Szórakoztató Zenészek, 1989 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1989 / 1. szám

A szélesebb látókörű, magyarán a műveltebb emberek, már a hangszer megszólaltatása előtt nyerőbb helyzetben voltak. Természetesebben, kulturáltabban nyúltak hangszereikhez, benyújtott műsoraik nem hemzsegtek a helyesírási hibáktól, tudták, mit játszanak és az ilyen muzsikusok között több akadt, aki tisztában volt a zenei alapfogalmakkal. Kellemes meglepetés volt Fehérváron egy 10-tagú alkalmi zenekar. Tagjai között mérnökök, gazdasági szakemberek, tanárok vannak. A zenélés számukra passzió, de ugyanakkor sok gyakorlás, zenekari próba - és pénzkereset is. Szintén Fejér megye székhelyén találkoztam néhány kiváló gitárossal, akikből valószínűleg kategorizált zenészek lesznek néhány év múlva. Általában azonban — sajnos — az a benyomásom, hogy az ideiglenes engedélyesek közül főként azok vették félvállról a szakmai felülvizsgálatot, akik a zenéből élnek (!). Megdöbbentő és elkeserítő volt számomra, hogy a fővárosban vizsgázó pesti és Pest megyei IME-sek között is sok volt a felkészületlen, nemtörődöm, pontatlanul zenélő, elavult repertoárral bűvészkedő „muzsikus”. De talán az a legszomorúbb, hogy ha szakmailag úgy-ahogy meg is feleltek az „ideiglenesek” (hiszen szükség van rájuk), de kihalt belőlük a muzsikálás öröme. (Ennyire elüzletiesedtünk? — kérdezi a szerkesztő, és a válasz sajnálatosan: igen.) Még néhány szó a zenei képzettségről E sorok írója is tapasztalta — egyrészt mint vizsgabizottsági elnök, másrészt mint információkat gyűjtő krónikás —, hogy viszonylag gyakoriak voltak az IME-szakmai felülvizsgálatokon a „hatásos” tánczenekarok. Ez alatt azt értem, hogy bizonyos együttesek bemagolnak 100 avagy akár több zeneszámot, melyek bemutatásakor a felületes hallgató valóban meglepődhet, hiszen — mint már e cikkben említettem — a hangzás „lemezminőségű”. De még az akkordokkal zenei kohézióra törekvő billentyűsök nagy része sem tudja ezekben az együttesekben, hogy mi fán terem a moduláció, a transzponálás... Többek között ezért fordul elő ezekben a zenekarokban, hogy az énekes-gitáros „frontember” vagy a „fellegekben” kukorékol — mert a fül után, magnóról betanult szám hangneme magas számára —, vagy pedig egyfajta „pincéből” hallható dörmögés lesz az énekből , mert az eredeti hangnem túl mély, így hallottam sok Demjén „Rózsi" és Szikora Robi epigont, nem is beszélve a külföldi előadókról, akiknek utánzása gyakran szinte paródiának hatott. Mielőtt azonban a mosolyból félreérthetetlen nevetésbe csapnék át, eszembe jut: annak idején — például a hatvanas évek elején — a vendéglátóipari zenészek és énekesek is „armstrongoztak", Ella Fitzgerald improvizációit másolgatták, Modugno olaszos „hajlításait” lesték el és mutatták be, vagy a Ray Coniff zenekar hangzását és ritmikai megoldásait utánozták... Vagyis mivel manapság a slágerek nem a zenés szórakozóhelyeken, hanem a rádió- és tévéadásokban születnek, így — bizonyos fokig — érthető, ha a szórakoztatózenészek a nagymenőket mímelik. A hiányos zenei képzettség azonban sok esetben nem teszi lehetővé az IME-s zenészek körében a megfelelő hangnem kiválasztását. Ezek után nyilvánvaló, ha felmerül az olvasókban: Vajon hányan jelentkeztek az IME-felülvizsgálatra és milyen arányú volt a „bukások” száma? A következő számaink valamelyikében erre még visszatérünk. Kanyarodjunk vissza a cigányzenéhez Már említettem a cikk elején a cigányzene helyzetét az IME- szakmai felülvizsgálat tükrében. Most két, e műfajban mérvadó vizsgabizottsági elnök véleményét idézzük. Kiszin Miklós, az OSZK Csongrád megyei kirendeltségének vezetője, aki Békéscsabán és Veszprémben elnökölt, és a cigányzene avatott ismerője, a következőket mondta: “ Ha valami generális intézkedés vagy csoda nem történik, ez a zene néhány éven belül elsikkad. Pedig szilárd meggyőződésem, hogy a nálunk forgó idegenek keresik, igénylik ezt a zenét. Aztán majd „hirtelen” kellene a több cigányzenekar, de a muzsikusképzés nem gyorstalpalás. Bizonyos hangszerek — mint például a klarinét és a cselló — szinte teljesen „eltűntek”. Cimbalmos még csak akad, de egyre kevesebb. A cigányzene viszont nem hegedűsökből áll... Ha valami csoda nem történik... — mondta tehát Kiszin Miklós, de tudjuk: csodák nincsenek! Ugyanakkor két megjegyzést feltétlenül ide kell iktatni. Először azt, hogy a közelmúltban Budapesten lezajlott ASTA-kongresszus számtalan rendezvényén kiemelkedő szerep jutott a cigányzenének. Másodszor: az idegenforgalmi szakemberek egyik „csalétke” a külföldre irányuló reklámhadjáratban a magyar cigányzene, így nagyon indokolt idézni Ruha Rudolf véleményét, aki például Hajdú- Bihar megyében volt vizsgabizottsági elnök, de mint Veszprém megyei kirendeltségvezető, a saját bőrén érzi a cigányzenei műfajhoz kötődő ellentmondásokat. — Májustól szeptemberig, tehát a nyári szezonban, sokkal több cigányzenekar kell(ene), mint más évszakokban. A külföldi vendégek a szállodai körülmények és a magyar konyha után a cigánymuzsika iránt érdeklődnek. Ez tény. De tény az is, hogy ősztől tavaszig a Balaton „bezár”. Nem tudom, mi a megoldás. Csak azt tudom, hogy évről évre nehezebb e zenével ellátni az északi part üzleteit. Az IME-felülvizsgálatokon viszonylag sok volt a hegedűs. Klarinétok, csellósok és (jó!) cimbalmosok alig-alig jelentkeztek... A repertoárokról Összegyűjtöttem több tucat írásos tánczenei repertoárt az IME- vizsgákról. Tanulságosak. Mindenekelőtt a legjellemzőbb, hogy öregecskék, ósdiak. Csupán a mostanában „futó” Wonderful life az a szám, ami valamennyi megyében fel-felbukkant a benyújtott listákon. Eddig úgy tudtam, hogy a sláger azért az, ami, mert friss, új. Ezt nem tükrözték a zenekarok, zenészek repertoárjai. A néhány évvel ezelőtti Chery Chery Lady, valamint az Egymásba gabalyodva, a Józsi hol vagy?, a Jamaica napsugara és a többiek képviselték a „futó” táncdalokat. A legtöbb szám az 1970-es évek közepéről, végéről datálódik a listákon, tehát 10-15 éves slágerek alkották a műsorok törzsét. Viszonylag még a magyar számok között volt néhány új. Mint a Túl szexi lány, az Eljönnek majd a repülők, a Csók x csók, a Nehéz a dolga a katonának és egyéb Dolly Rollmeg Bikini-sikerek, valamint a Lady Laura, a Yoyo... Szinte valamennyi műsorban feltüntették a vizsgázók a Gyöngyhalász című átiratot, a Beatles Yesterday című számát, Szécsi Pál egykori nagy sikerét, a Carolinát, a Szeretlek én, jöjj vissza hozzám kezdetű örökzöldet, nem is beszélve a Sej-haj Roziról és az özönvíz előtti faxokról, na meg a „kombinés” jellegű zeneszámokról. „Aratott” a külföldi számok között az örökzöld Quando-quando, az Idegenek az éjszakában és rengetegen felírták az Ipanémai lány című bossa-novát, jóllehet, a középrésznél — ha ezt a számot kérte a vizsgabizottság — a billentyűsök és gitárosok „elmentek az erdőbe”, vagyis keresték, de nem találták a harmóniákat. A dobosok egy jelentős rétege pedig bossa-nova ritmus helyett valamiféle heates, esztamos képleteket ütött, de voltak, akik ugyanezt a jellegtelen alapot hozták a Hello Doly-ra, éppúgy, mint a Megyek haza a kocsmából kezdetű cigánydalra. Elnézést kérek, amiért most főképp a negatívumokat említem, de bizonyos tanulságok csak akkor vonhatók le, ha nem a kiváló teljesítményeket sorolom. Természetesen a tiszta, áttekinthető írásos repertorárokból is tanulni lehet. Elsősorban azt, hogy azok a zenészek, zenekarok, akik és amelyek rendezettebb és maibb dallamokat is tartalmazó műsorokat adtak át a vizsgáztatóknak, sokkal sikeresebben állták a próbát. A lényeg talán éppen e ponton található. Vagyis, hogy az 1988-as IME-szakmai felülvizsgálat egyféle próba volt. Megméretés, megmérettetés. Mint e cikk bevezetőjében már említettem, az mindenképpen bebizonyosodott, hogy a vizsgázók többsége felkészült a szakmai felülvizsgálatra. Adminisztratív működési engedélycsere esetén egyértelműen csökkent volna a színvonal. Mert ne felejtsük: ma a vendéglátóipar zene iránti igénye a kategorizáltakból nem elégíthető ki. Krizsik Alfonz Benke Imre, a Központi Stúdió tanulmányi vezetője, klarinétos Péter Miklós az OSZK volt igazgatója, zenepedagógus SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZEK Az EME felülvizsgálat humora Csoportosan vizsgázik egy négytagú tánczenekar. A vizsgabizottsági elnök nézegeti az írásos repertoárt, aztán elgondolkodva így szól: — Talán egy háromnegyedes számot, ha lehet. Például a Holdfolyót tessék... A zenekar tagjai bólintanak és jelzik: minden világos. Aztán a dobos beszámol: — egy, két, há, négy... Részlet egy zenekar szépen gépelt listájáról: „Latin-amerikai számok: Strangers in the night, Hello Dolly, The shadows of your smile...” Az elnök megjegyzi: — A repertoárban kissé összekeveredtek a dolgok. A felírt számok inkább észak-amerikaiak___ Igen, igen — szól az egyik zenész—, de „Latin-Amerika” is arrafelé van. Sokáig hangol az alkalmi zenekar. Végre a gitár és a zongora „stimmel”, de az agyonnyúzott esz altó szaxiból borzalmasan fals hangokat csalogat elő az együttes fúvósa. — Nem lesz ez így jó — szól oda a vizsgabizottsági elnök —, maga nagyon alacsony. A langaléta szaxis sértődötten visszaszól: — Már elnézést, de egy méter és nyolcvankét centi vagyok... HELYESÍRÁS, OH! Részletek egy gyengécske haknibanda írásos repertoárjából: „Régi magyar táncdalok: Beszamó macsó, Gyöngyhalász Karolina és boszanovák, Egymásba gabajodva...” Valamint: „Hervatt falevél Hagymási Péter, Selyhasy Rozi, Mindjár lédi, Füredy cigány, Sztlénzsölindenüjt...” A vizsgabizottság a zenekar írásos listáját böngészi. — Az a helyzet, hogy 100 szám helyett Önök csak nyolcvanat írtak össze... — Úgy áll a dolog, hogy „bruttó” megvan, de nettóban kevesebb ... Már harmadszor rugaszkodik neki a cimbalmos a Cirkuszpolkának, de csak megakad az első ütemek után. Negyedszerre aztán fergeteges tempót vesz és csodák csodája, semmi nem folyik egybe, sikerülnek a látványos „kigurítós” futamok, nincs elnagyolt dallamrész, lényeget elkenő „kormozás”. — Tetszik tudni, még túl fiatal vagyok, nálam minden még gyorsabban megy — mondja a mosolygós cimbalmos a produkció végén. Összegyűjtötte: k. a. Illusztrálta: Balázs Piri Balázs — Ismeri a Mágneses mezőket? — kérdezik a billentyűst. — Ajaj! Még az elektromágneses mezőket is ismerem.