Állami gimnázium, Zenta, 1882
ARANY JÁNOS ÉLETE, irta és a zentai köz.s. gymnasium laiuntestülete áltát a folyó tanév végén rendezett Arany emlék ünnepélyen felolvasta dr. Ferenczy Alajos. Az 1882 ik évi október 22 éji ngynjkínítás zúgott a hazán keresztül, Kárpátoktól Adriénig, a Lajthától Borszékig, velőt rázóan hirdetve a nagy veszteségét, mely a hazát, a hazai irodalmat , ebben különösen a magyar epikai és lyrai költészetet érte. A nagyok egyik legnagyobbjai, a kiforrott, ősi jellemek egyik, századunkba tévedt protolyponjái siratták, kit mig élt, szeretve csodállánk, kinek örökszép alkotásait lelkesedve olvastuk s kit halálában egy nemzet, sőt a művelt világ az igaz fájdalom könnyeivel dicsőitett meg. Igen, a művelt világ, mert a nagy költő bár egyedül a miénk vala, mégis magáénak tartotta a műveit világ. A szellem cosmophilis mása csak világparitheont ismer, hol a nemzetek ölelkeznek egymással. *) Magyarország egéről sorra hullanak le a legtündüklőbb csillagok. Csak 1848. óta ki mérheti meg a mi veszteségünk nagyságát ! . . . Széchenyi, Deák, Vörösmarty, Petőfi, Eötvös, B. Kemény, Csengeri, Arany . . . Mintha a népek istene csak hogy férfiakban ontotta volna gazdag áldását a magyarra ! . . Mintha a magyar nemzet élefája egyszer s mindenkorra kiadta volna termő erejét. . . Most dőlnek, sorba dőlnek a liláni alakok, hogy utánuk támadjon a kétségbeejtő sötétség. Imént dőlt ki negyven esztendő irodalmi, költői és tudományos működésének súlya alatt az egyik. Nemcsak nagy *) Tóth J.