Zenész, 1947 (2. évfolyam, 1-8. szám)

1947-01-01 / 1. szám

1947. január ZENÉSZ 3. oldal Az étel Bizottság lelentése a karattsonyi segélyek kiosztásátóól Az alábbi kimutatásból látható, hogy a ze­né­szek közösségi szelleme a legnagyobb mértékben érvényesült, miután a jazz-szalon szakosztály ál­tal gyűjtött összegek kétharr­­ad ré­szét a nép (cigányf-zenész szakosz­tály rászorultjai között osztotta ki a bizottság. A segélyre rászorultak elbírálását az Ötös Bizottság végezte a legna­gyobb körültekintéssel és pártatlani­­sággal azon szempontok figyelembe­anyaggal, technikai tudással. Ezzel a felismeréssel egyidejűleg minden­kinek tudomást kellett szereznie a nehézipar és általában a modern g­ép- és gyáripar szükségességéről. Szószártyárkodásnak tűnhet el­­mefuttatásom mindenki előtt, ha nem emlékeztetem olvasóimat azok­ra a sokat hangoztatott szólamok­ra, amelyeket nem átallották egé­szen művelt emberek kimondani hogy ez az átkozott technika az oka a zavaroknak. Bár maradtunk vol­na olyanok, mint nagyapáink, akik ékít­es szekéren utaztak Debrecenbe és egyik vendégségből a másikba dülöngéltek vidám borgőzös hangu­latban. Magyarország bizonyos tekintet­ben mindig­ kivitelre dolgozott. Ex­portáltak innen tejet, baromfit, szarvasmarhát, gabonát, művészt és művészetet. Nem akarom külön ki­emelni azokat a kényes exportcik­keket, melyeknek jelenlétéből nem annyira Magyarország anyagi, mint inkább erkölcsi állapotára követ­keztettek idegen országok népei. A háború kitörése hazakénysze­­rítette művészeink, artistáink és konzum­nőink nagy részét. Ekkor mutatkoztak meg a bajok teljes egé­szükben. Ekkor, látszott meg, hogy vételével, hogy sorrendben először a 60 éven felüliek részesüljenek se­gélyben, azután a nag­y családdal bíró munkanélküliek, majd a bete­gek , akik hosszabb ideje állás nélkül vannak. Az állásban levő­ kollegák a leg­nagyobb készséggel siettek adakozni és elismerés illeti meg a munkaközi­­vetítő­­gárdát is, amely fáradhatatlan­­nul gyűjtötte a segélyeket­, íme a pontos elszámolás: az ország sokkal többet termel az ilyen foglalkozásunkból, mint amennyire szüksége van. És ez a dolgok lén­y­ege. Ezt kell ma meg­magyarázni. Égig ország, ahol a textilmunkás­­nő heti munkájával 15 pengőt ke­res, egy ország, ahol a sok el nem végzett munka ellenére diplomás mérnök&Jc villamoskalauznak men­nek, vag­y rablóbandát alakítanak, ahol az orvos nyolc-tíz évig 60— 70 pengő havi fizetésért dolgozik a kórházban, míg a kórházigazgató­nak 2—5 ezer pengőig terjedő havi jövedelme van, hol a művész csak akkor tud ideig-óráig megélni, ha már külföldön komoly sikereket aratott, egy ilyen ország fejlődés­képtelen. Emlékezhetünk mindannyian a tömött kirakatokra. Diplomával, végbizonyítvánnyal zsebeinkben szé­­delegtünk előttük, míg végre hos­­­szú egyetemi, akadémiai évek után, rászántuk magunkat arra, hogy Beethoven helyett Erdélyi Mihályt, művészet helyett bornirt táncdalo­kat reszeljünk fillérekért, amelyek­nek eg­y részét magunk koldultuk össze, ugyanúgy, ahogyan az orvos a saját megélhetéséhez szükséges pengőket a szegény kórházi bete­gektől tarhálta. Ne az ill­­ő­ viszonyokat nézzük tehát, mert 194­5-ben csakugyan ba­jok voltak, hanem az azelőttieket, mert akkor is bajok voltak. Ki ne emlékeznék szerződésekre, amelyekbe a zenész családapa csak saját maga mehetett, elhagyva fe­leségét, gyerekét és talán évekig csatangolt idegenben. Ki ne emlé­keznék közismert zenész feleségek­re, akik ennek következményeké­­pen nem is kétes foglalkozásokból tengődtek, ha le tudtak annyira aljasodni. Mert melyik külföldi spe­kulánsnak fizetődött volna ki egy­­egy zenekar valamennyi családtag­ját kiszállítani és a legdrágább nya­ralóhelyeken eltartani. Eg­észségtelen, tarthatatlan álla­pot volt ez. A békés felszín alatt békétlenség, az erkölcs árnyékában erkölcstelenség, a csillogás mögött szennyes fertő. Koldulás, részeges­­kedés, zü­llöttség. És minden bűn­nek egyedüli oka a bizonytalan ki­szol­g­áltatottság volt. Itt érkeztünk el a problémáknak ahhoz a részéhez, amelyekhez ne­künk is hozzá kell szólnunk. Mag­yarország a világ legszeren­csésebb országai közé tartozik. Itt megterem minden, amire az ország lakosságának szüksége van. Itt le­het tehát élni. Ahoz pedig, hogy érdemes legyen itt élni, mi fogjuk megteremteni az előfeltételeket. Mi, akik levontuk a következtetéseket a háború segítségével a múlt ba­jaiból és biztos véleménnyel, nem kerülő úton kívánunk elérni olyan körülmények közé, ahol az orvos gyógyít, a mérnök gépeket tervez, a zenész pedig koldulás helyett ze­nével foglalkozik a maga és az em­beriség érdekében. VASVÁRI ISTVÁN Befolyt összegek I. szakosztály 1,773­— Kiosztott összegek 26 személy á 40.— 20 személy á 30.— 6 személy á 20.— 1 ,040.---600.-­I 20.— 1,760.— II. szakosztály .Népzenész szakoszt.. 4,409.— 2,314.50­­35 személy á 126 személy á 14 személy á 40.— 40.— 20.­— 5,040 — 280.— 1,400.— 5,320.— 8,496.50 8,480.— Az ötös Bizottság. Boldog újesztendőt MINDEN SZAKTÁRSUNKNAK ÉS MUNKAADÓNKNAK

Next