Szórakoztató Zenészek, 1989 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1989 / 2. szám

Z Árfi! 10 forint 1989.április — XXX. évfolyam, 2. szám I Z­ENÉSZEK AZ ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT IDŐSZAKI LAPJA Új fogalmak, új módszerek Újabb és újabb fogalmakkal kell megismerkednünk, és együtt élnünk napjaink politikai, társadalmi vál­tozásaival. Politikai pluralizmus, többpártrendszer, demokratikus szocializmus, és még számos új megfogalmazás egyik oldalról lel­kesedéssel tölti el azokat, akik fo­gékonyak e kérdések iránt, de so­kakat aggodalommal amiatt, hogy a nagy változások nem veszélyezte­tik-e az állampolgárok, a családok, az egész társadalom viszonylagos nyugalmát, eddig elért eredmé­nyeit. Manapság olyan mértékű infor­mációáradattal találja szembe ma­gát a „gyanútlan” újságolvasó, rá­dióhallgató vagy televíziónéző, hogy ezzel a mennyiséggel elegendő idő és főleg energia híján szinte képtelenség megbirkózni. Ezek az információk — természetesen nem elsősorban a tömegtájékoztatás hibájából — hosszú hónapok óta szinte sokkolják az átlagos szabad­idővel és érdeklődéssel bíró olvasót azzal, hogy szinte csak a kilátásta­­lanság, a bizalmatlanság, a kapko­dás, a hozzá nem értés, a visszaélés és ezekhez hasonló negatív előjelű eseménnyel, nyilatkozattal találja szembe magát. A politikai élet ilyen színezetű nyilvánosságát kí­séri egy már-már elviselhetetlen mértékű életszínvonal-csökkenés, drasztikus áremelkedésekkel, mun­kanélküliséggel, a létminimum ha­tárán élő nyugdíjasok százezreivel, lakásra reménytelenül várakozó fiatalok generációival, a többlettel­jesítményt és a többletmunkát szi­gorúan „büntető” adórendszerrel, és sok egyéb elfogadhatatlan élet­helyzettel, intézkedéssel. Az újságolvasó azonban a fenti információözön és napi gondjai mellett több millió embertársához hasonlóan naponta arra is „szakít időt”, hogy bemenjen a munka­helyére, ott tisztességgel elvégezze feladatát, ha kell, túlórázzon is. Teszi ezt abból az egyszerű — ta­lán ma kevésbé népszerű és a ko­rábbiakban lejáratott — megfon­tolásból, hogy az egyéni, családi és a társadalmi boldogulás alapja mégiscsak a munka. Ez a boldogu­lás viszont csak akkor valósul meg, ha a teljesítményt értékével, hasz­nával arányosan honorálják, azaz érte megfelelő munkabér nemcsak adható, hanem jár is. Manapság a munkabérek nem elégségesek, nagyon leegyszerűsítve ezekből általában jó, ha meg lehet élni. Ez a szórakoztatózenészek helyzetét tovább nehezíti, hiszen nem csupán mint munkavállalónak kell elviselnie bérhelyzetét, hanem mint a vendéglátás dolgozójának nap mint nap tapasztalni azt, hogy milyen kevés a vendég, mert az em­bereknek nincs pénze szórakozásra, kikapcsolódásra. Vajon hová vezethet ez a gazda­sági életszínvonal-politika, ami megfosztja a munkavállalók több­ségét a szórakozás, egy-egy kelle­mes zenés vacsora lehetőségétől, néhány órára elfeledve hétköznapi gondjait? Ezek a gondolatok természete­sen megfogalmazódnak a szak­­szervezet munkájában is. Szakszervezeti mozgalmunk újjá­születőben van, jogi, szervezeti és elsősorban tartalmi változásokban jelentkeznek ezek a törekvések. Az új elgondolások között na­gyon fontos, és új jelentőséget kap a kisebb rétegek, csoportok érde­keinek feltárása, érvényesítése, vé­delme és képviselete. Ennek szellemében a Zeneművé­szek Szakszervezete keretében ha­marosan megalakul az alapszerve­zetek által delegált képviselőkből a Szórakoztatózenészek Tagozata. Ez az új szervezeti egység is nyil­vánvalóan célkitűzései között meg­fogalmazza a szórakoztatózenészek bérviszonyainak javítását. Nem kell ahhoz különösebb éleslátás, hogy feltételezzük, a mai körülmé­nyek között ezt a célt joggal tűzik „zászlaikra” a szakszervezetek. A szórakoztatózenészek számára — és nyilván még több szakszerve­zet számára is — nemcsak saját szempontjukból fontos a bérek javí­tása, hanem azért is, hogy a többi munkavállaló a megfelelő bérezés­ből tudjon, vagy többet tudjon for­dítani fogyasztásra és ezen belül a vendéglátóipari szórakozásra. Ezért minden okunk megvan arra, hogy támogassuk a jogos bérköve­teléseket. Ide tartozik az a gondo­lat, mely szerint nem tartjuk elfo­gadhatónak azt az érvelést, ami az inflációt a bérek emelkedésére ve­zeti vissza. Véleményünk szerint az inflációt elsősorban a drasztikus központi és a szinte követhetetlen szabadáras áremelkedések gerjesz­tik. Úgy gondoljuk, lapunknak nem feladata az, — és adottságai alap­ján erre nem is vállalkozhat—­hogy bekapcsolódjon a tömegtájékozta­tásban nyilvánosságot látó elmé­leti, politikai, gazdasági, vagy akár hatalmi vetélkedések bármelyikébe, —egy kivételével. Ez pedig a mun­kavállalóink, tagjaink érdekeinek védelme, képviselete és ennek nyil­vános megjelenítése. Ebbe mi bele­értjük a megfelelő munkafeltételek és bérek biztosításán felül azt az alkalmas társadalmi közhangula­tot is, amit napjainkban sokan figyelemre sem méltatnak. Ezek a sorok azoknak a meggyő­ződését igyekeztek erősíteni, akik — politikai nézeteikre való tekintet nélkül — hiszik azt, hogy jelenlegi gondjaink megoldását nem az egy­másra licitáló nyilatkozatözönben, hanem felelős és társadalmilag el­lenőrzött vezetésben, az emberi méltóságot elismerő és tisztelő gon­dolkodásban, és nem utolsósorban a társadalom által méltányosan anyagilag és erkölcsileg elismert munkában kell keresni és lehet megtalálni. Gyimesi László a Zeneművészek Szakszervezetének titkára A félreértett nyilvánosság Szinte már közhely, ha az egyre szélesebb nyilvánosságot emleget­jük. Tény, hogy manapság életünk valamennyi területén természetesen igényeljük a nyílt, őszinte szót. A nyíltság, a nyilvánosság, a saj­tó és a tömegtájékoztatás valós funkcióinak mind erőteljesebb megjelenése az egyik biztosítéka annak, hogy a demokratikus jog­állam, a nem túl távoli időben, va­lósággá váljék. Olykor szinte elemi erővel tör fel és különböző társadalmi rétegek­ből bukkan felszínre az a követelés, hogy szűnjék meg hazánkban min­den közéleti tisztázatlanság, hata­lommal való visszaélés, protekció, korrupció. Ebben a légkörben természetes az is, hogy megszaporodnak a leve­lek, bejelentések, a „leleplező cik­kek” iránti követelőzések. Sajnos azonban a jogos és indo­kolt megnyilvánulások mellékter­mékeként, mind gyakrabban érhe­tők tetten személyes sértődöttsé­gek, az egyéni és egyedi bosszú­vágy jelei, a rosszindulatú grafo­mániára jellemző vagdalózások, valótlanságok. Az Országos Szórakoztatózenei Központhoz — mint sajátos érdek­­védelmi tevékenységet végző, szak­­szervezeti jellegű munkaközvetítő intézményhez — évek óta sok levél érkezik. Ez általában a hivatalok működésének egyik jellegzetessé­ge. Szerkesztőségünk is kap leve­leket. Az utóbbi időben azonban mint­ha több lenne e levelek között az „azonnali felelősségrevonást” kö­vetelő iromány. Sajátságos azon­ban, hogy amíg e levelek szerzői „a legmesszebbmenőkig elvárják” a példák statuálását az általuk be­jelentett, bepanaszolt, feljelentett OSZK kirendeltség-vezető vagy szakszervezeti tisztségviselő, illetve vendéglátóipari szakember ellen, addig ők maguk a háttérben ma­radnak. Magyarán: nem írják alá leve­leiket. Egyoldalú értelmezése ez a nyil­vánosságnak. A névtelenségbe burkolózó le­vélírók kedvenc fogása, hogy vala­hogy így fejezik be soraikat: „Le­velemet nem írom alá, mert félek a retorziótól..Vagy így: „Amit írtam sok-sok zenésztársam nevé­ben is írtam...” Vagy eképpen: „Ha nem intézkednek, kénytelen leszek magasabb fórumokhoz for­dulni”. Ilyen kitételekkel kívánják e nem túl jellemes tollforgatók súlyosab­bá, közéletisebbé sminkelni leve­leiket. Csakhogy a névtelen levelek való­ságtartalma — enyhén szólva — vi­tatható. No, meg az is meglehetős biztonsággal behatárolható, hogy az ilyen levelek kiagyalói, mely ze­nészrétegből kerülnek ki. Onnan, ahol az önmagukat zseniálisnak ki­kiáltó muzsikusok belterjes pletykái éltetik a nyilvánosság félreértését. Ott születnek a névtelen levelek, ahol fejtetőre állított logika szerint úgy gondolják, annak van nagyobb igaza, aki minél szennyesebb ko­holmányt tálal és talál ki — más­valakik) ellen. Az anonim levelek írói elfelejtik azt is, hogy egy-egy bizonyos téma­körben csak azonos jellegű dolgo­kat lehet (és tanácsos) összehason­lítani. Ha nem így történik, a leve­lek tartalma még zavarosabb, még áttekinthetetlenebb lesz. Konkrét — és gyakran előforduló — példa a hozzánk érkező levelekből: Részrehajlással, vádolják azt az OSZK kirendeltséget, ahol az ideiglenes működési engedélyeket A TARTALOMBÓL: A munkanélküli segélyről ...................... 2 Pécsi körkép ........................................... 3 Budapesti séta ......................................... 4 Képriport a magyar dalok versenyéről ......................................... 5 a vendéglátóipar igényeivel össz­hangban adják ki, illetve ennek alapján vizsgáztatnak. Nevezete­sen: inkább több zongoristát, or­gonistát, harmonikást, szintetizá­­torost hallgatnak meg, mint pél­dául dobost. De ebben az esetben nem azért marad — esetleg — állás nélkül néhány, nem énekes dobos, basszusgitáros, mert egy rosszindulatú OSZK vezető ezt így látta jónak, hanem mert ma — a társadalombiztosítási járulé­kok és egyéb bérterhek nagy mér­téke miatt — a billentyűsök alkal­mazása rövid távon „jobban meg­éri”. Jobban mint egy rossz trió, vagy duó. Más kérdés és sajnos nem elég gyorsan terjed, hogy a távlatilag gondolkodó, tervező üzletvezetők felismerték sokkal forgalomnöve­­lőbb a (jó) együttes, mint az egyszál billentyűs. Visszatérve a nyilvánosságot és kivizsgálásokat követelő jelensé­gekre, meg kell említeni, hogy már nemcsak ismeretlen szerzőjű leve­lekkel, de névtelen telefonálókkal is volt dolga az OSZK igazgató­ságának. Néhányan úgy vélik, hogy a magyar glasznoszty egyirányú utca. A sanda levélírók, be- és feljelentők ars poeticája valami ilyesmi: — Amit bejelentünk név­telenül, azt tessék nagydobra verni még esetleg akkor is, ha állítá­sunk nem igaz... és tessék a felje­lentetten meghurcolni, „kiszer­keszteni” ! E helyről is üzenjük, hogy vála­szolni egyébként csak olyan leve­lekre lehet, amelyeknél ismert a név, a cím. Minden aláírt levelet érdemben kezelünk, egy sem kalló­dik el és megválaszoljuk azokat. Befejezésül néhány szó arról a kapcsolatról, ami lapunkat a nyil­vánossághoz köti. Szándékaink szerint a jövőben is nyíltan és őszintén kívánjuk tükrözni a szó­rakoztatózenei élet színességét, sokrétűségét, minden ellentmondá­sával együtt. Handabandázó, szél­sőséges, demagóg leveleknek nem adunk teret. A konstruktív, segítő szándékú, őszinte és valóságot tar­talmazó sorokat viszont akkor is szívesen vesszük, ha mondandója netán nem hízelgő számukra. A szerkesztő „FIM” — tanácskozás Budapesten A FIM Elnöksége Budapesten tartotta ülését, összekapcsolva azt két FIM munkabizottság ülésével. Elsőként a „FIM-tagság” munkabizottság tartotta meg ülését. Ez a találkozó az első volt a varsói VB ülés óta, ahol a munkabi­zottságokat átszervezték. Részt vettek a megbeszélésen Anglia, Franciaország, Japán, az NDK, Norvégia, Hollandia, az USA és Kanada, Finnország, valamint Magyarország képviselői, köztük a FIM elnöke, alelnökei és főtitkára. A munkabizottság elnöke is­mét Simó Tibor, a FIM alelnöke, az MSZSZ főtitkára. A munkabizottság elsőként „A fiatal muzsikusok szakszervezeti szervezése” c. témát tárgyalta meg. E kérdéshez a FIM Titkársága egy kérdőíveken alapuló összesítést készített, mi pedig javaslatokat dolgoztunk ki a tárgyalásra. — A részletes vita után abban ma­radtunk, hogy egy ajánlást állítunk össze, amely a vb, majd a kongresszus elé fog kerülni. Tárgyalt a munkabizottság azoknak a tagszervezeteknek a belé­péséről is, amelyek nem rendelkeznek valutával a tagdíjfizetéshez. (Szovjetunió, Lengyelország — ahol a Zenészszövetség már FIM- tag, s most a szakszervezet kíván csatlakozni). Ezekkel tovább kell folytatni a tárgyalásokat. Az a vélemény alakult ki, hogy a FIM nem tekinthet el a tagdíj — legalább meghatározott részének — devizában történő befizetésétől. Végül megtartotta ülését a FIM Elnöksége. Elsőként megtár­gyalta a Titkárság munkáját, amelyet a Varsói (62) VB ülés óta végzett, így­ kiküldte a tagszervezeteknek szakszervezetünk jelentését, amelyet a magyar zenei nevelésről adtunk, kérve tájékoztatójukat e témában. Tájékoztatást adott különböző eseményekről, amelyek spanyol, belga és más tagszervezetek területén történtek. Megtárgyalta az Elnökség a FIM pénzügyi helyzetéről és tevé­kenységéről szóló jelentést, amelyet kielégítőnek ítélt meg. Elfo­gadta a „FIM-tagság” munkabizottság kiegészítését és javasla­tait.­­ A továbbiakban a legutóbbi FIM kongresszus határozatai­nak részletesebb kimunkálását folytatta, köztük a Római Egyez­mény módosításának és modernizálásának kérdéseit is. Végül tájékoztatót hallgatott meg az áprilisban Tel-Avivban sor­ra kerülő vb ülés, és a szeptemberben Görögországban tartandó FIM kongresszus előkészületeiről. Az Elnökségi ülés — csakúgy, mint a munkabizottsági ülések — megfelelő körülmények között bonyolódott le, tükrözvén szak­­szervezetünk előkészítő munkáját. — Közben sok alkalom nyílt kü­lönböző két — és többoldalú beszélgetésre és információcserékre. — Valamennyi résztvevő különös érdeklődéssel érkezett most Buda­pestre (valamennyien jártak már itt többször is), és sok kérdésük volt az általános helyzetről, és különösen a szakszervezetek problé­máiról, amelyeket igyekeztünk részletesen megvilágítani a beszél­getések során. A vb következő ülésére április elején kerül sor Tel-Avivban. Gy. E. szórakoztatózenészek1

Next