Szórakoztató Zenészek, 1980 (21. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 1. szám

AZ ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT IDŐSZAKI LAPJA Sikeres bemutatók a Fészekben Alig hiszem, hogy egy szó­rakoztatózenész számára van nehezebb feladat, mint a Fé­szek klub pódiumán szakmai bemutatót tartani. Köztudott, hogy ezekkel a bemutatókkal az OSZK célja nem elsősorban a szórakoztatás, sokkal inkább az érdeklődés felkeltése, egész­séges verseny megteremtése, ötletek és lehetőségek bemu­tatása minden kolléga számá­ra. Ebből következik, hogy igyekszik az OSZK olyan ze­nekarokat meghívni a bemu­tatókra, amelyek a szakma reprezentánsai, általában vilá­got járt zenészek, akik nem ijednek meg egy nagyobb kö­zönség, egy rádiómikrofon, vagy egy tv-kamera láttán. De egy olyan közönség előtt mu­zsikálni, ahol tudják, hogy mindenki szakmabeli, minden mellé fogott hang, rossz har­mónia, hamis intonáció nyug­tázva lesz — hozzá­téve azt a tényt, hogy végül is minden hallgató konkurrencia — nos, ez nem kis dolog. A NÉPI ZEnEKAR A legutóbbi műsor első fe­lében Bura Pál és népi zeneka­ra muzsikált, igen szépen, és ami a legmeghökkentőbb, mo­dernül. Modern népizene? El­ső hallásra paradoxonnak tű­nik ez a kifejezés, hiszen a népi zene az a terület, amely leginkább támaszkodik a ha­gyományokra, évtizedek, sőt évszázadok alatt kialakult ha­tárai vannak, s melynek fej­lődése, s bármilyen progresszi­vitásra való lehetősége szak­mai körökben erősen vitatott. Aki figyelmesen olvassa az új­ságunkat, biztosan emlékszik Budai Aladár a múlt évben megjelent kétrészes cikkére, amelyben a népi zene fejlődé­se, kontrastagnálása ügyében foglalt állást — természetesen pozitívan. Nem tudom, hogy a cikk írója jelen volt-e a be­mutatón, ha igen, ha nem, ez­úton üzenem neki. Bura Pál és népi zenekarának produk­ciója méltó zenei illusztrációja volt a népi zene fejlődése mel­lett lándzsát törő cikkének. A zenekar műsorának két jel­lemző vonását emelném ki. Az egyik az előadott mű és általá­ban a zene alázatos tisztelete, a másik i­s számunkra a fontosabb és tanulságosabb — a merészség és elkötelezettség az új iránt Tánczenész lévén nem tudok és nem is akarok részletes szakmai elemzésbe bonyolódni, az utóbbi kijelentésemet azon­ban alátámasztanám pár meg­jegyzéssel. Miért is nevezem merésznek Bura Pált és zene­karát? 1. Merték kihasználni az együttes maximális dinamikai lehetőségeit, amely nem kis dolog a mai dübörgő, csak for­­tissimót használó „disco” vi­lágban, hiszen minden igazi muzsikus tudja, hogy a dina­mika az egyik legfontosabb komponense a zenének. 2. Merték felhasználni a klasszikus zenéből, sőt a dzsesszből tanult elemeket, hangsúlyozom, hogy az eredeti stílus teljes tiszteletben tartá­sával, s lám nem dőlt össze a világ, sőt frissen és modernül hangzott, ha egy szűkített he­lyett véletlenül egy kilences harmónia hangzott el. 3. A nagy részben tánczené­szekből álló közönség előtt mertek Kosza­novát játszani, ezzel is bizonyítván, hogy ma már a hangszer-összeállí­tás, vagy egy zenei stílusba való beskatulyázottság nem szabhat határokat egy tehetsé­ges muzsikus elé, de ha mégis, akkor ötlettel és a zene szere­­tetével ez a határ útlevél nél­kül is átléphető. A zenekar összeállítása: Bu­ra Pál hegedű, Lakatos Ernő segédprímás Burai István csel­ló, Bódi László klarinét, Laka­tos Gyula brácsa, Csik Bene­dek cimbalom és Gáspár An­dor nagybőgő. A TÁNCZENEKAR A műsor második felében a Bódi-kvartett lépett dobogóra. „Nem a ruha teszi az embert”, jutott eszembe láttukon a köz­ismert magyar közmondás, és hogy lehetőleg ne ítéljünk a külsőségekből — tanultam úton-útfélen eddigi életem fo­lyamán. Valahol a tudatom mélyén eddig is sejtettem, hogy ez csak féligazság, eme kételyemet a Bach-kvartett fel­­­lépése teljes mértékben iga­zolta. Akik ilyen elegáns és modern egyenruhára áldoznak, és megtisztelik a kollégákat azzal, hogy a bemutatóra fel­őlük azt, akik ilyen avatott mozdulatokkal percek alatt rendezik át a színpadot és ál­lítják be az erősítőket — elő­ítélet ide, vagy oda — ott a produkcióval sem lehet baj. Nem is volt. Rövid egy óra alatt szem- és fültanúi lehet­tünk annak, mi minden hoz­ható ki egy kvartettből. Első­sorban Bach Józsefre, a zene­kar vezetőjére gondolok, aki igen élvezi és kitűnően ki is használja a Hammond-orgona dinamikai és hangszínlehető­­ségeit, de nem maradtak el mögötte társai sem. Kóré Ká­roly (sax.