Szórakoztató Zenészek, 1988 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1988 / 1. szám

Mindenkit érdekel! Változtak a szórakoztatózenészekre vonatkozó jogszabályok Az ÁBMH elnöke 13/1987. (X. 25.) ÁBMH számú rendelkezése az alábbiak szerint módosította a 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú, a szórakoztatózenészek munkaidejéről, munkabéréről és munkadíja­zásáról szóló rendelkezését: 15. § (1) A szórakoztatózenészek és előadóművészek munkarendjéről, munkabéréről és munkafeltéte­leiről szóló 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú ren­delkezés 3. § (1) és (3)—(4) bekezdésének helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(1) A zenész napi munkabérét személyi kate­góriájától, minősítésétől, valamint beosztásától függően teljes munkaidőben történő foglalkozta­tás esetén a következők, és az e rendelkezés mel­lékletében foglaltak figyelembevételével kell meg­állapítani: Megievezés — Személyi kategória A B napibér alsó határa Ft-ban------- Ideiglenes C működési eng.------- rendelkező a) b) a) b) a) b) a) b) Kiváló zenekarvezető 280 240 — — — Kiváló énekes, kiváló zenész 240 210 — — — Zenekarvezető 220 190 180 170 160 150 — ílzólózenész 220 190 180 170 160 150 140 130 Zenekari tag, magyarnóta­120 és táncdalénekes 200 180 160 150 150 140 130 „(3) Az alkalmilag foglalkoztatott zenész napi munkabérére vonatkozóan a munkáltató és a munkavállaló írásban szabadon állapodik meg, az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével. Alkalmi foglalkoztatásnak minősül, ha ugyan­azon vállalatnál a zenészt legfeljebb heti 2 alka­lommal, napi hat-hat órai munkaidőben foglal­koztatják. (4) A szilveszter éjszakai szereplésre szerződte­tett zenész részére — legalább hétórai, de legfel­jebb 10 órai foglalkoztatási időt figyelembe véve — legalább 1200 forint bér fizethető.” (2) A 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendel­kezés 4. § (2) bekezdésének második mondata he­lyébe a következő rendelkezés lép: „Az átalány felső határa személyenként havi 400 Ft.” (3) A 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendel­kezés 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „5. § (1) A nem alkalmilag foglalkoztatott elő­adóművész napi fellépti díját legalább a) 180, b) 160 Ft-ban kell megállapítani. (3) Az alkalmilag foglalkoztatott előadóművész fellépti díjában a részére kiállított „igazolás”-t alapul véve írásban szabadon lehet megállapodni. (4) Ha az alkalmilag foglalkoztatott előadó- művész ugyanannál a munkáltatónál egy napon másodszor lép fel, a második fellépés díja az első fellépés díjának hatvan százaléka. (5) Az (1)—(4) bekezdésben foglaltak alapján megállapított fellépti díj az előadásra való felké­szülés, illetőleg a szükség szerinti próbák díjazá­sit is ma°áh>tní'c 'i.'Á* ■ (b) Ha a megállapodás szerint az előadóművész jelmezben lép fel, a munkáltató köteles az állami kölcsönző által igazolt kölcsönzési díjat megtérí­teni. Ha a jelmez az előadóművész tulajdonát ké­pezi, a költségtérítésként fizetett ruhahasználati díj a fellépti díj 5—10 százaléka lehet. (7) A szállás, utazási és hangszerszállítási költ­ségek megtérítése, a hangszer és erősítő berende­zés karbantartása, illetőleg javítása címén fizet­hető átalány tekintetében a 4. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.” (2) A teljes műsoridőt betöltő fellépés esetén, valamint ugyanannál a munkáltatónál egy napon több egységben fellépő előadóművész díja emel­hető. Az emelés felső határa a megállapított fel­lépti díj ötven százaléka. (5) A 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú ren­delkezés 7. §-a helyébe a következő rendelke­zés lép: „7. §. A lemezbemutatók részére hatórai mű­soridő tartamára — a hanglemezek elhasználódá­sa ellenértékeként — legfeljebb 150 Ft, ha nagy­értékű video- stb. berendezéseket használ, legfel­jebb 400 Ft költségátalány fizethető. Rövidebb műsoridő esetén a költségátalányt arányosan csökkenteni kell. Az e rendelkezésben meghatá­rozottakon túlmenően egyéb címen költségtérítés nem fizethető.” (4) A 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendel­kezés 6. § (3) bekezdése helyébe a következő ren­delkezés lép: „(3) A lemezbemutató napi munkabérét sze­mélyi kategóriájától függően teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a következők sze­rint kell megállapítani: (Lásd a lenti táblázatot.) (6) A 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendel­kezés mellékletének 1. pontja az alábbiak szerint módosul: „1. A rendszeresen több hangszeren játszó ze­nész részére a 3. § (1) bekezdésben meghatározott napibér alsó határánál legalább 10%-kal maga­sabb munkabért indokolt megállapítani. 23. § (1) Ez a rendelkezés 1988. január 1. napján lép hatályba. (2) Egyidejűleg hatályát veszti — a szórakoztatózenészek és előadóművészek munkaidejéről, munkabéréről és munkadíjazá­sáról szóló 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú ren­delkezés 8. §-ának (2) bekezdése; (2) Az e rendelkezés 6., 11., 15. és 19. §-aiban, valamint az 1—2., 4., 6—7., 9—15. és 17—19. szá­mú mellékletének „a” jelű soraiban előírt alsó bérhatárok alkalmazása 1990. december 31-től kötelező, addig a „b” jelű sorokban meghatáro­zott alsó bérhatárok az irányadók. (4) Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal a fel­ső bérhatások összegére iránymutatást adhat. Dr. Halmos Csaba s.k. államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke Személyi kategória Megnevezés A B C működési eng. Napibér alsó határa Ft-ban rendelkező a) b) a) b) a) b) a) b) Lemezbemutató 220 190 180 170 160 150 140 130” Gondolatok hivatásunkról Úgy érzem, nehéz témában fo­gok tollat a magam nevében, de ta­lán kollégáim érdekében is. Sokat hallunk-olvasunk a ven­déglátóipar helyzetéről, és azokról az „elvárásokról”, melyek a szóra­koztató zenét, ezen belül a cigány­zenét érintik. Felmerült bennem ezzel kapcsolatban néhány kérdés. Már évek óta tapasztalható, hogy a cigányzenés üzletek jelentős ■észét megszüntetik, a muzsikát le­építik. Magam is prímás vagyok, és sok- Si>r hallom: a zenei ízlés megvál- toott. De talán nemcsak erről van szt hanem arról, hogy mi, cigány- zeneiek. gyakran csak zenei kér­désnek lógjuk fel hivatásunkat. _ Pedig többet kellene adni a kül­sőségekre. A szó szoros értelmében a külsőre gondolok, vagyis a tiszta, ízléses, elegáns formaruhára. Fi­gyelnünk kellene jobban a pontos „bekezdésre” esténként. Ne attól tegyük függővé a zenélést, hogy hány asztal foglalt az üzletben. Magam is a piacról élek, mégis táv­latilag fontosabb a „rodesz”-nál az, hogy a vendégek többsége jól szó­rakozzon zenénkre. Mindehhez az is kell, hogy saját zenekarunkban legyen tartás, erkölcsi, emberi egyetértés, nemcsak zenei össz­hang. Ha ez megvan, akkor nem nehéz a jó kapcsolatokat kiépíteni és megtartani az üzlet személyzeté­vel. ... Családunkban apáról fiúra szállt ez a szép hivatás, amelynek továbbélését akkor segítjük elő, ha olykor megvizsgáljuk önmagunk szerepét, hibáinkkal együtt. Hiva­tásunkat úgy tehetjük széppé, ha a vendégeket esténként kulturáltan szórakoztatjuk. Lakatos Flórián prímás-bizalmi (Budapest „Arany Hordó”) 2 A BIZONYTALAN TONALITÁS — CÍMÖ SOROZATHOZ Összefoglalás helyett L apunkban megjelent, harmo­nizálással kapcsolatos cikk­sorozatommal összefüggésben kü­lönböző vélemények hangzottak el. A szélsőséges megnyilatkozásokat nem tekintve, főleg értetlenséggel találkoztam. Szerintem ez az értet­lenség egyrészt zenészeink zenetör­téneti-esztétikai, zenetudományi is­mereteinek hiányából, másrészt az egyes zenei stílusok elméletéhez (pl. funkciótanhoz) való görcsös ragaszkodásból származik. A sorozat elsődlegesen nem pe­dagógiai szándékkal készült. Azt szerettem volna bebizonyítani, hogy nincs abszolút összhangzat­tan! A tonalitáshoz, mint zenei rendező elvhez (amely a függőle­gest — a hangokat, a harmóniá­kat — éppúgy rendezi, mint a víz­szintest — a formát), különböző korszakokban, a fejlődésnek meg­felelően, mindig fejlettebb, bonyo­lultabb hangzásanyag kapcsolódott úgy, hogy a magasabb szint egyben az előző korok zenei anyagát is tar­talmazta. Például: a középkorban 7 módusszal dolgoztak, amelyből Bach idejére kettő lett (a dúr és a moll), mely magában foglalta az előző 7 móduszt és ebből a XX. században kialakult az egyet­len hangnemként felfogható „reihe” (12-hangú) technika. Vagyis a Riemanni-funkciós el­mélet csak Bachtól Wagnerig alkal­mazható. Természetesen a funk­ciós elméletet ráerőltethetjük a ké­sőbbi zenékre, de ez szükségtelen. Arnold Schönberget idézve: „A meghatározott funkciós rend is biztosítja az akkordok sorrendjét. Hanem az ilyen sorrend hiábavaló, mivel a haladás egy cél felé tart. A cél elérése a folytatástól függ: amely előre is mozdít (a cél felé), ugyanakkor a cél ellen is dolgoz­hat. Az akkordlépés funkciója, hogy a hangnemet meghatározza, vagy annak ellentmondjon.” (Lásd Arnold Schönberg: Die formbil­denden Tendenzen der Harmonie. UE. 1954.) Mindenesetre jobb, ha a funkciók helyett az akkordkap­csolatok közt fellépő hatásmecha­nizmust figyeljük meg. Mit jelent ez? Két akkordkapcsolat között hangzáspszichológiailag érezhe­tően bizonyos hatások keletkez­nek. Például: ha (C-dúrban) C-dúr- akkordot felfelé G-dúr, vagy lefelé Em követ, „gyenge” hatást tapasz­talhatunk, vagy a C-dúr—Am, ill. C-dúr—F-dúr esetében „erős” lé­pésekről beszélhetünk, míg a szom­szédos fokok közt (pl.: F—G) „igen erős” hatást észlelünk. (L.: Arnold Schönberg: Harmonie­lehre UE. 1922.) Ugyanilyen hatá­sok vonatkoznak az alterált lépé­sekre, pl. a C—Eb-kötés „süly- lyedő”, a C—A „emelkedő” hatást biztosít. (L.: Lendvai Ernő: Verdi és a XX. század, Zeneműkiadó, Bp. 1984.) Tehát mindebből meg­állapíthatjuk, hogy amíg az auten­tikus lépések hatása „erős-aktív”, addig a plagális lépéseké „gyenge­passzív”. A másik vitatott pont a pentató­niával kapcsolatos. Több zenész kifogásolta, hogy például a Gm7/C akkordszerkezet nem pentaton- eredetű. Pedig ezt az akkordszer­kezetet pentaton akkordként már Verdi alkalmazta. (L.: Lendvai E.: Verdi és a XX. század, 97. o.) Ezen­kívül olyan vélemény