Szórakoztató Zenészek, 1982 (23. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám
Benczi Gyula és zenekara Debrecenbe kéne menni — mondja az ismert dal szövege, és mondta a szerkesztőség egyik tagja a szerkesztőbizottsági értekezleten. Az ötletet a cselekvés követte. Felkerestük a Hajdúság fővárosát, hogy az ott tapasztalt gondokat, a debreceni zenészeket és szakszervezeti tisztségviselőket foglalkoztató terveket, elképzeléseket — amenynyire lehet — megismerjük és az elrafetározódott élményanyag egy részét átadjuk e sörök olvasóinak. Nem rohantunk ajtóstul a házba, tehát nem azonnal „szondáztuk” a zenészek életét. Nem bántuk meg a korai érkezést. Sőt! A kirendeltség irodájában spontán röpgyűlés alakult ki perceken belül. A Pestről érkezett vendégek, a kirendeltség dolgozói és a helyi szó képviselői között konstruktív szópárbaj alakult ki, ahol a szórakoztatózenészek nagyon aktuális kérdései kerültek felszínre! A jóízű kifejezésekkel, fordulatokkal fűszerezett beszélgetés nagyon sok tanulsággal járt. A húsbavágó ügyeket permanens folyamatként kezelő munkamódszer Budai Aladár kirendeltség vezető élettapasztalatának vezetési stílusának köszönhető. Budai Aladár személyesen ismeri a megye öszszes szórakoztatózenészét, egyéni problémáikat, mégsem vesz el a részletekben. Ha ehhez hozzátesszük, hogy minden mondatát átfűti egy rokonszenves zenész-temperamentum, no meg a szívet-lelket gyönyörködtető tájszólás íze, akkor előttünk áll egy sokat tapasztalt, örökifjú kirendeltségvezető vázlatos portréja. Mellette buzgó, de nem túlbuzgó segítői állnak! E hivatásos és a lelkes társadalmi aktivisták kis csapata, szakszervezeti munkások tettrekész csoportja a biztosíték arra, hogy Hajdú-Biharban egyetlen zenészügy sem alszik el. A már említett spontán beszélgetésen csak úgy röpködtek az új és újabb témák, ötletek. Lássuk hát ezeket, csak címszavanként érintve. Elsőként a továbbképzés jövője, jelentősége, és a KPVDSZ-szel tartott kapcsolat továbbfejlesztése került terítékre. — Miért nem politizál tagságunk? — kérdezte valaki. A régi értelemben valóban nem! De mai korszerű politizálásnak tudjuk és valljuk, ha valaki felismeri a megváltozott körülmények között végzett társadalmi munka, közéleti aktivitás megnövekedett szerepét. Szitai Gyula szb-titkár jó példák sorát mondja el, de nem rejti véka alá a negatívumokat sem. A stúdióba valóban odavaló zenészek felkutatása és beíratása is politikai munka. Szomorú, hogy a fiatal muzsikusok nem mindig értik még a szakszervezet szerepét. Itt is van mit tenni. Oktatás-nevelés centrikusnak kell lennie az OSZK-nak. A zeneszolgáltatás minőségi javításáról beszélni nem elég! Csak tanultabb, műveltebb és főleg zeneileg is képzettebb zenészek érhetik el azt a bizonyos „presztízs-mércét”, amelyet a közönség, a közvélemény állít fel. Ezen a spontán röpgyűlésen, melyen Péter Miklós, az OSZK igazgatója, Demcsák Géza csoportvezető, Tóth Miklós az SZMT munkatársa is jelen volt, felvetődött annak a lehetősége, hogy az OSZK megyei kirendeltsége néhány szomszédos megye meghívásával egyfajta tapasztalatcsere értekezletet szervezzen. Ezen részt vennének a vendéglátó vállalatok zeneügyesei, az OSZK néhány vezetője, szakszervezeti bizalmiak, valamint nevesebb zenekarvezetők, és népszerű muzsikusok. Sok minden kiderülhetne egy ilyen találkozón ... Ezután Budai Aladár vezetésével jövetelünk célja érdekében HAJDÚSZOBOSZLÓRA mentünk. A nyáron oly zajos, forgalmas fürdőváros télen meglehetősen csöndes. Három zenés üzletbe kukkantottunk be. Elsőként a Mohácsi zenekart látogattuk meg a Delibab szálló reprezentatív éttermében. A zenekari tagok munkakezdés előtt már fél órával a dobogón serénykedtek! Egy kis hangolás a cimbalmon, egy kellemesen forró fekete, a zeneszó előtt föl kell „spannolni” a bőgő húrjait is ... Egyszóval a zenekar tiszteli a munkát, nem az utolsó percben, az utcáról „beesve” látnak hozzá a zenéléshez. Mohácsiék 10 évig dolgoztak a helyi Halászcsárdában! De új üzletvezető jött, új elképzelésekkel, és ők ekkor az ünnepélyesebb, előkelőbb Délibábot választották. Elmondták, hogy sok vendég jött utánuk, ami tíz évi munkájuk után természetes. Sok a szocialista országokból érkező jókedvű csoport, de szép számmal jönnek nyugati vendégek is. A Gambrinus étteremben tulajdonképpen négytagú az együttes, de látogatásunkkor Csíki Gyula szaxofonos betegsége miatt, csak triót hallhattunk. Juhász Géza zenekarvezető hegedült, a zongoránál Tóth Sándornét, a dob mögött Szántai Andrást láttuk. — Általában szép forgalmunk van, de ma sajnos kevesen vannak, mondja Juhász Géza, majd kérdés nélkül is érzi, hogy meg kell még jegyeznie, és már elhatároztuk, hogy egyenruhát is csináltatunk. A Halászcsárdában találjuk azt az együttest, akik Mohácsiék távozása után kerültek az üzletbe. A fiatal zenekar nem a legfrissebb számokkal aratja sikereit, sőt hitvallásuk, hogy inkább a „tartósabb”, művészibb dzsesszes hangzású dallamokkal szerezzenek új híveket az üzletnek, maguknak és a színvonalas zenének. Három szólamban énekelnek, tisztán intonálnak; produkciójukban komoly munka fekszik. Szorgalom és gyakorlás adja az együttes egyik fő jellemzőjét, az intenzív, kemény stílust. Csakhogy ez az intenzitás sokszor átcsúszik a bántóan hangos, szinte fülfájdítóan harsogó zajba. Ezt a zajt egyetlen vendég sem igényelte akkor este, mert láthatóan beszélgetős hangulatban voltak. Egyetlen pár sem állt föl táncolni! A felszolgáló nem hallotta a rendelést, az asztal és a széklábak szemmel láthatólag rezonálni kezdtek, mert a merev, függöny nélküli csupasz falfelületek ide-oda lökték a harsogó hanghullámokat. Ezen, a hangerő-túltengésen viszonylag gyorsan és könnyen lehet segíteni. Nem kell például a szaxofon korpuszát beletolni a mikrofonba! Sokkal időigényesebb és nagyobb feladat, hogy Murzsa Zoltán zenekarának mind az öt tagja tovább képezze magát! Az együttes ugyanis Csak ideiglenes engedéllyel rendelkezik! íme, néhány órával a délelőtti beszélgetés után, a gyakorlat tálcán hozta elénk a megoldásra váró gondot: Itt van egy tehetséges, fiatal együttes, amelyet győzködő szóval, szelíd erőszakkal, határozottan be kell „terelni” a stúdióba és ösztökélni a középiskola elvégzésére. Kár lenne ezért a Mátészalkáról Szoboszlóra származott zenekarért, ha kicsúszna az időiből és nem szerezné meg a végleges működési engedélyt. Már öreg este volt, amikor visszatértünk DEBRECENBE Villamossal és gyalog jártuk az egykori cívis város utcáit. Elsőként a Pálma presszóba tértünk be. Első pillanatban itt is a túl nagy hangerő vág fejbe! Kanta Miklós zongorista, Vig László basszusgitáros és Kandi József dolbos dobhártyát repesztő zenéje különösen azért volt furcsa és indokolatlan, mert az asztalok mellett rezzenéstelen arccal ülő fiatalok, szemmel láthatóan itt is és akkor beszélgetni szándékoztak, de lemondtak erről is, amikor rájöttek, hogy a triót úgy sem tudják túlkiabálni. A Hungáriában viszont mintha a századelő régi kávéházi hangulata fogadna. Ez az étterem megőrzött valamit az ún. „békeidők” ma már tudjuk utallni, csalóka nyugalmából. Ez a mostani nyugalom és kulturált környezet viszont nem csalóka! Nagyon is valóságos és mai. Átengedjük magunkat a muzsikának. Janny József, a másfél éves kanadai vendégszereplésből nemrég visszaérkezett prímás áll itt zenekara élén. Itt cimbalmos Szitai Gyula szb-titkár is, akivel megállapodunk az egyik zeneszünetben, hogy másnap ismét felelevenítjük a szakszervezettel kapcsolatos beszélgetést Gyorsan futnak a percek, közeledik az éjfél, állapítottuk meg óráinkra pillantva, és elbúcsúztunk a zenekartól, meg a már farsangi díszítéssel pompázó étteremtől. Benczi Gyula zenekarához mentünk be ezután, a debreceni Gambrinusba. Debrecen neves prímása harminc éve dolgozik a helyi vendéglátó vállalatnál és tizenharmadik éve ebben az étteremben. (Folytatás a 3. oldalon) Debrecenbe kéne menni... Budai Aladár Kovács Miklós, Murzsa Zoltán, Káté Géza, Murzsa Bertalan és Murzsa Zoltánné A Hajdúszoboszlói Mohácsi-zenekar Oláh Bertalan, Demjén László, Molnár Zoltán 2 szórakoztatózenészek