-klar.-fuv.) — leg­jobban az ötletes Santana-fel­­dolgozása és a stílushű Acker Bilk-interpretációja tetszett, Sörös László (pozan-gitár), akit minden kvartett használ­ni tudna, hiszen a rézfúvós hangszín alapja volt a helyen­ként igen élethűen megszólaló nagyzenekari hangzásnak, és Opperhal Gyula, aki szólóéne­kével és konferálásával méltó tagja volt az együttesnek. A Bach-kvartettel lépett fel Szigetvári Gabriella, akit a közelmúltban már lapunk ha­sábjain bemutattunk. Három számot adott elő jól, a zene­kar méltó partnereként. Kriti­kai megjegyzésként annyit azonban megemlítenék, hogy a műsor összeállításánál na­gyobb gonddal kellett volna válogatnia, mert az első két szám csak sejteni engedte ki­tűnő előadói készségét és ér­dekes hangszínét, ami pedig a charleston összeállítást illeti, igen kellemes színfoltja volt a bemutatónak, de ez főleg a ze­nekarnak volt „csemegéje”, mert szemmel láthatóan él­vezte az ebbe a stílusba való kirándulást is. Ezzel viszont akaratlanul is elnyomták a lé­nyeget, a szóló énekesnőt. Ha már a műsorválasztásról be­szélek, egy pár mondattal még visszatérek a Badi-kvartettre. Van a bemutatónak egy las­san örökzölddé váló témája, a magyar számok kérdése. Miért nem hajlandók a zenekarok a bemutatón magyar számot ját­szani? Badiék sem játszottak hazai szerzeményt Talán nin­csenek jó magyar számok? Hát nem mondom, hogy sok van, de azért egy-egy bemu­tatóra való akadna, arról nem is beszélve, hogy a nosztalgia­hullám nálunk is dúl, mint szerte a világban (lásd: Kará­­dy-lemez), s azt igazán senki nem mondhatja, hogy nin­csenek szép magyar örökzöld melódiák. Nem kell őket az üzletben játszani? Tegye fel a kezét, aki a borravalójának a nagy részét nem Horváth Je­nő, Seress Rezső, vagy Szabó Kálmán szerzeményeiért kap­ja Hilton bártól a Fekete Macskáig. Talán sznobságból? Nem hiszem. Hát akkor mi­ért? Bevallom, nem tudok ki­elégítő magyarázatot adni a jelenségre, úgy érzem, jobb, ha belenyugszunk, hogy a bemu­tatókon nincs magyar szám, de hogy a kérdés mégse ma­radjon megválaszolatlanul, kénytelen vagyok egy olcsó megoldást választani, éspedig egy divatos pesti zsargonnal élni: egyszerűen nem jön össze! Nekem viszont a bemutató­ról ez jött össze. Andrási Zoltán A Bach-kvartett ÁRA 3,50 FORINT Koszontjuk pártunk XII. kongresszusát! A zeneművészek mérlege T/"K­észülünk szakszervezetünk IX. kongreszusára. A Mű­­vészek­ Szakszervezetek Szövetsége egymás után be­számoltatja a szakmai szakszervezetek elnökségeit a Vili. kongresszus óta folytatott tevékenységükről. Legutóbb a Zeneművészek Szakszervezete elnökségének jelentését vitatta meg, s vette azt jóváhagyólag tudomásul. A kongresszusunk határozatai, vezető testületeink állás­­foglalásai és a társadalmi gyakorlat egyaránt megkövetelte szakszervezetünk nevelő hivatásának erőteljesebb kibonta­koztatását. Ennek érdekében dolgoztuk ki, a beszámolási időszakra szóló, minden rétegünket érintő ajánlásunkat a távlati nevelési tervek elkészítéséhez. Irányelveink egyaránt foglalkoztak a politikai, ideológiai, szakmai oktatással és a közművelődési feladatokkal. Tagságunk művészi munkája nehezen határolható el a köz­­művelődési tevékenységtől. Annak alakítása egyben az önmű­velés lényeges alkotóeleme. Szakszervezeti bizottságaink munkájában immár köz­ponti szerepet kapott az oktató-, nevelő-, valamint a közmű­velődést segítő munka tervezése, szervezése. Keresték, és egyre inkább megtalálták a tagság igényeinek megfelelő oktatási formákat. Mind több helyen választottak tanulást, beszámolást követő konzultatív, vagy szemináriumi okta­tási formát. Körültekintőbben kellett számba venni az alap­szervezet tagságának tényleges kívánságait, ezekhez igazod­ni nem volt könnyű feladat. Ugyancsak sok gondot okozott az időegyeztetés. A közművelődési munka szempontjából legnehezebb területünk a szórakoztatózenészek művelődésének, oktatá­sának segítése. A réteg helyzetét leginkább az nehezíti, hogy munkaidejük az esti, éjszakai órákra esik, így a min­denki számára elérhető művelődési alkalmak (televízió, szín­ház, koncert) számukra hozzáférhetetlenek. Szakszervezeti bizottságainknak feladatuk volt és marad­ megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek — legalább részben — hozzáfér­hetővé teszik kulturális értékeink megismerését. Ennek azonban további szervezési akadályai vannak. Megyei alap­szervezeteinek tagsága szétszórtan dolgozik városokban, falvakban, kisebb településeken. A zenészek elfoglaltsága miatt a leginkább elfogadható időpontnak a kora délutáni órák látszanak. A megy­székhelye­ken — általában — ezeket szokták felhasználni a külön­féle összejövetelekre, előadásokra, stúdiófoglalkozásokra. A budapesti szórakoztatózenészek szakszervezeti bizottsága a Rátkai klubban szervez művészeti, politikai előadásokat. Rendeztek klubdélutánokat is. A tömegpolitikai oktatás szervezésében nehézségekkel találkozunk. Több helyen a szakszervezeti taggyűlésekhez kapcsolnak egy-egy gazdaságpolitikai, vagy külpolitikai elő­­adást. Változatlanul Borsod, Veszprém, és Csongrád megye folytatja azt a gyakorlatot, hogy havonként egy-egy politikai, a zenészeket különösen érdeklő, alapfokú zenei ismereteket adó, valamint egészségügyi előadást tartanak. Nagyon jó kezdeményezés Veszprém és Vas megyében a népi zene­kari bemutatók, versenyek rendezése. Szegeden a Dánkó-év­forduló alkalmával tarottak a szórakoztatózenészek nagy­szabású emlékhangversenyt. Az Országos Szórakoztatózenei Központ központi és 14 megyében működő TI vidéki stúdiójában folyik a szórakoz­tatózenészek szakmai oktatása. A beszámolási időszakban kötelező tárgyként vezették be a „Társadalompolitikai is­meretek" oktatását, ehhez tankönyv is készült. Olvasott, népszerű lap a „Szórakoztatózenészek’", mely­nek cikkei segítik a szakmai ismeretek bővítését és a köz­­művelődési tapasztalatcserét is. Rendszeresen foglalkozik a lap bel- és külföldön kiválóan dolgozó együttesek bemutatá­sával, a zenészeket érintő legfontosabb jogszabályok ismer­tetésével, magyarázatával, a munkafegyelem kérdéseivel, és teret kapnak közlendőink az időszerű szakszervezeti felada­tokról is. A Vil­. kongresszus óta eltelt időszak alatt az 1974. évi­hez hasonló nagy jelentőségű, szinte az egész zenei területet átfogó bérrendezésre nem került sor, de néhány réteget érin­tő bérintézkedés, nómenklatúramódosítás napvilágot látott. A szórakoztatózenészek és előadóművészek munkaide­jéről, munkabéréről és munkafeltételeiről szóló 1974-ben megjelent rendelet 1978-ban módosításra került. Az A, B, C személyi kategória napibére jelentős mértékben megnöve­kedett. A napibérek felső határának emelésével lehetőség nyílik a minőségi munka, a szakmai felkészültség jobb, dif­ferenciáltabb honorálására. Foglalkozik a rendelet a lemez­­bemutatók munkaidejével, munkabérével és munkafeltéte­leivel. A lemezbemutatók a zenészekhez hasonlóan A, B, C személyi kategóriát szerezhetnek. Eddig két alkalommal — 1978 őszén és 1979 nyarán — volt lehetőségük a lemezbemu­tatóknak az A, B, C kategória megszerzésére. A vizsga 268 jelentkezőnek sikerült. A Zeneművészek Szakszervezetének elnöksége mellett létrehoztunk etikai bizottságot, melynek a feladata a kül­földön dolgozó zenészekről érkezett panaszok kivizsgálása, a körülmények tisztázása, a részletek feltárása. A megvizsgált ügyekben javaslatot tesz az OSZK és a Nemzetközi Koncert­igazgatóság igazgatójának a szükséges intézkedésekre. Az élet- és munkakörülmények kedvező alakítása az el­telt esztendőkban is szakszervezeti tevékenységünk közép­pontjában állt. Ennek ellenére nem sikerült minden célkitű­­­­zésünket megvalósítani. Tisztában vagyunk azzal, hogy a munkánkat az elkövetkezendő években még nehezebb körül-­­­mények között kell végeznünk. Nem mondunk le arról, hogy továbbra is fokozott figyelmet fordítsunk a dolgozók élet­és munkakörülményeinek javítására, a reális lehetőségeket figyelembe véve. A központi vezetőség elnöksége eredményesnek ítélte a Zeneművészek Szakszervezetének tevékenységét. Ez az elis­merés természetesen szól szakszervezeti bizottságainknak, a bizalmi elvtársaknak, minden választott tisztségviselőnek. BALÁZS FERENCNÉ !

Next