Magyar Zenészek Lapja, 1906 (3. évfolyam, 1-20. szám)

1906-01-01 / 1. szám

MAGYAR ZENÉSZEK LAPJA. III. évfolyam. Egyesületi ügyek. Fölkérjük Ojgyesületünk­ tagjait, hogy szük­ségleteiket azon c­égeknél fedezzék, kik lapun­kat hirdetésükkel támogatják. Színházi Állapotok czimen már számunkban küldöttekre vonatkozó két. Friedenstein Ignácz úr levelet intézete hozzánk, melyben infemnáziónkat téve­ meg nyilvánítja és előadja, hogy ő az igazgató m­egbizásából levitte az ívet a zenekarba, ott, azt Bakui zenekaiigazgató elsőnek, Zegernitz Károly másodiknak és ő csak harmadiknak írta alá. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a paragrafusok ellen nem vétett és hogy csak az irigy­ség késztette a hír beadóját a­ feljelentésre, mert ő és családja, igaz ugyan hogy éjjel nappali munkával, de becsületesen fel tudják magukat tartani. Tudomásul vesszük és közöljük ezt a helyreigazítást, ha­bár az ügyet így sem találhatjuk rendben levőnek, mert belőle csak az tűnik ki, hogy Friedenstein úr nem másodiknak, ha­nem harmadiknak írta alá az ívet és hogy rajta kívül még Zegernitz úr lelkiismerete sem tiszta a dologban. Az pedig, hogy nem egy, hanem két ember van, aki kész megbontani a zenekar egységet, nem nagyon vigasztaló körülmény. Jegyzőkönyv: A Magyar Zenészek Országos Egyesületének Budapesten 11­05. évi deczember hó 11-én tartott választmányi üléséről. Jelen voltak: Moisel Gusztáv alelnök elnöklete alatt Dr. Olgyay titkár, Havlin Vincze pénztárnok, Jablonszky Ferencz állásközvetítő, Grohsmann Gyula, Stahl János, Kune Béla, Geck Miklós, Vani­ska Antal, Drechsler Sándor, Machalla Gyula, Korger Ágoston és Bred­a Ferencz választmányi tagok. Kövesy Ferencz felebbez a most választmányi ülés azon határozata ellen, melyben egy tagnak megengedte, hogy nyil­vános hangversenyen katonazenészekkel együtt ját­szhassék. Heves Béla igazgató Dvorák Antal klarinétos ellen panaszt emel, hogy tőle előleg hátrahagyásával megszökött. Kiadatik titkárnak, hogy Dvorákot idézze be és vele az ügyet rendezze és eljárásáról a legközelebbi választmányi ülésen tegyen jelentést. A pozsonyi zenész egylet közli, hogy választmánya elhatá­rozta a mi egyesületünkhöz való csatlakozását azon feltételek mellett, melyeket a közös megbízottak a Bécsben tartott érte­kezleten egyértelmű­leg megállapítottak. Kívánja azonban az egyesület, hogy tekintettel arra, miszerint 1897 óta mint önálló egyesület­­működik, önálló egysége továbbra is megőriztessék. A választmány tekintettel arra, hogy a pozsonyi egyesülettel előbb létesült a megállapodás, mint a fiókegyesületi alapszabá­­­ lyok szerkesztettek és hogy mint már önállóan működött egye-­­­sülésnek teljesen jogos igénye, hogy önálló egysége továbbra is meghagyassék, kimondja, hogy a pozsonyi egyesület csatla­kozását ezek mellett a felt­ételek mellett elfogadja. A részletes feltételekre nézve megállapítja, hogy a csatlakozás 1906. évi­­ január hó 1-én lép érvénybe, a pozsonyi zonészegylet tagjai egyesületünkben behtatási díjat nem fizetnek, minden tagja után a csatlakozó egyesület évente 8 koronát azaz havonta 67 Allért­­ fizet be egyesületünk pénztárába, előleges havi részletekben, mindaddig, amíg a bécsi Wohlfahrtsverein alapszabályai oly értelemben, nem módosíttatnak, hogy a pozsonyi egylet tagjai a bécsi egyletből való kiválásuk esetén is tagjai maradhatnak, amely esetben a tagsági járulék megállapítása új megállapodás tárgyát fogja képezni. Ezekkel szemben a pozsonyi zenészegylet tagjai az egyesület rendes tagjai részére biztosított összes jogok élvezetébe lépnek és tagsági járulékul kapják az egyesület hivatalos lapját. Amennyiben ezeket a feltételeket a pozsonyi zenészegylet évi rendes közgyűlésében elfogadja, a csatlakozás pontozatat megállapító szerződést ki fogjuk állítani és a pozsonyi egyesületnek aláírás végett megküldeni. Szeged város tanácsa foglalkozni óhajt azon kérelmünkkel, hogy a szegedi színházban a katona­zenekar helyett polgári zenekar alkalmaztassák és kéri, hogy az egyesület véleményes jelentése kapcsán adjon neki költségvetést és tervezetet. Uta­­síttatik titkár, hogy az állásközvetítő által összeállítandó terve­zetet és költségvetést a katonazenekarok hátrányos működését kitüntető jelentés kapcsán terjessze be Szeged város tanácsához. Szalidi János tagul felvételét kéri. Kifogás ellene fel nem merülvén tagul felvétetik. Kövesy Ferencz indítványozza, hogy a budapesti magyar színház zenekari tagjainak a választmány azon mintaszerű össze­tartásért, melyek egy katonazenésznek a színházi zenekarban való alkalmazását megakadályozták, elismerését fejezte ki Elfogadtatik, hoffen, diese Frage noch im laufenden Jahre lösen zu können. Wie gesagt, wird unsere Arbeit auch in diesem Jahre im Interesse unserer Mitglieder rechtschaffen er­folgen und wenn unsere Mitglieder auch in Hinkunft mit Ausdauer neben uns ausharren, als sie es bisher taten, kann der Erfolg auf keinen Fall ausbleiben. Vereins-Nachrichten. Wir ersuchen unsere Mitglieder ihren Bedarf bei den Firmen zu decken, welche unser Blatt mit Annoncen unterstützen. Teaterzustäude. Bezüglich des unter diesem Titel Ver­öffentlichten richtet Herr Ignaz Briedenstein ein Schreiben an uns, in welchem er unsere Information als unrichtig bezeichnet und erklärt, dass er im Aufträge des Direktors den Bogen ins Orchester trug, denselben unterfertigte Orchesterdirektor Bakai als” Erster, Karl Zögernitz als Zweiter und er als Dritter. Er schliesst damit, dass er gegen die Paragrafen sich nicht ver­gangen hat und die Nachricht nur von einer ihm feindlich ge­sinnten Seite stammen kann, denn er und seine Familie erhal­ten sich allerdings durch angestrengte Arbeit, aber anständig. Wir nehmen dies zur Kenntnis» und teilen diese Richtig­stellung mit, trotzdem die Sache auch jetzt noch nicht in Ord­nung ist, denn aus der Richtigstellung geht blos hervor, dass Herr Friedenstein den Bogen nicht als Zweiter, sondern a's Dritter unterfertigte und dass nebst ihm auch das Gewissen des Herrn Zögernitz nicht ganz rein i-t. Der Umstand aber, dass im Orchester nicht ein, sondern zwei Mann bereit sind, die Einigkeit zu stören, ist keineswegs tröstlich. Protokoll der am 11. Dezember 1905 abgohaltenen Aus­schuss-Sitzung des Landesvereins Ungarischer Musiker. Anwesend waren die im ungarischen Teile aufgozälten Herren. Franz Kövesy appellirt gegen den Beschluss der vorigen Ausschuss-Sitzung, welcher einem Mitglied gestattete, bei einem öffentlichen Konzerte mit Militärmusikern zu spielen Direktor Béla Heves erhebt gegen den Klarlnetisten Anton Dvorak Beschwerde, dass er von ihm nach Behebung eines Vorschusses durehbrannte Sekretär wird angewiesen, Dvorak vorzuladen, die Angelegenheit mit ihm zu verhandeln und über das Resultat der nächsten Ausschuss-Sitzung Meldung zu er­statten. Der Pozsonyer Musikerverein teilt mit, sein Ausschuss habe den Anschluss an unseren Verein unter den Bedingungen be schlossen, welche die beiderseitigen Bevollmächtigten hei der Wiener Konferenz beschlossen haben. Der Verein wünscht aber in Anbetracht dessen, dass er schon seit 1897 selbständig wirkt, seine Selbständigkeit auch weiter zu behalten. Ausschuss be­­schliesst mit Rücksicht darauf, dass das Abkommen mit dem Pozsonyer Verein getroffen wurde, ehe die Statuten der Filial­­vereine beschlossen wurden, ferner, dass ein bereits selbstän­diger Veiein ein Anrecht darauf hat, seine Selbständigkeit auch weiter zu behalten, den Anschluss des Pozsonyer Vereins unter diesen Bedingungen anzunehmen. Bezüglich der Details wird festgestellt dass der Anschluss mit 1. Januar 19U6 in Kraft tritt, die Mitglieder des Pozsonyer Vereins unserem Verein keine Einschreibgebühr bezalen, der Pozsonyer Verein zahlt nach jedes einzelne Mitglied jährlich 8 Kronen d i monatlich 67 Heller in Monatsraten anticipando in die Vereinskassa inso­­lange, bis die Statuten des Wiener Wolfartsvereins dahin­­gohend modiüzirt werden, dass die Mitglieder des Pozsonyer Vereins auch nach dem Austritte aus dem Wiener Verband Mitglieder des Wolfartsvereins bleiben können ; in diesem Falle bildet die Feststellung des Mitgliedsbeitrages Gegenstand neuer­licher Verhandlungen. Dem gegenüber treten die Mitglieder des Pozsonyer Vereins in den Genuss der Rechte der ordentlichen Vereinsmitglieder und erhalten für den Mitgliedsbeitrag das Amtsorgan des Vereins. Insofern der Pozsonyer Verein diese Bedingungen in seiner ordentlichen Generalversammlung- an­­nimmt, wird der die Punktationen des Anschlusses feststellende Vertrag ausgefertigt und dem Pozsonyer Verein zur Unterschrift übersendet. Der Magistrat der Stadt Szeged wünscht sich mit unserer Bitte, im Szegeder Teater statt der Militärkapelle ein Civil I orschester zu engagiren, zu befassen und ersucht um Kosten-

Next