Szórakoztató Zenészek, 1988 (29. évfolyam, 1-6. szám)
1988 / 1. szám
15. § (1) A szórakoztatózenészek és előadóművészek munkarendjéről, munkabéréről és munkafeltételeiről szóló 29/1983. (XII. 17.) A BMH számú rendelkezés 3. § (1) és (3)—(4) bekezdésének helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(3) Az alkalmilag foglalkoztatott zenész napi munkabérére vonatkozóan a munkáltató és a munkavállaló írásban szabadon állapodik meg, az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével. Alkalmi foglalkoztatásnak minősül, ha ugyanazon vállalatnál a zenészt legfeljebb heti 2 alkalommal, napi hat-hat órai munkaidőben foglalkoztatják. (4) A szilveszter éjszakai szereplésre szerződtetett zenész részére — legalább hétórai, de legfeljebb 10 órai foglalkoztatási időt figyelembe véve — legalább 1200 forint bér fizethető.” (2) A 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendelkezés 4. § (2) bekezdésének második mondata helyébe a következő rendelkezés lép: „Az átalány felső határa személyenként havi 400 Ft.” (3) A 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendelkezés 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „5. § (1) A nem alkalmilag foglalkoztatott előadóművész napi fellépti díját legalább a) 180, b) 160 Ft-ban kell megállapítani. (3) Az alkalmilag foglalkoztatott előadóművész fellépti díjában a részére kiállított „igazolás”-t alapul véve írásban szabadon lehet megállapodni. (4) Ha az alkalmilag foglalkoztatott előadóművész ugyanannál a munkáltatónál egy napon másodszor lép fel, a második fellépés díja az első fellépés díjának hatvan százaléka. (5) Az (1)—(4) bekezdésben foglaltak alapján megállapított fellépti díj az előadásra való felkészülés, illetőleg a szükség szerinti próbák díjazását is magában foglalja. (6) Ha a megállapodás szerint az előadóművész jelmezben lép fel, a munkáltató köteles az állami kölcsönző által igazolt kölcsönzési díjat megtéríteni. Ha a jelmez az előadóművész tulajdonát képezi, a költségtérítésként fizetett ruhahasználati díj a fellépti díj 5—10 százaléka lehet. (7) A szállás, utazási és hangszerszállítási költségek megtérítése, a hangszer és erősítő berendezés karbantartása, illetőleg javítása címén fizethető átalány tekintetében a 4. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.” (2) A teljes műsoridőt betöltő fellépés esetén, valamint ugyanannál a munkáltatónál egy napon több egységben fellépő előadóművész díja emelhető. Az emelés felső határa a megállapított fellépti díj ötven százaléka. (5) A 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendelkezés 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „7. §. A lemezbemutatók részére hatórai műsoridő tartamára — a hanglemezek elhasználódása ellenértékeként — legfeljebb 150 Ft, ha nagyértékű video- stb. berendezéseket használ, legfeljebb 400 Ft költségátalány fizethető. Rövidebb műsoridő esetén a költségátalányt arányosan csökkenteni kell. Az e rendelkezésben meghatározottakon túlmenően egyéb címen költségtérítés nem fizethető.” (4) A 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendelkezés 6. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) A lemezbemutató napi munkabérét személyi kategóriájától függően teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a következők szerint kell megállapítani: (Lásd a lenti táblázatot.) (6) A 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendelkezés mellékletének 1. pontja az alábbiak szerint módosul: „1. A rendszeresen több hangszeren játszó zenész részére a 3. § (1) bekezdésben meghatározott napibér alsó határánál legalább 10%-kal magasabb munkabért indokolt megállapítani. 23. § (1) Ez a rendelkezés 1988. január 1. napján lép hatályba. (2) Egyidejűleg hatályát vesztik a szórakoztatózenészek és előadóművészek munkaidejéről, munkabéréről és munkadíjazásáról szóló 29/1983. (XII. 17.) A BMH számú rendelkezés 8. §-ának (2) bekezdése; (2) Az e rendelkezés 6., 11., 15. és 19. §-aiban, valamint az 1—2., 4., 6—7., 9—15. és 17—19. számú mellékletének „a” jelű soraiban előírt alsó bérhatárok alkalmazása 1990. december 31-től kötelező, addig a „b” jelű sorokban meghatározott alsó bérhatárok az irányadók. (4) Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal a felső bérhatárok összegére iránymutatást adhat. Dr. Halmos Csaba s.k. államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke Mindenkit érdekel! Változtak a szórakoztatózenészekre vonatkozó jogszabályok Az ÁBMH elnöke 13/1987. (X. 25.) ÁBMH számú rendelkezése az alábbiak szerint módosította a 29/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú, a szórakoztatózenészek munkaidejéről, munkabéréről és munkadíjazásáról szóló rendelkezését: „(1) A zenész napi munkabérét személyi kategóriájától, minősítésétől, valamint beosztásától függően teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a következők: és az e rendelkezés mellékletében foglaltak figyelembevételével kell megállapítani. • Gondolatok hivatásunkról Úgy érzem, nehéz témában fogok tollat a magam nevében, de talán kollégáim érdekében is. Sokat hallunk-olvasunk a vendéglátóipar helyzetéről, és azokról az „elvárásokról”, melyek a szórakoztató zenét, ezen belül a cigányzenét érintik. Felmerült bennem ezzel kapcsolatban néhány kérdés. Már évek óta tapasztalható, hogy a cigányzenés üzletek jelentős részét megszüntetik, a muzsikát leépítik. Magam is prímás vagyok, és sokszor hallom: a zenei ízlés megváltozott. De talán nemcsak erről van szó, hanem arról, hogy mi, cigányzenészek, gyakran csak zenei kérdésnek fogjuk fel hivatásunkat. Pedig többet kellene adni a külsőségekre. A szó szoros értelmében a külsőre gondolok, vagyis a tiszta, ízléses, elegáns formaruhára. Figyelnünk kellene jobban a pontos „bekezdésre” esténként. Ne attól tegyük függővé a zenélést, hogy hány asztal foglalt az üzletben. Magam is a piacról élek, mégis távlatilag fontosabb a „rodesz”-nál az, hogy a vendégek többsége jól szórakozzon zenénkre. Mindehhez az is kell, hogy saját zenekarunkban legyen tartás, erkölcsi, emberi egyetértés, nemcsak zenei összhang. Ha ez megvan, akkor nem nehéz a jó kapcsolatokat kiépíteni és megtartani az üzlet személyzetével. ... Családunkban apáról fiúra szállt ez a szép hivatás, amelynek továbbélését akkor segítjük elő, ha olykor megvizsgáljuk önmagunk szerepét, hibáinkkal együtt. Hivatásunkat úgy tehetjük széppé, ha a vendégeket esténként kulturáltan szórakoztatjuk. Lakatos Flórián prímás-bizalmi (Budapest „Arany Hordó”) A BIZONYTALAN TONALITÁS CÍMŰ SOROZATHOZ Összefoglalás helyett Lapunkban megjelent, harmonizálással kapcsolatos cikksorozatommal összefüggésben különböző vélemények hangzottak el. A szélsőséges megnyilatkozásokat nem tekintve, főleg értetlenséggel találkoztam. Szerintem ez az értetlenség egyrészt zenészeink zenetörténeti-esztétikai, zenetudományi ismereteinek hiányából, másrészt az egyes zenei stílusok elméletéhez (pl. funkciótanhoz) való görcsös ragaszkodásból származik. A sorozat elsődlegesen nem pedagógiai szándékkal készült. Azt szerettem volna bebizonyítani, hogy nincs abszolút összhangzattan! A tonalitáshoz, mint zenei rendező elvhez (amely a függőlegest — a hangokat, a harmóniákat — éppúgy rendezi, mint a vízszintest — a formát), különböző korszakokban, a fejlődésnek megfelelően, mindig fejlettebb, bonyolultabb hangzásanyag kapcsolódott úgy, hogy a magasabb szint egyben az előző korok zenei anyagát is tartalmazta. Például: a középkorban 7 módusszal dolgoztak, amelyből Bach idejére kettő lett (a dúr és a moll), mely magában foglalta az előző 7 móduszt és ebből a XX. században kialakult az egyetlen hangnemként felfogható „reihe” (12-hangú) technika. Vagyis a Riemanni-funkciós elmélet csak Bachtól Wagnerig alkalmazható. Természetesen a funkciós elméletet ráerőltethetjük a későbbi zenékre, de ez szükségtelen. Arnold Schönberget idézve: „A meghatározott funkciós rend is biztosítja az akkordok sorrendjét. Hanem az ilyen sorrend hiábavaló, mivel a haladás egy cél felé tart. A cél elérése a folytatástól függ, amely előre is mozdít (a cél felé), ugyanakkor a cél ellen is dolgozhat. Az akkordlépés funkciója, hogy a hangnemet meghatározza, vagy annak ellentmondjon.” (Lásd Arnold Schönberg: Die formbildenden Tendenzen der Harmonie. UE. 1954.) Mindenesetre jobb, ha a funkciók helyett az akkordkapcsolatok közt fellépő hatásmechanizmust figyeljük meg. Mit jelent ez? Két akkordkapcsolat között hangzáspszichológiailag érezhetően bizonyos hatások keletkeznek. Például, ha (C-dúrban) C-dúrakkordot felfelé G-dúr, vagy lefelé Em követ, „gyenge” hatást tapasztalhatunk, vagy a C-dúr—Am, ill. C-dúr—F-dúr esetében „erős” lépésekről beszélhetünk, míg a szomszédos fokok közt (pl.: F—G) „igen erős” hatást észlelünk. (L.: Arnold Schönberg: Harmonielehre UE. 1922.) Ugyanilyen hatások vonatkoznak az alterált lépésekre, pl. a C—Eb-kötés „süllyedő”, a C—A „emelkedő” hatást biztosít. (L.: Lendvai Ernő: Verdi és a XX. század, Zeneműkiadó, Bp. 1984.) Tehát mindebből megállapíthatjuk, hogy amíg az autentikus lépések hatása „erős-aktív”, addig a plagális lépéseké „gyengepasszív”. A másik vitatott pont a pentatóniával kapcsolatos. Több zenész kifogásolta, hogy például a Gm7/C akkordszerkezet nem pentatoneredetű. Pedig ezt az akkordszerkezetet pentaton akkordként már Verdi alkalmazta. (L.: Lendvai E.: Verdi és a XX. század, 97. o.) Ezenkívül olyan vélemény is elhangzott, amely szerint a „Bizonytalan tonalitás” írásom 5/a példájának dallama nem nevezhető pentatóniának. Természetesen egy skolasztikus vitában elmélkedhetnénk „szigorúbb” és/vagy „kötetlenebb” pentatóniáról, attól függően, hogy egy adott pentaton dallam mennyire ragaszkodik a magyar népzene dallamfordulataihoz, de úgy gondolom, ez egyáltalán nem vinne előbbre bennünket. Vagyis, ha alkotni akarunk, a pentatóniát szabadon kell értelmeznünk. Gondolataink mindig olyanok legyenek, mint az uralkodóé, s nem mint a rabszolgáé. (Hisz az öt hangot 120-féleképpen írhatjuk le, tudniillik: 5x4x3x2x1x 120 horizontális kombinációs lehetőséget biztosít, és akkor hol van még a vertikális felület. Érdekességként: az észak-amerikai country előszeretettel alkalmazza a dúr jellegű pentatóniát.) A mai „könnyű”zenei számok harmonizálása legtöbbnyire dallami eredetű, vagyis a harmóniák a dallam természetéből fakadnak. Bizet volt az első zeneszerző, aki harmóniáinak sorrendjéül nem előre meghatározott modulációs sémákat („tonikanizációt” ideiglenes modulációt ,kibővített tonális központokat) alkalmazott, hanem a népzene hatására dallamainak jellegéből adódtak harmóniái is. Az impresszionista zeneszerzőkön keresztül, a mai „könnyű”zene tulajdonképpen ezt a folyamatot érzékelteti. Szorosan ehhez kapcsolódik a modern elektronikus hangszerek játékgyakorlatából eredő harmonizálás. Ennek az az oka, hogy a szintetizátoron nem lehet „zongorázni”, teljesen másféle akkord„felrakást” és akkord egymásutánt igényel az ún. „csúcstechnológia”, mint a zongora. Tapasztalati úton a zenén belül „mindent” meg kell ismernünk, majd ösztönünkre — tudatalatti logikánkra hallgatva — döntenünk. Ugyanis a tehetség egyetlen mérhető eszköze az alkotói fantázia. Azon alkotói fantázia, amely képessé tesz pl. egy dallam megírására, egy jól megszerkesztett rögtönzésre, különböző zenei korszakokhoz ízlésesen alkalmazkodó jó harmonizálásra stb. „Az esztétika alapkövetelményei — az anyag bemutatásának világossága, a kontraszt, az ismétlés, az egyensúly, a variálás, a feldolgozás, az arány, a belső összefüggés, átvezetés szükségessége — minden stílusban, minden idiómában érvényesek.” (Gerald Strong) Végezetül: tudom, a sorozat nyelvezete sok kolléga számára nehéz volt, de egyszerűen nem tudtam gondolataimat másképp kifejezni, mivel a zenészújság terjedelmének kötöttsége miatt nem volt hely az általános megállapítások bővebb kifejtésére, tehát a mai zenetudomány álláspontját szintén figyelembe véve (mivel az elméletnek kell követnie a gyakorlatot és nem megfordítva) a tömörség elsődleges szempont volt. Ettől függetlenül remélem, hogy stúdiótanáraink munkámat pedagógiai célzattal is hasznosíthatják. Zenész kollégáim részére pedig az alábbi forrásmunkákat ajánlhatom további gondos tanulmányozás végett: Arnold Schönberg: A zeneszerzés alapjai. Zeneműkiadó, Bp. 1971. Arnold Schönberg: Harmonielehre UE. 1922. Arnold Schönberg: Die formbildenden Tendenzen der Harmonie UE. 1954. Arnold Schönberg: Vorschule des Kontrapunktes UE. 1977. Lendvai Ernő: Verdi és a XX. század. Zeneműkiadó, Bp. 1984. Frank Oszkár: Zeneelmélet III. Zeneműkiadó, Bp. 1973. Frank Oszkár: Bevezető Bartók Mikrokozmoszának világába. Zeneműkiadó, Bp. 1977. Vágó Tibor SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZEK