Szórakoztató Zenészek, 1967 (4. szám)

1967 / 4. szám

A vidéki stúdiókról EGYSÉGES TANTERV MAGNETOFON, FELVÉTELEK MAGYARÁZATTAL Az OSZK igazgatójának fel­kérésére 1967 márciusában bi­zottság alakult, azzal a céllal, hogy az OSZK központi és vi­déki stúdióinak munkáját fe­lülvizsgálja. A bizottság tagjai nem kis feladatra vállalkoztak, hiszen munkájuk magával hozta, hogy ezen túlmenően az egész szó­­rakoztatózepei­­ továbbképzés problémakörét áttekintsék, kü­lönös tekintettel a vidéki to­vábbképzés és utánpótlás ed­digi megoldatlanságára. Az utóbbi tárgykörben a bizottság igen széles körű vizsgálatot folytatott, valamint május 17- én ankétot rendezett a Fészek Klubban a vidéki stúdiók, szá­mos vidéki szakember és ze­neiskolai igazgató bevonásá­val. A vizsgálat eredményeit tar­talmazó jelentés erre vonat­kozó részére a következő: „Jelenleg a Budapesti Zene­­művészeti Szakiskola rendkí­vül kis létszámú jazz-tanszaka mellett az egyetlen szórakoz­­tatózenész-képző intézmény az OSZK budapesti és négy vidé­ki stúdiója. Miután csak itt van felhalmozódott gyakorlati tapasztalat az ilyen irányú képzést illetően, javasoljuk, hogy a vidéki képzés tovább már halasztást nem tűrő meg­oldására az OSZK igazgatósá­ga hozzon létre további vidéki stúdiókat.” E­nnek értelmében az OSZK igazgatósága az 1967 68- as tanévben a már működő né­gy vidéki­­ stúdió (Miskolc, Pécs, Szeged, Tatabánya) mel­lett további hét helyen (Deb­recen, Eger, Szombathely, Győr, Veszprém, Keszthely, Nyíregyháza) tervezte be a stúdiók megindítását. A legtöbb fennakadást a ta­nítási anyag egységesítése, egy — a Központi Stúdió által meghatározott és elfogadott — tematika hiánya okozta. En­nek érdekében szaktanáraink az elmúlt hónapban összeállí­tottak egy tematikát, mely minden szempontból megfelel a kívánalmaknak. Gerincét maga a vizsgaanyag alkotja , hiszen az oktatás célja is a kategóriaszerzésre, vagy ja­vításra való felkészítés. Ezen­kívül rögzíti, egységesíti a már évek folyamán kialakult és felhalmozódott tapasztalato­kat A tematika — mely ma már minden vidéki stúdióve­zető és szaktanár kezében van — két fő részre tagozódik: egy hangszertechnikai és egy szak­mai részre. Mindkettőt úgy ál­lítottuk össze, hogy az itt fel­sorolt anyagot, valamint kot­tát — ha kevés példányszám­ban is —, de minden vidéki stúdió számára biztosítottuk. A másik problematikus kér­dés az oktatóképzés meg­oldása. Ezzel kapcsolatban kezdeti lépésként egy-egy na­pos tanszakonkénti értekezle­tet tartottunk Budapesten a vidéki stúdiók szaktanárai ré­szére. A megbeszélés célja egy­részt az új tematika ismerte­tése és megvitatása volt, más­részt ennek gyakorlati bemu­tatása — hospitálás a stúdió­­ tanszakain. Ez főleg az újon­nan beinduló stúdiók tanárai számára jelentett komoly se­gítséget. A 67/68-as tanév folyamán tervezünk hasonló megbeszé­léseket, azonkívül egy alka­lommal — valószínűleg 1968 nyarán — hosszabb tanfolya­mot fogunk rendezni, a vidéki oktatók részére. A vidéki színvonal emelése elképzelhetetlen a szakfel­ügyelet megteremtése nélkül. A stúdiók kiépülésével tehát a Központi Stúdió módszertani és szakfelügyeleti központtá kell hogy váljék. Ennek értel­mében havonta egy alkalom­mal a Központi Stúdió tanárai szakfelügyeletet fognak tartani