Szórakoztató Zenészek, 1988 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1988 / 1. szám

Amikor e cikk megírására vállal­koztam, felmértem, vajon könnyű, avagy nehéz dolgom lesz-e, és lesz-e sikere kis dolgozatomnak, avagy sem. A téma könnyűnek tű­nik egyfelől, hiszen „lerágott csont”; annyi népszerű kiadvány, magyarázat, ismertetés került már forgalomba, hogy ezekből és ezek­re könnyű építkezni. Másrészt igen nehéz a dolgom, mert azt tapasztaltam, hogy éppen ezekben a kérdésekben jellemző a féligazságok ismerete, nem elha­nyagolható az a „fehér folt”, ame­lyet meg kellene tölteni tartalom­mal, információval — amelynek azonban egy része még most sem áll rendelkezésre. Éppen ezért elöljáróban egy nem túl rokonszenves kéréssel fordulok e sorok olvasóihoz: mindenki sze­rezze meg legalább a magánszemé­lyek jövedelemadójáról szóló ren­deleteket és olvassa el! (Különböző sajtóorgánumokban — pl. Heti Világgazdaság mellékleteként — megtalálhatók a törvény és végre­hajtási rendeletei — egységes szer­kezetben. Január végén a Magyar Közlöny különszámában is meg­jelentek.) Tudom, kérésem merőben új — művészi területen sem szeretnek törvényeket és rendeleteket bön­gészni —, de úgy vélem, most el­engedhetetlenül szükséges. A jövő­ben ezzel — és a többi adóval is — együtt kell élnünk; mindenkinek, akinek bármilyen jövedelme van, adóalannyá (adózóvá) válhat. Ezért nem közömbös, hogy legalább az általános ismeret szintjén szakszer­vezeti tagságunk is megismerked­jék az adójogszabályokkal. Remé­lem, egy idő után már nem is fog olyan bonyolultnak tűnni. (Hang­súlyozom, remélem, egy idő után, jelenleg még e sorok írójának, de a rendeletalkotónak is vannak meg­válaszolatlan — megválaszolhatat­lan — kérdései). Arra törekszünk, hogy az élet által felvetett kérdé­sekre megtaláljuk a megfelelő és ki­elégítő választ. A SZEMÉLYIJÖVEDELEM­­ADÓ E bevezetés után: hogyan is vi­szonyul az állampolgár (szörnyű hi­vatalos kifejezés, de elég általános) a személyijövedelem-adóhoz? Fizetni kell — megfelelő feltételek mellett — minden jövedelem után. A munkaviszonyból származó munkabér után is! (Eddig a mun­kabérből — főszabályként — csak az SZTK- (nyugdíj-) járulékot von­ták le.) Ez most egy teljesen új meg­oldás, amely jelentős mértékben terheli a dolgozókat. Ennek ellensúlyozására — 1988. január 1-től — a béreket „bruttó­sították”, azaz megemelték azzal az összeggel, amelyet azután adó­ként levonnak, így a dolgozó nettó keresete — tehát amelyet a borí­tékban ténylegesen hazavisz — azonos teljesítmény mellett (azo­nos munkanapok, munkaórák, túl­órák stb. esetén) nem csökken. A bruttósított munkabérből — az adó mellett — egységesen 10% SZTK-járulékot is vonnak. (Ez az SZTK-járulék eddig nem így volt meghatározva, hanem a keresettől függően, növekvő %-os mérték­ben.) A bruttósítás során az új bé­reket úgy határozták meg, hogy aki korábban 10%-nál kevesebb ilyen járulékot fizetett, az sem jár ros­­­szabbul. EZ TEHÁT A KIINDULÓ ALAPHELYZET Az adó megállapítása előtt a bruttó összegből kiindulva meg kell állapítani az adóalapot. Ehhez figyelembe kell venni a különböző kedvezményeket. Ilyen több van, de csak a legál­talánosabbakat és a legtöbbször előfordulókat említem, amit le kell vonni a bruttó munkabérből: — az alkalmazotti kedvez­ményt (amely havi 1000 Ft, ha egész hónap­ban munkaviszonyban állt a dolgozó), — a szakszervezeti tagdíjat, — a 3 vagy több gyermek kedvezményét (amely 3 gyermek esetén havi 3000 Ft, és csak akkor jár, ha a törvényben meg­határozott feltételeknek a szülő megfelel). (Itt jegyzem meg, hogy a munka­­viszonyból származó jövedelmek elszámolására nem érvényes a mű­vészek tevékenységére vonatkozó adóelszámolás! A munkaviszony­ból származó jövedelmek elszámo­lása minden dolgozóra — bármit is végezzen — egységesen vonat­kozik.) A levonások után a maradvány lesz az adóalap, amelyet meg kell szorozni 12-vel (vagyis hogy men­­nyi lenne egy évben), az így kapott összegnek meg kell nézni az adó­táblázatban az adóterhét, ezt az adót el kell osztani 12-vel, és az így kapott összeg lesz a levonandó adó­előleg. Ezt a számítást minden hó­napban a munkáltatónak el kell végeznie. Ha az így kiszámított adóalap 12-szerese nem éri el a 48 ezer Ft-ot, akkor nem kell adóelőleget fizetni. A kiszámított adóelőleget, ha van, a munkáltató levonja a munkabér­ből és befizeti az adóhatóságnak. A megértéshez még hangsúlyoz­nom kell egy fontos alapelvet: egy személy egy adott évben elért vala­mennyi jövedelme után együttesen (összevontan) adózik. Az adótáblázat használatához pedig: Az adó — szaknyelven szól­va — progresszív jellegű. Ez annyit jelent, hogy az adózás erre a célra kialakított, a jövedelmeket sávokra bontó, s egy-egy jövedelemsávhoz meghatározott, növekvő mértékű adóemelést rendelő adótáblázat alapján történik. Ennek az adózási technikának fontos jellegzetessége, hogy az adókulcs mindig csak az adott jövedelemsávba tartozó jöve­delemrészre vonatkozik, s a ki­fizetendő adó az egyes jövedelem­sávok és kulcsok alapján kiszámí­tott „adórészek" összege. Ha egész évben nincs semmi­lyen más jövedelme a dolgozó­nak, akkor év végén a munkál­tatónak erről nyilatkozik, aki az éves jövedelme szerinti jöve­delmét összesíti, kiszámítja az adóterhét, szembeállítja a már levont adóelőlegekkel, ha van adókülönbség, azt levonja, be­fizeti. Amennyiben a munkáltató helyesen járt el, tulajdonképpen nem is kell senkinek találkoznia az adóhatósággal, ebben a kér­désben tehát nem lesz gondja. Igen ám, de igen sokunknak más forrásból is van jövedelmünk. Ilyen pl. a másod- és mellékállás, egyéb megbízási, szerződésből ere­dő jövedelem (pl. cikkírás, előadás tartása, vizsgáztatás, más vállalat­nál zenészhelyettesítés, lakáski­adásból származó jövedelmek, bor­ravalók, ingó- és ingatlanértékesí­tésből származó összegek stb. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni.) MI A TEENDŐ? Ilyen esetben a már említett nyi­latkozatot nem lehet megtenni. Az év közben is, a jövedelem meg­szerzését követően is adminisztrál­nunk és adóznunk kell. Az év vé­gén pedig mindenkinek saját ma­gának — a rendelkezésre álló ada­tok, bizonylatok alapján — kell összesítenie az évi összes jövedel­mét, ki kell számítania és be kell fizetnie az adót. Ez rettentő bonyo­lultan hangzik, és valóban nem is egyszerű művelet, de — mint a be­vezetőben említettem — mindenki­nek el kell végeznie. A munkaviszonyban szerzett jö­vedelmek elszámolása után — pél­dálózóan — más jövedelmek elszá­molását is boncolgassuk. Művé­szeknél a legáltalánosabb a munka­viszonyon kívül szerzett, szellemi és művészi tevékenységből szár­mazó jövedelmek elszámolása. Amennyiben valaki olyan, az adótörvény és végrehajtási rende­letében felsorolt szellemi-művészi tevékenységet folytat — pl. állandó előadóművészi engedéllyel fel­lép —, akkor adózása már egy kü­lön szabály alapján alakul. Nem tartozik az előadóművészi körbe az, aki nem rendelkezik hivatásos előadóművészi működési engedél­lyel, műsorkísérő, statiszta stb. adóalapja. A törvény ebben az esetben a kapott díjazás (bevétel) csak egy részét tekinti adóalapnak és ez után a csökkentett összeg után kell adózni. Az ilyen, munkaviszo­nyon kívüli tevékenységből szár­mazó összegek évi 200 ezer Ft-ig a bevétel 35%-a, e fölött a 60%-a. Ezeket a jövedelmeket év köz­ben külön kell kezelni, külön kell a kifizetőnek az adóelőlege­ket — fenti szabály alkalmazá­sával levonni — és év végén, il­letve a következő év elején — a művésznek kell az összes