Szórakoztató Zenészek, 1982 (23. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám

Benczi Gyula és zenekara D­ebrecenbe kéne menni — mondja az ismert dal szövege, és mondta a szerkesztőség egyik tagja a szerkesztőbizottsági értekezle­ten. Az ötletet a cselekvés kö­vette. Felkerestük a Hajdúság fő­városát, hogy az ott tapasztalt gondokat, a debreceni zenésze­ket és szakszervezeti tisztség­­viselőket foglalkoztató terve­ket, elképzeléseket — ameny­nyire lehet — megismerjük és az elrafetározódott élmény­­anyag egy részét átadjuk e sö­rök olvasóinak. Nem rohantunk ajtóstul a házba, tehát nem azonnal „szondáztuk” a zenészek életét. Nem bántuk meg a korai érke­zést. Sőt! A kirendeltség iro­dájában spontán röpgyűlés alakult ki perceken belül. A Pestről érkezett vendégek, a kirendeltség dolgozói és a he­lyi szó képviselői között konstruktív szópárbaj alakult ki, ahol a szórakoztatózenészek nagyon aktuális kérdései ke­rültek felszínre! A jóízű kifejezésekkel, for­dulatokkal fűszerezett beszél­getés nagyon sok tanulsággal járt. A húsbavágó ügyeket per­manens folyamatként kezelő munkamódszer Budai Aladár kirendeltség vezető élettapasz­talatának vezetési stílusának köszönhető. Budai Aladár sze­mélyesen ismeri a megye ösz­­szes szórakoztatózenészét, egyéni problémáikat, mégsem vesz el a részletekben. Ha eh­hez hozzátesszük, hogy minden mondatát átfűti egy rokon­szenves zenész-temperamen­tum, no meg a szívet-lelket gyönyörködtető tájszólás íze, ak­kor előttünk áll egy sokat tapasztalt, örökifjú kirendelt­ségvezető vázlatos portréja. Mellette buzgó, de nem túl­buzgó segítői állnak! E hiva­tásos és a lelkes társadalmi aktivisták kis csapata, szak­­szervezeti munkások tettre­­kész csoportja a biztosíték ar­ra, hogy Hajdú-Biharban egyetlen zenészügy sem alszik el. A már említett spontán be­szélgetésen csak úgy röpköd­tek az új és újabb témák, öt­letek. Lássuk hát ezeket, csak címszavanként érintve. Első­ként a továbbképzés jövője, jelentősége, és a KPVDSZ-szel tartott kapcsolat tovább­fej­lesztése került terítékre. — Miért nem politizál tag­ságunk? — kérdezte valaki. A régi értelemben valóban nem! De mai korszerű politizálás­nak tudjuk és valljuk, ha va­laki felismeri a megváltozott körülmények között végzett társadalmi munka, közéleti aktivitás megnövekedett sze­repét. Szitai Gyula szb-titkár jó példák sorát mondja el, de nem rejti véka alá a negatívu­mokat sem. A stúdióba való­ban odavaló zenészek felkuta­tása és beíratása is politikai munka. Szomorú, hogy a fia­tal muzsikusok nem mindig értik még a szakszervezet sze­repét. Itt is van mit tenni. Ok­tatás-nevelés centrikusnak kell lennie az OSZK-nak. A zeneszolgáltatás minőségi ja­vításáról beszélni nem elég! Csak tanultabb, műveltebb és főleg zeneileg is képzettebb ze­nészek érhetik el azt a bizo­nyos „presztízs-mércét”, ame­lyet a közönség, a közvéle­mény állít fel. Ezen a spontán röpgyűlésen, melyen Péter Miklós, az OSZK igazgatója, Demcsák Géza csoportvezető, Tóth Miklós az SZMT munka­társa is jelen volt, felvetődött annak a lehetősége, hogy az OSZK megyei kirendeltsége néhány szomszédos megye meghívásával egyfajta tapasz­talatcsere értekezletet szervez­zen. Ezen részt vennének a vendéglátó vállalatok zene­ügyesei, az OSZK néhány ve­zetője, szakszervezeti bizalmi­ak, valamint nevesebb zene­karvezetők, és népszerű mu­zsikusok. Sok minden kiderül­hetne egy ilyen találkozón ... Ezután Budai Aladár vezeté­sével jövetelünk célja érdeké­ben HAJDÚSZOBOSZLÓRA mentünk. A nyáron oly zajos, forgalmas fürdőváros télen meglehetősen csöndes. Három zenés üzletbe kukkantottunk be. Elsőként a Mohácsi zenekart látogattuk meg a Delibab szálló reprezentatív éttermé­ben. A zenekari tagok munka­kezdés előtt már fél órával a dobogón serénykedtek! Egy kis hangolás a cimbalmon, egy kellemesen forró fekete, a ze­neszó előtt föl kell „spannolni” a bőgő húrjait is ... Egyszóval a zenekar tiszteli a munkát, nem az utolsó percben, az ut­cáról „beesve” látnak hozzá a zenéléshez. Mohácsiék 10 évig dolgoztak a helyi Halászcsárdában! De új üzletvezető jött, új elképzelé­sekkel, és ők ekkor az ünne­pélyesebb, előkelőbb Délibá­bot választották. Elmondták, hogy sok vendég jött utánuk, ami tíz évi munkájuk után ter­mészetes. Sok a szocialista or­szágokból érkező jókedvű cso­port, de szép számmal jönnek nyugati vendégek is. A Gambrinus étteremben tulajdonképpen négytagú az együttes, de látogatásunkkor Csíki Gyula szaxofonos beteg­sége miatt, csak triót hallhat­tunk. Juhász Géza zenekarve­zető hegedült, a zongoránál Tóth Sándornét, a dob mögött Szántai Andrást láttuk. — Általában szép forgal­munk van, de ma sajnos ke­vesen vannak, mondja Juhász Géza, majd kérdés nélkül is érzi, hogy meg kell még je­gyeznie, és már elhatároztuk, hogy egyenruhát is­ csinálta­tunk. A Halászcsárdában találjuk azt az együttest, akik Mohácsi­ék távozása után kerültek az üzletbe. A fiatal zenekar nem a legfrissebb számokkal arat­ja sikereit, sőt hitvallásuk, hogy inkább a „tartósabb”, művészibb dzsesszes hangzású dallamokkal szerezzenek új hí­veket az üzletnek, maguknak és­ a színvonalas zenének. Há­rom szólamban énekelnek, tisztán intonálnak; produkció­jukban komoly munka fek­szik. Szorgalom és gyakorlás adja az együttes egyik fő jel­lemzőjét, az intenzív, kemény stílust. Csakhogy ez az inten­zitás sokszor átcsúszik a bán­tóan hangos, szinte fülfájdító­­an harsogó zajba. Ezt a zajt egyetlen vendég sem igényel­te akkor este, mert láthatóan beszélgetős hangulatban vol­tak. Egyetlen pár sem­ állt föl táncolni! A felszolgáló nem hallotta a rendelést, az asztal és a széklábak szemmel látha­tólag rezonálni kezdtek, mert a merev, függöny nélküli csu­pasz falfelületek ide-oda lök­ték a harsogó hanghullámokat. Ezen, a hangerő-túltengésen viszonylag gyorsan és könnyen lehet segíteni. Nem kell pél­dául a szaxofon korpuszát be­letolni a mikrofonba! Sokkal időigényesebb és nagyobb fel­adat, hogy Murzsa Zoltán ze­nekarának mind az öt tagja tovább képezze magát! Az együttes ugyanis Csak ideigle­nes engedéllyel rendelkezik! íme, néhány órával a délelőtti beszélgetés után, a gyakorlat tálcán hozta elénk a megol­dásra váró gondot: Itt van egy tehetséges, fiatal együttes, amelyet győzködő szóval, sze­líd erőszakkal, határozottan be kell „terelni” a stúdióba és ösztökélni a középiskola elvég­zésére. Kár lenne ezért a Má­tészalkáról Szoboszlóra szár­mazott zenekarért, ha kicsúsz­na az időiből és nem szerezné meg a végleges működési en­gedélyt. Már öreg este volt, amikor visszatértünk DEBRECENBE Villamossal és gyalog jártuk az egykori cívis város utcáit. Elsőként a Pálma presszóba tértünk be. Első pillanatban itt is a túl nagy hangerő vág fejbe! Kan­ta Miklós zongorista, Vig László basszusgitáros és Kandi József dolbos dobhártyát re­­pesztő zenéje különösen azért volt furcsa és indokolatlan, mert­ az asztalok mellett rez­zenéstelen arccal ülő fiatalok, szemmel láthatóan itt is és ak­kor beszélgetni szándékoztak, de lemondtak erről is, amikor rájöttek, hogy a triót úgy sem tudják túlkiabálni. A Hungáriában viszont mintha a századelő régi kávé­házi hangulata fogadna. Ez az étterem megőrzött valamit az ún. „békeidők” ma már tud­juk u­tallni, csalóka nyugal­mából. Ez a mostani nyuga­lom és kulturált környezet vi­szont nem csalóka! Nagyon is valóságos és mai. Átengedjük magunkat a muzsikának. Janny József, a másfél éves kanadai vendégszereplésből nemrég visszaérkezett prímás áll itt zenekara élén. Itt cim­balmos Szitai Gyula szb-tit­­kár is, akivel megállapodunk az egyik zeneszünetben, hogy másnap ismét felelevenítjük a szakszervezettel kapcsolatos beszélgetést Gyorsan futnak a percek, közeledik az éjfél, állapítottuk meg óráinkra pillantva, és el­búcsúztunk a zenekartól, meg a már farsangi díszítéssel pompázó étteremtől. Benczi Gyula zenekarához mentünk be ezután, a debre­ceni Gambrinus­ba. Debrecen neves prímása harminc éve dolgozik a helyi vendéglátó vállalatnál és tizenharmadik éve ebben az étteremben. (Folytatás a 3. oldalon) Debrecenbe kéne menni... Budai Aladár Kovács Miklós, Murzsa Zoltán, Káté Géza, Murzsa Bertalan és Murzsa Zoltánné A Hajdúszoboszlói Mohácsi-zenekar Oláh Bertalan, Demjén László, Molnár Zoltán 2 szórakoztatózenészek

Next