is elhangzott, amely szerint a „Bizonytalan tona- litás" írásom 5/a példájának dalla­ma nem nevezhető pentatóniának. Természetesen egy skolasztikus vi­tában elmélkedhetnénk „szigo­rúbb” és/vagy „kötetlenebb” pen­tatóniáról, attól függően, hogy egy adott pentaton dallam mennyire ragaszkodik a magyar népzene dal­lamfordulataihoz, de úgy gondo­lom, ez egyáltalán nem vinne előbbre bennünket. Vagyis, ha al­kotni akarunk, a pentatóniát szaba­don kell értelmeznünk. Gondola­taink mindig olyanok legyenek, mint az uralkodóé, s nem mint a rabszolgáé. (Hisz az öt hangot 120-féleképpen írhatjuk le, tudni­illik: 5x4x3x2x1=120 hori­zontális kombinációs lehetőséget biztosít, és akkor hol van még a vertikális felület. Érdekességként: az észak-amerikai country elősze­retettel alkalmazza a dúr jellegű pentatóniát.) A mai „könnyű”-zenei számok harmonizálása legtöbbnyire dal- lami eredetű, vagyis a harmóniák a dallam természetéből fakadnak. Bizet volt az első zeneszerző, aki harmóniáinak sorrendjéül nem előre meghatározott modulációs sémákat („tonikanizációt” ideig­lenes modulációt =kibővített to­nális központokat) alkalmazott, hanem a népzene hatására dalla­mainak jellegéből adódtak harmó­niái is. Az impresszionista zene­szerzőkön keresztül, a mai „köny- nyű”-zene tulajdonképpen ezt a folyamatot érzékelteti. Szorosan ehhez kapcsolódik a modern elektronikus hangszerek játékgyakorlatából eredő harmo­nizálás. Ennek az az oka, hogy a szintetizátoron nem lehet „zongo­rázni”, teljesen másféle akkord- „felrakást” és akkord egymásutánt igényel az ún. „csúcstechnológia”, mint a zongora. Tapasztalati úton a zenén belül „mindent” meg kell ismernünk, majd ösztönünkre — tudatalatti logikánkra hallgatva — dönte­nünk. Ugyanis a tehetség egyetlen mérhető eszköze az alkotói fantá­zia. Azon alkotói fantázia, amely képessé tesz pl. egy dallam megírá­sára, egy jól megszerkesztett rög­tönzésre, különböző zenei korsza­kokhoz ízlésesen alkalmazkodó jó harmonizálásra stb. „Az esztétika alapkövetelményei — az anyag be­mutatásának világossága, a kont­raszt, az ismétlés, az egyensúly, a variálás, a feldolgozás, az arány, a belső összefüggés, átvezetés szük­ségessége — minden stílusban, minden idiómában érvényesek.” (Gerald Strong) Végezetül: tudom, a sorozat nyelvezete sok kolléga számára ne­héz volt, de egyszerűen nem tud­tam gondolataimat másképp kife­jezni, mivel a zenészújság terjedel­mének kötöttsége miatt nem volt hely az általános megállapítások bővebb kifejtésére, tehát a mai ze­netudomány álláspontját szintén figyelembe véve (mivel az elmélet­nek kell követnie a gyakorlatot és nem megfordítva) a tömörség el­sődleges szempont volt. Ettől füg­getlenül remélem, hogy stúdió­tanáraink munkámat pedagógiai célzattal is hasznosíthatják. Zenész kollégáim részére pedig az alábbi forrásmunkákat ajánlha­tom további gondos tanulmányozás végett: Arnold Schönberg: A zeneszer­zés alapjai. Zeneműkiadó, Bp. 1971. Arnold Schönberg: Harmonielehre UE. 1922. Arnold Schönberg: Die formbilden­den Tendenzen der Harmonie UE. 1954. Arnold Schönberg: Vorschule des Kontrapunktes UE. 1977. Lendvai Ernő: Verdi és a XX. szá­zad. Zeneműkiadó, Bp. 1984. Frank Oszkár: Zeneelmélet III. Zeneműkiadó, Bp. 1973. Frank Oszkár: Bevezető Bartók Mikrokozmoszának világába. Zeneműkiadó, Bp. 1977. Vágó Tibor SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék