Szórakoztató Zenészek, 1984 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1984 / 1. szám

100. SZÁm XXV. évfolyam. 1984. I. szám AZ ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT IDŐSZAKI LAPJA Az új negyedszázad kezdetén A­z 1984. év az OSZK működésének 25. esztendeje. Nem kívánunk ebből az alkalomból valamiféle nagyobb ünnepélyességet adni az új esztendőt kö­szöntő cikkünknek. Úgy véljük, az OSZK negyed­­százados működése alatt bizonyította létrehozásának szükségességét. Az alapító jogszabály által rábízott feladatokat kezdettől a mai napig becsülettel ellátta, így, biztosí­totta a zenészek foglalkoztatását, a működési engedé­lyek kiadását és az ehhez szükséges szakmai vizsgák megszervezését, a stúdiókban a vizsgákhoz szükséges felkészülést. E feladatok mellett 1978 óta ellátja a diszkósok működési engedélyének kiadását, munka­­közvetítését és képzését is. A gazdasági helyzet és struktúra változásai új, az eddiginél nehezebb feladatokat rónak az OSZK-ra is. Mint az közismert, a vendéglátóiparban bevezetett szerződéses rendszer a zenekari létszámok csökkenté­se irányába hatott. Az OSZK a Zeneművész Szakszervezettel szorosan együttműködve minden lehetőt megtett és továbbra is megtesz annak érdekében, hogy a zenészfoglalkozta­tás ne csökkenjen nagyságrendekkel. Ennek azonban az is feltétele, hogy joggal hivatkozhassunk egy-egy zenekar magas szakmai színvonalára és kifogástalan munkafegyelmére. Tény, hogy olyan zenekarok, amelyek biztosan vonzzák a közönséget, nem kerültek és nem kerülnek abba a helyzetbe, hogy ne igényelnék működésüket továbbra is. Ez arra utal, hogy zenekarainknak foko­zottan kell figyelemmel kísérniök: mi az, ami a közön­séget vonzza, mi az, ami az zenét forgalomnövelő tényezővé teszi, vagy teheti. A magunk részéről mindent el kívánunk követni annak érdekében, hogy segítsük a zenészeket és zene­karokat a magasabb szakmai színvonal elérésében. Ezért bővítjük a stúdióink számát, az egyes stúdiók­ban pedig a tanszakok mennyiségét, és ezért döntöt­tünk úgy, hogy az 198^-ben sorra kerülő IMF­ felül­vizsgálat szakmai felülvizsgálat legyen. Ezen túlmenően szeretnénk minél több szakmai bemutatót, stúdió hangversenyt szervezni, hogy ezek révén is ismertessük a kívánatos színvonalat és a he­lyes műsorpolitikát. Bízunk benne, hogy az új bérrendelkezés is —• melynek előkészítésében a Zeneművész Szakszerve­zettel együtt részt vettünk —• megfelelő ösztönzőket tartalmaz arra, hogy a magasabb színvonalon dol­gozó zenészek magasabb anyagi elismerésben is része­süljenek. Az OSZK hagyományos tevékenysége mellett — mint arról lapunk olvasói már bizonyára tudnak — olyan új feladatokat is ellát, mint a műsorszolgáltatás (a KaleidOSZKóp Műsoriroda révén) és a revü­táncosképzés. Úgy véljük, hogy az új tevékenységi körök szerves kiegészítői az elmúlt negyedszázadban folytatott alaptevékenységnek. Meggyőződésünk, hogy az új tevékenységi formák erősíteni fogják együttműködésünket mind a vendéglátóiparral, mind az alkalmi rendezőszervekkel. Nyomatékosan hangsúlyozni kívánjuk azonban, hogy az új feladatok egy pillanatra sem csökkenthetik az eredeti fő feladatok ellátását. Az OSZK igazgatósága továbbra is számít minden zenész kolléga egyetértésére és támogatására a min­dennapi munkában. Ez szükség esetén természetesen figyelmeztetés és kritika is lehet: minden javító szán­dékú észrevételt köszönettel fogadunk munkánkkal kapcsolatban. És végül, de nem utolsósorban hadd hívjuk fel a figyelmet arra, hogy az OSZK-val együtt a Szórakoz­tatózenészek Lapja is 25-ik évébe