minden megyei stúdióban, el­lenőrzik az oktatás menetét, valamint instrukciókat adnak a további munkához. A központi segítség ebben a tanévben tehát fokozódik. Már említettem, hogy az oktatási tananyagot központilag tudjuk biztosítani, amit a budapesti értekezleten konkrétan meg is beszéltünk a szaktanárokkal. A repertoárbővítést szolgáló további 100 nemzetközi sláger, szórakoztatózenei szám össze­állítása, lemásoltatása befeje­ződött és folyamatosan meg­küldjük minden vidéki stúdió részére. Ezenkívül a Központi Stúdió tanárainak közreműkö­désével magnetofonszalagra vettük a számokat és még e hónap folyamán egy-egy pél­dányt ebből is megküldünk. A magnófelvételek óriási segít­séget fognak nyújtani a külön­böző műfajokat jellemző rit­musképletek, előadásmódok helyes és főleg egységes ok­tatásához. A felvételeket emi­att bevezetővel és az egyes példákat magyarázó illusztrá­ciókkal is elláttuk. Benke Imre GARAI IMRE: Sláger című könyve a legőszintébb írások egyike! A szakmabeliek és a nagy­­közönség számára egyformán ér­dekfeszítő, izgalmas „városi fol­klór” tényeket tár fel, amikor arról ír, hogy miképpen születik az utca dala, a sláger, kikkel és meddig terjed. Különösképpen tanulságos ez a vallomás ma, a „tánczenefesztiválok” éveiben, ami­­kor az ifjúság széles rétegeit ma­gával ragadta a tánczene-alkotás vágya. A pesti ifjú 1924-ben Párizsba sodródik. Még nincs húsz éves sem. Jó szimattal és érzékkel oda­kint „cigányos magyaros” dal­lammal próbálkozik: Joue mon violon pour celle, qui m’oublie (Játsz hegedűm neki, aki elfelej­tett). Fél év alatt — tudta nél­kül — utcadallá válik. Ugyanis a francia „kolléga”, akire a har­monizálást bízta, saját neve alatt kiadta a dalt. Garai visszapereli, s megtoldja a népszerűségét az­zal, hogy „álarcos csalogánnyal” énekelteti, egy cirkuszi birkózó­­énekes nővel. Miért álarcban. — Erre kiváncsi a kültelki közönség is. De csak mendemondákat hall, ami kitűnő „suttogó propaganda” mindenkor. Négy évi párizsi „tanulmányút” után idehaza ugyancsak népies hangvételű tangódallammal kezd. De a szöveget már nem egy kezdő, hanem a legismertebb szövegíró­tól vásárolja — száz pengőért (!) — „Honvédhitel alapon!” — ahogy a kiszólásairól is híres Harmath Imre magyarázza, vagyis „Csak előre, édes fiam !*... SLA A ifjú Garai nappal édesapja fuvaroskocsiját hajtja, esténként pedig maga énekli a „Lizsében” a számát: Hallod-e, hallod-e körösi lány . .. Egy zugkiadóval kiadatja. Hónapok múlva hét-nyolc igásló árát keresi meg az eladott kottá­kon és a zenekaroknak másolt szólamokért. Egyik este egy bolt előtt hallja, hogy a kereskedősegéd valami bókot súg egy csinos szőke lány fülébe, mire az tréfásan vissza­vág: None! Maga csúnya! ... Ga­ratnak megtetszik a pesties kiszó­lás, és foxtrottot ír belőle: Maga csúnya, maga csúnya, maga pont az én esetem! A ligeti mazszinkör­­ben Fejes Teri és Kertész Dezső dalolta egy nyáron. Hetek múlva már a miskolci vasúti kalauz is ... Az 1930-as években főképp a népies, hétköznapi nyelven írt számaival arat sikereket: Rossz vagy, hűtlen, csapodár, mégis a a tiéd a szívem!... Ha már ta­vasz van, legyen tavasz, és éljen a szerelem!... Dallam­fűzésben nem egyszer régi népdalokra támaszkodik, mondhatnánk abból az elvből kiindulva, hogy „lopni szabad, csak észre ne vegyék!” GER ■ • 4 Tarka lepkém, tarka lepkém, nem lehet, hogy nem szeret... pél­dául dél-európai népies dallamok­ra hasonlít akkordfűzése ugyanaz mint „Ti szí moja, moja, moja”... vagy „Megy a gyűrű vándorút­ra”... vagy ,,Giovinezza”(!) dal­lamai. Amikor az Arizona bár zenekara rázendített Garai „ma­gyaros” tangójára, az ott mula­tozó olasz tisztek vigyázz­ba vág­ták magukat, összetévesztették a fasiszta indulójukkal. Diplomá­ciai tiltakozás lett belőle. Garait a rendőrség is vallatta, dehát ott is akadt pártfogója aki összeroc­­solygott vele, azt a dalát dúdolva: Jaj de ravasz dolog ez a ravasz!... A háborús idők elmúltával, amikor lakáskiutalást kért, akkor is a dal pártfogolta, a kiutaló Garait idézte tréfásan: Ne sírjon értem, Rózsikám ... Az 1950-es években ismét a cir­kusz tájékáról indítja számait: Seherezádé, Jázminvirág, Pity­­palatty, Vígan él a favágó, Gyia­ló! Ez utóbbi mintha a fuvaros­­kocsis életére emlékeztetne ... 1992. szilveszterén a rádióban robbant ki egyik legnagyobb slá­gersikere: Apu hód med be ... Bilicsi Tivadar énekelte évekig kislányával együtt. Garai erről már nem ír. Mintha röste­lné a „túl­ sikert”, amikor a nagykörúti játék mintabolt kirakatában hó­napokig csak két „költői alkotás” szerepelt a főhelyen, Petőfi: Laci, te! költeménye és Garai: Apu hód med be — „gyermekslágere”, és a Zeneműkiadó februári prospektu­sában pedig Bartók—Kodály .„Ma­gyar népdalok" mellett rögtön Ga­rai „Éviké az álatkertben” után­nyomása. De míg a népdalokat negyedévszázadonként, a slágert havonta kellett utánanyomni (!) Elgondolkoztató „kulturális” mozgásokat produkál a tömegíz­lés, az utca dallamvilága. Garai őszinte vallomása sokat feltár a „titkok” sodrából, a népzenéhez is közel álló folyamatokból. Épp azért nagyon hasznos volt, hogy a sok­­„sláger” után megírta a Sláger-t is. Ezzel is kifogta a „slágert”, mert már a könyv amerikai kiadásáról tárgyal. Garai párizsi zenetanítótól ta­nult némi harmonizálást, ellen­pontot, és ma is tanulónak vall­ja magát. Egy helyütt odanyilatko­­zik, hogy a dallam­alkotónak néha akadály a komolyzenei műveltség, mert a tudás korlátozhatja a fan­táziát, az ösztönös alkotókedvet. De ugyanakkor arról is vall, hogy ma, hatvanéves fejjel is félbema­radt embernek, tudja magát, küzd a hiúság, a könnyelműség, a fél­­műveltség ellen (ezek mind az ő szavai), és szeretne még egy ba­lettet­ komponálni. DR. VOLLY ISTVÁN is Zeneművészek Szakszervezete és az Országos Szórakoztatózenei Központ h­angszerelési díjának nyertese „Nekünk találkozni kellett'’ — mármint Andrisnak és nekem, hogy a riport megszülethessek, ami elfoglaltságára tekintettel nem volt könnyű feladat, de sikerült. — Hogyan indult zenei pálya­futásod? — Óriási érdeklődést tanúsítot­tam a zongoránk iránt. Billentyűs­­pötyögtetésem — nekem akkor nagyon tetszett, bár csak egy kézzel „dolgoztam”, s különösen boldog voltam, amikor rájöttem, hogy két kézzel is remekül tudom végre­hajtani a — legalább is általam — „zongorázásnak” minősített műve­letet. Öt éves koromban családom és az ismerősök „rámfogták”, hogy zenei tehetség vagyok. El­hittem, persze ez akkor volt, az­után többször rájöttem, hogy ezt be is kell bizonyítani. Minden­esetre, ha már elhitették velem is, hogy „csodagyerek” vagyok, a „slágerem” Beethoven G-dúr szo­nátája lett, amit minden hang­nemben játszottam „hallgatósá­gomnak”. A zongorán kívül min­den hangszer vonzott­a Déván, ahol iskolába jártam, az iskolai zenekarban mindig a hiányzó hangszerest helyettesítettem. Bű­nöztem, fuvoláztam, klarinétoztam stb. de leginkább a zongoránál ültem. Zenei tanulmányaim során rájöttem, hogy önálló gondolataim, zenei elképzeléseim születnek. Így kezdtem komponálni, már kö­zépiskolás koromban. — Ifjúkori zenei élményeid? — A helybeli szimfonikus zene­kar egyik hangversenyének a fő­próbáját iskolánk tornatermében tartották, zárt ajtók mögött. Egyik osztálytársammal mindenáron meg akartuk hallgatni, ezért be­surrantunk és egy nagy ponyva alatt halálos csendben közel négy órán át „hasalva” hallg­attuk meg a próbát. Ilyen „fárasztó” és „ki­­merítő” zenei élményben sem az­előtt, sem aztán nem részesültem. Ezért olyan emlékezetes. — Komoly zene — könnyű mű­faj? — Mind a kettőt szerettem és szeretem ma is. Bár gépészmér­nökként kívántam leélni életem, Kolozsvárott a zeneakadémián ta­nári diplomát szereztem, s taní­tottam is. Közben számos tánc­­dalt szereztem, hangszereltem. Egy alkalommal Pesten jártamban szerzeményeimet bevittem a Rá­dióba, s az akkori házi zenekar több számomat műsorára tűzte, így kötöttem ki a könnyű műfaj megett. Háború után kerültem fel Budapestre, és 1 éven át a ven­déglátóipart „boldogítottam” zon­gorajátékommal. Azután a Rádió tánczenekara következett, s azóta is szinte állandó jelleggel fennáll a szoros kapcsolat. — Műveid, táncdalaid? — A számos táncdalon kívül, egy hegedűverseny, több karak­terdarab. Azt mondhatom, hogy nyugtalanul folyton az újat kere­sem. Táncdalaim közül a „Nekünk találkozni kellett”, „Megáll az idő”, „Csini-Baba”, „Van ez Így”, „Barnabőrű hableány”, „Más ez a szerelem” amit így hirtelenében megemlíthetek. A legjobbnak, s a szívemhez a legközelebbállónak a „Szerelmed lassú viz” c. dalt érzem, amelyet feleségemhez, Toldi Máriához írtam. — Színpad és film? — Érdekes, hogy a színpadnál nem mondhatom valami szeren­csésnek magam, a filmnél inkább. A „Bunburry”, „Három napig szeretek”, „Elveszem a felesé­gem” éveken át szép sikerrel jár­ták be a vidéki színházakat, a két utóbbi Pesten csak rövid ideig ment. Sok filmzenét szereztem. .Az első volt az „Éjfélkor”, majd a „Micsoda éjszaka”, „Két emelet boldogság”, „Kár a benzinért” stb. következtek. — Rádió — Tv? — A rádiót már említettem. Ma is állandóan hangszerelek, a Rádió belső zenei életében tevékenyen közreműködöm, a tv-nél filmek­hez szoktam olykor zenét szerezni. — Külföld? — Nem nagyképűség részemről, de a világ minden részében ját­szották, s ma is játsszák egy vagy több számomat. A baráti országo­kon kívül Japánban, Finnország­ban, Franciaországban, az NSZK- ban, Angliában stb. Tavaly Ber­linben a tv-ben egyórás szerzői estem volt, ahol legnagyobb sikerű számaim kerültek bemutatásra. — Tervek, jövő? — Jó zenét szerezni — röviden ebben foglalhatom össze. — Család? Zeneszerző férj és énekesnő feleség? — Erről inkább talán feleségem nyilatkozzék — adja át a szót Toldi Máriának, a tavalyi és idei feszti­vál-győztesnek. — Szép, harmonikus a családi életünk, a zeneszerző és énekesnő jól kiegészítik