Zenelap, 1904 (18. évfolyam, 1-28. szám)

1904-01-05 / 1. szám

XVllI. évfolyam. 1. szám. Budapest, 1904. január 5. ZENELAP KÖZLÖNY A ZENEMŰVÉSZET ÖSSZES ÁGAI KÖRÉBŐL. — A „MAGYARORSZÁGI ZENÉSZEK ORSZÁGOS SEGÉLY- ÉS NYUGDIJ-EGYESÜLETÉ“-NEK, A „MAGYARORSZÁGI ZENÉSZEK EGYESÜLETEINEK ÉS A „MAGYAR ZENESZERZŐK TÁRSASÁGÁÉNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár Egész évre (8 Kor.) 4 frt. - Fél évre (4 Kor.) 2 frt Előfizethetni minden könyv- és műárusnál. Budapesten: Rózsavölgyi és Társánál (Kristóf-tér); „Harmonia“-nál; Schunda V. József cs. és kir. udv. hangszergyáros és zeneműkiadónál (Magyar­ u. 18.) és a kiadóhivatalban. Az előfizetési pénzek, hirdetési díjak, reklamációk a kiadóhivatalba: Budapest VIII., Baross­ u. 8­iÉTfre. 20. Újévünk. Idogabb -----­Olvasóinknak mindenekelőtt kívánunk. A magyar zenei élet a látszólagos haladás mellett sem mondható csak távolról sem kielégítőnek. Mondhat­­juk-e azt a zenei oktatásról, melyet a nagyközönség, noha sűrűn veszi igénybe, de csak divatból, ma sem érték el annyira, mint azt a művészetek más ágával már legalább kezdi megtenni ? Vagy a zeneszerzésről ? A zeneszerzőt ma is csak a puszta idealizmus, sőt ennél is több, az a bizonyos szent őrület indítja munkára, mert az erkölcsi haszonból is csak keveset és nagy küzdelemmel bír kicsi­karni, az anyagi eredmény pedig még fáradságának díjá­val sem ér föl, ha ugyan a maga reputácziója végett rá nem fizet. Operánk ma is csak egy van, ott is ritkán jut­hat szóhoz a magyar szerző, így operairodalom nem fejlődhetik. De még a könnyebb fajta színpadi zene is hanyatlott; ma már az össze-vissza betétspékelt táncz­­egyvelegek dominálnak a könnyebb fajtát kultiváló szín­padokon s ha ez ki is elégítheti az illető szerző zsebét, a zeneművészetnek annál több oka van rajta bánkódni. Hangversenyeink csak akkor hatnak, ha valami külföldi csillag kedvéért tódul a közönség, ha ugyan tódul, mert már a külföldiek sem mind szedhetnek nemcsak aranyat, hanem babért sem ; a magunk művészeit pedig többnyire csak úgy szeretik hallani, ha barátságos megtisztelésből szerencséseknek érezhetik magukat, hogy a tapsoló házi barátokat gyönyörködtessék. A művészi érzék nagy dicsé­retére olyan adókkal is nyomja az államkincstár a hang­versenyeket, melyek saroznak is beillenek s nem elég, hogy jó hírnevünket rontják, hanem egyenesen a zene­művészet fejlődését akasztják meg. Az orvoslásra nagyon is ráérett állapotoknak külön­ben maguk a zenészek is az okai. Egy művésztestület sincs olyan szervezetlen, oldott kéve állapotban, mint a hazai zeneművészek. Gondolkozzunk és segítsünk ezen az új esztendőben. Hiszen még a szervezett érdektársulatok is oly sok nehézséggel küzdenek, a­míg egyik vagy másik jogos kívánságukat vagy szükségletüket kivívják, hogy gondolhatunk akkor mi sikerre, a­mikor egy erős szer­vezet megalkotásától még ma is vonakodunk ? Az egyesü­lésnek leghatalmasabb eszköze lenne a nyugdíjintézet, mely a zenészek anyagi viszonyait is kedvezőbbé, bizto­sabbá, tehát függetlenebbé tenné , de mit tapasztalunk ? ^^m­aszlindunk már a megalakulás kezdetétől fogva a ret­­'' t£ö®*«S,'Közömbösség miatt, melylyel ezt az intézetet úgy­szólván kerülik. Pedig, hogy biztosítsuk mi érdekeinket a közömbös közönséggel szemben, a­mikor a közömbös­ségben mi hezitáljuk túl őt ? Reméljük, hogy az új esztendőben többen fognak felocsúdni tétlen gondatlanságukból. Hogy tisztábban lás­suk helyzetünket, megvizsgálhassuk, mennyire maradtunk el, mennyiben haladtunk vagy találtuk meg a segítés módjait, hogy megvitassuk, mit kellene mindent tennünk, hogy e végből a testületi szellemet újra ébreszszük, a­míg az ébresztés ezt a szükséges testületi szellemet meg is teremti: igyekezni fog a „Zenelap“ a maga részéről, hogy megnyerje megint azokat a hivatott férfiakat, a­kik a második zenészeti kongresszust összehívják, szervezik, vezetik. A kongresszus megtartására ma éppen oly szük­ség van, mint a­mikor az elsőt tartottuk: azok a kérdé­sek, a­melyek akkor égettek, égetnek ma is. Némelyek megoldására már megtaláltuk a módokat, de meg kell találni az eszközöket is. Ez pedig nem lehetséges más­képpen, mint úgy, ha a zenészek szervezett föllépéssel az egész közvélemény előtt, tehát a hivatalos körök és a nagyközönség előtt érvényesítik azt a tekintélyt és érde­kük védelmét, tiszteletét, melyre mint a kultúra külön zászlóvivői, a nemzeti műveltség mellőzhetetlen tényezői csak úgy jogot tarthatnak, mint a­hogy a kultúra munká­sainak más osztályai jogot tartanak, jogaikból már töb­bet ki is vívtak. Ez a fontos feladat vár reánk az uj esztendőben. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos:­­ SÁGH JÓZSEF, Főn Pogátscsmrgg Guido, Meischier Imre, Tessél­yi Margit és dr. Vajda Emil. Megjelenik minden hónapban (julius, aug. kivételével) háromszor 5., 15. és 25-én, időnkinti ingyenes zeneműmellékletekkel Minden levelezés és a lap szellemi részét illető külde­mény a szerkesztőségbe utasítandó. Bem­entetlen leve­leket nem fogadunk el és kézirat nem adatik vissza. Szerkesztőség: Budapest, VIII., Baross-utcza 81. II. e. 20 Berlioz mint író.­ i. Dec­ember 11-én volt száz éve, hogy a francziák legnagyobb zenésze megszületett. Berlioz Hektor nemcsak mint zeneszerző volt nagy. Jó sorsa két nagy tehetséggel áldotta meg: a zenei alko­tásé mellett az írásművészetével is, éppen úgy, mint a franczia nemzet több más nagy fiát, kezdve Rameautól, Grétryig, Rousseaun át Gounodig, Saint-Saensig, Bruneauig. Merőben elméleti fejtegetéseket Berlioz nem írt, bár nagy tanultsága, mély gondolkodása és író­készsége ezt a fényűzést megengedték volna neki. Kritikáiban, bíráló fejtegetéseiben mutatkozik az ő egész nagysága, de elbe­szélései is vannak („Rubini Calaisban“), emlékiratai pedig érzéssel és ötlettel teli élvezetes olvasmányok, a hírneves franczia elbeszélők ragyogó, vonzó tulajdonaival teljesek. mi Mai számunk 8 oldal tartalommal jelent meg. "

Next