Zenetudományi dolgozatok, 2015-2016

Régi zenetörténet - Gilányi Gabriella: Használatitól a műremekig: a 15. századi hangjelzett esztergom-budai kódexek

GILÁNYI GABRIELLA sorban arra a kézirategyüttesre összpontosít, amelyet a gregorián szaktermino­lógia esztergom—budai kódexek néven emleget.10 A csoportba tartozó kódexek zavarba ejtően kétarcúak. Egyfelől tradicionálisak, hiszen a központi magyar rítusváltozatot, énekrepertoárt és dallamstílust közvetítik a vizsgálatok szerint a korabeli esztergomi editio typicához illeszkedő, megbízható, normatív alakban;11 másfelől viszont — kodikológiai és zenei paleográfiai szem­pontból — érdekfeszítően innovatívak és korszerűek. Mindez elsősorban annak a kódexekben megjelenő reform-hangjelzéstípusnak köszönhető, amelyet Szendrei Janka a metzigót-magyar keverékírás terminussal ír le, és amelynek professzionális formája kizárólag ehhez a központi forráscsoporthoz kapcsolódott.12 Az új zenei notációtípus kialakítását a bevezetőben tárgyalt kódexkultusszal állíthatjuk párhuzamba. A század közepén divatba jött nagyméretű, reprezentatív gregorián karkódexek hangjelzésére a korábbi kalligrafikus esztergomi zenei notációt3 — amelynek azonosítása szintén Szendrei Janka nevéhez fűződik — már nem volt alkalmas. A finom, hajlékony vonalak és ívek, melyek a 13. században az egyes hangok helyett a zenei formulákat képezték le grafikailag, a kottamé­retek növekedését nem bírták követni. A változás két fő ponton ragadható meg. Egyrészt a magyar notációra jellemző, vertikálisan lefutó hangsorozatokat foko­zatosan jobbra döntötték, mivel a kottavonalak a hangméret-növekedés miatt egyre szőkébbnek bizonyultak. Másrészt a hagyományosan kötött vonalakat tagolni kezdték, a régi szerkezeteket, a neuma-összetételeket szétbontották, hogy nagyméretű alkotórészekhez jussanak. Nyilvánvalóan nyomot hagyott a notáción az új többszólamú zenei hallásmód is, amely az egyes hang, a punctum önállóso­dásában nyilvánult meg. Ezt alapneumaként egyre szögletesebbre, rombusz­alakúra formálták, elsősorban a Közép-Európában népszerű metzigót írásmin- SK-BRm EC Lad. 6; SzJ: C 1); Budai Psalterium (15. sz. vége, H-Efkö Mss. I. 3; SzJ: C 7; Esztergomi Passionale (15. sz. vége, H-Efkö Mss. I. 78; SzJ: C 10); Bakócz Graduale (15-16. sz., H-Efkö Mss. I.1; SzJ: C 15). SZJ : Szendrei Janka, A magyar középkor hangjegyes forrásai, Műhelytanulmányok a magyar zenetörténethez 1 (Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 1981). 10 Az „esztergomi” és „budai kódexek” terminusok kezdetben a művészettörténeti munkákban jelennek meg, amelyek a kódexek illuminációinak analógiáit vették alapul a proveniencia-megha­­tározás során. Lásd Berkovics Ilona, „Főszékesegyházi Könyvtár: A kódexfestészet emlékei a Főszékesegyházi Könyvtárban”, Magyarország Műemléki Topográfiája I. Esztergom (Budapest: Műemlékek Országos Bizottsága, 1948), 291—371, itt: 292—294; 310—320. A későbbiekben liturgiatörténeti és zenetörténeti munkákban is használatos kifejezések; legszorosabb értelemben a 15-16. századból fennmaradt központi magyar liturgikus zenei díszkódexekre utalnak. A kódexcsoportról szóló irodalom áttekintésekor jelentős hiányok, ellentmondások, bizonytalansá­gok merülnek fel a kódexek eredetével, s e terminológia érvényességével kapcsolatban. 11 Ti. a források tartalma egybevág a liturgikus szokásrendet kodifikáló szöveges korabeli másolt vagy nyomtatott breviáriumokkal és missálékkal. 12 Lásd Szendrei Janka, Középkori hangjegyírások Magyarországon, Műhelytanulmányok a Magyar Zenetörténethez 4 (Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 1999), 78. 13 Szendrei Janka, Középkori hangjegyírások Magyarországon, 58-60.

Next