Állami gimnázium, Zenta, 1883

­A művészet és a középiskola. Korunk az anyagiság kora. Az ideálok után törekvő hajlam kivesző félben. A vágyak az anyagi jókra irányulnak. A tisztel­­tetés egyenes arányban áll az anyagi birtokkal, mely felett ren­delkezünk. A valódi emberszeretet szép erénye, — a számos humán­ intézet daczára — nem létezik többé; a­mi e téren mu­tatkozik, az nem a szív jóságának természetes folyománya, ha­nem csak hitvány eszköz önző czélok elérésére. Adunk egy forin­tot, hogy más úton kettőt nyerjünk; adunk a legkedvezőbb eset­ben társadalmi illemből, — de kelletlenül. Az élet boldogságát nem abban keressük, hogy lelkünk, szivünk harmóniáját megta­láljuk, — az isten­ és ember alkotta dicső művekben gyönyör­ködjünk, — lelkünk, szivünk egy-egy magasabb eszmétől, érzéstől elragadtatva fellángoljon s ez által kiemelkedve a földi por lég­köréből az öntudatos eszmélkedés és érzelem isteni szép adomá­nyának örüljön, áldva annak adóját s égve a vágytól, hogy ezen legnemesebb élvezetben másokat is részesíthessen. Nem a szellem ez ünnepi gyönyörében keressük mai napság a boldogságot. Az ember hétköznapi szennyes önzése fényes életmód, változatos és előkelő szórakozásokért ered. A nemes önmegtudásból származó gyönyör, mit csak a szeretet magasabb fokán érhetünk el, ma ismeretlen. Minél több alkalom nyílik a társaságos életre, az em­ber annál inkább körül­veszi magát az önzés bástyáival, az önzés pedig megölője a világot fentartó eszménynek, a szeretetnek; szeretet nélkül pedig csak csalfa örömök azok, a mikkel magun­kat ámítjuk; összes boldogságunk álom, — sőt igen gyakran tu­datos hazugság; s hazugság mellett föl nem találhatjuk az élet­ben sem a jót sem a szépet. Az emberi élet czélja pedig valóban a boldogság. Ez után törekszünk mindnyájan s törekedett az emberiség, mióta öntudatra ébredve az állatiasságból kivetkőzött.

Next