lép. Örömünkre szolgál, hogy épp ez évben sikerül az eddigi négyszeri megjelenés helyett 2 havonként, tehát évente hatszor olvasóink kezébe adni lapunkat. E gondolatok jegyében köszöntjük olvasóinkat, valamennyi zenész kollégát az új esztendő és az új negyedszázad küszöbén. Péter Miklós igazgató A szakszervezet tevékenysége és feladata Legutóbbi számunk „A szak­­szervezetek munkája” című írásá­ban már tudósított az MSZMP Központi Bizottsága 1983. októ­ber 12-i ülésének számunkra nagy­­jelentőségű napirendjéről, mely­nek során a KB a párt szakszerve­zeti politikáját tárgyalta, és állás­­foglalást fogadott el a szakszerve­zeti munka fejlesztéséről, a párt feladatairól. Most Gáspár Sándo­rnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa elnökének a Poli­tikai Akadémián elmondott előadá­sa alapján visszatérünk a Központi Bizottság állásfoglalásának néhány fontos megállapítására. A Központi Bizottság állásfogla­lása reálisan szól a szakszerveze­tek szerepéről, tevékenységéről és feladatairól. A szakszervezeti moz­galomnak olyan politikai, jogi és mozgalmi lehetőségei vannak, ame­lyek jó alapot adnak ahhoz, hogy eleget tudjon tenni a növekvő kö­vetelményeknek. A dolgozókat érintő elvi ügyek­ben és résztémákban sem országos, sem üzemi szinten nem döntenek a szakszervezetek véleményének meg­hallgatása és figyelembevétele nél­kül. Szocialista építésünk mostani szakaszában nyilvánvaló, hogy sok mindent újra kell gondolni a szak­­szervezetek tevékenységében is. A jelenlegi helyzet által felvetett kér­désekre — az elvi alapok megőrzé­sével— a gyakorlati munkában új módon kell válaszolni. A szakszervezetekben kellő bá­torságnak kell lenni ahhoz, hogy a dolgozókkal folytatott nyílt ta­nácskozásokon ütköztessék a kü­lönböző érdekeket. Szóljanak ar­ról, miképpen látják az érdekellen­téteknek, érdek-összeütközéseknek a népgazdasági célokat is figyelem­be vevő megoldását. Fontos, hogy a szakszervezetek úgy képviseljék a dolgozók érde­keit, hogy ne csak egyszerűen tudo­másul vegyék a felajánlott lehetősé­geket, hanem maguk is „számolja­nak utána”, tárják fel a további tennivalókat, tagságuk tapasztala­taira támaszkodva legyen saját véleményük. A szakszervezeti moz­galom semmilyen véleményt nem fogadhat el eleve megfellebbezhe­tetlennek, de önmagát sem tartja tévedhetetlennek. A szakszervezeteknek ismerniük kell és ki kell tudni fejezniük a dol­gozóknak a szocializmus építéséhez kapcsolódó igényeit és szándékát. Határozott, nyílt, kritikus, átlát­ható szakszervezeti álláspontra van szükség. Ez adhat növekvő tekin­télyt és hitelt a szakszervezeteknek a dolgozók körében. Nélkülözhetetlen tehát, hogy a szakszervezeteknek világos, ön­álló állásfoglalása, véleménye le­gyen a társadalmi élet nagy hord­erejű kérdéseiben. Ezzel fontos szerepet töltenek be nemcsak a szo­cialista építés politikájának kidol­gozásában és megvalósításában, hanem a szocializmus számára el­engedhetetlen társadalmi egyetér­tés megteremtésében és fenntartá­sában is. A politika formálásában a szak­­szervezetek úgy vehetnek részt, hogy pontosan megismerik és ki­fejezik tagjaik érdekeit, igényeit és nézeteit, s ugyanakkor mozgó­sítják őket a szocialista építés fel­adatainak megoldására. Tevékeny­ségüket mozgalmi eszközökkel, sok százezer aktivista tisztség­­viselő meggyőző munkájával vég­zik. A Központi Bizottság állásfogla­lásában megerősítette a szakszer­vezeti munka bevált elveit, ugyan­akkor szükségesnek tartotta a gya­korlat továbbfejlesztését. Az állás­­foglalás a mozgalom feladatául tűzte ki, hogy erősítse és óvja a