Szórakoztató Zenészek, 1967 (4. szám)
1967 / 4. szám
A vidéki stúdiókról EGYSÉGES TANTERV MAGNETOFON, FELVÉTELEK MAGYARÁZATTAL Az OSZK igazgatójának felkérésére 1967 márciusában bizottság alakult, azzal a céllal, hogy az OSZK központi és vidéki stúdióinak munkáját felülvizsgálja. A bizottság tagjai nem kis feladatra vállalkoztak, hiszen munkájuk magával hozta, hogy ezen túlmenően az egész szórakoztatózepei továbbképzés problémakörét áttekintsék, különös tekintettel a vidéki továbbképzés és utánpótlás eddigi megoldatlanságára. Az utóbbi tárgykörben a bizottság igen széles körű vizsgálatot folytatott, valamint május 17- én ankétot rendezett a Fészek Klubban a vidéki stúdiók, számos vidéki szakember és zeneiskolai igazgató bevonásával. A vizsgálat eredményeit tartalmazó jelentés erre vonatkozó részére a következő: „Jelenleg a Budapesti Zeneművészeti Szakiskola rendkívül kis létszámú jazz-tanszaka mellett az egyetlen szórakoztatózenész-képző intézmény az OSZK budapesti és négy vidéki stúdiója. Miután csak itt van felhalmozódott gyakorlati tapasztalat az ilyen irányú képzést illetően, javasoljuk, hogy a vidéki képzés tovább már halasztást nem tűrő megoldására az OSZK igazgatósága hozzon létre további vidéki stúdiókat.” Ennek értelmében az OSZK igazgatósága az 1967 68- as tanévben a már működő négy vidéki stúdió (Miskolc, Pécs, Szeged, Tatabánya) mellett további hét helyen (Debrecen, Eger, Szombathely, Győr, Veszprém, Keszthely, Nyíregyháza) tervezte be a stúdiók megindítását. A legtöbb fennakadást a tanítási anyag egységesítése, egy — a Központi Stúdió által meghatározott és elfogadott — tematika hiánya okozta. Ennek érdekében szaktanáraink az elmúlt hónapban összeállítottak egy tematikát, mely minden szempontból megfelel a kívánalmaknak. Gerincét maga a vizsgaanyag alkotja , hiszen az oktatás célja is a kategóriaszerzésre, vagy javításra való felkészítés. Ezenkívül rögzíti, egységesíti a már évek folyamán kialakult és felhalmozódott tapasztalatokat A tematika — mely ma már minden vidéki stúdióvezető és szaktanár kezében van — két fő részre tagozódik: egy hangszertechnikai és egy szakmai részre. Mindkettőt úgy állítottuk össze, hogy az itt felsorolt anyagot, valamint kottát — ha kevés példányszámban is —, de minden vidéki stúdió számára biztosítottuk. A másik problematikus kérdés az oktatóképzés megoldása. Ezzel kapcsolatban kezdeti lépésként egy-egy napos tanszakonkénti értekezletet tartottunk Budapesten a vidéki stúdiók szaktanárai részére. A megbeszélés célja egyrészt az új tematika ismertetése és megvitatása volt, másrészt ennek gyakorlati bemutatása — hospitálás a stúdió tanszakain. Ez főleg az újonnan beinduló stúdiók tanárai számára jelentett komoly segítséget. A 67/68-as tanév folyamán tervezünk hasonló megbeszéléseket, azonkívül egy alkalommal — valószínűleg 1968 nyarán — hosszabb tanfolyamot fogunk rendezni, a vidéki oktatók részére. A vidéki színvonal emelése elképzelhetetlen a szakfelügyelet megteremtése nélkül. A stúdiók kiépülésével tehát a Központi Stúdió módszertani és szakfelügyeleti központtá kell hogy váljék. Ennek értelmében havonta egy alkalommal a Központi Stúdió tanárai szakfelügyeletet fognak tartani minden megyei stúdióban, ellenőrzik az oktatás menetét, valamint instrukciókat adnak a további munkához. A központi segítség ebben a tanévben tehát fokozódik. Már említettem, hogy az oktatási tananyagot központilag tudjuk biztosítani, amit a budapesti értekezleten konkrétan meg is beszéltünk a szaktanárokkal. A repertoárbővítést szolgáló további 100 nemzetközi sláger, szórakoztatózenei szám összeállítása, lemásoltatása befejeződött és folyamatosan megküldjük minden vidéki stúdió részére. Ezenkívül a Központi Stúdió tanárainak közreműködésével magnetofonszalagra vettük a számokat és még e hónap folyamán egy-egy példányt ebből is megküldünk. A magnófelvételek óriási segítséget fognak nyújtani a különböző műfajokat jellemző ritmusképletek, előadásmódok helyes és főleg egységes oktatásához. A felvételeket emiatt bevezetővel és az egyes példákat magyarázó illusztrációkkal is elláttuk. Benke Imre GARAI IMRE: Sláger című könyve a legőszintébb írások egyike! A szakmabeliek és a nagyközönség számára egyformán érdekfeszítő, izgalmas „városi folklór” tényeket tár fel, amikor arról ír, hogy miképpen születik az utca dala, a sláger, kikkel és meddig terjed. Különösképpen tanulságos ez a vallomás ma, a „tánczenefesztiválok” éveiben, amikor az ifjúság széles rétegeit magával ragadta a tánczene-alkotás vágya. A pesti ifjú 1924-ben Párizsba sodródik. Még nincs húsz éves sem. Jó szimattal és érzékkel odakint „cigányos magyaros” dallammal próbálkozik: Joue mon violon pour celle, qui m’oublie (Játsz hegedűm neki, aki elfelejtett). Fél év alatt — tudta nélkül — utcadallá válik. Ugyanis a francia „kolléga”, akire a harmonizálást bízta, saját neve alatt kiadta a dalt. Garai visszapereli, s megtoldja a népszerűségét azzal, hogy „álarcos csalogánnyal” énekelteti, egy cirkuszi birkózóénekes nővel. Miért álarcban. — Erre kiváncsi a kültelki közönség is. De csak mendemondákat hall, ami kitűnő „suttogó propaganda” mindenkor. Négy évi párizsi „tanulmányút” után idehaza ugyancsak népies hangvételű tangódallammal kezd. De a szöveget már nem egy kezdő, hanem a legismertebb szövegírótól vásárolja — száz pengőért (!) — „Honvédhitel alapon!” — ahogy a kiszólásairól is híres Harmath Imre magyarázza, vagyis „Csak előre, édes fiam !*... SLA A ifjú Garai nappal édesapja fuvaroskocsiját hajtja, esténként pedig maga énekli a „Lizsében” a számát: Hallod-e, hallod-e körösi lány . .. Egy zugkiadóval kiadatja. Hónapok múlva hét-nyolc igásló árát keresi meg az eladott kottákon és a zenekaroknak másolt szólamokért. Egyik este egy bolt előtt hallja, hogy a kereskedősegéd valami bókot súg egy csinos szőke lány fülébe, mire az tréfásan visszavág: None! Maga csúnya! ... Garatnak megtetszik a pesties kiszólás, és foxtrottot ír belőle: Maga csúnya, maga csúnya, maga pont az én esetem! A ligeti mazszinkörben Fejes Teri és Kertész Dezső dalolta egy nyáron. Hetek múlva már a miskolci vasúti kalauz is ... Az 1930-as években főképp a népies, hétköznapi nyelven írt számaival arat sikereket: Rossz vagy, hűtlen, csapodár, mégis a a tiéd a szívem!... Ha már tavasz van, legyen tavasz, és éljen a szerelem!... Dallamfűzésben nem egyszer régi népdalokra támaszkodik, mondhatnánk abból az elvből kiindulva, hogy „lopni szabad, csak észre ne vegyék!” GER ■ • 4 Tarka lepkém, tarka lepkém, nem lehet, hogy nem szeret... például dél-európai népies dallamokra hasonlít akkordfűzése ugyanaz mint „Ti szí moja, moja, moja”... vagy „Megy a gyűrű vándorútra”... vagy ,,Giovinezza”(!) dallamai. Amikor az Arizona bár zenekara rázendített Garai „magyaros” tangójára, az ott mulatozó olasz tisztek vigyázzba vágták magukat, összetévesztették a fasiszta indulójukkal. Diplomáciai tiltakozás lett belőle. Garait a rendőrség is vallatta, dehát ott is akadt pártfogója aki összerocsolygott vele, azt a dalát dúdolva: Jaj de ravasz dolog ez a ravasz!... A háborús idők elmúltával, amikor lakáskiutalást kért, akkor is a dal pártfogolta, a kiutaló Garait idézte tréfásan: Ne sírjon értem, Rózsikám ... Az 1950-es években ismét a cirkusz tájékáról indítja számait: Seherezádé, Jázminvirág, Pitypalatty, Vígan él a favágó, Gyialó! Ez utóbbi mintha a fuvaroskocsis életére emlékeztetne ... 1992. szilveszterén a rádióban robbant ki egyik legnagyobb slágersikere: Apu hód med be ... Bilicsi Tivadar énekelte évekig kislányával együtt. Garai erről már nem ír. Mintha röstelné a „túl sikert”, amikor a nagykörúti játék mintabolt kirakatában hónapokig csak két „költői alkotás” szerepelt a főhelyen, Petőfi: Laci, te! költeménye és Garai: Apu hód med be — „gyermekslágere”, és a Zeneműkiadó februári prospektusában pedig Bartók—Kodály .„Magyar népdalok" mellett rögtön Garai „Éviké az álatkertben” utánnyomása. De míg a népdalokat negyedévszázadonként, a slágert havonta kellett utánanyomni (!) Elgondolkoztató „kulturális” mozgásokat produkál a tömegízlés, az utca dallamvilága. Garai őszinte vallomása sokat feltár a „titkok” sodrából, a népzenéhez is közel álló folyamatokból. Épp azért nagyon hasznos volt, hogy a sok„sláger” után megírta a Sláger-t is. Ezzel is kifogta a „slágert”, mert már a könyv amerikai kiadásáról tárgyal. Garai párizsi zenetanítótól tanult némi harmonizálást, ellenpontot, és ma is tanulónak vallja magát. Egy helyütt odanyilatkozik, hogy a dallamalkotónak néha akadály a komolyzenei műveltség, mert a tudás korlátozhatja a fantáziát, az ösztönös alkotókedvet. De ugyanakkor arról is vall, hogy ma, hatvanéves fejjel is félbemaradt embernek, tudja magát, küzd a hiúság, a könnyelműség, a félműveltség ellen (ezek mind az ő szavai), és szeretne még egy balettet komponálni. DR. VOLLY ISTVÁN is Zeneművészek Szakszervezete és az Országos Szórakoztatózenei Központ hangszerelési díjának nyertese „Nekünk találkozni kellett'’ — mármint Andrisnak és nekem, hogy a riport megszülethessek, ami elfoglaltságára tekintettel nem volt könnyű feladat, de sikerült. — Hogyan indult zenei pályafutásod? — Óriási érdeklődést tanúsítottam a zongoránk iránt. Billentyűspötyögtetésem — nekem akkor nagyon tetszett, bár csak egy kézzel „dolgoztam”, s különösen boldog voltam, amikor rájöttem, hogy két kézzel is remekül tudom végrehajtani a — legalább is általam — „zongorázásnak” minősített műveletet. Öt éves koromban családom és az ismerősök „rámfogták”, hogy zenei tehetség vagyok. Elhittem, persze ez akkor volt, azután többször rájöttem, hogy ezt be is kell bizonyítani. Mindenesetre, ha már elhitették velem is, hogy „csodagyerek” vagyok, a „slágerem” Beethoven G-dúr szonátája lett, amit minden hangnemben játszottam „hallgatóságomnak”. A zongorán kívül minden hangszer vonzotta Déván, ahol iskolába jártam, az iskolai zenekarban mindig a hiányzó hangszerest helyettesítettem. Bűnöztem, fuvoláztam, klarinétoztam stb. de leginkább a zongoránál ültem. Zenei tanulmányaim során rájöttem, hogy önálló gondolataim, zenei elképzeléseim születnek. Így kezdtem komponálni, már középiskolás koromban. — Ifjúkori zenei élményeid? — A helybeli szimfonikus zenekar egyik hangversenyének a főpróbáját iskolánk tornatermében tartották, zárt ajtók mögött. Egyik osztálytársammal mindenáron meg akartuk hallgatni, ezért besurrantunk és egy nagy ponyva alatt halálos csendben közel négy órán át „hasalva” hallgattuk meg a próbát. Ilyen „fárasztó” és „kimerítő” zenei élményben sem azelőtt, sem aztán nem részesültem. Ezért olyan emlékezetes. — Komoly zene — könnyű műfaj? — Mind a kettőt szerettem és szeretem ma is. Bár gépészmérnökként kívántam leélni életem, Kolozsvárott a zeneakadémián tanári diplomát szereztem, s tanítottam is. Közben számos táncdalt szereztem, hangszereltem. Egy alkalommal Pesten jártamban szerzeményeimet bevittem a Rádióba, s az akkori házi zenekar több számomat műsorára tűzte, így kötöttem ki a könnyű műfaj megett. Háború után kerültem fel Budapestre, és 1 éven át a vendéglátóipart „boldogítottam” zongorajátékommal. Azután a Rádió tánczenekara következett, s azóta is szinte állandó jelleggel fennáll a szoros kapcsolat. — Műveid, táncdalaid? — A számos táncdalon kívül, egy hegedűverseny, több karakterdarab. Azt mondhatom, hogy nyugtalanul folyton az újat keresem. Táncdalaim közül a „Nekünk találkozni kellett”, „Megáll az idő”, „Csini-Baba”, „Van ez Így”, „Barnabőrű hableány”, „Más ez a szerelem” amit így hirtelenében megemlíthetek. A legjobbnak, s a szívemhez a legközelebbállónak a „Szerelmed lassú viz” c. dalt érzem, amelyet feleségemhez, Toldi Máriához írtam. — Színpad és film? — Érdekes, hogy a színpadnál nem mondhatom valami szerencsésnek magam, a filmnél inkább. A „Bunburry”, „Három napig szeretek”, „Elveszem a feleségem” éveken át szép sikerrel járták be a vidéki színházakat, a két utóbbi Pesten csak rövid ideig ment. Sok filmzenét szereztem. .Az első volt az „Éjfélkor”, majd a „Micsoda éjszaka”, „Két emelet boldogság”, „Kár a benzinért” stb. következtek. — Rádió — Tv? — A rádiót már említettem. Ma is állandóan hangszerelek, a Rádió belső zenei életében tevékenyen közreműködöm, a tv-nél filmekhez szoktam olykor zenét szerezni. — Külföld? — Nem nagyképűség részemről, de a világ minden részében játszották, s ma is játsszák egy vagy több számomat. A baráti országokon kívül Japánban, Finnországban, Franciaországban, az NSZK- ban, Angliában stb. Tavaly Berlinben a tv-ben egyórás szerzői estem volt, ahol legnagyobb sikerű számaim kerültek bemutatásra. — Tervek, jövő? — Jó zenét szerezni — röviden ebben foglalhatom össze. — Család? Zeneszerző férj és énekesnő feleség? — Erről inkább talán feleségem nyilatkozzék — adja át a szót Toldi Máriának, a tavalyi és idei fesztivál-győztesnek. — Szép, harmonikus a családi életünk, a zeneszerző és énekesnő jól kiegészítik egymást. Főfeladatára a hallgatás. Akkor is, amikor férjem dolgozik, s akkor is, amikor kész a szerzemény. Az első kritikus én vagyok, hiszen én hallom először a számokat. Őszinte véleményt is mondok, bár lehet, hogy az nem minden esetben azonos a közönség véleményével. Hasonló a helyzet fordítva is, mert András a zeneszerző és zongorista segíti a munkámat, korrepetál, s elképzeléseit igyekszem megvalósítani. — Mari — a legmegértőbb ember — veszi vissza a szót Bágya András — kritikus, s számaim legjobb előadója. — Beat-zene? Je__je . .. je? — Ha „igazi” — nagyon szeretem. Vagyis, ha stílusában, előadásában megfelel a követelményeknek. S bár inkább amatőr zenekarok, de az ösztönös hajlam ami az előadásukban megnyilvánul , sokkal többet ér, mint a langyos profi zenészkedés. Lényeg, hogy a mai kor zenéje, amit meg kell érteni. Természetesen hibás felfogás lenne egyedül üdvözítő zenének tekinteni. Megítélésem szerint a tánczene különböző ritmusformái még sokáig fogják — jellemzőként — magukban hordani, talán még akkor is, amikor már nem is lesz beat. — Jazz? — Addig szeretem, amíg megértem. Amikor zenei képességem végére ért, akkor már számomra kínaiul hangzik. — Fesztivál? — Két izben vettem részt külföldi fesztiválon — mint zsűri-tag — Monte Carlóban és Sopotban. Mint érdekelt, zeneszerző és hangszerelő, a tavalyi és idei MBT táncdalfesztivál „szereplője” voltam. Tavaly G. Dénes György szövegével „Más ez a szerelem” c. szerzeményem feleségem előadásában első díjat nyert. Idén az első díjat nyert „Rövid az élet” — Majláth Júlia — Fülöp Kálmán táncdal számomra hangszerelési díjat és Toldi Máriának előadói díjat jelentett. Ami különösen értékes számomra, és igen jól esett, hogy a Zeneművész Szakszervezet és az Országos Szórakoztatózenei Központ hangszerelési díját is nekem juttatták. Ez a szakmai elismerés kétszeres öröm és megtiszteltetés számomra. Köszönöm! — Én a beszélgetést köszönöm és a további eredményes munkához sok sikert kívánok. Dr. Tótth László KOTTÁK továbbképzéshez, vizsgához A tánczenészek kötelező vizsgaanyagában felsorolt örökzöld számok kézzel másolt kottáit (prim stimm, számozott basszussal ellátva) ez év március—áprilisban az OSZK Központi Stúdiója megküldte a 12 megyei OSZK kirendeltségnek azzal, hogy a kottát oktatás céljából, helyben másolásra bocsássa a zenészek rendelkezésére. Ez az 1. számú füzet a felsorolt repertoár mintegy M «tárát tartalmazza. A második kötet — amelyet legkésőbb decemberben juttatunk el ugyancsak minden megyei OSZK kirendeltségnek — az első kötetből kimaradt örökzöld számokat, valamint bécsi és egyéb nemzetközi dalokat, összesen se számot, tartalmaz. Ez a kötet az elsőhöz hasonlóan kézzel írt, számozott basszussal ellátott, és ugyanolyan feltételekkel másolható. A harmadik kötet, amely régi magyar számokból áll, előreláthatólag 1962. áprilisában jut el a kirendeltségekhez. A kötetekben közölt számokat a Központi Stúdió szaktanárainak hangszerelésében bocsátjuk rendelkezésre. Az egyes számok melódiáit az eredetiben megjelent kottaanyagból vettük. A leírt harmóniák csupán irányadóul szolgálnak, és az egyéni ízlésnek megfelelően megváltoztathatók. O. Gy. szórakoztatózenészek