Szórakoztató Zenészek, 1989 (30. évfolyam, 1-3. szám)

1989 / 1. szám

TŰNŐDÉSEK, KÖVETKEZTETÉSEK AZ ÍME FELÜLVIZSGÁLAT UTÁN (A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL...) A szakszervezeti mozgalom meg­újulásával összefüggő bizalmites­tületi ülések, zenészgyűlések, mun­kaértekezletek és az 1989-es évre kötött szerződések folyamata mel­lett még egy jelentős eseményso­rozat érintette a szórakoztatóze­nészeket : Az ideiglenes működési engedélyek szakmai felülvizsgálata A Zeneművészek Szakszerveze­tének elnökségével egyetértésben az OSZK igazgatósága azért döntött a szakmai felülvizsgálat mellett, mert így remélhető, hogy emelkedik a zenei színvonal. A döntés jogossá­gát igazolta az élet. Adminisztra­tív felülvizsgálat esetén gépiessé, formálissá vált volna ez a meg­hallgatás-sorozat. Egyértelműen érezhető, tapasztalható volt, hogy az ideiglenes engedélyesek túlnyo­mó többsége próbákkal, zenekari gyakorlatokkal, egyéni tanulással készült a felülvizsgálatra. Ez már önmagában is örvendetes jelenség volt és — sajnos — nem jelenti azt, hogy nem találkozhattunk na­gyon szerény zenei teljesítmények­kel. Ugyanakkor egyes megyékben voltak rendkívül kellemes megle­petések is. A tánczenészek esetében a ven­déglátóipari ún. „állandó” szerző­désekre is alkalmas (ideiglenes) en­gedélyekért egy-egy vizsgázónak 200 zeneszámot kellett írásos re­pertoárban benyújtania. A „hét­végi” muzsikusoknak az ideiglenes­alkalmi engedély megszerzése cél­jából 100 dallamcímet, slágerlistát kellett összeállítaniuk. E listából választott 4-5 számot a vizsgabi­zottság és egyéb, szúrópróbaszerű kérdésekkel is szondázta az IME- felülvizsgálaton részt vevők tudá­sát. A népi- (cigány-) zenészek szin­tén 200, illetve 100 számból álló repertoárokat állítottak össze, az érvényben lévő kategória-vizsga­anyagból. Ha már a cigányzenéről esett szó, félreérthetetlenül érzékelhető volt e műfaj szomorú helyzete. Benke Imre, az OSZK központi stúdiójának tanára, tanulmányi vezetője — aki jelentős szervezési feladatokat vállalt az IME-felül- vizsgálatok minden szakaszában — már a szakmai msurátt megelőző napokban jelezte az addig befutott adatok alapján, hogy a jelentkező cigányzenészek száma jóval kevesebb mint az 1984-es felülvizsgálaton. Mivel az ötven éven felüliek ré­szére a felülvizsgálat adminisztra­tív volt — tehát nem kellett részt venniök a meghallgatásokon —, a bizottságok előtt megjelenő ci­gányzenészek csekély száma félre­érthetetlenül mutatja a műfaj lassú háttérbe szorulását. (Egyébként az évente ismétlődő kategóriaszerző vizsgákon is hasonló tendencia figyelhető meg az utóbbi néhány évben.) Pedig ha országunk idegenfor­galmának terveit, távlatait vesszük alapul, akkor a külföldi vendégek számára hosszú távon kellene ké­peznünk a cigányzenészeket és se­gítenünk e műfajt. De úgy látszik — sajnos — hogy az OSZK szándékai kevésnek bi­zonyulnak a cigányzene reneszán­szának elindulásához. Nem véletle­nül említettem az imént az idegen- forgalmat. Az idevonatkozó adatok félre­érthetetlenül jelzik: a vendéglátó­ipari cigányzenét — főként a nyári hónapokban — a külföldi (nyuga­ti) vendégek érdeklődése élteti. Bármennyire is fájó ez a tény, az IME-felülvizsgálatra jelentke­zett cigányzenészek gyér száma is­mételten figyelmeztet. Az egyre természetesebbé váló nyíltság jegyében — az IME-felül- vizsgálattól függetlenül — őszintén kell feltárnunk az okokat és ugyanakkor azt is szükséges ki­mondanunk elemző munkánk so­rán, hogy a cigányzene iránti bel­földi igény csökkenésének okait nemcsak az OSZK-nak kell ku­tatnia. Mivel azonban a jelenlegi helyzet szinte valamennyi feszült­sége a zenészközvetítési munkában csapódik le, struccpolitika lenne, ha a mi lehetőségeink között nem keresnénk a megoldás kulcsait. Lám, milyen következtetések vonhatók le „csupán” abból, hogy az IME-felülvizsgálatokra kevés cigány zenész jelentkezett. Simon Antal kirendeltségvezető, dobos Hogy ilyen folyamatok követ­kezményeként — már alig néhány év múlva is! — miként és hogyan elégíti ki az OSZK a szezonjellegű — vagyis főként a Balaton-kör- nyéki — üzletek cigányzene iránti igényeit —, nos, az meglehetősen komor talány. Vélemények a színvonalról Péter Miklós, az OSZK közel­múltban nyugdíjba vonult igaz­gatója több megyeszékhelyen vett részt a felülvizsgálatokon, vizsga­bizottsági elnökként. Véleménye szerint megismétlődött a négy évvel ezelőtti felülvizsgálat néhány jel­lemző motívuma. Nevezetesen: az alkalmi, „hét­végi” tánczenekarok teljesítményei nem ritkán keltettek kellemes be­nyomást. Különösen Bács-Kiskun megyében találhatók olyan együt­tesek, amelyeknek tagjai között kiváló hangszertudású, zeneileg képzett tagok találhatók. Mivel e muzsikusoknál legtöbbször a kö­zépiskolai, sőt gyakran az egye­temi, főiskolai végzettség sem hiányzik, sem elvileg, sem gyakor­latilag nincs (illetve nem lenne) akadálya annak, hogy belőlük hi­vatásos szórakoztatózenészek vál­janak. De szakmánk jelenlegi álla­potának egyik ellentmondása ép­pen az, hogy nem a papírforma szerint alakulnak a dolgok. Studer Béla, az OSZK Bács-Kis­kun megyei kirendeltségének veze­tője — újságunk részére — szintén kifejtette az IME-felülvizsgálattal kapcsolatos véleményét: — Az elmúlt évek vendéglátó- iparban lezajlott változásai „eltün­tették” az éttermek, presszók, éj­szakai szórakozóhelyek zeneka­rait. Helyettük még a legfrekven­táltabb helyeken is duók, avagy maximum triók működnek. Ezzel szemben a hétvégi zene­karoknak még megadatik az a lehe­tőség, hogy több szólamban zenél­jenek, hangszerelt számokat adja­nak elő. E bandák között még fel­fedezhető a zenei teljesítményeket ösztönző versenyszellem. A mű­velődési otthonok vezetői — mint például a bálok szervezői — azo­kat az együtteseket „veszik”, ame­lyek hangereje betölti a nagy ter­meket, amelyek zenéjére nagy tö­megek rophatják a táncot. A ri­valizálás tehát természetes közeg e zenekarok számára. Ez érezhető volt az IME-felül- vizsgálaton is — mondta Studer Béla és hozzátette: — Az is egy­értelmű tapasztalatom, hogy azok az ideiglenes engedélyes zenészek, akik mindennapos üzletekben dol­goznak, hajlamosak az ellaposo- dásra, az igénytelenségre, már ami a repertoárok frissességét illeti. Nem veszem egy kalap alá a muzsikusokat, és nem a működési engedély vagy más papírforma alapján osztályozom őket valami­féle előítélettel. Tehát nem azt mondom, hogy minden alkalmi ze­nész jó, és nem azt, hogy vala­mennyi vendéglátós muzsikus lusta. De kétségtelen: a mindennapos szerződésben lévők írásban be­adott repertoárjai hemzsegtek azoktól a dallamcímektől, ame­lyek — sajnos — rendkívül jel­lemzőek az általános vendéglátó­ipari közönségízlésre. Talán so­rolni sem kellene, de azért jóné- hányat megemlítek: Mindenekelőtt az „anyás” és „apás” dalokjutnak eszembe. Mint a Ne sírj anyám, az Egy őszhajú asszony, Galambszívet örököl­tem. .., Nótáskedvü volt az apám, meg a többiek. Aztán a sem zeneileg, sem szö­veg tekintetében nem túl igényes „sittes” nóták, az esz-tamos ci­gánydalok tucatjai, meg az úgy­nevezett „lakodalmas rock” szá­mai jellemezték a repertoárokat, kezdve a Nem loptam én életem- ben-lől a Délibábos Hortobágvon- ig, a Kinn a dorozsmai határban-ló\ az Egy kis kíváncsi kacsá-ig... Úgy vélem és úgy tapasztalom, hogy ez a vendéglátóipari sztereotip repertoár mindenhol érvényes, ki­véve az exkluzívabb (drágább), reprezentatívabb szórakozóhelye­ket. Ugyanakkor a viszonylag Kiszin Miklós, kirendeltségvezető, nagybőgős nagy létszámú alkalmi együttesek repertoárjai — az én tapasztalatom szerint — maibbak voltak az IME- felülvizsgálatokon — nyilatkozta Studer Béla lapunknak, ezúttal nemcsak mint kirendeltségvezető, hanem mint tánczenész, aki pél­dául Békéscsabán volt vizsgabi­zottsági elnök. * * * Elgondolkodtatok a kecskeméti kirendeltségvezető szavai. Azon­ban mielőtt általánosítanánk, akár a hivatásos, akár az alkalmi ze­nészek, zenekarok javára (vagy el­lenére), emlékeztetnünk kell ol­vasóinkat (és önmagunkat) arra, hogy a „hangulatcsiholás”, a „flott” zenekari játék valójában és legtöbbször csak a gyakorlatban derül(het) ki. Meg arról is beszélni kell, hogy ami Bács-Kiskun me­gyében igaz, nem áll más megye szórakoztatózenészeire. A Duna— Tisza köze valamilyen — itt nem részletezhető okból — „kitermeli” a jó haknizenekarokat. Természetesen akad még máshol is néhány jó pop-banda és máshol is vannak „lemezminőségben” megszólaló tánczenekarok. Pél­dául Hajdú-Biharban, ahol különö­sen a debreceni pop- és rockműhe­lyek jelentősek. Központi stúdiónk tanárai vi­szont már a négy évvel ezelőtti felülvizsgálaton is okkal-joggal figyelmeztettek: a kiváló hangzás­ban megszólaló zenekarok tagjai­nak konkrét, „hagyományos” ze­nei képzettsége — hogy finoman fogalmazzak — „kívánnivalókat hagy maga után”. Ahogy Benke Imre tanulmányi vezető kifejtette: — „A színpad­képes, látványban, mai hangzás­ban magas színvonalon vizsgázó IME-s tánczenekarok bármilyen hatásosak és gyakran jól »eladha­tók«, mégis csupán a zenei tudás egy szeletét képviselik.” A popzenekarok megítélésénél figyelembe kell venni, milyen radi­kális változások következtek be az elmúlt években az új típusú hang­szerek „kezelése” terén. A fém­csövekből készült állványokra sze­relt, számítógépes „csodamasinák” használata teljesen eltér az akusz­tikus hangszerek megszólaltatásá­tól. Már a jelek, ritmusképietek, hangszínek, periódusok, leállások, beütések komputerbe történő be­táplálása önmagában is „művé­szet”. Aki e mai billentyűs szerke­zetek minden csínját-bínját ismeri, látszólag nem alaptalanul kérdez­heti:-— Minek ismerjem a kvintkört, kvartkört és az előjegyzéseket, ha egy gomb elcsavarásával tetszés szerinti hangnemben lehetek? Az ilyen muzsikust azonban nem tekinthetjük muzsikusnak, már csak azért sem, mert a mindennapi élet félreérthetetlenül bizonyítja, hogy jól használni e zeneelőállító gépeket csak az a zenész tudja, aki érti a betáplált akkordok össz- hangzattani lényegét. A kategória értéke Gyimesi László, aki Szolnokon, Egerben, Budapesten és Székesfe­hérvárott volt vizsgabizottsági el­nök, így beszélt tapasztalatairól: — Évek óta rendszeresen részt veszek a tavaszi kategóriaszerző vizsgákon is, mint vizsgabizottsági tag. Ott szerzett benyomásaim alapján határozottan kijelentem, hogy a leggyengébb teljesítménye­ket nyújtó, C-kategóriára jelent­kező vizsgázók is felkészültebbek, mint a legjobb IME-vizsgázók. Nem feledhetjük, hogy például a zongoraszakon, már a C-kategó- ria eléréséhez is lapról kell olvasni, kétkezes zongoraletéteket és szá­mozott basszussal ellátott ún. „prímstimmeket” kell Mattolni, is­merni kell Bartók, Beethoven vagy Chopin egy-egy kisebb terjedelmű művét stb. stb. Mindezeken felül, mint tudjuk, a kategóriaszerzéshez középisko­lai, vagy annak megfelelő végzett­ség szükséges. Nos, az ideiglenes engedélyek szakmai felülvizsgálatakor az én külön „társasjátékom” volt előre tippelni jónéhány vizsgázónál a műveltségi szintet. A tippek — úgy érzem — legtöbbször „bejöttek”. Folytatás az 5. oldalon 4 Esze Jenő, billentyűs, pedagógus Vágó Tibor kirendeltségvezető, zongorista SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék