bitten Ew. Excellenz, zu unseren Gunsten zu entscheiden und dem Direktor Janovits zu verbieten, dass er diesen Menschen das Brod nehme. Gleichzeitig erla üben wir uns aber mit Rücksicht darau f, dass wir in der ständigen Ausbreitung der Militärkapellen eine Gefahr für die ungarische Musikkunst sehen, Ew. Excellenz zu bitten, auszusprechen, dass Ew. Excellenz das Spiel der Militär­kapellen in Teatern vom Standpunkte der Kunst nicht für entsprechend halten und für wünschenswert finden dass die Orchester unserer Provinzteater aus berufsmässigen Civilmusi­­kern bestehen. Mit Hochachtung zeichnen als ergebene Diener Ew. Excellenz Landesverein Ung, Musiker. Eugen Sztojanovits Präsi­dent, Dr. Stefan Olgyay Sekretär. An seine excellenz Alexander Nyiry kön. ung. Honvédminister. Budapest. Ew. Excellenz ! Wir erlauöen uns íd einer die Gesammtheit der unga­rischen Musiker betreffenden wichtigen Angelegenheit an Ew. Excellenz zu wenden, rasche und radikale Abhilfe erbittend. Die geschulten ungarischen Musiker verdienen ihr täg­liches Brod unter schweren Verhältnissen. Die Tätigkeit der bei uns verbreiteten Zigeunermusiker verweist sie rein nur auf 3

Next