munkáshatalmat, a szocialista rend­szert. Mozgósítsa a szakszervezeti tagságot társadalmunk politikai és gazdasági erejének gyarapítá­sára. Képviselje a dolgozók érde­keit, védelmezze törvényekben, ren­deletekben rögzített jogait. A Központi Bizottság úgy vélte, hogy a szakszervezetek különböző funkciói szerves egységet alkotnak, és csak egymással összhangban érvényes­ül­hetnek. A kulturális irányítási rendszer fejlődésével párhuzamosan változ­nak a szakszervezetek feladatai, funkciói is. A művészeti intézmé­nyek és vállalatok önállósága nö­vekedni fog. A szakszervezetek vezető szerveinek az a feladata, hogy vállaljanak aktív közreműkö­dést a kulturális irányítási rend­szer korszerűsítési folyamatában, s ezzel együtt dolgozzanak a szak­­szervezetek megváltozott munka­helyi szerepének, funkciójának ki­munkálásán is. A jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani az alapszervezetek életére, különösen a taggyűlések, a bizalmiak munkájának fejlesz­tésére. Ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyek a bizalmiak megnövekedett jog- és hatásköré­ből, felelősségéből adódnak. A szakszervezeti munka súlypontja áthelyeződik a bizalmiakra, a bi­zalmi testületekre. Az egyénnel való foglalkozás, a verseny, a differen­ciált bérezés, a fegyelem, a felelős­ségérzet, a politikai érettség kerül előtérbe. D. L. ÁRA 4 FORINT A Zenészek Nemzetközi Szövetségének XI. kongresszusáról SIMÓ TIBOR, a FIM alelnö­­kévé megválasztott főtitkárunk, a kongresszus bezárása után az alábbi nyilatkozatot adta: — A Zenészek Nemzetközi Szö­vetsége budapesti kongresszusának a magyar szakszervezeti mozgalom adott otthont. A házigazda fel­adatait a Művészeti Szakszerve­zetek Szövetsége látta el. Meg­tiszteltetést jelentett számunkra, hogy ez a rangos nemzetközi szer­vezet hazánkban rendezte kong­resszusát. A tizenegyedik kong­resszus előkészítése és megrende­zése során arra törekedtünk, hogy reális képet nyújtsunk ha­zánkról, szakszervezeti moz­galmunkról és a magyar zenei életről. A tanácskozáshoz olyan politi­kai feltételeket igyekeztünk meg­teremteni, ahol a különböző ori­entációjú zenész szakszervezetek még jobban megismerhetik egymás munkáját, egyeztethetik vélemé­nyüket a legfontosabb érdekvédel­mi és érdekképviseleti kérdések­ről, és jó színteret találhatnak a szakszervezeti akció-egység és szo­lidaritás megnyilvánulásaihoz. A FIM budapesti kongresszusa — a maga sajátos eszközeivel — jelentős mértékben hozzájárult a nemzetközi szakszerve­zeti együttműködés fejlő­déséhez. Tény, hogy a világ jelentős ze­nész szakszervezetei Kanadától Japánig, Csehszlovákiától Auszt­ráliáig egy nemzetközi szervezetbe tömörülve — a feszült világhely­zet ellenére — közös akarattal, együtt keresték a hatékonyabb érdekvédelem és érdekképviselet módját, közösen olyan orientációs programokat dolgoztak ki, ame­lyeknek alapján más nemzetközi szervezetekben is hatékonyan fel­léphetnek. A szolidaritást mutatja több közös akció megszervezése is, például a japán, vagy a görög zenészek érdekében, de az is be­szédesen tükrözi az összefogás szükségességének felismerését, hogy ehhez a szervezethez egyre több ország zenész szerve­zete csatlakozik. Delegációnk kifejezésre juttatta, hogy a magyar szakszervezetek érdekei megegyeznek a békét óhajtó emberiség alapvető érdeke­ivel. Vallottuk, hogy még koránt­sem merültek ki a békéért folyta­tott küzdelem lehetőségei, és meg­valósíthatónak tartjuk a különbö­ző társadalmi berendezkedésű or­szágok békés egymás mellett élé­sét. Az érdekvédelmi kérdések közül talán a legtöbb szó most az új technikai eszközök térhódításának következményeiről esett. Egyes országokban a zeneművészek mun­kalehetőségét komolyan veszélyez­teti a különböző kép- és hanghor­dozó berendezések és a tökéletes minőségű másológépek tömeges elterjedése. A hazai muzsikusok foglalkoztatására ezek ma még ugyan nem jelentenek közvetlen veszélyt és nem okoznak úgyneve­zett „technológiai munkanélküli­séget”. Mégis fel kell készülnünk azokra az időkre, amikor a videó­zás, vagy a kábel- és műholdas televíziózás tömeges méretekben elér bennünket is, hogy akkor majd a megfelelő megoldások és a szükséges jogi garanciák megvédjék a magyar zené­szek érdekeit. Az első lépéseket már megtettük azzal, amikor a FIM egy korábbi javaslatára, és szakszervezetünk kezdeményezésére — 1983. janu­ár 1-től, a világon harmadikként — Magyarországon is bevezették az úgynevezett kazetta-jogdíjat. En­nek lényege, hogy az üres kazetták vásárlói a vételáron felül bizonyos százalékot fizetnek, amellyel a ze­neművek szerzőit, előadóit és az eredeti felvételek közreműködőit kárpótolják. Az így keletkezett bevétel 30 százalékát a muzsiku­sok érdekében kollektíven hasz­náljuk fel.A művelődési miniszter 15/1982 (XI. 20.) számú rendelete kimondja, hogy „a díjak előadóművészek­nek járó részét a Szerzői Jogvédő Hivatal a Művé­szeti Szakszervezetek Szö­vetségének utalja át. A szö­vetség az így befolyt össze­get — a művészeti szövet­ségek javaslataira is figye­lemmel — az előadóművé­szek támogatására, jóléti és közösségi céljaira for­dítja”. A jogdíj bevezetését a kong­resszus résztvevői nagy elismerés­sel fogadták és valamennyi tag­­szervezet számára követendőnek tartották. A magyar jogszabály már kiterjedt a videó­kazettákra is, annak ellenére, hogy ma még ezek nem elterjedtek. Ugyanakkor a döntés meghozatala azt is bizo­nyítja, hogy nemcsak a mára, ha­nem a jövőre is gondoltunk. Rendkívül hasznosnak tartjuk a kongresszusnak azt az elhatáro­zását, amely a külföldön foglalkoztatott zenészek teljesebb körű ér­dekvédelmét szolgálja. Ez bennünket közvetlenül azért is érint, mert Magyarországról viszonylag régóta sok zenész vállal külföldön munkát. Amennyiben szűkül a külföldi zenész foglalkoz­tatás — amit a külföldi delegációk már jeleztek jelentéseikben —, ez nekünk is számos problémát okoz. Éppen ezért a mostani hatá­rozat nyomán, a befogadó ország zeneművész szakszervezete a jövő­ben tájékoztatni fogja a külföldön dolgozó muzsikusokat a munka­­vállalási engedélyek megszerzésé­nek adminisztrációjáról, a kollek­tív szerződések rendelkezéseiről és általában a zenészeket érintő legfontosabb kérdésekről. Sőt, a FIM egy olyan igazolvány kiadását is tervezi a külföldön szereplő ze­neművészeknek, amely felajánlja a befogadó ország szakszervezeté­nek további segítségnyújtását is. A kongresszuson megvita­tott kérdések elősegítették a zeneművész szakszerve­zetek egységének növeke­dését, a mindenkit érintő kérdésekben a közös álláspontok kialakítását, és az akcióegység megerősödését. Meggyőződésem, hogy a FIM budapesti kongresszusa eredmé­nyesen hozzájárult a nemzetközi együttműködés fejlődéséhez, a bi­zalom légkörének erősödéséhez, a béke megőrzéséhez, a művészek és a művészetek társadalmi meg­becsülésének fokozásához, a nem­zeti és az egyetemes emberi kultúra fejlődéséhez, a zeneművészek eg­zisztenciális biztonságához, érde­keinek érvényesüléséhez. A nem­zetközi fórumon felszínre került tapasztalatok, a pozitív és negatív példák ugyanakkor általános érvé­nyű, hasznos tanulságok levonásá­ra ösztönzik a művészeti szakszer­vezeteket is. —a—ó

Next