Szórakoztató Zenészek, 1985 (26. évfolyam, 2-6. szám)

1985 / 2. szám

XXV. évfolyam. 1985. 2. szám 40 év békében N égy évtizeddel ezelőtt nem­csak Európa, hanem a vi­lág minden népe és nemzete hitt és bízott a békében, a kibontakozó boldog életben. Őszintén hitték a bombázások­tól szenvedett milliók, a háborús ütközetek katonái, a koncentrációs táborok infernóját megjárt embe­rek, hogy a világégés után, a béke igenlése lesz a Föld természetes ál­lapota. Hogy egyszer s minden­korra győz az emberi értelem, hogy a nagy nemzetek felelős vezetői fel­ismerik: semmiféle ellentét nem oldható meg háborúval. Az eltelt negyven esztendő Euró­pában békében telt el. Mégis indo­koltabb ma, mint valaha, hogy is­mét a nagybetűs Remény legyen a reális fogódzó az embermilliók számára. Egyetlen lehetséges út maradt a négy és félmilliárdnyi földi lakos részére. Az atomka­tasztrófát senki nem élné túl. A re­mény mégis azért indokolt és jo­gos, mert a következetes szovjet békepolitika ismét a tárgyalóasz­talhoz ültette a világ két legna­gyobb hatalmának képviselőit. A szocialista országok egyeztetett külpolitikájának már évek óta a leglényegesebb következtetése: nincs, és nem lehet más alternatíva, mint a béke. M egdöbbentő ezért, hogy van, és lehet olyan elva- kultság egy több mint 200 éves múlttal és szinte mérhetetlen gaz­dasági potenciállal rendelkező or­szág bizonyos köreiben, mely lehet­ségesnek tart egy csillagháborús győzelmet. Hová, miért és meddig tart még a fegyverkezési spirál? — kérdezik egyre többen. Miért gon­dolják „odaát” az egyoldalú fö­lény érdekében érvelők, hogy azt a fajta állítólagos szabadságot kelle­ne a világra kényszeríteni? És miféle „vörös agresszióról” beszélnek? A társadalmi fejlődés logikus folyamatában ugyanis nem expor­tált forradalmak döntik meg a túl­élt, elöregedett életformákat, rend­szereket, hanem az adott társada­lom belső erői követelik ki a maga- sabbrendü formát. A négy évtizeddel ezelőtti krími (jaltai) konferencia a példa arra, hogy lehetséges a nagyhatalmak között a bizalom, hogy meg lehet találni a közös érdekeket. A jaltai találkozó alapeszméje vezetett lé­nyegében Helsinkihez, még akkor is, ha a burzsoá hírmagyarázók egy része ma azokat az elemeket keresi a negyven évvel ezelőtti egyezményben, melyek elválaszt­ják a két világrendszert. • © Ö ssze kell, hogy kösse a nagyhatalmakat az a ter­mészetes, az emberiség jövőjét biz­tosító tolerancia, amely mindig egyik lényeges eleme volt a szovjet külpolitikának. Másik lényeges pontja az a felismerés, hogy a béke egyik biztosítéka, ha megakadá­lyozza az erőfölényt, egyensúlyban tartja a két világhatalom hadipo­tenciálját. Ezért erős az emberekben a re­mény. Mert kétségtelen tény: a hu­szonnegyedik órában vagyunk, a két világrendszer békés egymás mel­lett élése szükségszerű. A békét igenlő népek sorában, a szocialista közösség tagjaként, mi magyarok pontos, szép és megva­lósítható tervekkel készülünk a kö­vetkező évek feladataira. A célok világosak. A XIII. pártkongresszus félreérthetetlenül és az össznépi ér­dekeket kifejezve mutatta meg a hozzájuk vezető utat. Ennek biztos tudatában, joggal és felszabadultan ünnepeltünk áp­rilis 4-én és ünnepelünk május elsején, (k.) AZ ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT IDŐSZAKI LAPJA Szakszervezeti munka Csongrád megyében Nyíltság, nyitottság, mozgalmi töltés A Zeneművészek Szakszervezete elnöksége a közelmúltban megtárgyalta a szórakoz­tatózenészek Csongrád megyei bizottságának az 1980. évi választások óta végzett munkájáról és az OSZK kirendeltségével való együttműködésről szóló beszámolóját. Az írásos beszámoló — melyet Lepény István szb titkár szóbelileg is kiegészített — rendkívül gondos, áttekinthető módon, világosan érzékeltette a megyei zenészek gondjait, de egyúttal az is félreérthetetlenné vált, hogy Csongrád megye „az ország egyik szele­te”. Éppen ezért valamennyi — különösen a zenész­foglalkoztatást érintő — kérdés tükrözte a többi me­gye aktuális gondjait, tennivalóit is. Példamutató volt