Szórakoztató Zenészek, 1978 (4. szám)

1978 / 4. szám

Krúdy Gyula és a 352 éves hegedű­ s születésének 100. évfor­dulóján országosan ünnepelt író, Krúdy Gyula megemlítése a címben egészen természetes. Aki a Magyar Irodalmi Lexi­kon első kötetét felüti, meg­tudja, hogy Krúdy Gyula Nyír­egyházán született 1878. októ­ber 21-én, és Budapesten halt meg 1933 május 12-én. író, hírlapíró, a magyar prózaírás kiváló mestere volt. 1896-ban költözött Budapestre, ahol ha­láláig élt és dolgozott. Munkái számtalan kiadást értek meg, most is folyamatban van élet­művének összefoglaló kiadása. Mi, szabolcsiak jogosnak érez­zük Katona Bélának, a Sza­­bolcs-Szatmári Szemle augusz­tusi számában megjelent meg­állapítását: „Amennyire meg­nyugtatónak érezzük a Krúdy­­életmű kiadásának helyzetét, annyira nem lehetünk — a nem lebecsülendő teljesítmé­nyek ellenére sem — elégedet­tek a Krúdy-kutatás eredmé­nyeivel.” Legyen szabad ehhez az alábbi adalékkal hozzájárulni. Olvasói jól tudják, hogy Krú­dy Gyula szerette a zenét, a szórakozást, vidám ember volt, egyes alkotásai jól tük­rözik ezt. Maga sem tagadta, hiszen ezek az alkalmak bizo­nyosan segítettek írói tevé­kenységében is. A címben idézett öreg hege­dű szerepet játszott mindeb­ben. Hogy miként, azt mondja el saját szavaival a hegedű je­lenlegi tulajdonosa. Benczi Je­nő, a Szabolcs étterem 49 éves prímása, a szórakoztatózené­szek megyei szb-elnöke. — Nézze, olyan hegedűtokot készíttettem, amelyben két hegedű fér el. Az egyik azon­ban nemcsak színének sötét tónusával különbözik a másik­tól, hanem hallgassa meg ugyanabból a kézből, mennyi­re más tónusú ennek a zené­je, mennyivel más a hangja a 352 éves hegedűnek, mint a 19 évesnek. És nézzen bele, olvas­sa el, ami ide van írva. „Mathias Thiel fecit anno 1626”, vagyis Thiel Mátyás ké­szítette 1626-ban. — Soha nem felejtem el, hatéves koromig háromnegye­des hegedűn játszottam. Hato­dik születésnapom volt, ami­kor édesapám, aki cimbalmos volt, ünnepélyes keretek kö­zött, meghitt családi körben az ebédnél átadta, illetve nekem ajándékozta nagyapám hagya­tékát. Ezt a hegedűt, amit most a kezében tart. Nagyon örültem az ajándéknak, de ak­kor még nem tudtam, hogy milyen történeti értéket kap­tam ajándékba. Mindez az Ep­reskert utca 52. szám alatt tör­tént . Nagyapám, Benczi Gyula, a híres prímás jó barátságba keveredett Krúdy Gyulával, nemcsak mint muzsikus és mint író, hanem mint ember az emberrel. Nagyapám már Krúdy diákoskodása idején hí­res prímás lehetett, hiszen a színházunk ünnepélyes meg­nyitásán 1894. február 6-án Benczi Gyula és zenekara ját­szotta a Hunyadi nyitányt. Egyszer egy banketten nagya­pám a 13 tagú zenekarával oly élményt adóan játszhatott, hogy az orosz cári udvar egyik jelen levő képviselője fellel­kesedett muzsikájukon, felírta nagyapám nevét, és később egy fél évig a cár házimuzsi­kusaként zenekarával együtt az udvarnál játszott. Krúdyt nagyon érdekelte mindez, és amikor nagyapám visszatért a cári udvarból, Krúdy Bécsbe vitte a nagyapámat és három napot együtt töltöttek ott. Min­den élményét el kellett mesél­nie Krúdynak. Hiszen, ha együtt voltak Budapesten, ak­kor is napokat beszélgettek át. — Az író vitte fel Budapest­re nagyapámat, ahol aztán ze­nekarával az Emkében ját­szott. Amikor a prímások ver­senye zajlott le a fővárosban, Krúdy Gyula nagyon drukkolt a zenekarnak, és nagy ünnep volt, amikor Benczi Gyula és Banda Marci megosztva kap­ták az első díjat. Akkoriban három nevezetessége volt Nyíregyházának: a 302 éves Aranysas patika, Krúdy Gyu­la és Benczi Gyula. Amikor Krúdy hazajött nyaralni, meg­hívta nagyapámat, mint barát­ját, a Sóstón levő Svájci-lak­ba is. Mindig Dankó Pista nó­táit kérte tőle, azokat szerette. — Amikor Krúdy Gyulának névnapja, vagy születésnapja volt, nagyapám zenekarával mindig az otthonában játszott, Krúdy ehhez ragaszkodott. Amikor viszont nagyapám sú­lyos beteg lett, az író felkeres­te otthonában, vigasztalta, és megkérte játssza el neki a Re­pülj fecskémet. Nagyapám be­tegen, szívesen eleget tett a kérésnek, s ezen az öreg he­gedűn játszotta el a nótát. Egyikük sem sejtette, hogy utoljára hallja az író nagy­apám játékát. — Most tudom már igazán értékelni e hegedű felbecsül­hetetlen értékét, amikor ennek a nagy írónak a centenáriumát ünnepli az ország. Szeretnék Nyíregyházán a megemlékező ünnepség műsorában játszani azon a hegedűn, amellyel nagyapám oly sokat játszott Krúdy Gyulának. Különben városunk nagy szülöttének nem egy művét olvastam, hi­szen ez nálunk családi hagyo­mány. — Hogy mi lesz a 352 éves hegedűvel? Most a centenári­um alkalmából kijelentem, itt a zenekarom előtt, hogy ha már ujjaim felmondták a szol­gálatot, a magyar államnak adományozom azzal a kérés­sel, hogy Dankó Pista hegedű­je mellett kapjon helyet a mú­zeumban. Ha nagyapám élne, úgy gondolom, ő is helyeselné elhatározásomat. Kecskovszky József Benczi Jenő a 352 éves hegedűvel Egy zenész Érdekesség A moszkvai olimpiára 5000 taxisofőr tanul angolul, fran­ciául és németül a szovjet fő­városban. A vendéglátóipar­ban viszont (az olimpiától füg­getlenül!) 1978-tól a felszolgá­lók csak akkor kapnak vég­zettségükről mesterlevelet, ha legalább egy idegen nyelvet beszélnek középfokon. (A ren­delet az egész Szovjetunióra vonatkozik.) ... Nem újsághír, de mi ze­nészek — sajnos — minden nap tapasztaljuk, hogy a mi, magyar vendéglátásunkban egyre több a szakképzetlen felszolgáló. Enyhén szólva, kissé fölhígult vendéglátóipa­runk személyi állománya. És nemcsak a szezonális körze­tekben. Sűrűn előfordul, hogy a munkáért nem túlságosan lelkesedő fiatal (tisztelet a nagy többségű kivételnek) ma még csak jelentkezik a mun­kaügyi osztályon, de másnap már számoló cédulával ellá­tott végtelen úr a „platzon”. Nem túl ritkán esik meg, hogy egy vendéglátóipari üzemegységben a zenész tarto­zik azon kevesek közé, akinek foglalkozásáról, mesterségéről hivatalos papír tanúskodik. A működési engedélyt... Moszkvában pedig idegen nyelveket tanulnak a pincér­nebulók ... K. A. feljegyzései A konyak hadnagy Hallottam, hogy egyes üzle­tekben (bárokban és gebines csehókban egyaránt) a takarí­tó nénik a zenekari pódiumo­kat csak külön juttatás ellené­ben hajlandók rendbetenni. — Eleget keres a zenész — mon­dogatják félhangosan vagy suttogva és jattot várnak olyan munkáért, ami alapve­tő kötelességük (lenne) ... Furcsa álmom volt ezzel kap­csolatban. A muzsikusok le­ülnek hangszereik mellé és várnak, várnak. Addig egy hangot nem csiholnak ki hangszereikből, míg egy ven­dég nem nyúl a zsebbe. Erről meg egy másik kis történet jut eszembe. „De ez sajnos nem álom. Megtörtént. Énekes barátomat kerestem egyik bárunkban, és miközben beszélgettünk az öltözőben, megérkezett a háromtagú ze­nekar. Felöltötték egyenszmo­­kingjaikat, azután sietős lép­tekkel távoztak. — Beindult a zenekar — mondta ekkor mindent tudó ábrázattal az énekes. Kérdőn tekintettem rá, hiszen zenének semmi hallható nyoma nem volt. — Igen, „beindult” a zene­kar — folytatta —, mármint féldecizni a sarki kocsmába ... Egyébként ebben az üzlet­ben a zenekarvezetőt „vicce­sen” Konyak hadnagynak ne­vezik. Vagy ez nem is olyan vic­ces? SZOBÁK ÓZTA TŰZENÉSZEK Pádár Lajos halála mély megrendülést vál­tott ki a Győr-Sopron megyei zenészekből. Mint a szakszer­vezeti bizottság elnöke hosszú éveken át nagyon sokat tett munkatársai érdekében. Fá­radhatatlan munkásságát 53 éves korában szakította meg a kegyetlen halál. Sírjánál fáj­dalommal búcsúzott a megye szinte valamennyi zenésze, volt vendégei, ismerősei. Csóka Géza és Vladár Tamás (Miskolc) Kitüntetések • Budai Aladár cimbalmos, a Hajdú-Bihar megyei kiren­deltség vezetője két évtizedes kimagasló munkássága elis­meréseként az Elnökség ja­vaslata alapján a Munka Ér­demrend bronz fokozata ki­tüntetést kapta. • • • Budai Károlyt (képeinkön), a debreceni Aranybika zene­karának volt tagját, az alkot­mány ünnepe alkalmával Szo­cialista Kultúráért kitüntetés­ben részesítette a kulturális miniszter. Közel 30 évig muzsikált az Aranybikában, számtalan kül­földi és hazai vendégnek ma­radandó zenei élményt nyúj­tott Az Építők Hajdú Táncegyüt­tese és a Debreceni Népi • • • Váradi József és ifj. Jónás Mátyás zenekarvezetők a Dél- Budai Vendéglátó Vállalattól szorgalmas munkájukért Ki­váló Dolgozó kitüntetést kap­tak. I Együttes tagjaként többször járt külföldi és hazai vendég­­szereplésen. Négy-öt zenész összehajol... öt zenész vitázott, csendben, de parázsló kedvvel) a kis ét­terem asztala mellett Muzsikusok érveltek,­­indokoltak. Győz­ködte négy ember az ötödiket. Nem zenéről, asszonyokról, pénzről volt szó. Nem. Hanem politikáról! A „maguk módján" politizáltak,, de ez a mód nem afféle hozzá nem értő emberek üresjárat szócséplése volt. Sőt! És ha nem te a távoli múltra gondolunk akkor... Nos, a szó­­rakoztatózenészek régebben csak három dologról tudtak társa­logni: a rodáról (jattról), a hétvégi nagyevésükről, a basarról. Legalább is ilyen volt a többség. Túl optimista következtetést vonok le egy véletlenül ellesett, elfonyt beszélgetésből? Nem csupán az előbb említett öt zenész szócsatájából gon­dolom, hogy manapság közéletibbek, olvasottabbak, politikusab­­bak , érettebbek a muzsikusok. Hogy négy ember okos érvekkel gyúrt, puhított, okított egy ötödiket, az mindenképpen elgondolkodtató. Az újságolvasás, a jó filmek, a könyvek és a körülöttünk meg közöttünk játszódó események megértése mellett érveltek... A durcás ötödik kifogyott a l­egyintgető érvelésből és a já­tékos beszélgetéssel sarokba szorított ember buta és sértődött arcát vette fel. Aztán kivágta az „adut”. Csak úgy csattant a néhány mon­dat . És ha ti most itt dumáltok a Carterról, SALT-ról, meg Kambodzsáról, akikor változik valami? Mi a baj abban, ha en­gem csak a zene érdekel? Azzal törődjön az ember, amiből él. Mi az értelme, ha most nektek itt igazatok van? A hirtelen támadt csöndben csak az időköziben kihűlő ká­vé kavargatása hallatszott. Aztán kevésnyi szünet után így szólt az egyik győzködő zenész: — Hát figyelj ide te „kasuki”! Nincs értelme annak, hogy vasárnaponként jó füstölt­ húsos bablevessel tömd magad. Nincs értelme annak, hogy feleségedet teleaggatod kólónyi ékszerrel. Annak sincs semmi értelme, hogy most „nyugatnémetbe” ké­szülsz szerződésbe... Mi itt, ennél az asztalnál érezhető módon , nem haltunk a Nagy­politikára. De ha nagyon, sok asz­talnél, na­gyon sokan gondolkoznának a „tová­bb”-on..., akikor előbb ju­tottunk volna oda, ahol vagyunk... Az én muzsikus apám hiá­ba volt jó és képzett zenész, az ötvenes években nem mehetett külföldre. Te meg már unod a két éve Svédországból hozott ko­csidat. Mert ugye téged csak a zene érdekel! Annyit kell csupán ehhez hozzátennem, hogy öt zenész kö­züli négy pontosan megérezte és a maga nyelvére fordította le a világ mai helyzetét. Mert összefügg az arany fülbevaló, a gép­kocsi, a muzsika és a mindennapi magánélet és a világpolitika. Egy folyamat részesei vagyunk, melyet sajnos földünk nyugati felén egyes körök vissza szeretnének­ fordítani. A folyamat, amit enyhülésnek nevezünk és ami eljuttatta­­Európa képviselőit Helsinkibe és Beligrádba. A tárgyalások, sorozata a leszerelésért, mert ellenkező esetben a szinte mérhetetlen áldozatokat köve­telő fegyverkezés következik. Ezt a két alternatívát meg kell érteni az ötödik, és minden ötödik­ zenésznek is... Bízom ben­ne, hogy azóta már rádöbbent, kollégái nem ellene, hanem mel­lette és érte is érveltek, vitáztak, írásommal én is ezt teszem az ötödikekért. Krizsik AU ★ ★★★★★★★★★★★

Next