egymást. Főfelada­­tára a hallgatás. Akkor is, amikor férjem dolgozik, s akkor is, ami­kor kész a szerzemény. Az első kritikus én vagyok, hiszen én hal­lom először a számokat. Őszinte véleményt is mondok, bár lehet, hogy az nem minden esetben azo­nos a közönség véleményével. Ha­sonló a helyzet fordítva is, mert András a zeneszerző és zongorista segíti a munkámat, korrepetál, s elképzeléseit igyekszem megvaló­sítani. — Mari — a legmegértőbb em­ber — veszi vissza a szót Bágya András — kritikus, s számaim leg­jobb előadója. — Beat-zene? Je__je . .. je? — Ha „igazi” — nagyon szere­tem. Vagyis, ha stílusában, elő­adásában megfelel a követelmé­nyeknek. S bár inkább amatőr ze­nekarok, de az ösztönös hajlam ami az előadásukban megnyilvánul , sokkal többet ér, mint a langyos profi zenészkedés. Lényeg, hogy a mai kor zenéje, amit meg kell érteni. Természetesen hibás felfo­gás lenne egyedül üdvözítő zené­nek tekinteni. Megítélésem szerint a tánczene különböző ritmusfor­mái még sokáig fogják — jellem­zőként — magukban hordani, ta­lán még akkor is, amikor már nem is lesz beat. — Jazz? — Addig szeretem, amíg megér­tem. Amikor zenei képességem végére ért, akkor már számomra kínaiul hangzik. — Fesztivál? — Két izben vettem részt külföldi fesztiválon — mint zsűri-tag — Monte Carlóban és Sopotban. Mint érdekelt, zeneszerző és hangsze­relő, a tavalyi és idei MBT tánc­­dalfesztivál „szereplője” voltam. Tavaly G. Dénes György szövegé­vel „Más ez a szerelem” c. szer­zeményem feleségem előadásában első díjat nyert. Idén az első dí­jat nyert „Rövid az élet” — Maj­­láth Júlia — Fülöp Kálmán tánc­­dal számomra hangszerelési díjat és Toldi Máriának előadói díjat jelentett. Ami különösen értékes számomra, és igen jól esett, hogy a Zeneművész Szakszervezet és az Országos Szórakoztatózenei Köz­pont hangszerelési díját is nekem juttatták. Ez a szakmai elisme­rés kétszeres öröm és megtisztel­tetés számomra. Köszönöm! — Én a beszélgetést köszönöm és a további eredményes munká­hoz sok sikert kívánok. Dr. Tótth László KOTTÁK továbbképzéshez, vizsgához A tánczenészek kötelező vizsga­anyagában felsorolt örökzöld szá­mok kézzel másolt kottáit (prim stimm, számozott basszussal el­látva) ez év március—áprilisban az OSZK Központi Stúdiója meg­küldte a 12 megyei OSZK kiren­deltségnek azzal, hogy a kottát oktatás céljából, helyben­ máso­lásra bocsássa a zenészek rendel­kezésére. Ez az 1. számú füzet a felsorolt repertoár mintegy M «tá­r­át tartalmazza. A második kötet — amelyet leg­később decemberben juttatunk el ugyancsak minden megyei OSZK kirendeltségnek — az első kötetből kimaradt örökzöld számokat, va­lamint bécsi és egyéb nemzetközi dalokat, összesen se számot, tartal­maz. Ez a kötet az elsőhöz hason­lóan kézzel írt, számozott basszus­sal ellátott, és ugyanolyan felté­telekkel másolható. A harmadik kötet, amely régi magyar számokból áll, előrelátha­tólag 1962. áprilisában jut el a ki­­rendeltségekhez. A kötetekben közölt számokat a Központi Stúdió szaktanárainak hangszerelésében bocsátjuk rendel­kezésre. Az egyes számok meló­diáit az eredetiben megjelent kot­taanyagból vettük. A leírt harmó­niák csupán irányadóul szolgálnak, és az egyéni ízlésnek megfelelően megváltoztathatók. O. Gy. szórakoztatózenészek

Next