Zenevilág, 1901. január-június (1. évfolyam, 9-21. szám)

1901-01-01 / 9. szám

1901 ZDNEVISZtG pot azonban három tag fölemésztette, de ezeken kívül még ötven tag van (köztük természetesen olyanok is, kik havonkint 2—3- szor lépnek föl), ezenkívül vannak az igaz­gatóság, kezelő­ személyzet, technikai személy­zet, zenekar, szolgaszemélyzet stb. stb. költségei, lennének a kiállítási költségek (jel­mezek, díszletek, bútorok stb.), fűtés, vilá­gítás, gépek, jogdíjak stb., így tehát belát­ható, hogy a körülbelül 400—420.000 koronára rúgható bevételből az egymillió koronányi kiadásokat fedezni nem lehet. Tisztán »port a szemébe!« eljárás volt tehát azon vállal­kozás, melyre a jelenlegi igazgató ígérkezett, hogy ő a pénzügyi egyensúlyt helyreállítja és a színházat jövedelmezővé teszi, a naivi­tásnál pedig több a belügyminisztérium eljá­rása, mely ez ígéret elhívását affektálta, holott igen jól tudta, hogy teljesítése lehetetlen, így tehát mindkét rész tudatosan vezette félre az országot s az úgynevezett közvéleményt, mely utóbbi különben érdekszövetségese lé­vén az új igazgatónak, szívesen tett úgy, mintha elhinné az ígéreteket. Érdekszövetségről szólottunk azért, mert tényleg úgy van. A budapesti hírlapok egy része az új igazgató családjának tulajdonát vagy egyébként anyagi érdekszövetségét ké­pezi. A lapok más része drámabíráló választ­mány czímen fizetéssel kapcsoltatik a színház­hoz, más hírlapírók mint fordítók és repertoire­­darabok­­­ói vannak érdekelve, némely szerkesztő színészrokonsága útján érdekelt fél, kire az igazgatóság kellő pressziót gya­korolni képes. Így érthető tehát a budapesti sajtó legnagyobb részének szövetsége, mely az igazgatósággal egyetértőleg hinti a port a közönség szemébe, tudatos bűnrészességben Mivé lett a színház művészi színvonala ezalatt, arról szólani is rosszul esik olyannak, ki látta e színház jobb napjait. Bemocskolják a magyar történelem dicső korait olyan művek előadásával, a­milyen a németből átférczett Aranyasszony s a jelen magyar társadalmat olyan alantjáró stilű művel, milyen az Éjfél után czímű vigécz-darab. Troilus és Cressidá­­val Shaksperet csúfolták meg oly módon, hogy attól megfordulna sírjában a nagy britt, a darab központjává szöveghamisításokkal és össze-visszadarabolásokkal, beletoldásokkal a bujálkodást révén. .. Erről aligha álmodott az 1840-iki országgyűlés, sem a szűzies Kölcsey, se Széchenyi István, valamint arról is aligha, hogy a november havi 35 előadás közül csak 15 lesz a magyar irodalomnak szentelve s abból is hetet az Éjfél után tölt be, melyen dob-utczai magyarok játszanak modern társadalmosdit. Egy havi műsoron a magyar szerzők közül szerepeltek Szigligeti háromszor, Madách egyszer, Váradi Antal egyszer, Berczik Árpád egyszer és Herczeg Ferencz egyszer,­­ Hajó Sándor pedig két­szer. íme, ez a régi és legújabb magyar drámairodalom képe a Nemzeti Színház be­mutatásában , ezért érdemes volt, hogy annyi szív hiában onta vért. Külön töredékekben összeállított darabokban még Vörösmarty is szerepelt a százados ünnepély alkalmával. Szigligeti szereplése a kapkodó kísérletezés kedvéért volt belerángatva, de a kísérlet oly rosszul sikerült erkölcsileg és anyagilag, hogy abba kellett hagyni s a népszínműnek nagy hűhóval felelevenítése a Nemzetiben kudarcz­­czá lett. Első november havi előadása ugyanis jövedelmezett 1705 koronát! Mennyi tapsoncz­­nak juthatott tehát jegy, hogy a ház tele legyen, mert hiszen a telt ház 3200 koroná­nál is többet jövedelmez. A bértapsok azon­ban nem állták el a közönséget, mert a második előadás csak 1444 koronát, a har­madik meg épen csak 1023 koronát hozott, tehát a további népszínművezést be kellett szüntetni. Madách valószínűleg csak azon alapon jut szóhoz a Nemzetiben, hogy fel­séges tragédiája előadásáért örököseinek nem kell jogdíjat fizetni, tehát a jövedelmező darab egész bevétele a színházé. A színház szellemi színvonala az új igaz­gatás alatt oly rohamosan sülyedett le, a mint gr. Festetich Andor öt éve alatt sem. A tudatlanság, mely minden ponton meg­nyilvánul a vezetésben, egész komikussá fokozódik, midőn az esetlen magyarrá át­férczelt darabban azt halljuk a színpadról, ?­)

Next