Zenelap, 1910 (24. évfolyam, 1-20. szám)
1910-01-10 / 1. szám
XXIV. ÉVF. 1. SZ BUDAPEST, 1910. JANUÁR 10. zenedapo I^ÖZEJÖNY A ZENEMŰVÉSZET ÖSSS ZES ÁGAI T^ÖL^ÉBŐDO A «Magyarországi Zenészek Országos Segély- és Nyugdij-Egyesületé»-nek, a «Magyar Zeneszerzők Társaságáénak és a «Dunántúli Dalosszövetség»-nek hivatalos közlönye. A magyar szaklapok gyűjteményes kiállításában aranyéremmel kitüntetve a szaklapoknak 1907. évi koppenhágai nemzetközi kiállításán. Előfizetési ár: PiuvreT 2010.::'.;:'.::' Uíj: Előfizethetni minden könyv- és mőárusnál. Budapesten : Rózsavölgyi és Társánál (Kristóf-tér). «Harmóniádnál és az összes hangszerkészítőknél Budapesten. Az előfizetési pénzek, hirdetési dijak, reklamátiók stb. a kiadóhivatalba : Budapest, VIII., Baross utcza 57. (Lift.) FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ-TULAJDONOS: ISZÁGH JÓZSEF ( POGÁTSCHNICin aUjunka ) ~ ^ xmn ak : Q^seny, Marom , dr.Vajda Emil. Főmunkatársak Megjelenik mincden hónapban (julius, augusztus ki^_______vételével) kétszer vagy háromszor időnkinti ingyenes zenemű-mellékletekkel. Minden levelezés és a lap szellemi részét illető küldemény a szerkesztőségbe utasítandó. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el és kézirat nem adatik vissza. Szerkesztőség: Budapest, Vili. ker., Baross utcza 57. (Lift.) is huszonnegyedik eszendő. immár el vantsak érvek be vannak váltva v ogy is. A fölhívó szózatra, a buzdításra, az önőrzésre még fokozottabb mértékben van szükség. De viszont azt is el kell ismerniök, akik a dolgok folyását figyelemmel kísérték, hogy a rendelkezésünkre álló csekély anyagi erővel, sokszor nélkülözve, áldozva, mindig igyekeztünk nemcsak a zeneművészet ideális feladatának híveket szerezni, a zeneművészet népszerűsítésén tollal és tettel fáradozni, hanem azon is, hogy a zeneművészek és zenetanítással foglalkozók erkölcsi és anyagi pozícióját emelhessük, vagy legalább egyelőre ennek szükségét a közönséggel és hivatalos körökkel megértethessük. És van rá elég jel, hogy a megértés már szélesebb körökben terjed s ahol meggyökerezhet a megértés, ott közelebb van a méltánylás és jutalom is. A mindennapi küzdelemből való kiemelkedő pontokra hadd hivatkozzunk némi elégtétellel és büszkeséggel, így, noha még ma is a kezdetleges közömbösséggel, nemtörődömséggel kell küzdenie: hivatkozunk a «Magyarországi Zenészek Országos Segélyző- és Nyugdíj-Egyesület»-ére, amelynek megalapításában és kiszélesítésében bizonyára nagy része volt a «Zenelap» propagandájának, melyhez személyes agitácziónk is járult. A «Zenelap» kezdeményezésének köszönhető máris üdvös eredményeket ígérő szervezése a zeneművészek, zenetanárok, zeneszerzők, zeneírók stb. szolidaritásának, érdekeik egyetemleges védelmével, a zenekongresszusok által. Amikor a magyarországi zenészek még ma is nagyrészben szétszórva működnek, ki-ki önmagában kénytelen érdekeiért síkra szállani, működésének önfeláldozással szinte ököllel nyitni utat a sok értelmetlenség és közömbösség közt, roppant nehéz és nem is rövid idő alatt teremthető meg a zeneművészek és az ezzel foglalkozók egyetemleges szervezkedése, de az «zenelap» elért a negyedszázados jó Men küszöbére. Egy esztendő hijávalimpiája betölti azt az időt, amely a lábfők életében igazán korszakot alkot. Megüli az ezüstmenyegzőt hű olvasóival, akik huszonnégy évvel ezelőtt világra segítették. Olyan rövid az az idő az emberi életben, de olyan hosszú a magyar időszaki sajtó történetében. Számtalan nagy vállalkozás, számtalan czéltudatos, lelkes kisebb lapalapítás ezen szenvedett kudarcot vagy halt meg hirtelen hervadásban, a viszonyok fordulata okozta sorvadásban: a «Zenelap» annyi küzdelem és viszontagság után mégis megérte korának huszonnegyedik esztendejét. De ez csak erkölcsi diadal. Léte, mint a szirten álló magányos fa, mindig ki van téve az elemek harczának , a napégésnek, gyilkoló viharnak. Ennyi küzdelem, becsületes igyekvés, kitartó munka és fáradság után valóban joggal kérheti közönségének elismerését, további pártfogását. Zenei életünkben, magán a zenészeti pályán is szebb kor hajnala látszik piroslani; szebb, mint az a sivár kor volt, amikor valóban száműzöttnek érezhette magát a magyar zeneművészet Magyarországon, de még mindig tartanak a szükség napjai, még mindig messze van az az ígéret földje, amelyen a zeneművészet a maga tökéletes érdemében találhasson egyetemes méltánylásra. És a «Zenelap« ezért küzdött mindenkoron. Akik maguk is benn vannak a zenei életben és tapasztalják annak szorongatott voltát, tudják mennyi ócsárlás, mennyi kishitűség, mennyi érzéketlenség és az érzéketlenségből bátorságot merítő kontárság uralkodik nálunk a művészetben és a művészet megítélésében. És ezek nem fogják követelni a «Zenelap»-tól annak a kész eredménynek kimutatását, hogy összes érdekeink és