Zenevilág, 1902. január-augusztus (2. évfolyam, 20-51. szám)
1902-01-07 / 20. szám
186 ZENEVILÁG faluk tehát aránylag kevés költséggel eszközölhető, s e dalművek hírnevet szereztek alkotóiknak s még most is általános tetszést aratnak mindenütt. Ilyen szczénikus méretekkel miért ne dolgozhatnának a mi szerzőink is ? Az operánál mégis csak a zene a fő. Aztán tegyenek le arról a boldogtalan s legtöbbnyire hiábavaló Wagner-utánzásról úgy a zenében, mint a szczenáriumban is. Ismételten hangsúlyozom, hogy bámulója vagyok Wagner tudásának, de nagy hibának tartom, hogy a kritika (a külföldi ép úgy, mint a hazai): mértéknek, próbakőnek állítja oda az új Wagner-stílt. Ennek a téves felfogásnak köszöni az egyetemes operairodalom azt a Határozatlan ingadozást, tapogatódzást, sőt hanyatlást úgy a produkczió mennyiségében, mint minőségében, mert az új Wagnerzene (értvén alatta a Nibelungen-gyűrű s kivált a Trisztán stíljét), mint „iskola“ lidércznyomásként nehezedik a modern szerzők fantáziájára, invencziójára s a szakszerű kritika elfogulatlanságára. Ezt maguk a németek is jól érzik. Erről külön könyvet lehetne írni. Wagner azonkívül sokat, igen sokat adott a külsőségekre, a dekoráczióra, szín-s fényhatásokra, meglepő, ragyogó szcenáriumra is. Műveiben minden előfordul, amit a színpadi technika, a festő, gépész, rendező csak produkálni tud (fényes felvonulás, tűzvész Rienziben, tengeri vihar, kísérteties mozgó hajó a Bolygó Hollandiban, a Venus-hegy, nagy felvonulás a Tannhäuserben, aztán úszó hattyú, a Rajnavíz feneke, hableányok, szivárvány, tűzvarázs, sárkány, máglya, vándorló díszlet stb. stb.) — s mindez nagyban fokozza a külső sikert, sőt a laikus nézőt némileg kárpótolja a neki élvezhetetlen zenéért. Ámde a nagy német mester mögött ott állt egy pazarló fejedelem, ki milliókat áldozott rögeszméire s millióival szabadjára eresztette a mesternek legmesszebb kalandozó fantáziáját Nálunk — ha hazai alkotásról van szó — ily külsőségekre nem is csurran, csak csöppen. S ép ez anyagi korlátolt nemtehetesség miatt redukálják zeneszerzőink a hangszerelést is szerényebb keretre. A vidék állandó színházaiban is többnyire csak kölcsönkért zenészekkel tudnak egy-egy nagyobb stílű operát előadni. Az a boldog állapot, mikor minden nagyobb vidéki színpadnak állandó s operaelőadásokra képes zenekara lesz, még nagyon soká fog hiú ábránd maradni. Wagner a hangszerelést illetőleg is óriási keretben dolgozott Mint instrumentátor szinte elérhetetlen magaslaton áll, s ezért nagyobb dicsőség illeti őt, mint amennyi dicsőítést pazarolnak reája, a szerzőre. • De vannak örökbecsű, nagyhatású művek, melyeket fél-, sőt harmadakkora zenekar is sikerre tud vinni. Aki benfentes az instrumentálás művészetében, jól tudja, hogy kevés hangszerrel is gyönyörű, meglepő hatásokat lehet elérni, csak ízlés és helyes érzék kell a hangszer-kombináláshoz. Négy fa-fuvó, hat-nyolcz réz-fúvó s a megfelelő vonós ütőhangszerek már oly zenekart tesznek, melylyel a kényesebb ízlést is ki lehet elégíteni. Szívleljék meg zeneszerzőink e mondottakat, midőn munkáikat a vidéknek szánják, mert az operaház zenekarának méreteivel hangszerelt mű nem illik bele a vidék szerényebb keretébe. S higgyék el: érdemes a vidéknek is dolgozni, ha másból nem, hát hazafiságból, a dalműirodalmunk gyarapítása, fejlesztése czéljából. Alkossanak hát e magasztos czél érdekében! S még egyet: ne feledkezzenek meg ezenközben a magyar zenéről, magyar stílről! Hogy a kritika mire képes, azt legjobban mutatja a szépirodalmunk olvasó s színházjáró közönsége. A kritika ismertet, magyaráz, tanít, vezet, de az igaz kritika, nem a nagy harang. S midőn e kritika már igaz felismerésre, helyes ízlésre, szinte szakértővé átgyúrta a többé-kevésbé laikus publikumot, akkor már maga a kritika is e közönség megnyilatkozásából, helyesléséből, tartózkodásából meríthet s vonhat le következtetéseket az újdonság értékére nézve. Szépirodalmunk közönsége — hála a kritika okos vezetésének — már elérte ezt az értelmi fokot: tud s mer előzetes kom 1901/2