tehát a beszámoló abban is, hogy a rendkívül figye­lemreméltó, pozitív jellegű mozgalmi módszerek be­mutatása mellett, nem „kente el”, nem próbálta el­kendőzni a vendéglátóipari átalakulások következ­tében tapasztalható kedvezőtlen jelenségeket. A szegedi szb munkája nyitott. Fő törekvé­sük, hogy a minden páros hónap második csütörtök­jén megtartott bizalmi-testületi ülés élő kapocs le­gyen a tagsággal. A bizalmiak nemcsak viszik, ha­nem hozzák is a híreket oda s vissza a tagságtól. Az szb minden kérdésben várja, elvárja a tagság vé­leményét, mert a mai gazdasági helyzetben még job­ban hisznek és bíznak az érdekvédelmi- és képviseleti munka fontosságában. Meggyőződésük, hogy a felkészült szakszervezetis képes megtalálni a kompromisszumoknak azt az elegyét, mely hasz­nos és távlatilag is kedvező a tagságnak. A csongrádiak nagyon is jól tudják, hogy a hazai vendéglátóipar gondokkal küzd, és ez az egyik oka a zenekari létszámok csökkentésének. Ilyen körülmények között értelmetlen és céltalan úgy mutogatni a ven­déglátósokra, mint valamiféle bűnbakra. Az „innen­ső” oldalt is vizsgálni kell. Mit tehetünk mi, zené­szek? A szegedi szb úgy látja, hogy annak reális lehe­tőségeit kell kutatni, azt a folyamatot kell bátorítani, ösztönözni, hogy bizonyos „túltermelődött” hang­szeresek közül minél többen vágjanak neki, valami­lyen más — főként billentyűshangszer tanulásának. Szerte az országban számtalan példa volt arra az el­múlt években, hogy basszusgitárosok, gitárosok, do­bosok váltottak orgonára, zongorára. Többen közü­lük A és B kategóriás zenészként, külföldön is meg- állták helyüket, bizonyítva azt az igazságot, hogy „a tehetség soha nem egyoldalú". A Csongrád megyei szakszervezeti munka értéke­lésének vitájában elhangzott: a szórakoztatózené­szek körében, még nem is oly régen természe­tes volt, hogy sokan úgy vélték, „nem ragadhatnak le” egyetlen instrumentumnál. Mert az éneklő többhangszereseket (!) a múltban, s a közelmúltban is könnyebb volt közvetíteni, elhelyezni. És nemcsak Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Makón, hanem bárhol az országban. A mostani helyzetben a megváltozott körülmények miatt döntött úgy a Csongrád megyei szb, hogy a személyes kapcsolatok érdekében — nem csupán a megyeszékhelyen — meg kell szervezni a rendszeres találkozókat a jöve­delemérdekeltségű és szerződéses üzletek vezetőivel. E találkozások alkalmával, melyeken minden esetben részt vett és részt vesz Kiszin Miklós kiren­deltségvezető is, részletesen tájékoztatják a munkál­tatókat, bérlőket az OSZK közvetítési rendszeréről, a zenészfoglalkoztatás alapvető jogi kérdéseiről. Az ilyen megyei utazások alkalmával találkoznak a tag­ságnak olyan rétegével is, akik csak a bizalmiakon keresztül tartják a kapcsolatot az szb-vel. Felhasz­nálják az alkalmat ilyenkor a munkavédelmi szemlé­re is. A Zeneművészek Szakszervezetének elnöksége annak a véleményének adott hangot, hogy a munkáltatókkal kialakított kapcsolatok terén, a Csongrád megyeiek minden­képpen új és figyelemreméltó eredményeket értek el. Felismerték: nem lehet a régi értelemben vett, gépies prolongációk gyakorlatát követni. Szinte minden zenekar, zenész érdekében külön kell érvelni, győz­ködni. Természetesen könnyebb érvelni a jó, a hiva­tásos, a fegyelmezett életvitelű zenészek mellett. Az elnökség a szóbeli kiegészítéssel és a vitában elhangzott észrevételekkel együtt elfogadta és jóvá­hagyta a Csongrád megyei szórakoztatózenészek szakszervezeti bizottságának beszámolóját. Köszönetét mondott Lepény Istvánnak, a szakszervezeti bizottság titkárá­nak, valamint Ormándi Vendelnek, az szb gazdasági felelősének több évtizedes kiemelkedő társadalmi munkájáért. Az elnökség javasolta a szakszervezeti bizottságnak, hogy a megújított megállapodás alap­ján erősítse kapcsolatait a KPVDSZ helyi szervei­vel. Az eddigiekhez hasonlóan szorgalmazza a zené­szek szakmai fejlődését, továbbképzését, valamint nyújtson segítséget a zenészek átképzéséhez. Az OSZK-val közösen továbbra is tegyen meg mindent a zenész munkahelyek megőrzése érdekében. A Csongrád megyei szórakoztatózenészek szak- szervezeti bizottsága e tervek, elképzelések alapján készül a választásokra, amelyeken a tagság által ja­vasolt tisztségviselők közül kerülnek ki azok, akik munkájukkal bizonyára változatlanul a legeredmé­nyesebb mozgalmi tevékenységet felmutató megyék­hez sorolják Csongrádot. Közvetlenül ide kapcsolódik az a hír, hogy a szegediek az élen végeztek abban a versenyben, melyet ők maguk hir­dettek meg néhány hónappal ezelőtt. A „Szórakoz­tatózenészek” című lapra 260 előfizetőt gyűjtöttek. (Az állandó szerződésben dolgozó zenészek száma 230.) Hosszú lére eresztett kommentár helyett csak annyit: ebben a megyében magyarázkodás és csin­nadratta nélkül az szb és a kirendeltség, a zenészek­kel együtt felismerte a szakszervezeti-szakmai sajtó fontosságát. (K-i.) Gondolatok a választások előtt Közelegnek az új szakszervezeti választások, és készülünk a Művé­szeti Szakszervezetek Szövetsége X. kongresszusára. Ebben az idő­szakban olyan feladatoknak kell eleget tennünk, amelyek meghatá­rozóak szakszervezetünk vala­mennyi alapszervezete, testületé életében. Az előző kongresszus óta vég­zett munka összegzése, a szakszer­vezeti tisztségviselők, küldöttek megválasztása és az elkövetke­zendő kongresszus határozataiból adódó tennivalók kijelölése olyan egységes folyamat, amelyben az említett feladatok elválaszthatatla­nok egymástól. Az elmúlt öt esztendő a szóra­koztatózenészek számára — ahogy mondani szokás — „duplán szá­mít”. Ez alatt azt értem, hogy a vendéglátóiparban, a foglalkoz­tató vállalatoknál alapvető válto­zások mentek végbe, és ez termé­szetesen jelentős hatást gyakorolt szakszervezetünk érdekvédelmi te­vékenységére. A szerződéses, majd a jövedelemérdekeltségű, valamint a szaporodó számú magántulaj­donú üzemeltetési formák teljesen új kérdéseket, gondokat vetettek fel. A 60-as, 70-es évek viszonyla­gosan nyugodt prolongációs tár­gyalásai után manapság szakszer­vezeti tisztségviselőinknek és az OSZK munkatársainak nem egy­szer a végsőkig kiélezett vitákat kell folytatniuk egy-egy üzlet ze­nészfoglalkoztatása kapcsán. Új formák, új gazdálkodási és érde­keltségi rendszerek alakultak, amelyhez szakszervezetünknek és tisztségviselőinknek is meg kellett találni a megfelelő érdekképviseleti formákat, módszereket. Nem célom e néhány sorban azt minősíteni, hogy ez az igyekezet milyen eredménnyel járt, de azt el lehet mondani, hogy az országo­san foglalkoztatott szórakoztató­zenész-létszám az elmúlt években lényegesen nem változott, az átla­gos egy főre jutó bér pedig számot­tevően emelkedett. Azonban a fog­lalkoztatáson belül a népizenészek elhelyezkedési gondjairól feltétle­nül külön is szólnunk kell. A szak- szervezeti bizottságok, a bizalmiak minden igyekezete ellenére csupán lassítani sikerült azt a folyamatot, amelynek következtében évek óta csökken a szerződtetett népizene­karok és zenészek száma, és ez — különösen a fővárosban — ko­moly elhelyezkedési nehézségeket okoz. Áttérve egy másik, szintén na­gyon fontos kérdésre, elmondom, hogy ez az öt év döbbentette rá iga­zán a szakszervezeti tisztségviselő­ket arra, hogy a szakma általános és egyéni érdekvédelme szempont­jából milyen nagy jelentőségű a szakmai képzés, továbbképzés, át­képzés. Ezt igyekeztek is a legszé­lesebb körben tudatosítani, ami általában a tagság egyetértésével és támogatásával találkozott. Nem kis felelősség és feladat napjainkban szakszervezeti tiszt­séget viselni. Azonban azok a pil­lanatok, amikor egy közösség bi­zalmat szavaz, és ezért a közössé­gért sikerül is tenni valamit — azt hiszem —, ezek kárpótolnak a sok fáradtságért. Közelegnek a választások, a be­számoló bizalmitestületi ülések, taggyűlések. Ezekkel a sorokkal csupán — a teljesség igényének még a látszatát is kerülve — gon­dolatokat kívántam ébreszteni, és ráirányítani a figyelmet szakszer­vezeti mozgalmunk soron követ kező jelentős feladataira. Gyimesi László

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék