Szórakoztató Zenészek, 1970 (2-4. szám)
1970 / 2. szám
VILLÁMLÁTOGATÁS CSONGRÁD MEGYÉBEN ML újság Csongrád megyében? Szinte automatikusan hangzik erre a kérdésre közel két évtizede a válasz: ott minden rendben van, ott a Kiszin . . . Aki nem tudná, Kiszin Miklós 1958 óta előbb a szórakoztatózenészek megyei szb-titkára, elnöke, a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának tagja, jelenleg az OSZK kirendeltségének vezetője, a Zeneművész Szakszervezet elnökségének és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége központi vezetőségének tagjaként dolgozik Szegeden, és ott ahol szükség van rá, taggyűlési előadóként, vagy éppen instruktorként jelenik meg. Jó kapcsolatokat épített ki a terület különböző szerveivel. Ezek után nézzük meg, milyen zenével szórakoztatják a vendégeket, milyenek a munkahelyek, milyen a zenészek magatartása, az a sokat emlegetett kapcsolatuk a közönséggel? 290 zenész Megyei villámlátogatásomat megelőzve a kirendeltségen Kiszin Miklóstól és Sz. Ábrahám Antaltól adatként annyit tudtam meg, hogy a megyében jelenleg 290 zenész dolgozik a vendéglátóiparban és 12 beat-együttes alkalomszerűen művelődési házakban, ötvennégy regiszteres zenészük van a 290 között, túlnyomó részben itt is tánczenészek — zongoristák, dobosok, gitárosok —, mint bárhol az országban. Nincs továbbá cimbalmos utánpótlás, ezért nem egy helyen a népi zenekarban zongora fogja össze a hangzást. Megtudtam továbbá, hogy a zenészek átlagbére napi 80,80 Ft a megyei vendéglátóipari vállalatnál, 88,30 a Hungáriánál, 72,60 a szövetkezeti vendéglátóiparban, egyéb helyeken pedig (tsz-ek, állami gazdaságok, művelődési házak) 81 forint. Kiderült még az is, hogy szép számmal vannak zenészek külföldi szerződésben; maga Kiszin Miklós — mint a Lakatos Géza féle Dankó zenekar tagja — nemrég jött vissza a zenekarral NSZK-beli szerződéséből, de dolgozik Dániában egy duó, az NDK- ban 2 trió, Bulgáriában egy népi zenekar, Norvégiában és Svédországban 1—1 zongorista Csongrád megyéből. Ennyi előzetes után Sz. Ábrahám Antal (hivatalosan a kirendeltség adminisztrátora, valóságban mindenenese) és Mózes János szabadnapos tánczenész kíséretében elindultam egy látószögből eléggé kieső megyei városba, Makóra. A makói MAROS étteremről tévés képzeteim voltak odaérkezésünk előtt. Modern, vagy éppen vadonatúj, tágas éttermet képzeltem el és majdhogynem egy fél évszázaddal ezelőtti, jellegzetes alföldi kocsmába léptem be, amelyik az ,,Úri muri”-ban is színhely lehetett volna —, persze nem a városi előkelőségek, inkább a zsellérek, kubikosok tanyájaként. A dobogón 3 tagú zenekar éppen magyar nótákat játszott; mint a fejük felett levő tábla elárulta Lakatos János és népi zenekarát hallottam. A cimbalom hiányára rögtön példát találtam a „Marosiban, itt is zongora volt az akkord-hangszer a hegedű és bőgő mellett. Eleinte ösztönös idegenkedéssel hallgattam a zenekart, néhány műsorszám után azonban meg kellett állapítanom, hogy a zongora igen jól funkcionál az együttesben. A három Lakatos testvér — mert Lakatos János, Antal és József 11 éve játszik a ,,Maros”-ban és 18 éve alkotnak együttest — kitűnő kis zenekar; ismerik egymás gondolatát is, nemhogy játékstílusát. A nóták után egy Suppé-nyitány, majd operaegyveleg szép pianót frázisai győztek meg arról, hogy ha a szükség törvényt is bont, jó zenészek így is élvezhetőt, tudnak produkálni. A makói KORONA szálló éttermében kaptam meg azt a látványt, amit a Marossal kapcsolatban képzeltem el. Az egykori hodály most ízléses három helyiség, szemnek kellemes tető világítással, a vendégek pedig láthatóan a város reprezentatív helyének tartják a Koronát. Nem volt ritka az idegen beszéd, éppen francia vadásztársaság hallgatta a hazaiakkal együtt figyelemmel és jólesően Fátyol Mihály zenekarának halktónusú játékát. A hegedű, dob, gitár, zongora, bőgő összetételű együttes valóban mindent tud, ami a vendéglátóiparban kell. Nagy szó ez, de Fátyol Mihály jó iskolát járt ki, hiszen jó ideig Pertis Pali segédprímása volt Pesten, ott tanulta meg, hogy a jó muzsikusnak mindig tanulnia kell, műsoranyagát napról napra kell fejlesztenie. A zenekar dobosa, Siket Antal „A” kategóriás muzsikus, a gitáros regiszteres, a bőgős pedig — a Nemzeti Bank makói fiókjának főkönyvelője (!) —. Igaz, csupán helyettesítésképpen, de ottjártamkor éppen mérlegképes könyvelői kézben volt a vonó és jól beleillett az együttesbe. Az egykori Csanád megye székvárosa után a régi csongrád megyeszékhelyre, Hódmezővásárhelyre irányítottuk kocsinkat Virág Károlyhoz, a Kistópart vendéglőbe. Virág Károlyt ugyanis nem lehet elkerülni még akkor sem, ha a látogató csak rövid időre kukkanthat be a hódsági városba. Virág Károly bátyánk ugyanis még Kiszin Miklósnál is régebbi szakszervezeti funkcionárius, éppen negyed százada „elnök”, egyszemélyben OSZK járási megbízott és a zenészek dolgainak Vásárhelyen a legodaadóbb képviselője. Az Oláh Antal zenekarban ő a nagybőgős (,,A” kategóriával), de érkezésünkkor nem is a zenekar játéka volt az elsődleges, hanem ennek a kitűnő öreg harcosnak viszontlátása egy kézszorítás és néhány baráti szó erejéig. A megyei körsétát ezek után a jelenlegi székhelyre, SZEGEDRE irányítottuk. Először a HAGI-ba, ahol évek óta Lakatos Géza „Dankó Pista”zenekara a vonzerő. Bár későre járt, a Hágiban még frissen szólt a zene. A hangulatot az innen-onnan felcsattanó tapsok jellemezték egy-egy bravúrosan előadott zeneszám után. Asztaltársunk egyike — mert üres asztal érkezésünkkor már nem volt — éppen arra kérte Lakatos Gézát, hogy „muzsikáljon még egy fél órányit a záróra után, mert számára orvosság ez a zene”. Ennek ellenére betartották a zárórát. Lakatos Gézától tudtam meg, hogy harmadik hanglemeze került árusításra a napokban, aminek nagyon-nagyon örül és büszke rá, hogy vidéki prímás létére, hanglemezfelvételt készítettek vele. A Hági zárórája után már csak egy hely maradt zenehallgatásra Szegeden, a Szegedi bár, ahol éjfélkor kezdődött a műsor. Ezzel a műsorral persze nem nagyon büszkélkedhet a bár. Még szerencse, hogy nem tartott tovább egy óránál. Két rokonszenves fiatal énekes igyekezetét erősen mérsékelte a konferanszié színvonal alá süllyedő „szellemeskedése” és a fantáziátlan sztriptíz. Egyedül a helyiség világításának ügyes variálása tetszett, szinte színházi szakértelemre vallott a reflektorok kezelése. Az erősítő azonban annál jobban torzított, pedig a Jakab Zoltán — Farkas Mihály — Máriás József trió (zongora—gitár—dob összetétel) egyből „lejátszotta” a vérszegény műsort, sőt el is feledtette annak emlékét is a vendégekben. Szerettem volna még meghallgatni Káté Kálmán zenekarát a Halászcsárdában, Zádoriékat a Hungáriában, a Jégkunyhó zenekarát, amely éppen szabadnapos volt. Szívesen átnéztem volna az Alsóvárosba is, de ez már egy másik alkalom feladata lehet csak számomra. Remélem, hogy majd az ott szerzendő tapasztalataim sem mondanak ellent azoknak, amelyeket mostani körutam során szereztem. Ezek pedig alátámaszszák azt a húszesztendős kitételt, hogy Csongrádban „minden rendben van”. Nagy szó ez még akkor is, ha nem szabad szó szerint érteni, hiszen akad nehézség itt is elég, de ami a legfontosabb: a zenészek ügyeinek lelkiismeretes intézése és a zenekarok szakmai képzése jó kezekben van. Kollár Endre ESIK ESŐ CSENDESEN... Tatabányai életképek Kellemes, vígságba hajló hangulatot érez az ember, amikor a fehér asztal mellett dúdolgatja a nótát és a cigány finom kíséretet ad énekéhez. Esik eső csendesen, lepereg az ereszen... Igen, így van ez általában... — De miért más a hangulat, ha az ember az ismert kedves nótát Tatabányán idézi, a Gallai utca 3. számú épület helyiségeiben? Ennek Simon Antal és Magyar József a leghitelesebb megmondhatója, — azaz a megyei OSZK kirendeltség vezetője és az szb elnöke, egyben a tatabányai stúdió művészeti vezetője. Ők cseppet sem lelkesednek az ereszen lepergő esőért, annál kevéssé lehetnek lelkesek, mert náluk az eső nem is az ereszen pereg le, hanem szép csendesen beesik az szb irodájába, a kirendeltségvezető szobájába és a stúdió összes hegiségébe. Megállt-e a szakszervezeti élet, a zenészek közvetítése, továbbképzése a beomlott tetőzet alatt, a széltől bélelt szobákban, ahol még fűtési lehetőség sem volt? A munka folyt tovább, úgy ahogyan lehetett. Amikor megkezdődött a tető helyreállítása, nyomában az első helyiségek fémeszelése, megkezdődött a belső vándorlás is. Az irodák, a tantermek úgy változtatták helyüket, ahogyan egy-egy szoba mennyezetét rendbehozták. Kétszeres-háromszoros társbérletek keletkeztek egyik napról a másikra. Társbérletbe lépett egymással az szb és a kirendeltség, — ez még semmi rendkívülit nem jelent, előfordul máshol is. De harmadik társbérlőként jelentkezett kényszerből a stúdió ütőtanszaka, teljes felszereléssel, két tanárával és két tucat növendékével, akik déltől estig szorgalmasan váltották egymást, hiszen készültek a Bányaiiskola könnyebb-nehezebb gyakorlataival vizsgára, meghallgatásra ... Amikor Tatabányán jártam — ezúttal nem is mertem szakfelügyeletre gondolni, inkább csak helyszíni szemlére, tapasztalatszerzésre — az egyetlen fűthető szobában éppen így festett a helyzet: két dobos növendék között lehetett telefonálni, tárgyalni, beutalókkal, segélyekkel, közvetítéssel foglalkozni. Simon Antal kirendeltségvezető azonban többet is mutatott: mindenekelőtt a stúdió órarendjét, és megkérdezte, hogy a párhuzamosan folyó hegedű- és cimbalomoktatás közül melyiket kívánom meghallgatni. Én arra gondoltam, hogy mindkettőt szép sorjában. Átvezetett egy keskeny folyosón és két beázott, kiürített szobán át egy nagyobb terembe, ahol az egyik sarokban kottaállványt láttam, rajta a Kreutzer etűdök II. füzete; az állvány előtt egy fekete, sovány fiatalember, mellette tanára. Mintegy tíz percnyi etűdözés után a hegedűszó elhalt, és a terem szemben levő szegletéből cimbalomszó csendült fel. Egy dallamos gyakorlat az Állag a-iskolából... — Újabb tíz perc és ismét a hegedű szólalt meg, addig a cimbalom hallgatott... A szűkös helyzetben is ment a munka, nem jöttek hiába a város másik végéről és vidékről a tanítványok! Tartották az órarendet becsülettel a tanárok, nem szakadt félbe a továbbképzés az elemi csapások miatt —, még a stúdió politikai-esztétikai előadásait is sikerült megszervezni! Horváth Ernő a hegedűsök és a népi zenekari gyakorlat oktatója, Csóka Béla cimbalom tanár, Reindl Imre a harmonikások mestere, Jakabffy György és Simon Antal dobtanár és a név szerint említett oktatók éppen úgy végezték munkájukat, mintha vadonatúj, sziklaszilárd épületben, jól fűtött, száraz helyiségekben dolgozták volna végig a telet. — A munka nem állhat meg, mert sem a vendéglátóipar vezetői, sem a vendégek nem fogadnak el magyarázkodást, ha kifogás akad a zene miatt —, sőt a vizsgabizottság sem mérlegelheti más mértékkel a tatabányai és Komárom megyei zenészek teljesítményét pusztán azért, mert az idei tél betört az épület belsejébe! — így vélekedett Simon Antal és ezt olyan magától értetődően mondta, hogy senki nem szállhatott vitába vele. Nagy-nagy megbecsülést éreztem magamban azok iránt, akik nem hangoztatják, de gyakorlatban végzik a lelkes, kitartó, jó munkát és nem ismernek akadályokat a kötelességteljesítés útján. Ezt előbb beírtam a szakfelügyeleti naplóba, utóbb meg ide, a „Szórakoztatózenészek" hasábjaira. K. E. Kiszin Miklós Káté Kálmán zenekara a szegedi Halászcsárdában Fátyol Mihály zenekara. Makó, Korona Étterem Magyar József és Simon Antal Horváth Ernő a népi zenekari gyakorlatot vezeti a romos helyiségben . SZÓRAKOZTATÓZENESZEK