jö­vedelmét összevonni és az adót megállapítani. Külön eset az egy szerződésből (megbízásból) származó, 2000 Ft alatti jövedelmek adózása. Ezek megint egy külön szabály szerint adóznak, függetlenül attól, hogy milyen tevékenység nyomán kelet­keznek. Ebben az esetben a bevé­telből — a teljes összegből! — csak a jogszabály alapján járó meghatá­rozott mértékű, vagy a bizonylattal igazolható költségtérítést lehet le­vonni, és az így fennmaradt összeg 20%-át kell adóként a kifizető szervnek (kultúrház, szerződéses üzletvezető, vendéglátó vállalat stb.) levonni. Ezeket az összegeket csak a ki­fizetőnek kell nyilvántartania, az adózónak nem kell bevallania, így ez nem képezi év végén a jövedelem­összevonás alapját sem. Egészen más az úgynevezett LÁTHATATLAN JÖVEDELMEK ESETE Ez egyes művészeti területen ti­pikusan a borravaló, vagy minden olyan juttatás, amelyet különféle magánszemélyektől kapnak (lako­dalomban adott juttatás stb.). Ezeket a bevételeket is célszerű be­vallani, negyedévenként összesí­teni, és ezen összegek 20%-át kell adóelőlegként befizetni. A célszerűséget azért emelem ki, mert amennyiben az adóhatóság bizonyítani tudja, hogy egy sze­mély ilyen jövedelmet kapott (pl. bizonyítani tudja, hogy a borra­valót elfogadta­ és nem vallotta be, akkor sajnos az adócsalás gyanúja fennáll. A KÖLTSÉGEK ELSZÁMOLÁSA A felsorolt alapesetek után a költségek elszámolásáról is ejtek pár szót. A költségek elszámolásának munkaviszonyból származó jöve­delem esetében nincs helye. A költ­ségek átalányszerű elismerését szol­gálja az évenkénti 12 000 Ft-nyi alkalmazotti kedvezmény. Ez per­sze nem jelenti azt, hogy a dolgozó ne kaphassa meg a jogszabály alap­ján neki járó költségtérítéseket, amelyek mindig meghatározott mértékűek (pl. kiküldetési költség, napidíj, szállásköltség, közlekedési költség, gépkocsihasználati áta­lány, hor­nádpénz stb.). Viszont: a munkára bevitt saját zeneszerszám költségként nem ál­lítható szembe a munkabérrel, így az nem is számolható el. Melyek a költségelszámolás fő esetei? Nem munkaviszonyból szárma­zó jövedelmek esetén: — ha az művészi tevékenységből származik, általában költségelszá­molásnak nincs helye (mert arra való pl. a 200 000 Ft-ig alkalmaz­ható 65%-os ún. rezsikulcs). Ha a költségek mégis meghaladnák ezt az átalányösszeget, akkor a mű­vésznek át kell térnie a vállalkozói adó szerinti tételes költségelszá­molásra, ahol a bizonylatokat sor­­barakva, tételesen ki kell mutatni a költségtényezőket. Felhívom a figyelmet, hogy az állóeszköz­beszerzés és -értékcsökkenés sem számolható el! Az elszámolható költségelemeket a végrehajtási rendelet 16. §-a felsorolja; > , — 200 000 Ft alatti kifizetésnél a már korábban részletezett módon lehet költséget elszámolni; — az egyéb bevételekkel szem­ben évi 12 000 Ft-ig lehet — a meg­szerzésük érdekében felmerült költségeknek megfelelően — költ­ségeket elszámolni, a bizonylatokat itt is el kell tenni. Az ezt meghaladó költségek esetén itt is át kell térni a vállalkozói adó szerinti nyilván­tartásra (nem a vállalkozói adó megfizetésére!). VAGYONNYILATKOZAT A személyijövedelemadó-rend­­szer általános bevezetésével egy­idejűleg egy újfajta nyilatkozatot is lehet tenni, ez pedig a vagyonnyi­latkozat. Ennek megtétele 1988- ban nem kötelező, de aki ingatlan­nal, nagyobb értékű ingó vagyon­tárggyal, otthon tartott nagyobb összegű takarékbetéttel stb. rendel­kezik, célszerű megtenni. Ezt min­denkinek magának kell eldöntenie, hogy tesz-e ilyen nyilatkozatot, mert a későbbiekben, ha ezekből a tárgyakból valamit értékesít, és a vagyonnyilatkozat megtételét kö­telezővé teszik, bonyodalmakat okozhat annak bizonyítása, hogy a vagyon mikor, és milyen forrás­ból keletkezett. Ugyanis, ha a be­vallott és adózott, valamint a bizo­nyíthatóan meglévő vagyontár­gyakkal a kötelező vagyonnyilat­kozat tartalma nem áll arányban, akkor pótlólag, mint be nem vallott jövedelmet, esetleg megadóztathat­ják. Remélem, e kissé hosszúra nyúlt fejtegetésem közérthető és minden­ki számára hasznosítható informá­ciót adott. A teljességre sajnos nem törekedhettem, mert egy cikk kere­tei között erre nincs mód. Minden állampolgár számára a megyeszék­helyeken működő adóhatóságok kö­telesek ingyenesen eligazítást adni, így az adóproblémáikkal célszerű írásban, vagy személyesen hozzá­juk fordulni. (A tanácsok hatáskö­réből a személyijövedelem-adóval kapcsolatos kérdések kikerültek.) Rendkívüli egyéni problémákra a továbbiakban mi is választ adunk és segítséget nyújtunk. Minden kedves olvasónak bonyodalom­mentes adózást kívánok! Laknerné dr. Nedeczky Gyöngyvér Ismerkedés az adóval — röviden Tányérostánc (Idézetek a Dél-Pesti Vendéglátó Vállalat Munkaügyi Döntőbizottsága 1987. december 1-jei határozatából) A „tányérostánc” szó hallatán bizonyára régi népi hagyományok jutnak eszünkbe, mint a botostánc, farsangolás, üvegestánc stb. Felszabadult öröm, vidámság volt a kísérője ezeknek a népi játékoknak, s ha tört a bot, vagy leesett az üveg, még nagyobb volt a kacagás. De mi történik, ha baj van a tányérral? „— Az OSZK ismételten tilalmazta, sőt, az 1978/4. számú igazgatósági utasításában utalt arra, hogy megengedhetetlen a tányérozás, mert nem­csak a tisztességesen dolgozó zenészek jó hírét, hanem a szakma tekinté­lyét is rontja. Ugyanúgy tiltja az üzleti munkarend is az olyan magatar­tást, ami a zenekar megbecsülését csökkentheti, vagy az étterem, vendéglő stb. hírnevét rontja.” Hát igen. Mind több helyen baj van a tányérral. Emlékezzünk csak, mi­lyen nagy utat tettünk meg a „gyere ide, cigány !”-tól a „művész úr, legyen szíves” megszólításig. Zenészeink önerejükből, akaratukból tanultak, mű­velődtek, szakmai és erkölcsi megbecsülést, elismerést szerezve maguknak nemcsak itthon, de az egész világon. „ — kétségtelen tehát, hogy ez a magatartás (tányérozás) mindenképpen olyan jellegű, ami a közönség körében is kedvezőtlen értékítéletet vált ki .” Úgy hiszem, minden prímás felháborodva utasítaná vissza — na nem a pénzt, hanem az eljárást —, ha egy részeg vendég a homlokára nyálazná a százforintost. Ma már melyik zenész tűrné el, hogy felparancsolják az asztal tetejére!? Nem engedi emberi méltóságunk, szakmai elismertségünk. Amilyen fontos, sőt elengedhetetlen, hogy a prímásnak, mint a zenekar felelős vezetőjének, legyen tartása, tekintélye a zenekar tagjai előtt, úgy kell ennek a magatartásnak érvényesülni munkahelyünkön; az étterem, vendéglő közönsége, különösképpen ha az üzlet külföldiek által látogatott mindig is hálás, ha egy ízig-vérig magyaros, művészi produkciót hallhat­­lathat. Tetszését, megelégedését valamilyen formában kifejezésre juttatja, de annak az erkölcsi vagy anyagi elismerése, mértékének, formájának megválasztása kizárólag a vendég joga. „­­ Ezt a körülményt értékelte a Képes 7 »Inkognitóban« című rovata is, amikor az egyébként kiválóan működő Halásztanya munkáját erre a módszerre (tányérozás) tekintettel nem 96, hanem 89 pontra értékelte. Kétségtelen tehát, hogy ez a magatartás mindenképpen olyan jellegű, ami a közönség körében is kedvezőtlen értékítéletet vált ki.” Értelmetlen és felesleges önigazoló magyarázkodásba kezdeni, okokat boncolgatni, magunkat igazolni. Túl nagy a kockázata az „amíg nincs baj, addig nincs baj” elméletnek. „ — ... ellen indított munkaügyi vitájában a Döntőbizottság zárt ta­nácskozáson meghozta, elnök kihirdette az alábbi Határozatot... —” Ugye, nem érdemes, kollégák? Györfi István SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK

Next