Állami gimnázium, Zenta, 1882

ARANY JÁNOS ÉLETE, irta és a zentai köz.s. gymnasium laiuntestülete áltát a folyó t­anév végén rendezet­t A­r­a­n­y e­m­l­é­k ü­n­n­e­p­é­­lyen felolvasta dr. Ferenczy Alajos. Az 1882 ik évi október 22 éji ngy­­njkínítás zúgott a hazán keresztül, Kárpátoktól Adriénig, a Lajthától Borszékig, velőt rázóan hirdetve a nagy veszteségét, mely a hazát, a hazai irodalmat , ebben különösen a magyar epikai és lyrai költészetet érte. A na­gyok egyik legnagyobbjai, a kiforrott, ősi jellemek egyik, száza­dunkba tévedt protolyponjái siratták, kit m­ig élt, szeretve csodál­­­lánk, kinek örökszép alkotásait lelkesedve olvastuk s kit halálában egy nemzet, sőt a művelt világ az igaz fájdalom könnyei­vel dicsőitett meg. Igen, a mű­velt világ, mert a nagy költő bár egyedül a miénk vala, mégis magáénak tartotta a mű­veit világ. A szellem cosm­oph­­­ilis mása csak világparit­­heont ismer, hol a nemzetek ölelkeznek egymással. *) Magyarország egéről sorra hullanak le a legtündüklőbb csillagok. Csak 1848. óta ki mérheti meg a mi veszteségünk nagy­ságát ! . . . Széchenyi, Deák, Vörösmarty, Petőfi, Eötvös, B. Ke­mény, Csengeri, Arany . . . Mintha a népek istene csak hogy fér­fiakban ontotta volna gazdag áldását a magyarra ! . . Mintha a magyar nemzet élefája egyszer s mindenkorra kiadta volna termő erejét. . . Most dőlnek, sorba dőlnek a liláni alakok, hogy utánuk támadjon a kétségbeejtő sötétség. Imént dőlt ki negyven esztendő irodalmi, költői és tudo­mányos működésének súlya alatt az egyik. Nemcsak nagy *) Tóth J.

Next