Zenelap, 1899 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1899-11-05 / 26. szám
6 Pályázati hirdetés. A »Lugosi Dal- és Zeneegylet« karmesteri állása újólag betöltendő. Évi fizetés 1000 korona. A teendők: Ének- és hegedűtanítás naponként 3 órában (1-1-2), továbbá férfikar vezetése hetenként kétszeri gyakorlattal. Szép mellékkeresetre biztos kilátás, amennyiben a szabad idő magánórák adására használható fel. A pályázni szándékozók kéretnek ajánlataikat a megfelelő bizonyítványokkal felszerelten legkésőbb november hó 20-ig beküldeni. Lugos, 1899. okt hó 22-án. Az egylet vezetősége. ZENELAP nyert érdekességében, hogy ottan a tárogató, nagybőgő, harmonium, czimbalom és zongora működött közre, a vonós ötös mellett. A Grünfeld-Bürger vonós négyes társulat okt. hó 29-én tartotta első hangversenyét a Royal-szálló hangversenytermében és ezzel egyszersmind megnyitotta az idei hivatalos concertsaisont, mely Grünfeld, Bürger Riedl és Berkovits urakból áll évről évre népszerűbbé lesz, olyannyira, hogy ma már egy lelkes törzsközönsége van. A vonzó programmnak első száma Beethoven egy ifjúkori műve, a G-dúr négyes, melynek adagiója és Scherzója tetszett különösen a közönségnek. A második, Boccherini remek, kedves A-dúr quartettje, rendkívül zajos sikert aratott. Oly kellemes, csengő, egyszerű és mégis finom zene ez, hogy műértő és laikus egyaránt élvezi szépségeit. Különösen a kicsapongóan ing menüettben kápráztatja Boccherini jó kedvét, míg az andantinoban ő is komoly lesz, de grácziát még ebbe is tud önteni. Grieg G-moll négyese volt a hangverseny utolsó száma. Az első rész oly erőteljes, hangos, hogy a hallgatóra oly benyomást tesz, mintha egész zenekart akarna imitálni. A dallamos behízelgő románcz és a pikáns, modern ízó Intermezzo, Lento és Presto igen becses és érdemes számok, melyeknél a hatás sohasem marad el. A vonóskari számok között kellemes viszontlátásban örvendtünk. Ehrenstein Lujza, a bécsi operaház kitűnő művésznője, aki legutóbb Brazíliában és Buenos Ayresben ragadta el Délamerika zeneértő közönségét, a hangverseny pódiumon és oly hatalmasan érvényesült, mint a színpadon. Amíg két év előtt a philharmonikusoknál opera-áriákat énekelt, addig most mint dalénekesnő mutatkozott be. Brahms, Schubert, Rubinstein és Massenettől énekelt egyegy dalt igen ízléses előkelő előadással, az ő tiszta, fényesen csengő, kellemes hangjával. Különösen a két utolsó szám, „Ouvre tes yeux bleus“ és egy franczia valtter Gregh-től ragadta el a közönséget, mire egy kedves bécsi dalt adott elő a kitűnő művésznő. (N. T.) A Budai Zenekar érdekes műsorral nyitotta meg ez idei zenekari hangversenyeit. A derék művészgárda most is a legjobbat mutatta be, miben nagy érdeme van a kör kiváló karnagya Eisvogel Ferencz művészetének. A műsoron két újdonság is szerepelt, egy hangulatos férfikar Schweida R.-tól és egy „Cantata“ Vavrinecz Mór tól. Az utóbbi egy vegyeskarra és soprán solamra írt költemény, melynek minden, hangja dallama és művészi hangszerelése rávallott a hírneves szerzőre. A műsoron szerepeltek még Massenet csodaszép Legendája, Gade Novellerjei és Weinzierl kedves Tánczdala.. Az est solistája Pálmay Károlyné volt, ki különösen Liszt , Loreleye előadásával aratott zajos elismerést. A művésznő gyönyörű sopránja, hatalmasan dominált a „Cantata“ solojában is, és méltán rászolgált arra az elismerésre, melylyel a termet teljesen megtöltő díszes közönség, művészi éneket honorálta. IMIMMIIIIIMMMIIIIMIIIHIMIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllliiiiuiiiiH Pályázati hirdetmény: A Budapesti férfi dalegylet választmánya a karnagyi állásra ezennel pályázatot hirdet. Az egylet hetenként egy dalpróbát tart. Pályázatok legkésőbb november 15-ig Malin József (Vili, Conti utcza 8. sz.) alelnökhöz intézendők. Szerkesztői üzenetek: F. Gyuláné úrnőnek. Szánakozó szívvel tekintünk mi is a kevelyekre, mert azok felduzzadt arczvonásaikkal és büszke lépéseikkel távol tartják maguktól a barátokat és többé-kevésbbé gyűlöltekké teszik magukat. Az a hideg tekintet, melylyel embertársaik iránt vannak, bőven visszafizettetik nekik, mert másokat is hidegségre indít. Gyakran aztán az is megtörténik, hogy önmagukat alázzák meg. Így hát nem csodáljuk, ha elhidegült a szóban forgó iránt. — D. M. urnák. Kérem forduljon egyenesen Antalik Károly úrhoz, (»Nemzeti zenede«) a ki azonnal megküldi az alapszabályokat és belépési ivet. A nyugdíj egyesület majd 10 év múlva lesz igazán azzá a mivé tenni akarjuk. — K. Ferencz urnák. Alkalomadtán szívesen megküldjük. M. Lajos urnák. Fáradságáért fogadja köszönetünket. Karácsonykor és újévkor 3—4000 példányban küldjük szét lapunkat. D Mihályné és II. Ferencz előfizetők lettek. — M R. urnák. B. János NagySzebenben lakik, lányi Ernőt pedig Egerben találja meg. — G. Lajos urnák Hát biz’ az igaz, hogy különös ember. Úgy látszik ő maga is belátta már, hogy nem olyan mint mások, azért bújt el, hogy minél ritkábban mutassa magát. Róla részletesen beszélni lesz még alkalmunk. — S. Mihály urnak Tudtunkkal más lapban ilyesmiről nem olvashat Lapunk jelen számában van pályázati hirdetés. mimiiiiiiiiiiiiiHiiimiiimiMmiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiMmiiiiíiiHiniMiiummiimnimiuiHiiiiiiiitiiiiimiiimiiiiiiiiiimMHiiiiiii A darmstadti udvari színháznak jjj X«5bx'ig volt első tánczosnője, és (prima ballerinája) jj* v aki már ott is a legelőkelőbb családoknál nagy siker- j: :j: rel tanította a táncz művészetét, Budapesten telepedett és jij le. — Nevezett prima ballerina most Budapesten, jjj jj: előkelő családoknál, érvényesíteni óhajtja tánczművé- íj jjj szetének tudását, hogy azoknak gyermekeit e szak- jjj jj mában képezze. Czimét szerkesztőségünk közvetíti. j§ íPj:;;’ Orgona-épitégi müintBZBt Rieger Testvérek Budapest, VII., Garay-utcza -18. .1 ■ „>■! Rieger Testvérek Jägerndorfi (Osztr.-Szill.) cs. és kir. udv. orgona-gyárának fiókja. Legolcsóbb árakon kiváló orgonákat szállítanak. A cég 24 évi fennállása óta 700 új orgonát épített, melyek közül 245 esik Magyarországra, a többit Norvégiába, Németországba, Romá- t ,..niába, Orosz-, Olasz- és Törökországba szállították. Orgona árjegyzékek ingyen és bérmentve ■!Áríl