Magyar Zenészek Lapja, 1909 (6. évfolyam, 1-22. szám)

1909-01-01 / 1. szám

VI évfolyam. MAGYAR ZENÉSZEK LAPJA. A vezettek valamelyikének tartózkodási helyéről tudo­mással bírnak, hogy azt a szövetségnek bejelenteni szíveskedjenek. felhívás. A nemzetközi zenészszövetség titkársága a nemzet­közi zenész congressus megbízásából világszerte gyűjtést indított a müncheni Kaim zenekar állásnélküli tagjai javára és felhívta a magyar zenészszövetséget, hogy ezen gyűjtésben őt támogassa. Felhívjuk fiók­egyesületeinket és vidéki zenekarainkat, valamint összes tagtársainkat, hogy saját hatáskörükben ezen zenekar részére gyűjtést indítsanak és a begyűlt összegeket 1. évi január hó 31-ig jutassák a szövetség elnökségéhez, amely a befolyó össze­geket rendeltetése helyére fogja juttatni. figyelmeztetés! Utóbbi időben szórványosan ugyan de előfordult az az eléggé el nem ítélhető eset, hogy egyes zenészek az állásközvetítő részére ajándék összegeket helyeznek kilá­tásba, azért, hogy őket az elhelyezésnél előnyben része­sítse, vagy egy bizonyos álláshoz juttassa. Egyesek a postai út megkerülésév­el közvetlenül hozzá juttatják ajánla­taikat. Szövetségünk több ízben figyelmeztette már a tagokat, hogy ily eljárástól tartózkodjanak, mert ez czélra egyrészt nem vezet, másrészt az illető tag ellen ad fegyelmi eljá­rásra okot, mert egyenlő kötelességek mellett a tagoknak egyenlő jogai kell, hogy legyenek. Nem akarjuk ez alkalommal azon tagok neveit, akik az állásközvetítőt ajánlatukkal megkörnyékezték, nyilvánosságra hozni, az illetők törzslapjára a tény úgy is fel lesz jegyezve, figyel­meztetjük azonban tagjainkat, hogy hasonló megvesztegetést czélzó ajánlatoktól tartózkodjanak, mert a legközelebbi eset oltalmával az illető ellen a legszigoruabban fogunk eljárni. Az elnökség. Jegyzőkönyv felvétetett az Országos magyar zenész szövet­ségnek 1908­ december hó 18-án megtartott választmányi üléséről- Jelen voltak : Kövesy Ferenc alelnök elnöklése alatt, Meisel Gusztáv alelnök, dr. Olgyay István titkár, Kulin Antal pénztáros, Wollák Ottó állásközvetítő, Korger Ágoston ellenőr, Fekete Gyula, Hudecsek Ágoston, Nerád János, Lukács István, Skob­l Vencel, Schwarzkopf Artur, Rödl Román, Nekolny Antal és Hegedűs István választmányi tagok. Elnök az ülést, megnyitja és bejelenti, hogy Sztojanovits Jenő elnököt a küldött távirat szerint hivatalos ügyei akadályozták meg a gyűlésen való megjelenésben. Titkár felolvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, mely ellen kifogás nem emeltetvén, hitelesíti­etik. Elnök tekintettel arra, hogy a szövetség érdeke megkívánja a rendszeres választmányi ülések meg­irtását, indítványozza, hogy havonta legalább 2 választmányi ülés előre meghatározott napo­kon tartassák. Indítványára a választmány kimondja, hogy a hiva­talos lap megjelenését követő minden hétfőn a szövetség választ­mányi ülést fog tartani és ezen rendszeres üléseken a választmány tagjai külön meghívás vétele nélkül jelennek meg. Elnök bejelenti, hogy a Royal Orfeum vállalat fizetési nehézségekkel küzd és üzemét 1908 december 31-ig valószínük­be fogja szüntetni. Ebből az alkalomból felhívja az elnök a vá­lasztmány figyelmét annak a szövetségnek értelmi szerződései, a kívánalmaknak nem mindenben felelnek meg Választmány a szerződés tervezet átvizsgálása után utasítja a titkárt, hogy ezen szerződésárlap módosítása tárgyában egy közelebbi választmányi ülésen tegyen javaslatot. Kimondja ez alkalommal a választmány, hogy a megállapított fizetési minimumokon alul az állásközvetítő csak a választmány jóváhagyásával szétverhet zene­kart és kívánatosnak tartja, hogy az új orfeumi szerződésekben a játék­­­idő meghatároztassék, az éjjeli 12 órán túl teljesített működés kü­lön díjaztassék, hogy a hétköznapi délutáni előadások díjazása 4 koronára felemeltessék, hogy a büntetéspénzek fele a szövetség egélyalapja javára beszolgáltattassék hogy az útiköltségre Anforderung Titz Vilmos, Kramberger Konrád, Szlavik Ede, Breila Antal, Biangardi Mátyás und Bau­mann Antal Musiker, die laut der Anzeige der betref­fenden Directionen ihre Stationen contractbrüchig ver­hessen, werden aufgefordert ihr Vorgehen binnen 15 Tagen umsoeher zu rechtfertigen, weil sonst wird gegen ihnen im Snnie der Statuten am strengsten vor gegangen. Gleichzeitig ersuchen wir jene Verbandsmit­glieder, denen der Aufenthaltsort der Obgenannten bekannt ist, uns davon verständigen zu wollen. Aufruf. Im Aufträge des letzten internationalen Kongresses veranstaltete das internationale Secretariat eine Kollekte im Kreise sämmtlicher verbündeten Nationen zu Gunsten der Mitglieder des Kaim-Orchesters in München und er­suchte auch uns zur Unterstützung. Wir stellen daher an die Lokalvereine und Provinzkapellen und an sämmthehe Verbandsmitgliedern das Ersuchen in eigenem Wirkungs­kreise eine Kollekte zu unternehmen und die gesammelte Summe bis zum 31-ten Jäner an das Präsidium zu sen­den, welches die ganze Kollekte an den Bestimmungsort übermitteln wird. Zur Pachtung Es sind in den letzteren Zeiten — obzwar selten - solche Fälle vorgekommen, wo einzelne Musiker dem Stellenvermittler Honozarbeträge in Aussicht sttellen um Engagenlust zu erwirken. Sogar auf die Wohnung des Stellenvermittlers sind solche Anträge adressiert ge­worden, in der Meinung auf dieser Weise vielleicht ein besseres Resultat erzielen zu können. Wir haben schon die Verbandsmitglieder öfters aufmerksam gemacht, solch’ ein Vorgehen zu vermeiden, weil dadurch wird man sich nicht nur keinen Vortheil versichern, sondern nur zum strengsten Verfahren Veranlassung bieten. Sämmtliche Mitglieder haben gleiche Pflichten, so müs­sen sie auch gleiche Rechte haben. Wir wollen jene Mitglieder, welche den Stellenvermittler bestechen woll­ten, diesmal noch nicht benennen, auf ihr Grundbuchs­blatt wird davon bloss Notiz genommen; wir ersuchen aber noch einmal die Verbandsmitglieder, solche Ange­bote vermeiden zu wollen, weil im nächsten Falle wer­den wir gegen die Betreffenden am strengsten verfahren. Das Präsidium. Protokoll. Aufgenommen in der am 18-ten Dezember 1908 abgehaltenen Aussehuss-Sitznng des „Országos Magyar Zenész Szövetség* in Budapest. Anwesend waren die im ungarischen Theile des Blattes aufgezählten Herren. Vorsitzender eröffnet die Sitzung und berichtet, dass laut telegraphischer Mittheilung Herr Präsident Sztojanovits gehindert sei, in der heutigen Sitzung theilnehmen zu können. Secretär verliest das Protokoll der vorigen Ansschuss-Sitzung welches beglaubigt wird. Auf Vorschlag des Vorsitzenden wird ausgesprochen in der Zukunft monatlieh zwei Ausschuss-Sitzungen, u. z. immer an dem das Erscheinen des Blattes folgenden Montag abzuhalten. Die Aus­­schussMitglieder werden zu den Sitzungen nicht mehr separat eingeladen Vorsitzender berichtet dass die Unternehmung .Rovat Or­pheum“ m t solchen materiellen Schwierigkeiten kämpft, dass die J Aufführungen voraussichtlich am 31-ten Dezember 1. J. eingestellt ' werden müssen. Bei dieseT Gelegenheit zeigt Vorsitzender auf die Mängeln unserer Vari été-Verträge Nach Durchprüfung dieser Verträge wird der Secretär beauftragt, die Vertragsblanquette zn modifizieren, resp. den diesbezüglichen Plan dem Ausschuss vorzulegen. Gleichzeitig wird ausgesprochen dass Verbandsmitglie-

Next