Zenelap, 1896 (11. évfolyam, december)
1896-12-15
. Arne látja, hogy nem lehetnek egymáséi, heves lelki harcz után megfogadja Karennek, hogy meg fogja magát gyűlöltetni Tildával, mert csak ez az egyedüli mód, melyen esküje megszegése nélkül Tildával szakíthat. A halotti toron aztán mulatni, duhajkodni kezd. Tilda kéri, ne tegye ezt, ekkor Arne ellöki a leányt magától, mire az hangos sikoltás közben összerogy . . . Ezzel végződik az első felvonás. Másfél év múlva, mikor a második felvonás kezdődik, Tilda már Guttorm felesége ; családi életük azonban igen boldogtalan, mert Tilda még mindig Arnét szereti és keresi is a vele való találkozást, mely körülmény Guttorm figyelmét nem kerüli ki s ezért folyton figyelemmel kiséri neje minden lépését. Guttorm korcsmájában vagyunk. A templomból kijövő nép tánczba, mulatságba kezd. Tilda föl akarván használni ez alkalmat, mikor látja, hogy férje a pinczébe ment, Arnéhoz lép, hogy őt távozásra bírja. Guttorm közben visszajön tőrrel, Tildára rohan, Arne védeni akarja, mire Karen közbe veti magát, de Guttorm szúrása őt éri halálosan. Haldokolva leányának is megvallja bűnét és bocsánatért esedezik. Tildában némi habozás után felülkerekedik a gyermeki szeretet s indulatos forró öleléssel borul anyjára s csókolja a holtra vált tetemet . . . Karen zenéje gyakran megkapó, a mennyiben a norvég dalokkal hatni lehet és hangszerelése sok tudást árul el. Igaz, hogy a fiatal zeneszerző még nagyon abban a stádiumban van, hogy utánoz mást, de legalább nálánál kiválóbb zenészekkel teszi ezt. Bemutatója a szorgalomnak és tudásnak igen kiváló tanúbizonysága . Így tőle még sok szépet és jót várhatunk, különösen akkor, ha tudásához társul szegődik a költői véna is. A szereplők egytől-egyig odaadással működtek közre, hogy a dalműnek sikere biztosíttassék. Különösen Takács, Vasquez, Dióssyné - Handel Berta, Semsey Mariska és Arányi tűntek ki. Meg kell jegyeznünk, hogy a karok is pompásan működtek és nagy hatást értek el. Az opera azonban nem „Urai“, mint a szövegkönyv mondja, hanem határozottan drámai dalmű. Főbb mérték sem őt, sem egymást. De Liszt mindig kíméletes volt mindenik iránt. E valóban nagylelkű ember soha életében nőt nem sértett meg. Mindig a legteljesebb gyöngédséget tanúsította, még ama nők iránt is, kiknek érzelmeiben többé vagy soha nem osztozott. Épen ilyen volt a hiába epedők iránt is. Amazokkal nem birt szakítani kíméletlenül; emezek iránt soha sem volt gúnyos, tudva, hogy minden érzelem, mely iránta kelt, rája nézve tisztelet. Innen eredt, hogy az előbbiek is mindvégig barátai maradtak, az utóbbiak pedig soha nem váltak ellenségeivé. Ha valaha ember megérdemelte a nők rajongását, úgy bizonynyal Liszt volt az, nemcsak páratlan művészeti géniuszáért, hanem tökéletes lovagi érzületéért is. Midőn Liszt utolsó budapesti tartózkodása után (1886-ban) elhagyni készült hazánkat, hogy, fájdalom, soha többé vissza ne térjen, a megelőző napon, mint rendesen, elmentünk hozzá búcsút venni tőle. Özvegy Fábryné úrnő (báró Augusz Antal, a mester egyik régi barátjának nővére), egy külföldi fiatal hölgy (Liszt tanítványa) s még két ur volt a szobában. Társalgás közben észrevettem, hogy a mester hajából egy ezüst szál a vállán lehullva csillog. Észrevétlenül háta mögé kerültem s óvatosan birtokomba vettem e hajszálat. A kedvencz hölgytanitvány, ki ezt észrevette, ama merészségig ment, vonásaiban „norvég parasztbecsület“-nek mondhatnék. A szerzőt többször kihívták a lámpák elé, akit babérkoszorúval tüntettek ki, a közreműködő magánénekesnők pedig gyönyörű virágcsokrokkal jelentek meg. Népszínház. Úgy látszik az ezredéves ünnepély hazafias, lelkes hangulatába a népszínház tudott legjobban beleilleszkedni. Tudta, hogy az ország különböző részéből felsereglett idegenek kívánalmait mivel lehet kielégíteni. Színre került ugyanis Verő György „Ezer év“ czímű, ez alkalomra írt darabja, mely nemzeti történelmünk egyes kiválóbb eseményeit mutatja be előttünk. Hogy a közönségnek tetszett az újdonság, legjobban bizonyítja az, hogy a millenáris saison alatt körülbelül 130 előadást ért meg. Habár e siker oroszlánrésze a népszínház igazgatóságát illeti, ki a darabot pazar fénynyel és díszes kiállításban hozta színre, megmutatva ezzel, mily helyes tapintattal és művészi érzékkel rendelkezik, s a közönség azzal a kellemes tudattal távozik a színházból, hogy szépet és jót látott. Verő darabjában sok a lelkesítő és hazafias jelenet és fülbemászó dalokkal is bővelkedik. Mindezen körülmények biztosították neki a sikert, melylyel ő is méltán büszkélkedhetik. A népszínház személyzete pedig oly buzgón viselkedett a szerencsés szerzővel szemben, hogy nap-nap után fáradhatatlan kitartással, daczolva a nyári hőséggel, játszták végig darabját. Vájjon mivel fogja ezt nekik meghálálni ? A téli évad első újdonsága Bokor József „Mária bátyja“ czímű 3 felvonásos népszínműve volt. A szerző, ki egyúttal a népszínház buzgó karmestere, mindig tart készletben kellemes meglepetést, midőn új darabjával a közönség elé lép. A népszínművet a közönség zajos sikerben részesítette, s újból kitüntette Bokor Józsefet elismerésével és szeretetének nyilatkozatával. És ezt mindenkor meg is érdemli egy olyan fáradhatatlan író (és zeneszerző), mint Bokor József. Ha darabjában hogy kis ollót vett elő s a mesterhez lépve, e szavakkal: „Barátnőnknek!“ levágott egy fürtöt abból a dús ezüst hajhullámokból, amelyet rajongó német hölgytisztelői „himmlisch“ és „göttlich“-nek neveztek el. Az „írók és művészek társasága“ aznap bucsuestélyt rendezett tiszteletére. A belépő Liszt fejére tekintve, némi lelkifáradást éreztem a félig-meddig rablás számba menő csíny miatt, melyre ő oly kegyesen hunyt szemet, mert a levágott hajfürt kissé észrevehető csorbát ejtett e hatalmas oroszlánsörényen. Most már örvendek e kis merényleten. Mintha akkor elősejtelem szállt volna meg! Mert ez volt utolsó emlékem tőle s utolszor is akkor láttam ez életben. A „viszontlátásra“ vett tőlünk búcsút. De a viszontlátás már csak egy jobb világban lehet, ott, hol a hangok e nagy mestere néhány éve már a mennyei sphaerák zenéjében gyönyörködhetik. De ha földi alakja el is tűnt e föld színéről, él ő folyvást mindazok szivében, akik ismerték és szerették. Egészen csak akkor fog meghalni, midőn nem fog többé egyetlenegy kortársa sem élni, ki hallotta játékát, beszédét s érezte nemes szivének melegét. Az ilyenek folyvást foglalkoznak vele ma is, életre keltve őt emlékezetükben. Z E X E L A P Ábrányiné Katona Klementin.