Zenelap, 1902 (16. évfolyam, 1-32. szám)

1902-01-05 / 1. szám

/ ZENELAP Új év küszöbén ! Lepergett újólag egy évi idő a semmiség mindent elnyelő tengerébe. S most az uj év küszöbénél állva, a jövőbe vetett reményekkel s tervekkel megrakodva, szemünk önkéntelenül a megfutott s eltűnt távolabbi s közelebbi múltba pillant vissza. A komoly s büszke önérzet bizonyos neme szállja meg lelkünket, visszagondolva az elmúlt év fontos ese­ményeire. Lapunk életében nem kevésbé fordulatos, egyfelől, hogy a zeneművészet fejlesztése érdekében működő tényezők között, a mostoha viszonyok áram­lata s 15 éves hosszú pálya küzdelmei ellenében is ki­állotta a tűzpróbát s elérhette fenállásának olyan idő­szakát, mely számot tenne bármely részen és téren is , másfelől, hogy a mi kezdményezésünk révén, oly mo­mentumokat s eredményeket jelezhetünk és az elmúlt év eseményei között, melyeknek forrása lapunk útján fakadt s általa nyerő megvalósulását. S valóban teljes joggal kérdezhetjük, nincs-e szük­ség szózatunkra épen most, az alkotások időszakában, midőn minden ága a szépművészetnek meglelte a maga pártfogóját, csak a zene volt ezideig oly mostoha gyer­meke az intéző köröknek s államnak egyaránt. Fordulat jelezhető végre e téren is. Az idő meg­érlelte, a tapasztalat megmutatta s a folyton fejlődő s erősödő nemzeti művelődés szükségessé tette, hogy a zeneművészet is végre-valahára abban az elbánásban részesüljön, mely etnikai s jellemképző erejénél fogva méltán megilleti. Lapunk szívesen szállott síkra minden igaz, jó s üdvös eszme mellett s hű támogatója volt mindenha amaz igazságos törekvéseknek, melyek a rendezetlen állapotok megszüntetésére irányultak. S habár a való kimondása, az őszinte szó gyakran ellenszenvet keltette irányunkban, mi hűen kitartottunk mellette, s lapunk kitűzött czéljától egy perezre, egy hajszálnyira se tért le egyenes útjáról. Nem akarunk előhuzakodni eme fontos kérdések­kel, nem óhajtunk ismétlésekbe esni, de a zenészek nyugdíj­egyesülete, az első zenekongresszus jótékony hatása, a nemzeti zenede kényes ügyének elintézése, helyes mederbe terelése, úgy hisszük elég bizonyíték munkásságunk önzetlensége mellett. «Ki legyen a zenede igazgatója» ez, czikkeink, melyek leplezetlenül tárták fel a helyzetet, méltó fel­tűnést keltettek irányadó körökben s a közvéleményben is visszhangra találtak s felette örülünk, hogy a kényes s fontos kérdés a mi intenziónk értelmében nyert a jó ügyhöz méltó, teljesen megnyugtató megoldást, hazai zene ügyünk s viszonyaink előnyére. Sok, lényeges s életbevágó kérdése van még hazai zeneügyünknek, melyeket felszínen kell tartanunk, szí­vós kitartással szőnyegre hoznunk, mellette kardos­kodnunk, hogy eredményre számíthassunk. Hála a tanügyi kormány s Wlassics jóakaró figyel­mének. Az országos mozgalomnak nem maradhat el jótékony hatása s erős a hitünk, hogy zeneügyünk rendezését s zenészeink jövőjének biztosítását sürgős teendői közé sorolta az állam s annak hivatott tényezői. Mi tőlünk telhető energiával működünk a jövőben is kitűzött czéljaink megvalósításán. Hatványozott kitar­tással fogjuk szolgálni hazai zeneügyünk érdekeit. Kö­zönségen múlik, tőle függ, hogy kiáltásunk ne hangoz­zék el a pusztában nyomtalanul. 2 fiz elmúlt évről. — A «Zenelap» eredeti tárczája. — Összegezünk ! — Vagy mondjuk úgy, hogy össze­­gyűjtenék azt a keveset, ami zeneviszonyaink fejlődésére kedvező volt, hogy kivonhassuk belőle azt a sok rosszat, ami mérlegünknek károsat jelentő serpenyőjére esik. A pesszimisták aligha lesznek kiváncsiak az eredményre, mert ők a fenti felállításból csak azt olvashatják ki, hogy summa summarum: marad semmi! — De ezúttal nincs igazuk. Volt az elmúlt évnek egy igen fontos, figyelemre­méltó eseménye : a zenészeti kongresszus. Ez a mérleget a «kedvező» oldalra billenti. Nem azért, mintha az ott hozott határozatok feltétlenül döntő be­folyással bírnának azokra a visszásságokra, a­melyeknek terhe alatt muzikális életünk bölcsőjétől kezdve nyög; nem is azért, mintha impozáns tüntetés lett volna e visszásságok ellen, kiemelve itt azt a hidegséget, ami a hazai szerzőket fogadja; — korántsem! — annak egy egész sajátos oka van. Az eredmény azon múlik, hogy k­i­k is voltak jelen ezen a kongresszuson. Ha jogosult az a feltevés, hogy a zenében meg lehet a «lateinért» különböztetni a «művésztől», h­ogy ebben keressük és fedezzük fel a kongresszus kiválóságát. Ugyan abszurdumnak látszik ez a meg­különböztetés, mert a zenében : professzor és művész, egyaránt «hosszúhajú», sőt egyaránt tanári kvalifikáczió­­val bír, — de azért a különbség áll. A «lat­ein­er» az, aki csak mint tanár vagy zenekritikus szolgálja a zenét, a «művész», akiben él az isteni szikra, mely nemcsak alkotni, hanem alkotásokat a maga sajátos, egyéni stíljében interpretálni tud - avagy oly tökélyre vitte az affektácziót, hogy egy hangverseny­teremnek imponál. Nos hát, a kongresszuson a «lat­ein­erek» tömörültek. Megmutatták, hogy nincsen bennük egymás iránt kenyéririgység, hogy készek egymásban a hazai zenét támogatni, ha kell, azok ellenére is, akik a zene­művészet e mozgalmától tüntetőleg távolmaradtak. S ez a fontos, hogy a «r­a­t­e­i­n­e­r» volt ott. A «l­a­t­e­i­n­e­r» neveli a művészt, a zenei érettséget és ki tudja, hogy ez az összefogódzás milyen befolyással lehet zene­viszonyaink fejlődésére ?* A kassai halár-ünnepély is egy érdekessége az elmúlt évnek. Magas stílben kezdődött és czivakodásban sekélyesedett el. Aki nem bírta hanggal, az az asztalra ütött. Mindenesetre jó magyar szokás és tagadhatatlanná teszi, hogy az országos daláregyesületnek «nemzeti» jellege van. És mi meg is vigasztalódunk ezen, hiszen a magyar ember hamar megharagszik, de hamar is megbékül. Pláne, ha olyan kultúrát, magyar nyelvet terjesztő intézményről van szó, mint a mi halár­­egyesületünk.* A «Nemzeti­ Zenedében» részint oktatnak, részint czivakodnak. Ez sem valami kedvező jelensége a múlt

Next