Szórakoztató Zenészek, 1970 (2-4. szám)

1970 / 2. szám

VILLÁMLÁTOGATÁS CSONGRÁD MEGYÉBEN ML újság Csongrád megyében? Szinte automatikusan hangzik erre a kérdésre közel két évtizede a válasz: ott minden rendben van, ott a Kiszin . . . Aki nem tudná, Kiszin Miklós 1958 óta előbb a szórakoztatózené­szek megyei szb-titkára, elnöke, a Szakszervezetek Csongrád me­gyei Tanácsának tagja, jelenleg az OSZK kirendeltségének vezetője, a Zeneművész Szakszervezet elnök­Kíszin Miklós ségének és a Művészeti Szakszer­vezetek Szövetsége központi ve­zetőségének tagjaként dolgozik Szegeden, és ott ahol szükség van rá: taggyűlési előadóként, vagy éppen instruktorként jelenik meg. Jó kapcsolatokat épített ki a terü­let különböző szerveivel. Ezek után nézzük meg. milyen zenével szórakoztatják a vendé­geket, milyenek a munkahelyek, milyen a zenészek magatartása, az a sokat emlegetett kapcsolatuk a közönséggel? 290 zenész Megyei villámlátogatásomat meg­előzve a kirendeltségen Kiszin Miklóstól és Sz. Abrahám Antal­tól adatként annyit tudtam meg, hogy a megyében jelenleg 290 ze­nész dolgozik a vendéglátóiparban és 12 beat-együttes alkalomsze­rűen művelődési házakban, ötven­négy regiszteres zenészük van a 290 között, túlnyomó részben itt is tánczenészek — zongoristák, dobosok, gitárosok —, mint bár­hol az országban. Nincs továbbá cimbalmos utánpótlás, ezért nem egy helyen a népi zenekarban zongora fogja össze a hangzást. Megtudtam továbbá, hogy a ze­nészek átlagbére napi 80,80 Ft a megyei vendéglátóipari vállalatnál, 88,30 a Hungáriánál, 72,60 a szö­vetkezeti vendéglátóiparban, egyéb helyeken pedig (tsz-ek, állami gazdaságok, művelődési házak) 81 forint. Kiderült még az is, hogy szép számmal vannak zenészek kül­földi szerződésben; maga Kiszin Miklós — mint a Lakatos Géza féle Dankó zenekar tagja — nemrég jött vissza a zenekarral NSZK-beli szerződéséből, de dol­gozik Dániában egy duó, az NDK- ban 2 trió, Bulgáriában egy népi zenekar, Norvégiában és Svéd­országban 1—1 zongorista Csong­rád megyéből. Ennyi előzetes után Sz. Abrahám Antal (hivatalosan a kirendeltség adminisztrátora, valóságban min- denenese) és Mózes János sza­badnapos tánczenész kíséretében elindultam egy látószögből eléggé kieső megyei városba, Makóra. A makói MAROS étteremről tévés képzeteim voltak odaérkezé- sünk előtt. Modem, vagy éppen vadonatúj, tágas éttermet képzel­tem el és majdhogynem egy fél évszázaddal ezelőtti, jellegzetes al­földi kocsmába léptem be, ame^- lyik az ,,0ri muri”-ban is színhely lehetett volna —, persze nem a vá­rosi előkelőségek, inkább a zsellé­rek, kubikosok tanyájaként. A dobogón 3 tagú zenekar éppen magyar nótákat játszott; mint a fejük felett levő tábla elárulta Lakatos János és népi zenekarát hallottam. A cimbalom hiányára rögtön példát találtam a „Marosi­ban; itt is zongora volt az ak­kord-hangszer a hegedű és bőgő mellett. Eleinte ösztönös idegen­kedéssel hallgattam a zenekart, néhány műsorszám után azonban meg kellett állapítanom, hogy a zongora igen jól funkcionál az együttesben. A három Lakatos testvér — mert Lakatos János, An­tal és József 11 éve játszik a ,,Maros”-ban és 18 éve alkotnak együttest — kitűnő kis zenekar; is­merik egymás gondolatát is, nem­hogy játékstílusát. A nóták után egy Suppé-nyitány, majd opera­egyveleg szép pianóí frázisai győztek meg arról, hogy ha a szükség törvényt is bont, jó ze­nészek így is élvezhetőt, tudnak produkálni. A makói KORONA szálló étter­mében kaptam meg azt a látványt, amit a Marossal kapcsolatban képzeltem el. Az egykori hodály most ízléses három helyiség, szemnek kellemes tető világítással, a vendégek pedig láthatóan a vá­ros reprezentatív helyének tartják a Koronát. Nem volt ritka az ide­gen beszéd, éppen francia vadász- társaság hallgatta a hazaiakkal együtt figyelemmel és jólesően Fátyol Mihály zenekarának halk­tónusú játékát. A hegedű, dob, gi­tár, zongora, bőgő összetételű együttes valóban mindent tud, ami a vendéglátóiparban kell. Nagy szó ez, de Fátyol Mihály jó iskolát járt ki, hiszen jó ideig Pertis Pali segédprímása volt Pesten, ott ta­nulta meg, hogy a Jó muzsikus­nak mindig tanulnia kell, műsor­anyagát napról napra kell fej­lesztenie. A zenekar dobosa, Si­ket Antal „A” ketegóriés muzsi­kus, a gitáros regiszteres, a bőgős pedig — a Nemzeti Bank makói fiókjának főkönyvelője (!) —. Igaz, csupán helyettesítésképpen, de ottjártamkor éppen mérlegké­pes könyvelői kézben volt a vonó és jól beleillett az együttesbe. Az egykori Csanád megye szék­városa után a régi csongrád me­gyeszékhelyre, Hódmezővásárhelyre irányítottuk kocsinkat Virág Ká­rolyhoz, a Kistópart vendéglőbe. Virág Károlyt ugyanis nem lehet elkerülni még akkor sem, ha a látogató csak rövid időre kukkant­hat be a hódsági városba. Virág Károly bátyánk ugyanis még Ki­szin Miklósnál is régebbi szak- szervezeti funkcionárius; éppen negyed százada „elnök”, egysze- mélyben OSZK járási megbízott és a zenészek dolgainak Vásárhelyen a legodaadóbb képviselője. Az Oláh Antal zenekarban ő a nagy­bőgős (,,A” kategóriával), de ér­kezésünkkor nem is a zenekar játéka volt az elsődleges, hanem ennek a kitűnő öreg harcosnak viszontlátása egy kézszorítás és néhány baráti szó erejéig. A megyei körsétát ezek után a jelenlegi székhelyre, SZEGEDRE irányítottuk. Először a HAGI-ba, ahol évek óta Lakatos Géza „Dankó Pista”zenekara a vonzerő. Bár későre járt, a Hágiban még frissen szólt a zene. A hangulatot az innen-onnan felcsattanó tapsok jellemezték egy-egy bravúrosan előadott zeneszám után. Asztaltár­sunk egyike — mert üres asztal érkezésünkkor már nem volt — éppen arra kérte Lakatos Gézát, hogy „muzsikáljon még egy fél órányit a záróra után, mert szá­mára orvosság ez a zene”. Ennek ellenére betartották a zárórát. La­katos Gézától tudtam meg. hogy harmadik hanglemeze került áru­sításra a napokban, aminek na- gyon-nagyon örül és büszke rá, hogy vidéki prímás létére, hang­lemezfelvételt készítettek vele. A Hági zárórája után már csak egy hely maradt zenehallgatásra Szegeden, a Szegedi bár, ahol éj­félkor kezdődött a műsor. Ezzel a műsorral persze nem na­gyon büszkélkedhet a bár. Még szerencse, hogy nem tartott tovább egy óránál. Két rokonszenves fia­tal énekes igyekezetét erősen mér­sékelte a konferanszié színvonal alá süllyedő „szellemeskedése” és a fantáziátlan sztriptiz. Egyedül a helyiség világításának ügyes variá­lása tetszett, szinte színházi szak­értelemre vallott a reflektorok ke­zelése. Az erősítő azonban annál jobban torzított, pedig a Jakab Zoltán — Farkas Mihály — Máriás! József trió (zongora—gitár—dob összetétel) egyből „lejátszotta” a vérszegény műsort, sőt el is feled­tette annak emlékét Is a vendégek­ben. Szerettem volna még meghall­gatni Káté Kálmán zenekarát a Halászcsárdában, Zádoriékat a Hungáriában, a Jégkunyhó zene­karát, amely éppen szabadnapos volt. Szívesen átnéztem volna az Alsóvárosba is, de ez már egy má­sik alkalom feladata lehet csak számomra. Remélem, hogy majd az ott szerzendő tapasztalataim sem mondanak ellent azoknak, amelyeket mostani körutam során szereztem. Ezek pedig alátámasz- szák azt a húszesztendős kitételt, hogy Csongrádban „minden rend­ben van”. Nagy szó ez még akkor is, ha nem szabad szó szerint érteni, hi­szen akad nehézség itt is elég, de ami a legfontosabb: a zenészek ügyeinek lelkiismeretes intézése és a zenekarok szakmai képzése jó kezekben van. Kollár Endre Fátyol Mihály zenekara. Makó, Korona Étterem Káté Kálmán zenekara a szegedi Halászcsárdában 2 ESIK ESŐ CSENDESEN... Tatabányai életképek Kellemes, vígsdgba hajló hangulatot érez az ember, amikor a fehér asztal mellett dúdolgatja a nótát és a cigány finom kí­séretet ad énekéhez: Esik eső csendesen, lepereg az ereszen... Igen, így van ez általában... — De miért mos a hangulat, ha az ember az ismert kedves nótát Tatabányán idézi, a Gallai utca 3. számú épület helyiségeiben? Ennek Simon Antal és Ma­gyar József a leghitelesebb megmondhatója; — azaz a megyei OSZK kirendeltség vezetője és az szb-elnöke, egyben a tatabá­nyai stúdió művészeti vezetője. Ok cseppet sem lelkesednek az ereszen lepergő esőért; annál kevéssé lehetnek lelkesek, mert náluk az eső nem is az ereszen pereg le, hanem szép csendesen beesik az szb irodájába, a kirendeltségvezető szobájába és a stú­dió összes heyiségébe. Megállt-e a szakszervezeti élet, a zenészek közvetítése, to­vábbképzése a beomlott tetőzet alatt, a széltől bélelt szobákban, ahol még fűtési lehetőség sem volt? A munka folyt tovább —, úgy ahogyan lehetett, Amikor megkezdődött a tető helyreállítása, nyomában az első helyi­ségek fdmeszelése, megkezdődött a belső vándorlás is. Az iro­dák, a tantermek úgy változtatták helyüket, ahogyan egy-egy szoba mennyezetét rendbehozták. Kétszeres-háromszoros társ­bérletek keletkeztek egyik napról a másikra. Társbérletbe lépett egymással az szb és a kirendeltség; — ez még semmi rendkí­vülit nem jelent, előfordul máshol is. De harmadik társbérlőként jelentkezett kényszerből a stúdió ütőtanszaka, teljes felszere­léssel, két tanárával és két tucat növendékével, akik déltől es­tig szorgalmasan váltották egymást, hiszen készültek a Bányai­iskola könnyebb-nehezebb gyakorlataival vizsgára, meghall­gatásra ... Amikor Tatabányán jártam — ezúttal nem is mertem szak- felügyeletre gondolni, inkább csak helyszíni szemlére, tapaszta­latszerzésre — az egyetlen fűthető szobában éppen így festett a helyzet: két dobos növendék között lehetett telefonálni, tárgyal­ni, beutalókkal, segélyekkel, közvetítéssel foglalkozni. Simon Antal kirendeltségvezető azonban többet is muta­tott: mindenekelőtt a stúdió órarendjét, és megkérdezte, hogy a Magyar József és Simon Antal párhuzamosan folyó hegedű- és cimbalomoktatás közül melyi­ket kívánom meghallgatni. Én arra gondoltam, hogy mindkettőt szép sorjában. Átvezetett egy keskeny folyosón és két beázott, kiürített szobán át egy nagyobb terembe, ahol az egyik sarok­ban kottaállványt láttam, rajta a Kreutzer etűdök II. füzete; az állvány előtt egy fekete, sovány fiatalember, mellette tanára. Mintegy tíz percnyi etüdözés ufón a hegedűszó elhalt, és a terem szemben levő szegletéből cimbalomszó csendült fel. Egy dallamos gyakorlat az Állag a-iskolából... — Üjabb tíz perc és ismét a hegedű szólalt meg, addig a cimbalom hallgatott... A szűkös helyzetben is ment a munka, nem jöttek hiába a város másik végéről és vidékről a tanítványok! Tartották az órarendet becsülettel a tanárok, nem szakadt félbe a tovább­képzés az elemi csapások miatt —, még a stúdió politikai-eszté­tikai előadásait is sikerült megszervezni! Horváth Ernő a hege­dűsök és a népi zenekari gyakorlat oktatója, Csóka Béla cimba­lom tanár, Keindl Imre a harmonikások mestere, Jakabffy György és Simon Antal dobtanár és a név szerint említett ok­tatók éppenúgy végezték munkájukat, mintha vadonatúj, szikla­szilárd épületben, jól fütött, száraz helyiségekben dolgozták volnu végig a telet. — A munka nem állhat meg, mert sem a vendéglátóipar vezetői, sem a vendégek nem fogadnak el magyarázkodást, ha kifogás akad a zene miatt —, sőt a vizsgabizottság sem mérle­gelheti más mértékkel a tatabányai és Komárom megyei zené­szek teljesítményét pusztán azért, mert az idei tél betört az épület belsejébe! — így vélekedett Simon Antal és ezt olyan magától értetődően mondta, hogy senki nem szállhatott vitába vele. Nagy-nagy megbecsülést éreztem magamban azok iránt, akik nem hangoztatják, de gyakorlatban végzik a lelkes, kitartó, jó munkát és nem ismernek akadályokat a kötelességteljesítés útján. Ezt előbb beírtám a szakfelügyeleti naplóba, utóbb meg ide, a „Szórakoztatózenészek" hasábjaira. K. E. Horváth Ernő a népi zenekari gyakorlatot vezeti a romos helyiségben SZÖRAKOZTATOZENfiSZEK

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék