Szórakoztató Zenészek, 1989 (30. évfolyam, 1-3. szám)

1989 / 1. szám

VISSZAPILLANTÁS A Zeneművészek Szakszervezete elnökségi üléseiről rendszeresen tájékoztatjuk olvasóinkat. 1988 de­cemberi számunkból azonban — anyagtorlódás miatt — kimaradt egy régebbi elnökségi ülésről szóló írás. A zenészképzés fontossága miatt most visszatérünk az 1988 szep­temberi elnökségi ülésre, ahol az OSZK központi stúdiójának és a vidéki stúdiók 1987—1988-as tan­évének mérlegét vonták meg. * Az írásos beszámolóban egyebek mellett ez áll: „Feladataink közül fontos az OSZK igényeihez való igazodás, a tanszakok létszámának kialakí­tásakor. Változatlanul nagy figyel­met kell fordítani a billentyűs, ezen belül is azorgonaszakra. Az OSZK külföldi impresszálási tevékenysé­gének segítésére még fokozottab­ban kell képezni a mai slárgerzene előadására alkalmas zenészeket, valamint az arra alkalmas, tehet­séges hallgatókat olyan irányban kell formálni, hogy például az üdü­lőhelyi szalonzenekarokban is meg­állják helyüket.” Nem lebecsülendő cél ez, hiszen a gyorsan változó könnyűzenei di­vatok mellett kétségtelen, hogy is­mét reneszánszukat élik (főként Európa nyugati országaiban) az említett szalonzenekarok. Tehát a relatíve igénytelenebb, tiszavirág­életű slágerzene mellett, a hagyo­mányos értelemben vett „komo­lyabb” szórakoztató zenét is ok­tatni, tanítani kell. (Csak remélni lehet, hogy a zenepedagógusok anyagi megbecsülésének növekedé­se megteremti a személyi feltétele­ket az univerzális zenészek oktatá­sához.) Az írásos beszámolót az elnök­ség tagjai érezhetően tüzetesen át­tanulmányozták és ebből követke­zik, hogy a szórakoztatózenészek képzésének témaköréhez újabb és újabb kérdések kapcsolódtak. Természetes ez, hiszen mint any- nyi más dolog, a könnyűzene is nagy változásokat él meg. Felmerült például a kérdés: kel!-e még ma is a viszonylag sok énekesnő? Ők tavaszonként (a ka­tegóriaszerző vizsgákon) feltűn­nek, aztán valahogy „eltűnnek”, il­letve a hakniműsorok berkeiben csillannak fel, nem a szórakozóhe­lyeken. Nem könnyű kérdés ez. A vendéglátóiparban kétségtelenül csökkent az ún. „refrain énekes­nők” szerepe, de ugyanakkor a va­lamilyen más — legtöbbször bil­lentyűs — hangszeren is játszó éne­kesnők jelentősége megnövekedett és zenekari tagokként válnak a kül­földre is utazó együttesek erőssé­geivé. Az elnökség tagjai élénken fir­tatták az OSZK stúdióhálózatá­nak gazdaságossági kérdéseit is. Portik Iván, aki szóbeli kiegé­szítésekkel járta körül a témát, nemcsak mint a napirendi pont előadója és a központi stúdió igaz­gatója, hanem mint a vidéki hely­zet ismerője is, teljesen jogosan vá­laszolt diplomatikusan. Nevezete­sen olyképpen, hogy sehol, semmi­féle oktatást, nevelést, szakmai elő­készítést nem mérnek a „kifizetődő vagy sem?” konvencionális mód­szerével. Ha a szórakoztatóiparba kikerülő muzsikusok megállják a helyüket és itthon is, meg külhon­ban is sikert aratnak, akkor képzé­sük hasznos volt, a beleölt energia nem volt hiábavaló. Más kérdés, hogy a jövő ezen a téren is új helyzetet teremthet. Hiszen az OSZK — nem kis anya­gi áldozattal fenntartott — stúdió- hálózata által képzett, majd az OSZK-nál sikeresen vizsgázó zené­szek és énekesek, az OSZK-tói függetlenül is esetleg külföldi szer­ződést vállalhatnak valamely imp- resszáló szervvel. Változhatnak bizonyos intézmé­nyek között a viszonyok, lehet bi­zonyos pontokon mindenáron ver­senyhelyzetet teremteni, ez nem változtat azon az alaphelyzeten, hogy az Országos Szórakoztató­zenei Központot és az egész stúdió- hálózatot azért hozták létre, azért tartjuk fenn, hogy elsősorban a ha­zai munkáltatói keresletet elégít­sük ki. Ha tehát valamely más zenész­közvetítő intézmény „viszi el” az általunk kiképzett és vizsgáztatott muzsikusokat, akkor még dicsére­tesebb az OSZK stúdióinak az a tö­rekvése, hogy a billentyűsök iránti rendkívül megnövekedett igényt minden lehetséges eszközzel pró­bálja kielégíteni. Az elnökségi ülésen felmerült az is, hogy a konkrét zenei képzés mellett nem lenne-e célszerű bizo­nyos nyelvek (német—angol) okta­tása, hogy zenészeink külföldön tárgyalóképesebbek legyenek. A válasz: a közeljövőben ez is bein­dul, de fakultatív alapon, tehát nem kötelező jelleggel. Az a kérdés, hogy van-e kapcso­lat más zenei oktatási intézmények, az állami zeneiskolák és az OSZK stúdiói között, felvetette azt a régi fájó pontot, amely szerint — saj­nos — még ma is tapasztalható bi­zonyos arisztokratikus elzárkózás úgymond „az értéktelen” könnyű­zenével szemben. Jellemző, hogy vidéken főként azokban avárosokbanvan gyümöl­csöző együttműködés az OSZK- stúdiók és az állami zeneiskolák között, ahol a környezet már évek óta olyan jellegű a közművelődés­Olvasóink kérdezik: — Mit nyújt új áráért a SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK? Mint októberi számunkban már közöltük: a papírárak és a nyomdai költségek emelkedésével összhang­ban 1989. január 1-jétől lapunk új ára 10,— Ft. Ebből következik, hogy az évi előfizetési díj: 60,— Ft. Jóllehet, az árak emelkedése nem a zenészújság szerkesztőségén, de még az OSZK vezetésén sem múlik, mégis teljesen jogos és indokolt ol­vasóinknak az a kérdése, amelyet ennek az írásnak címéül adtunk. Természetesen a kérdés nem ilyen homogén formában hangzik el vagy fogalmazódik meg, hanem többféleképpen. Valahogy ilyen mondatokban: — Ha már drágább a zenészújság, akkor a jövőben le­gyen érdekesebb. Vagy: — Reméljük, a felemelt árú Szórakoztatózenészek olvas­mányosabb, színesebb lesz stb. stb. Nos, az olvasmányosságért min­dent elkövetünk, a színesség pedig szintén olyan célunk, amelyet cik­keink változatosságával, írásaink sokoldalúságával igyekszünk elérni, mert újságunk szó szerinti színes­sége tovább emelné a nyomdakölt­ségeket. De nézzük, mit is tervezünk konkrétan e hetekben: — Feltétlenül első helyen kell említeni, hogy változatlanul leg­fontosabb célunk a szórakoztató­zené szí hivatással összefüggő kér­dések többrétű ábrázolása, elem­zése. Ez persze túl általános. Pedig sok lehetőséget takar. Feltételezi és jelenti gondjaink, terveink nagyobb nyilvánosságát, egybecsengően az egész magyar szakszervezeti moz­galom és közélet megújulásával. Jelenti a még gyakran működő szolgalelkű öncenzúra gúnyájának levetését, de jelenti azt is, hogy szakmánk helyzetéről nem festhe­tünk sem a ma kissé divatos módon sötét, sem indokolatlanul rózsaszínű képet. Magyarán: az őszinteség nem csaphat át demagógiába, a nyíltság nem lehet öncélú szabdalózás és az elemzések nem ösztökélhetnek sem megalapozatlan reményeket, sem bénító pesszimizmust a zenészi hi­vatással kapcsolatban. Mindannyian tudjuk, hogy a szó­rakoztatózene és különösen annak vendéglátóipari ágazata rendkívül nehéz időket él át. E nehéz időszak valós okainak feltárása is olyan feladata lapunknak, amelyhez csak felelősen lehet nekikezdeni. A nyílt­ság ebből következően gyakran le­het majd fájdalmas. Talán nem is egy tényező, hanem több akadályozza azt, hogy félre­érthetetlenül felismerjük a vendég­látóipari szórakoztatózene válságá­nak igazi okait. Talán sokkal gyor­sabban kell felismernünk és fel­ismertetnünk, hogy a szórakozta­tás jellegének ma másnak, másfé­lének kell lennie, mint akár a közel­múltban. Hiszen nemcsak a gép­zene, a diszkó, a video, a szabadidő felhasználásának sok új módja tartja távol az embereket a vendég­látóipari szórakozástól, hanem az életfeltételek nehezebbé válása sem kedvez az éttermi zenének, a bár­műsoroknak. Erről a folyamatról kíván hű képet adni a Szórakoztatózené­szek. De a komolyabb-komorabb írá­sok mellett, nem feledkezünk meg arról, hogy a zenélés és mindaz, ami azt körülveszi, mégiscsak felemelő, hangulatteremtő, vidám és kelle­mes dolog. Tehát meg-megcsillan majd cikkeinkben a zenészhumor, igyekszünk érdekes egyéniségű kol­légáinkról derűs, egyben elgondol­kodtató írásokat publikálni és vál­tozatlanul szeretnénk, ha olvasóink továbbra is felkeresnének bennün­ket leveleikkel, javaslataikkal. Fi­zetett hirdetésekkel is bővül, gaz­dagodik lapunk külalakja. Mindent összevetve, megdolgo­zunk olvasóink bizalmáért és szer­kesztőbizottsági üléseinken folya­matosan értékeljük cikkeink vissz­hangját, hatását. Végezetül — talán meglepő, de tény — említést kell tenni arról, hogy a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége még most, a felemelt lapár körülményei között is jelentős anyagi támogatással segíti a Szó­rakoztatózenészek megjelentetését. Tehát csak az emelkedő költségek egy része hárult át Olvasóinkra. A szerkesztő 2 ben és a zenei életben, amelyben természetes a különböző zenei mű­fajok harmóniája. E városok: Pécs, Eger, Szolnok, Veszprém... Budapesten már hagyományos a Vasutas Zeneiskola és a Postás Zeneiskola együttműködése a Szó­fia utcai OSZK-stúdióval. Ami a stúdiókba jelentkező „emberanyagot”, a növendékek képzettségének színvonalát illeti, ezzel kapcsolatban Portik Iván el­mondta: „nulláról” egyetlen hall­gató sem indul az OSZK-stúdiók- ban és éppen ezen a téren van je­lentősége annak, hogy a vasutas és postás zeneiskolákkal jó az össz­hang. Visszatérve az anyagiakra, a he­lyiségbérietek ára emelkedik, a stú­diók hangszerparkja kissé elörege­dett, az új hangszerek drágák. Ennek ellenére — nem frázis­ként, hanem tényként — le kell ír­ni, hogy az OSZK stúdiói válto­zatlanul egyfajta missziónak tekin­tik a szórakoztató zenészek kép­zését. Ezt a célt a Zeneművészek Szakszervezete elnöksége is tudo­másul vette, méltányolja, helyesli. Néhány mondat egy NSZK-beli sikerről Még 1988 első felében történt. A bonni magyar nagykövetség kultúrattaséja, ifj. Szűrös Mátyás te­lefonon hívta az OSZK igazgatóságát. Műsort kért és igényelt 1988 szilveszter napjára a hürthi Bür- gerhausba. Azonnal megindult a szervezés. A még zsenge, de már energikus Hungarokoncert-OSZK szervezői, azonnal megérezték: itt a kedvező alkalom ahhoz, hogy a fiatal mű­soriroda bizonyítsa életképességét. Néhány hónappal később, a mindig örökmozgó, fáradhatatlan és kiváló szervezőkészséggel megáldott Herczeg József lett a 18 tagú mű­vészcsoport vezetője. Univerzális, „mindenből egy keveset, de mindenből a jót” műsor alakult ki, sok-sok próbával, gyakorlással, jóízű viták közben és ösz­tönző — tehát nem bénító — lámpalázzal. Most már jóleső érzéssel nyugtázhatjuk: a siker nem maradt el. A táncosokat, a bűvészt, az énekeseket, a sokoldalú Herczeg zenekart — a Danubius Singers-t — nem indokolatlanul, nem formálisan bú­csúztatták a német vendéglátók AUF WIEDERSEHEN-nel, amikor a hürthi Bürgerhaus szupertechnikával ellátott színpadán megköszön­ték a dörgő tapsot. JÓ, HA TUDJUK... A Munkaügyi Közlöny 11. számában jelent meg az ÁBMH 9501/88. sz. közleménye a saját személygépkocsi használata esetén elszámolható térítési díj mértékéről, ami ez év augusztus 1-jétől 4,20 helyett 4,40/km. (Ez nem vonatkozik a naponkénti munkába- járás esetére csak, az alkalmi fellépésekre.) Több zenész fordult hozzánk azzal a problémával, hogy szerző­déses üzletben dolgozik, és bár még nem telt le a határozott idejű szerződése, az üzlet vezetője nem kívánja foglalkoztatni, és közölte, hogy már másnaptól nem tart igényt a munkájára. Ismét felhívjuk a zenész kollégák figyelmét, hogy nem a szerző­déses üzlet vezetőjével, hanem az illető vállalattal, áfésszel áll­nak munkaviszonyban. Ez esetben tehát az illetékes munkáltatót kell felkeresni és munkára jelentkezni. Ha valóban nyomós indokai voltak az üzlet vezetőjének, akkor a dolgozót a munkáltató (válla­lat, áfész) vonhatja fegyelmileg felelősségre, vagy szüntetheti meg felmondással munkaviszonyát, a dolgozónak viszont lehetősége van a megfelelő fórumoknál jogorvoslatot kérni (Munkaügyi Döntő- bizottság, Munkaügyi Bíróság), amennyiben a munkáltató döntésé­vel nem ért egyet. Még mindig sok fejtörést okoz, hogy a borravalót, mint „látha­tatlan jövedelmet” hogyan vallják be a személyi jövedelemadózás­hoz. Azt hiszem, azt a zenész kollégák tudják a legjobban, hogy ál­talában pl. a szállodaiparban, „márkásabb” szórakozóhelyeken, ahol viszonylag magas a napi bér, kevesebb a borravaló. Itt a kül­földi, vagy akár hazai vendég a magasabb áru étlap mellett nemigen nyúl a pénztárcába külön borravalóért. Az ilyen munkahelyen dol­gozó zenésznek esetleg valóban nincs mit bevallania. Más a helyzet olyan forgalmasabb, vagy éjszaka is tovább nyitvatartó üzletekben, ahol nincs magas gázsi, mert az üzlet jellegéből, a vendégek össze­tételéből adódóan több a csúszópénz. Itt bizony tárgyszerűen be kell vallani a zenésznek a hálapénzt. Gondoljunk arra, hogy az adó­hatóságnál dolgozók is emberek, akik akár vendégként is előfordul­hatnak bármelyik vendéglátó egységben. Ha azt látják, hogy a ven­dégek az egyébként valóban jó hangulatot teremtő zenészektől nem sajnálják a jattot, nehéz elhitetni velük az adóbevallásnál, hogy há­lapénz a zenészeknél nem létezik, vagy csak elenyésző. Többen sérelmezték, hogy miután állandó Szerződésbe nem tud­nak elhelyezkedni, mert olyan hangszeren játszanak, amiből túlkí­nálat van, alkalmi helyettesítéseket vállalnak és minden ilyen fellé­pésnél levonják gázsijukból a nyugdíjjárulékot. Ugyanakkor társa­dalombiztosítási járulékot is kell fizetniük (mint munkaviszonyban nem álló előadóművésznek). Ezt a kettős járulékfizetési ellentmondást jeleztük az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság illetékeseinek, ahonnan az alábbi állásfoglalást kaptuk: „Ha a munkaviszonyban nem álló előadóművész az engedélye sze­rinti művészeti tevékenységet folytatja, e címen rá a társadalombiz­tosítás az »egyes ellátásra jogosultra vonatkozó« külön szabályok szerint terjed ki, az ennek alapján fizetett társadalombiztosítási já­rulék mellett a nyugdíjjárulékfizetési kötelezettség nem áll fenn (a művész biztosítása a társadalombiztosításról szóló törvény (I./10. §-a alapján nem állapítható meg; a I. X. fejezete alá tartozá­suk a nyugdíjjárulék, valamint a foglalkoztató szerv társadalombiz­tosítási járulékfizetési kötelezettségét kizárja.)” Eszerint a kétszeres járulékfizetés elkerülése érdekében az alkal­mi helyettesítések után (az amúgy is csekély gázsiból) nyugdíjjáru­lékot vonni nem lehet. A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló, 1987 évi VI. tör­vényt módosító 1988. XIX. törvény a Magyar Közlöny 69. számá­ban jelent meg, mely tartalmazza az 1989. január 1-től érvényes adósávokat. Erről bővebben a következő számunkban. Jurák Jánosné SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék