Zenevilág, 1902. szeptember-december (3. évfolyam, 1-17. szám)
1902-12-02 / 14. szám
138 ZENEVILÁG simogatást »wischen« teszi.Szerintünk ez feminizmus a zongora-technikában és ez az eljárás az ütéssel ismételt hangok gyöngyözését sohsem pótolja. Ugyanitt elfelejti Bree az ugyanazon ujjal való ismétlés szükségességét, amelynél pedig a »wischen« a priori ki van zárva. Az »Anschlags-Arten« czímű fejezet a legtöbb kifogásra és vitára adhatna okot a czikkünk elején kifejtett szempontokból. Egyik sajátsága L.-nek (persze nem kizárólag az övé) a »lehúzott« hang. Ahogy ezt Bree definiálja, alig-alig különbözik valamit a rendes portamento-tól. Általában nem hisszük, hogy ez a billentési mód fontos és elkerülhetetlen, főleg pedig hasznos legyen. Ez inkább csak szimbolizmus, ha ugyan nem affektáczió. A legato oktávoknál teljesen elfelejti a 3. ujjat, ami pedig nem megvetendő segédeszköz. Igen jó az akkordokról írott fejezet, amelyet a szerzőnő nem kevesebb, mint 25 fényképpel illusztrál. A terz és sext menetek tárgyalása szintén érdekes és kimerítő; különös csak a csuklóemelgetés szükséges voltának hangoztatása; mi azt véljük, épp ez ellenkezőre kellene biztatni a tanítványt. A terz és sext skálák ujjlakása nem különbözik lényegesen sem a Chovan, sem a Tausig- féléktől, mindenesetre modernebb, mint a Kullak és Richterféle előírások. Azután jön egy fejezet a díszítésekről, egy másik a dynamikáról, azután a pedálról; ez utóbbi távolról sem oly érdekes és kimerítő, mint Hans Schmitt hasontárgyú monográfiája. Az előadási szabályok lényegükben megegyeznek a Bülow és Hans Schmitt-félékkel, csak az »a tempo«-ról mond valami újat, ami azonban nem mindig helyes, hogy t. i. ezt is csak fokozatosan szabad beléptetni. E fejezetben feltűnt, hogy Bree igen sok példát csekély értékű művekből is czitál. Amit az ujjlakásról elmond, az túl kevés és az 1. és az 5. ujjtól, sokkal többet kívánunk manapság, mint amennyit a L.-féle szabályok alapján megengedhetnénk. Igen érdekes a »vom Üben und Studieren« feliratú fejezet, mely Leschetszkyt, mint valóban sokat tapasztalt, finom értékű paedagogust mutatja be. A mű függeléke skálákat és tört akkordokat tartalmaz mindennapi gyakorlásra. Az érdekes művet minden alapos zongorapaedagogusnak készséggel ajánljuk. (*■) SZÍNHÁZI szemle. Az operaház múlt hete nem hozott újdonságokat, de több igen jó előadást a műsor ismertebb darabjaiból. Hétfőn, »A szentivánéji álom« múltkori előadását ismételték meg. A drámai szerepeket ismét a nemzeti színház művészei játszották. A nézőtér zsúfolásig megtelt. Kedden, »Anyegin«-t kaptuk, újból Bohnicekkel, kinek magyar kiejtése napról-napra jobb lesz, és aki szép énekével úgy látszik, már teljesen bevette az opera közönségének szívét. Szerdán, mérsékelt helyárakkal délutáni előadás volt. »Jancsi és Juliska« ment Diósynéval és Payerrel, azután a »Babatündér«. Csütörtökön, a nemzeti múzeum jubileuma alkalmából díszelőadás volt, a nézőtér teljes kivilágítása mellett. »Bánk bán«-t adták, a czíszerepben Broulikkal. Melindát Krammer Teréz énekelte igen dicséretesen, Endrét Beck adta, Gertrudot Diósyné, Petur bánt Ney. A nézőteret díszes közönség töltötte meg. Szombaton, »A bolygó hollandi« ment, a szokott szereposztásban meglehetős ház előtt. Vasárnap, pedig Farkas Ödönnek, a kolozsvári zenekonservatórium igazgatójának nagybecsű operáját hallgattuk. Erről az előadásról bővebben majd csak a jövő számunkban referálunk, most csak elismerésünket fejezzük ki az opera igazgatóságának, hogy alkalmat adott a remekmű újbóli hallgatására. Az előadáson a szerző is jelen volt. A 23-iki, vasárnapi előadásról helyszűke miatt csak röviden emlékeztünk meg, most pótoljuk e mulasztást, megemlítvén, hogy Szoyer Ilonka, mint Nedda, igen kellemesen lepett meg, finoman kidolgozott, drámai vonásokban gazdag játékával. Főképp’ az utolsó jelenetet pompásan csinálta meg. A népszínház műsorát Justh Zsigmond és Rózsa Miklós: »A hit«-e, az »Egy görbe nap«, »Casanova« és egy újdonság »Az anyós« töltötték meg. Ez utóbbival jövő számunkban fogunk részletesen foglalkozni. — Vasárnap délután »A sárga csikó« ment Küry Klárával nagy közönség és tetszés mellett. Igen érdekes darabot fogadott el a népszínház igazgatósága Huszka—Marton—Bakonyi társszerzők »Bob herczeg«-ében. A három fiatal szerző ismert alakja a fővárosi előkelő társaságoknak, mindhárom miniszteri fogalmazó, de úgy látszik, a hivatalos akták pora nem tudta belepni művészi lelkesedésüket, mert az ime kitört és eget kér. Erősen meg vagyunk győződve, hogy az újdonság 1902/3