Szórakoztató Zenészek, 1989 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1989 / 1. szám

Ára: 10 forint 1989. február — XXX. évfolyam, I. szám Z­EE SZEK AZ ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT IDŐSZAKI LAPJA A TARTALOMBÓL: Jogi tanácsok:....................................... 2 A ÍME-felülvizsgálatról: ............. 4—5 Prímásmonológ:..................................... 7 Hungarokoncert-hírek: ........................ 8 Szakszervezeti élet — választások előtt Új vonások elnökségünk munkájában A Zeneművészek Szakszervezete elnökségének decemberi ülésén többek között javaslat hangzott el az 1989. évi választások kiírásával és lebonyolításával kapcsolatban. Az előterjesztő a zenészek szak­­szervezetének titkára, Balázs Fe­­rencné volt. A sajnálatosan hosszú — több mint harminc napos — nyomdai átfutási idő miatt, lapunk megje­lenésekor a tisztségviselők újjá-, avagy újra­választása már konkrét és időben nagyon közeli feladat lesz a szakszervezeti bizalmiak, a tagság számára. E sorok írásakor annyit azonban már tudunk, hogy vala­mennyi alapszervünk megkapja azt a tájékoztatót, amelyben részlete­sen megtalálható mind­az a terv, elképzelés, ami — remélhetőleg — tovább ösztönzi a tagságot a valódi mozgalmi megújulásban. Félreértés ne essék! A Zeneművészek Szakszervezete az írásos tájékoztatóban nem „fe­lülről” erőszakolt direktívákat, fel­­lebbezhetetlen választási módsze­reket közöl. Inkább tájékoztat, megoldásokat ajánl, segítséget ad. Mint ismeretes a művészeti szak­­szervezetek országos értekezletén határozat született arról, hogy kongresszusunkat már 1989 tava­szán megrendezzük. Ezt megelőzően van szükség ar­ra, hogy — ha kell — a szakszer­vezeti élet minden szintjén tisztújí­tás legyen. De az is a demokratikus folya­mat bizonyítéka és eredménye, hogy lényegében az alapszerveze­tekre van bízva. Megerősítik-e eddigi tisztségvi­selőiket funkcióikban, vagy új ar­cokat keresnek, jelölnek és válasz­tanak meg. Egy biztos. Itt az alkalom, hogy a bizalmi testületek a tagság nevé­ben bizonyítsák érettségüket. Nagyon egyszerűen, de tömören fogalmazva: minden szó olyanná válik, amilyenné a tagság ala­kítja. Az elnökség decemberi ülésén természetesen úgy vetődött fel a változások kérdése, hogy miként és hogyan tükrözze e testület azo­kat az egyre erőteljesebben meg­nyilvánuló törekvéseket, amelyek már az elmúlt hónapok tagsági vi­táiban is mind konkrétabban, fél­reérthetetlenül merültek fel. A legegyértelműbb, hogy a jö­vőben az egyes tagozatok érvénye­sítsék az adott tagozatokhoz tarto­zó zenészrétegek érdekeit. Ezt így leírni egyszerű. De a megfogalma­zott tagsági igényt mozgalmas (és mozgalmi) tartalommal kell meg­tölteni. Erről beszélt Balázs Fe­­rencné, aki ehhez kapcsolódva vá­zolta az elnökségi munka megvál­tozásának szükségességét. Nyilván­való ugyanis, hogy a különböző tagozatok megjelenésével másképp kell működnie az elnökség koordi­náló szerepének. Voltak az elnökségi ülésen olyan hangok is, amelyek azt az aggodal­mat fejezték ki, amely szerint reális veszély az eddigi jó módszerek mellőzése a mindenáron való újítás lázában. Kár lenne — mondták né­­hányan — ha bekövetkeznék az a bizonyos fürdővíz-kiöntés az új­szülöttel és a bevált módszerekkel együtt. Nem tagadható ugyanis, hogy az eddigi módszerek szerint a havonta ülésező elnökség min­den tagja tudott a másik elnökségi tag területének gondjairól, problé­máiról. A zenepedagógusok ismer­ték a színházi muzsikusokat fog­lalkoztató kérdéseket, a szórakoz­tatózenész elnökségi tagok tájéko­zódhattak a szimfonikus zeneka­rok zenészeinek munkakörülmé­nyeiről, a táncművészek bérkérdé­seiről ... A tagozatok megjelenésével fel­tétlenül más rendszerben kell meg­szervezni az elnökségi ülések napi­rendjeit, de az imént elmondottakat figyelembe véve olyképpen, hogy a Zeneművészek Szakszervezetén be­lül az egyes szférák ne szigetelődje­­nek el egymástól. — Változatlanul tudnunk kell egymásról, intenzíven — jelentette ki az egyik hozzászóló, aki például fontosnak tartotta annak a kétség­telen ténynek deklarálását, amely szerint a szabadfoglalkozású zené­szek társadalmi, különösen a fia­talabb korosztályokra gyakorolt hatása — olyan tényező, amellyel szakszervezeti életünkben is szá­molni kell. Magyarán: a pop-rock muzsikusoknak is, számtalan ér­dekképviseleti és érvényesítési problémájuk adódik, adódhat. A kérdés tehát az, hogy az egyes tagozatok sajátos gondjai miként jelenjenek meg az elnökség munká­jában, hogyan értékelődjenek, szembesüljenek és milyen követ­keztetések, határozatok szüles­senek. A Zeneművészek Szakszervezete elnökségének munkamódszere te­hát nemcsak formálisan változik a közeljövőben, hanem tartalmá­ban is. A várható munkamódszerbeli változásokról majd áprilisi szá­munkban számolunk be részlete­sen. Elöljáróban most csak annyit, hogy a szórakoztatózenész szak­szervezeti bizottságoknak is szá­molniuk kell az érdekek új típusú felszínre törésével. Ha nem figyel­nek e folyamatra érdemben, akkor saját tagságuk soraiból várhatják a mind határozottabb igényt a be­számoltatásra. Legalábbis hisszük és reméljük, hogy a szórakoztató­zenészek körében hagyományos­nak számító közéleti érdeklődésre inspirálóan hatnak az egész ma­gyar szakszervezeti mozgalom meg­újulási törekvései. Minden jel arra vall, hogy az MSZSZ kongresszust megelőző küldöttértekezleten a zenészek kép­viselői reálisan értékelik önnön helyzetüket az általános reform­­közhangulatban, és határozottan érvelnek az őket delegáló tagok ér­dekei mellett. NEM BEFEJEZÉS, HANEM KEZDET A szakszervezetek országos tanácskozásáról A múlt év decemberének első he­tében, háromnapos tanácskozásra ültek össze Budapesten a magyar szakszervezetek küldöttei. Olvasóink a napi sajtó, a rádió és a televízió jóvoltából figyelem­mel kísérhették az eseményt, amely méltán váltott ki jelentős társadal­mi érdeklődést. Most, a tanácskozás után több, mint két hónappal, félreérthetetle­nül tisztán érzékelhető: a szakszer­vezetek szerepe jelentősége, hatása megnövekedett hazánkban. A szakszervezeti mozgalom te­kintélye, súlya, főként azért válto­zott és változik pozitív irányban, mert a megújulás jegyében képessé vált arra, hogy kettős fronton, két szálon legyen jelen valamennyi tár­sadalmi réteg tudatában, a min­dennapokban. Egyrészt a mozgalom kinyilvá­nítja: gyökeres változásokra van szükség, ma már nem elég a meg­újulást csupán hangoztatni. Másrészt a valódi megújulást nem téveszti össze a meggondolat­lan irreális követelésekkel, a dema­gógiával. Az országos tanácskozás vala­mennyi felszólalója felelősen érzé­keltette: úgy kell alakítani, módo­sítani az érdekvédelmi munkát, az érdekek érvényesítésének módjait, úgy kell „vegyíteni”, alkalmazni a hagyományos szakszervezeti te­vékenységet a korszerűbb eszkö­zökkel, hogy az elmúlt évtizedek letagadhatatlan eredményeit ne kérdőjelezzük meg, ne degradáljuk a „mindenáron modernizálás” jel­szavával, a meglehetősen divatos leválás, különállás, leszakadás frá­zisaival, bomlasztással. Ugyanakkor a magyar szakszer­vezeti mozgalomnak minden építő jellegű, őszinte szándékú alternatív érdekvédelmi szervezettel szemben nyitottnak kell lennie! Ezt hangoz­tatta a SZOT főtitkára, Nagy Sándor is. A tanácskozás vitájában felszó­lalt Grósz Károly, az MSZMP fő­titkára. Többek között hangsúlyozta: “­ Az útkeresés vitákkal is együtt­jár. Az eltérő véleményeket ma még sokan nagyon nehezen viselik el. Pedig viták nélkül nincs part­neri viszony, nem lehet kompro­misszum. A szakszervezetek országos ér­tekezletének SZOT-főtitkári vita­zárója és a módosító javaslatokat is figyelembe vevő írásos dokumen­tum leszögezi: A mozgalom fő fel­adata az érdekvédelem és érdek­­képviselet ... Meg kell teremteni, hogy az alapszervezetek hozzák létre a fölöttük összehangoló szere­pet játszó szervezeti struktúrát. A tanácskozás dokumentuma ki­hangsúlyozza, hogy a magyar szak­­szervezetek országos szintű szö­vetségét valódi és működő, konf­liktusokat felszínre hozó, vélemé­nyeket ütköztető szövetséggé kell alakítani. Csak így léphet át a moz­galom abba a hazai és nemzetközi miliőbe, amelyik kiköveteli a szá­zadvég korszerű szakszervezeti életét. (—) Nagy Sándor, a SZOT főtitkára SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK A művészszakszervezet és a Művelődési Minisztérium vezetőinek megbeszélése Az érdekegyeztetés jegyében Si­­mó Tibor, a Művészeti Szakszerve­zetek Szövetségének főtitkára és Czibere Tibor művelődési minisz­ter a közelmúltban megbeszélést folytatott, amelynek keretében az MSZSZ főtitkára átadta a művé­szeti szakszervezetek november 14-i országos értekezletének állás­­foglalását. Megállapodtak arról, hogy a dokumentumba foglalt kö­zös feladatok végrehajtásáról a kö­zeli jövőben szélesebb körben foly­tatnak eszmecserét. Első közös feladatként a rendkí­vüli bérfejlesztés végrehajtása ke­rült szóba. A legutóbbi SZOT-kor­­mánytalálkozón szakszervezeti kezdeményezésre, megállapodás született arról, hogy egyes művé­szeti területek is részesülnek 1989- ben rendkívüli bérpolitikai intéz­kedésben. Egyetértettek abban, hogy mintegy százmillió forint nagyságrendű rendkívüli bérfej­lesztési lehetőség ugyan nem hozza be az évek óta tartó lemaradást, és nem oldja meg a művészeti terület valamennyi bérgondját, de a külö­nösen problematikus területeken —­ így a színházi, valamint a zenei intézményekben, a hivatásos művé­szeti együttesekben — enyhíti a fel­halmozódott feszültségeket. Mind a miniszter, mind a főtitkár szük­ségesnek tartotta, hogy a tárca szakértői és az érintett művészeti szakszervezetek olyan irányelveket dolgozzanak ki a rendkívüli bérin­tézkedések végrehajtására, ame­lyek hosszabb távon alapul szol­gálhatnak az ágazati bérmegálla­podásoknak is. (A Népszava nyomán) (-) 1 „TÖBB” DEMOKRÁCIÁT? Jelentős szakszervezeti-testületi fórumon hangzott el egy felszólalótól a következő fejtegetés: „Sokat beszélünk arról, hogy több demokrácia kell, pedig az a megfo­galmazás már eleve hibás. Ugyanis vagy van demokrácia, vagy nincs. Nincs vizes, és még vizesebb víz.” A felszólalást dörgő taps követte. Sokat gondolkodtam azóta a fenti hasonlaton. Mert mintha valami mégis sántítana benne. Mert valóban nincs nagyon, avagy kevésbé vizes víz. Vi­szont a víz is lehet kristálytiszta, áttetszően kék, zavaros, hideg, meleg. Lehet parttalanul hömpölygő áradat, vagy mederbe szorított folyó, lehet minden gátat leromboló és lehet megzabolázott. . . tehát lehet sokféle. A mai magyar társadalom egyik legjellemzőbb vonása is a sokféleség. A többféleképpen rétegeződő társadalom több érdeket is jelent. Éppen az érdekek bonyolult, de intézményesített ütköztetési és feloldási rendszere jelenti a demokrácia működését. Nyilvánvaló, hogy ami jó az egyik társa­dalmi rétegnek, az nem előnyös esetleg egy másiknak. A kiteljesedő de­mokratikus közélet azt jelenti, hogy két különböző érdek legpozitívabb elemeit fenntartva olvadjon föl okos kompromisszumban. A demokrácia nem lehet egyenlő a „mindenki mondja a magáét” zűrzavarával. Az embe­rek, az érdekeltek hozzáértése is kell. „Csak úgy” vitatkozni terméketlen és távlattalan. Az adott művészeti, gazdasági terület, a lehetőségek többé-kevésbé pon­tos ismerete is a demokrácia egyik alapja. A több hozzáértő és felelős véle­mény szintézise a demokratikus közéletet szélesíti, terebélyesíti ki. Az első pillanatban frappáns hasonlatok tehát sokszor inkább kissé demagóg frázisok. Egy példa a zenészi területről: Ha valamely zenészgyűlésen valaki vehe­mens módon „követeli”, hogy a zenészek átlagfizetése harmincezer forint legyen, akkor lehet, hogy a felszólaló viharos sikert arat. Csak éppen a lé­nyeg sikkad el. Aki kissé ismeri a mai helyzetet, az könnyen belátja: egy­részt nem tűzhetjük ki ismét az egyenlősdi elvét célnak, másrészt az összeg többszöröse a magyar átlagkeresetnek. Más tehát — divatból — irreális igényeket, „elvárásokat” nagy hangon kinyilvánítani — „Elvégre demokrácia van!” jelszó mögé bújva és megint más, jogos szociális érdekekért szót emelni, ezek mellett érvelni. „Több” demokráciát? Inkább működő, garantált és folyamatos érdekegyeztetést, amiből kiter­melődik az értő vélemények demokráciája! Ez nem mennyiségi mutatókkal mérhető kérdés, hanem minőségi. A demokrácia minőségét pedig folyton javítani lehet. Hogy az a bizonyos víz még egyértelműbben tiszta legyen, a demokrácia még előbb valóság.

Next