Magyar Zenészek Lapja, 1912 (9. évfolyam, 3-22. szám)

1912-02-01 / 3. szám

2 I segélyző pénztár van, jelentkezzenek a pénztár igazgató­ságánál és kérjék, hogy a pénztár kötelezze igazgató­jukat az ő beiratásukra. Ha kérelmüket a kerületi pénztár elutasítja, éljenek ellene jogorvoslattal úgy, hogy az ügy az ő panaszuk folytán felsőbb elbírálás végett Budapestre kerüljön. Szövetségünk, ha a tagok eziránt hozzá fordulnak, és a tényállást véle körük, a felleb­bezést elkészíti és beadás végett rendelkezésükre bo­­csájtja. A Budapestre került panasz elintézése érdeké­ben vezetőségünk természetesen közbenjár, hogy annak kedvező elbírálását biztosítsa. A kedvezmények amiket a törvény betegség vagy baleset esetére a tagoknak biztosít, jelentékenyek és lényeges segítséget képeznek. Minden tagunknak ön­maga és családja iránt kötelessége, hogy azok bizto­sítása iránt minden lehetőt megtegyem Szövetségünk, ha tagjai a kezdeményező lépéseket megteszik, a maga részéről mindent el fog követni, hogy a törvény által biztosított­­ előnyöket a hivatásos zenészek részére biz­tosítsa. Leglényegesebb és arra hívjuk fel tagjaink figyelmét, hogy minden mozzanatról a vezetőséget azonnal értesítsék, hogy a szükséges lépéseket idejében meg­tehessük. Országos Magyar Zenész Szövetség. Hivatalos helyiség: Budapest, VII. ker., Vörös­­marty­ utcza 15. sz. I­. em. Hivatalos órák : Hétköznapokon d. u. Va3—Veß-ig. Az összes levelezés és pénz küldemény a szövetség czimére és hivatalos helyisé­gébe intézendő. — Az egyes szövetségi tisztviselők nevére czimzett küldemények elintézéséért felelősséget nem vállalunk. Az elnökség minden hétfőn d. u. 3—4 óra között tart hivatalos órát a szövetség helyiségében, a­mikor a tagok kérelmeikkel és panaszaikkal hozzá fordulhatnak. Magánlakásán az elnök szövetségi tagot hivatalos ügy­ben nem fogad. A titkár és az állásközvetítő hétköz­napokon d. u. 2­4-ig található a szövetség helyiségében. Mindazok a tagok, a­kik állást nyerni óhajtanak, kötelesek magukat az irodában kapható jelentkezési lapon előjegyeztetni. Múlt évi előjegyzések érvénytelenek. Az állásközvetítő elleni esetleges panaszok Habi Károly úrhoz (VII., István­ út 28. sz.) küldendők. Jegyzőkönyv, az „Országos Magyar Zenészszövetség“-nek Budapesten 1912. január hó 15-én tartott választmányi üléséről. Jelen voltak : Riedl Ágoston alelnök elnöklete alatt dr. Olgyay István titkár, Kun Antal pénztárnok, Wollák Ottó állásközvetítő, Hábl Károly és Hubl Lajos ellenőrök, Fekete Gyula, Skob­l Venczel, Schönhuber Ottó, Hudecsek Ágoston, Szalidi János, Rendla Ferencz, Greizing Lajos Bauer János, Ország Jenő és Rödl Román választ­mányi tagok, Engel Lajos szövetségi tag, mint meghívott vendég.­­ Sztojanovics Jenő elnök, Meisel Gusztáv és Nekolny Antal választ­mányi tagok kimentették elmaradásukat. Elnök az ülést megnyitja. Titkár felolvassa a múlt választmányi ülés jegyzőkönyvét, mely ellen kifogás nem emeltetvén, hitelesíttetik. Elnök bejelenti, hogy a Bécsben éveken át tartó szakadás az egyes zenésztestületek között megszűnt és Frank elnöknek az ellentéteket kisimítva, sikerült a végleges békét megteremteni.­­ Indítványára a választmány ezen alkalomból a bécsi zenészszövet­séget és annak elnökét üdvözli, örömének adva kifejezést, hogy a közös zenészérdekek ártalmára szolgáló viszály megszűnt. A brassói és kolozsvári fiókegyesületek, Kövesy Ferencz, gelangt. Unser Verband wird — wenn sich die Mitglie­der diesbezüglich an ihm wenden, und den Tatbestand ihm mitteilen — die Apellation verfertigen uud behufs Eingabe denselben zur Verfügung stellen. Im Interesse der günstigen Erledigung der nach Budapest gelangten Beschwerde wird unsere Verbandsleitung selbstver­ständlich intervenieren, damit sie deren günstige Erledigung sichert. Die Begünstigungen, welche das Gesetz für Kran­­heit oder Unfall den Mitgliedern sichert, sind bedeutend und bilden eine beteutende Unterstützung. Es ist eine Pflicht aller unserer Mitglieder gegen sich selbst und gegen ihre Familien, dass sie für deren Versicherung alles mögliche thun. Unser Verband wird, wenn die Mitglieder die Beginnende Schritte einleiten, seinerseits alles mögliche leisten, damit er die durch das Gesetz gesicherten Begünstigungen für die Berufsmusiker sichert. Das wichtigste jedoch ist und darauf machen wir unsere Mitglieder aufmerksam, damit sie die Verbands­leitung von jeder Bewegung sofort benachrichtigen, damit dieselbe die nötbigen Schritte noch bei Zeiten eiuleiten kann. -a^s- Yerbandsangelegen­h­eiten. Országos Magyar Zenész Szövetség. Verbandkanzlei: Budapest, VII. Bezirk, Vörös­­marty-utcza Nr. 15. II. St. Amtsstunden: An jedem. Wochentage Nachmittag von Vi>3—Vs6 Uhr. Sämmtliche Briefe und Geldsendun­gen sind an den Verband und in dessen Lokalitäten zu adressieren. Für die Erle­digung an einzelne Beamten adressierter Sendungen wird nicht garantiert Die Sprechstunden des Präsidiums sind an jedem Montag nachm, zwischen 3—4 Uhr in der Ver­bandskanzlei. In diesem Zeitpunkt können die Mitglie­der ihre Bitten und Beschwerden persönlich vorlegen. In seiner Wohnung empfängt der Präsident in amt­lichen Angelegenheiten nicht. Der Sekretär und der Stellenvermittler sind an jedem Wochentage nachm, zwischen 2—4 Uhr in der Verbandskanzlei zu treffen. Sämmtliche Mitglieder, die sich um eina Steh bewerben, sind verpflichtet sich durch eine von der Verbandskanzlei zu beziehende Blanquette vormerken zu lassen. Vorigjährige Vormerkungen sind ungültig. Ewentuelle Klagen gegen den Stelienvermittler sind an Herren Habi Károly (Budapest, VII. kér., István­­ut 28. sz.) zu richten. Protokoll, aufgenonnnen in der am 15-ten Jänner 1912 abge­haltener Ausschss-Sitzung des „Országos Magyar Zenészszövetség" Budapest. Anwesend waren die im uug. Tlieile des Blattes genannten Herren. Präsident eröffnet die Sitzung. Der Secretär verliesst das Protokoll der letzten Sitzung, welches ohne Einwand beglaubigt wird. Der Präsident meldet, dass in Wien das seit Jahren anhal­tende sich trennen der einzelnen Musikerorganisationen aufgehört hat, und dass es dem Präsidenten Frank gelungen ist durch Glät­tung der Gegensätze den endgiltigen Frieden herzustellen. Anlässlich dieser Gelegenheit beschiesst der Ausschuss auf Antrag des Präsi­denten, den (Wiener Musikerverband und dessen Präsidenten zu begrüssen, seiner Freude hiermit Ausdruck gebend, dass der den Musikerintereisen schädlicher Hader aufhörte. IX. évfolyam. MAGYAR ZENÉSZEK LAPJA

Next