Zenevilág, 1902. január-augusztus (2. évfolyam, 20-51. szám)
1902-04-29 / 36. szám
380 uxorius annus vagy tréfából, mint például Voss' Gesättigt neigt dem Herrn Pastori Sein Glas der dicke Gonsistori- Alrath stb. Hasonló szándékos bolondozás ez: Vigyázz, Samu, Mert a hamuba takarlak, min a múlt század 30-as éveiben sokat nevettek. Hogy rímes soroknál mennyire várja ritmikus érzékünk a kongruencziát, bizonyítja az eféle tréfa: Fensterbänder, Hinsterbender. Első pillanatra akárhány ember, nevezetesen a gyerek így olvassa: Fensterbander, Hinsterbender, Hinsterbender helyett. (W. ö. Rochholz: Alemannisches Kinderlied 49. lap.) „Valóságos csapás — mondja dr. Győző Modeszt, a Zenevilág II 31. lapján, — hogy nálunk a magyarban még a leggyakorlottabb, sőt híressé lett verselők sem tudják azt a szabályt (törvényt! Szerk.), hogy a rímelő szók hangsúlyának egybe kell esnie ... A melyik poéta ezt a verselési törvényt nem ismeri, annak a szövegét nagyon bajos megzenésíteni ... A rossz verselés maga után vonja a zeneszerző hibáját is.“ Mindvégig merő igazság. Ponori Thewrewk Emil. (Folytatása következik.) Il Dolores: Zichy Géza gróf zenekölteménye. Aradi énekesek, az aradi dalegyesület és az oratórium nő- és férfitagjai április hó 19-én és 20-án, vasárnap este adták elő hatalmas zenekari kísérettel gróf Zichy Gézának, (Budapesten már mintegy tíz éve előadott) „Dolores“ czímű zenekölteményét, amelynek szövegét is zenéjét is tudvalevőleg maga a gróf írta. A cselekmény első része egy kolostorban játszik, szereplő személyei: a zárda főnöknője, Fernando a keresztes vitéz és Dolores, a kolostor legszebb apáczája. Az előadást a férfikar éneke vezeti be, melynek refrénjét a női kar énekelte: Memento mori . . . A főnöknő maga köré gyűjti a zárda apáczanőit s meghagyja nekik, hogy a harczból érkező keresztes vitézeket, kik tápot, kötést, balzsamot kérve állnak a zárda kapuja előtt, vegyék ápolás alá: ... De csak a sebekre néztek, Rájuk nem, — mert férfiak . . . . . . Pillantást, hogy ha látok, Melyben pokol lángja ég, Rut halál és örök átok Büntetése sem elég! A keresztesek bevonulnak s Dolores megpillantja köztük a legdaliásabbat, a legszebbet: Fernandót, ki súlyos sebtől vérzik. Szerelemre gyulad iránta s mikor sebét vérezni látja, elszorul a szíve, feje szédülni kezd s remegve leroskad. A főnöknő megpirongatja: — A sebtől félsz ? — Szégyen reád, apácza a neved! Kelj föl, Dolores, ápold őt. .. Fernandó: Egy korty vizet, vagy meghalok! Dolores: Te élni fogsz, mert itt vagyok! A második részben Fernandó megindul az apáczák áhitatos, megnyugvással telt énekén. Meglátja Dolores arczán, hogy szenved s ez be is vallja, hogy szeretne meghalni. Fernando felkiált: Meghalni ily szépen, ifjan, Elhervadó bimbó gyanánt ? Átkozott legyen az elme, Mely kolostorba szánt. Majd arra kéri Dolorest, vetné le az apáczaruhát. A szép apáczanő, bár szereti a vitézt, megborzad a férfi szerelmi vallomásától. Fernandó azonban tovább kérleli: Hiába minden tettetés, Jól tudod, érzed, Hogy egymáshoz lánczolt Az ég, a pokol, a végzet. Örvényben forgunk . . . ... S ha együtt nem is élhetünk, ZENEVILAG 1901/2